Emlékeztető

Hiába fogadtam meg, hogy most egy darabig elkerülöm a kórháznak még a környékét is, tegnap, amikor menetem fodrászhoz, rögtön hívtam a Bóbit, hogy hazafelé beugranék egy percre, mert tudom ugyan, hogy karantén, meg mifene, de arra gondoltam, hogy beadom az ajtón a gépet, készítsen már egy mai fotót is Nándeszről… Még örült is, úgyhogy láthattam saját szememmel is, hogy bizony, nemcsak hogy szépült, hanem a hangja is nagyon megjött tegnap óta… de nagyon-nagyon aranyos bőgés közben is, a Bóbitán látszott, hogy szerinte még egy csecsemő sem ordított ennyire nagyon tehetségesen, és azért tartottam fontosnak ezt leírni, hogy a Bóbi ezzel a bejegyzéssel nyugtathassa magát majd pár hónap múlva, hogy igenis, volt idő, amikor szépnek látta ordítás közben… ilyen egy rendes nővér, na. Egyebekben a hétvége már mentes volt az izgalmaktól, én nagyrészt aludtam, Dávid Mamázott, Tamás főzött (finomakat), Gábor meg élte a boldog csecsemők életét. Jó volt.