A Bóbitán kitört az anyaság egyik látható jele: a kezébe ragadt a frissen vásárolt fényképezőgép, és kattingat ezerrel. És mivel tudja, hogy szeretem a képeket, küldi is…olyan jókat vigyorgok, amikor kapom az ímélt, képek címei: „Szunyálok”, „Szeretem Apát”, „Apa szeret engem”, „Pihenőszék, egy hetes ajándékom” , „Beájultam fürcsi előtt”, „Apa öltöztet fürcsi után”, „Fürcsi után felöltözve”, van kép plüssrugiban, hosszú zokniban, pucéran, zenélővel, szopipárnával, bölcsőben, ágyon, kézben, Apával, Anyával, Apával és Anyával….* Aranyosak. És hogy ezt ne csak képeken lássuk, el is mentünk ma élőben is megnézni a család legifjabbik hajtását…(Meg így készülhetett kép velünk is, hehe). Hát, csudapofa valóban. Még etettem is egy kicsit. Olyan fura, az én szememben Gábor ugye a kisbaba, és ilyenkor rájövök, hogy valójában már milyen nagy. Igazából már nagyon-nagyon várom, hogy nyár leygen… látom magunkat, ahogy a három tesó a négy kölökkel fetreng nálunk a kertben….legyen már nyáááááááááááár. *Remélem, senkinek nem jut eszébe, hogy ez cikizésnek van szánva. Aki ismer engem, az tudja, hogy én is géppel megyek mindenhová, a kölkeimről havi lebontásban 300-500 kép készül halál komoly, bár az idő múlásával már előfordul kisebb képszám is, de asszem a poén kedvéért holnap gyártok erről egy bejegyzést. Uncsi lesz, de majd jól nem olvassátok el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése