Nagy levegő...

Több mint egy éve egyszer, amikor mentünk a Brendonba, megláttam egy etetőszéket. Szerelem szövődött köztünk, bár, hiába nem vagyok rasszista, a színén variáltam volna kicsit…egy ideje már a fehér mellett a fekete a favorit (mióta rájöttem, hogy fontos szempont, hogy karcsúsítson, ehhhehe), de Tamást nem tudtam róla meggyőzni, hogy mink márpediglen nem élhetünk egy ilyen nélkül. Nyáron aztán láttam a neten, hogy már van feketében is… Futottam egy kört Tamásnál, de lepattantam. Amikor mentem babakocsinézőbe, ott is láttam egy fehéret, és az üzletvezető csaj mondta, hogy jövő héten jön az új szállítmány, feketében is lesz nekik, aranyszínű bőrrel…..de mivel akkor a babakocsi volt az első számú kiskedvenc (és arra T. is rábólintott már addigra kínjában, mert addig maceráltam), csak poénkodtam rajta, hogy és az mivel jobb, mint a fehér? Mondta a lány, hogy az benne a depláne, hogy magasabbra lehet emelni, hogy esetleg a magasított bárpultos asztalt is felérje vele a gyerek, ja, mondom, ez ultrajó, ha kedve támad elhörpölni egy koktált, akkor azt biztonságban megteheti…. Ezen röhögcséltünk kicsit, majd beszereztem, amit akartam, és felejtős is a dolog. Na, D. múltkor eltörte a pihenőszéket. Pont a köztes állásban nem lehet kitámasztani. Hét végén, amikor D. még nagyizott, elugrottunk egy üzletbe, hogy keressünk helyette, merthogy én abban szeretném a pépeket a kisbabával etetni, de ha fekszik, úgy nem lehet, ha meg a fenti állásba teszem, akkor csórikám azért nem tud enni, mert összenyomódik a hasa. Nem találtunk olyan pihenőszéket, ami tetszett volna, így aztán csalódott arccal hazaindultunk. Tamás nekilátott vigasztalni, hogy jövő hét végén majd elmegyünk a Brendonba, ottan majd szerzünk jó széket, nekem meg bevillant valami. Te, mondom, az az álmaim etetőszéke, tudod…. T. nem volt résen, és visszakérdezett, hogy mi van vele. Na, én egy levegővel előadtam, hogy: Na, azazértvolnanagyonjó,mertdönthetőremekülazülőkéje, ésakkornapközbenakisbabaabbanehetne,mertaDávidúgyiscsakestehasználja, ésúgysekellmárannyirapihenőszék, mertadávidúgyiselrontaná,azetetetőszéketmegnemtudja-akarjamertazközösnemcsakababáévolnaésmárvanfekete,amimegyalakáshoz,ésnemfogjaösszeaparadicsompürémegasütőtökmerttudoddrágámhogyakisbabamostsokáigcsakilyetfogenniésemlékszeladávidismenniyreköpködötteleinteésaztnemkénehipózniállandóanmertmárhiábasikálomafehéretcsakahipóhasználneki…itt levegőt kellett vennem, T. kihasználta az alkalmat, és közbevágott: ENNYIRE vágysz rá? Hú, mondom, marhára…Jó, majd elintézzük, mondta ő, én mondtam, oké, téma lezárva. Ez volt szombaton. Kitaláltátok. Hétfőn felhívtam azt a bizonyos üzletet, a csajszi mondta, hogy van is fekete, aranyszínűvel, holnapra ki tudják hozni, kell? Nanáhogy. Nem is mondtam el Tamásnak, mondom majd ha hazajön, meglátja. Délben kihozták, a baba már abban uzsizott. Frankó, megy, gyönyörű. Na, akkor győzzük meg D.t. Ravasz voltam, 3 kekszet kikészítettem a tálcájára, és az oviban már elkezdtem mesélni neki, hogy van új széke. Édes volt, amikor hazaértünk, rohant megnézni, és csak állt előtte lenyűgözve. Vagy ledöbbenve. Beleültettem, Mondom, kényelmes? Mondja, igen, anyuka. Kő le a szívemről. Gyerek néz, majd kérdi: régi székem hó’ van? Húha. Már láttam is magam előtt, ahogy Tamás arra jön haza, hogy a gyerek ordít… követeli vissza a régi székét….. De szerencsére a kekszek, és az, hogy pörgetem a székben, teljesen meggyőzték. Ennek ellenére az apja arra jött haza, hogy a gyerek ordít. De nem a szék miatt, hanem mert nem engedem ki alsógatyában a ház elé, hogy nézze a „fényeket”. De ez nem izgatott annyira… Lényeg: T.nek is tetszik a szék, megnyugodtam. Körbecsodáltuk (igen, D. közben a szobájában ordított), pörgettük, elvoltunk….

Ami még említésre méltó a mai napból, az a múltkori pisiharc folytatása: Tej megint csak pisi ellenében, megnyugvás, leülés, 10 perc múlva D. előjön, és közli: pisilni kell. Itt egy kisebb vita alakult ki köztünk, miszerint mi ezt nem hisszük el neki, de aztán végül persze ráülhetett a bilire. Igaza volt. Tényleg kellett neki….az mind az. No comment.