Ma van az én kedves férjem … szülinapja. Először is ezúton kívánok Neki nagyon-nagyon sok boldogságot, meg sikert, meg minden elképzelhető jót!
Az ünneplés idén kicsit kaotikusra sikeredett. Ennek oka főként az, hogy nagyon sokat dolgozik. Például ma is. Idén olyan ajándékkal készültem, amit nem itthon akarok átadni (majd az utólagos beszámolóból kiderül, hogy miért), így az keddre halasztódik.
Tegnap nekem céges buliban volt jelenésem, már amennyire cégesről lehet beszélni, ugyanis a cég egybeolvad egy nagyobb céggel, tehát kvázi megszűnik az a cég lenni, ahol én annyira szerettem dolgozni… Nem is éreztem magam olyan jól a buliban, számomra kedves emberek meséltek arról, hogy kirúgták-eltanácsolták őket, és bár tudom, hogy mindegyik talál majd melót (nagyrésze már túl is van ezen), meghökkentett, hogy ilyen kvalitású emberek pikkpakk utcára kerülhetnek. Amikor az éjféli beszédében a volt vezérigazgatónk is bejelentette, hogy aznap háromkor behivatták, és seperc alatt kirúgták, na akkor aztán végképp kiakadtam, és inkább hazajöttem.
Ma reggel kialudtam a mérgemet a bulit, megtehettem, mert még itt volt az Anyu, közben Cicuka elhúzott vidékre dolgozni, majd amikor felkeltem, heveny aggódásba kezdtem. Ugyanis a hó rég nem látott mennyiségben zuhogott. Amikor fél tíz előtt elindultam a boltba, még nem aggódtam annyira, jó, esik, de majdcsak lesz valami… amikor kiléptem, láttam, hogy ennek a fele sem tréfa, hazaérve őrült lapátolásba fogtam, a gyerek a végénél besegített, majd elvittem Dávidot szánkózni a dombra (ahogy húztam, folyamatosan kiabált: „Siess Anyuka, gyóóóósan menjünk”, így próbáltam lefutni a távot, ami ekkora hóban nem egyszerű, a gyerek egyre nehezebbnek tűnt, majd hátranézve rájöttem, hogy azért, mert Ő közben a két kis kezét kitéve 3 tonna havat kotor maga előtt, valamint a szánkó is az a kis lapos fajta, a talpa előtt újabb hófal kezdett felgyülemleni….), egyszer hajlandó volt lecsúszni, de többnyire csak fetrengett a hóban, és közben úgy röhögött, hogy majd’ megszakadt…nagyon élvezte. Ja, és persze hintázott is (azt kell ilyen időben), majd hazajöttünk, én újra ellapátoltam a havat… Közben járt az agyam, mert ugye a terv az az volt, hogy Tamás a melóból hazafelé jövet hozza magával a Klári nagyit, és én vele megyek este hétre koncertre. (Igen, tegnap buli, ma koncert. Mééér’? Más anya nem így csinálja?). Igenám, de aggódtam, hogy a hó miatt nem fognak ideérni…és akkor lemaradok a Napoleon Boulevardról…jaj. Végül 6 előtt kicsivel megjöttek, én addigra felöltöztem már, gyerekek esti cuccai előkészíctve, merthogy az apjuk lesz egyedül velük, mindegy, megoldja, ügyes, irány a buli…. A harmadik taxitársaság tudott csak kocsit küldeni, 20 percre vállalták, hogy ideérnek, én rezegtem…. Majd a sofőr (pedig tényleg nem ütöttem a fejét) fél hét után pár perccel kitett minket a Syma előtt. Elfoglaltuk a helyünket, majd mi is tapsoltunk, amikor a szervező bejelentette, hogy a hó miatt többen késésüket jelezték sms-ben, ímélben, telefonon, így az a döntés, hogy a kezdéssel várnak fél órát. Kár volt aggódnom. A koncert nagyon jó volt, végigénekeltem én is (nem hallatszott hálistennek, elnyomta a zene), és egészben haza is vergődtünk. Ezt gyakrabban is kibírnám (na, nem a nagy havat, hanem a koncertet).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése