Én már nagyon bíztam a mai napban (meg az ezt megelőző 14ben). Főként azért, mert ma Tamás elutazott 2 napra, és Murphy ugyebár nem elhanyagolható tényező… de mi kitoltunk vele, ugyanis tegnap este megjött Anyu, hogy Dávidra és Gáborra vigyázzon, ha nekem menni kell.
Reggel elvittem Dájít az oviba, ott megbeszéltem az óvónőkkel, hogy nem biztos, hogy én ma tudok jönni a szülőire, mondták, semmi gond. Hazaloholtam, majd a Tamással bementem a városba, hogy meglátogassam Dorcit és Renit, és titkon azt reméltem, hogy haza sem kell már jönnöm, merthogy Bó fél tízre megy a dokihoz, hátha azt mondják neki, hogy már rögtön a kórházba menjen…
Szóval elrongyoltam a Péterfybe, Dorci megmondta, melyik kórteremben vannak, én be is húztam lazán, Dorci sehol, csak középen egy kisbaba…mivel nem bíztam magamban, hogy valóban jó szobába jöttem, láttam, hogy van egy mobil az éjjeliszekrényen, megcsöriztem Dorci számát, és amikor megcsörrent az a telefon, akkor bőszen nekiálltam lefotózni a kisbabát, merthogy tuti jót fotózok… nem bíztam magamban, na, már úgy vártam Bóbi hívását, mint állat, kicsit zavart voltam… Aztán megjött Dorci is, élménybeszámoltunk, elfogyasztottuk a magammal hozott Mekis tejcsinálókat (Ő is ilyet hozott nekem annakidején, úgyhogy odafelé már lesokkoltam a kiscsajt a Mekiben, amikor kértem két karamellás frappét… csaj csak nézett rám, és elbizonytalanodva mondta, hogy „de hát tél van”… kedvem lett volna mondani, hogy sebaj, majd megmikrózzuk, ne aggódjon, de azért ezt kihagytam, mert így is hülyének nézett, így csak annyit mondtam, hogy a hagyomány miatt kell (ezt se értette)), meg kicsit meggyömöszöltem a kislányt… ekkora kislánybaba még sosem volt a kezemben….
Közben hívott Bóbita, hogy végeztek a dokinál, nincs változás, most mennek haza, és este hétre kell mennie ctg-re a Krisztához ( a szülésznő ugyebár), és a doki azt nem is mondta, hogy vele mikor lesz a legközelebbi randija… Na, mondom, vagy lát valamit, vagy majd este 7kor megbeszélik…. Mindegy, kissé csalódottan hazaindultam, itthon lefeküdtem, hogy szülői előtt alszom kicsit, de persze az izgalom miatt kanyit se tudtam, négyre meg mentem szülőire. Na, ott először is mindenkinek el kellett mesélni, hogy még nincs semmi (másról úgyse nagyon tudtam már kommunikálni, jobban izgultam, mint a saját szülésemnél), majd jól meglepődtem, amikor a terembe érve láttam, hogy kikészítve ott van kis üdítő, ropika, sütike… ráadásul mondták, hogy a sütiket a mi kölkeink „sütötték”, ők szúrták ki, meg ők gyúrták… hát készen voltunk. Majd kezdődött a megbeszélés, nagyon meg lett dícsérve az egész csoport (meg a szülők, merthogy csak a mi csoportunkban nem fordul elő késés sose (ezt egyébként nem értem. Meg van mondva, hogy fél 9ig be kell érni a gyerekkel, merthogy reggeli, majd kezdődnek a foglalkozások…. Nem olyan bonyolult ez. Állítólag másik csoportokban van, hogy rendszeresen 10re esnek be a gyerekkel (ráadásul a suli-előkészítősöknél). Csóri gyerek lemarad a foglalkozás feléről, és legközelebb úgyis őt zavarja, nem a szülőt persze, hogy a többiek már tudnak valamit, ő meg nem… na mindegy.Mi pontosak vagyunk. Márhogy a csoport úgy ám blokk.), elmondták, hogy már nagyon önálósodnak a kölköcskék, sokat rajzolnak, tornáznak, angoloznak, fejlődnek, és imádják az ovit (ezt az összes szülő is megerősítette). Szó volt a nemsokára esedékes szülő-nevelő bálról, a nyári szünetről, majd amikor már épp belejöttem, hogy másra figyeljek, megcsörrent a telefonom. Kotrok érte, mint a bolond, látom Bóbi, felveszem, közli, hogy elment a magzatvíz… Hú. Márkó szülei mondták, hogy majd hazadobják a Dávidot, menjek nyugodtan, hazarohantam, elmondtam Anyunak, hogy mizu, és már hívtam is a taxit (az utca végére, hogy Dávid ne lásson meg… mondom még mindig jobb, mint ha esetleg közben hazaér, és azt látja, hogy pont elrohanok), így 5 perccel Bóbi előtt értem a kórházhoz… hehe, mondtam én, hogy már nagyon készültem…
A többiről folytköv.
És hogy ez a nap totál emlékezet legyen: még szülői előtt, amíg készülődtem, Anyu etette Gábort banánpürével, és egyszer csak szól: valami mintha akadna a gyerek szájában… Belekotrok, és tényleg: az én kisfiam 2, azaz kettő fogacskát növesztett alulra, teljes titokban…. Büszkén vigyorgott, és amikor a kanállal is tettem egy próbát (merthogy tegnap én etettem, és kíváncsi voltam, mit érzek, hátha tegnap csak elsiklottam a dolog felett, de nem, mert amint kanál került a szájában, boldogan ráharapott, és tartotta a kis fogaival…azért ez tegnap feltűnt volna…), az is megkoccant a fogakon, így tök felspannolva húztam életem első szülőijére…..
Na, tényleg majd folytköv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése