Az év utolsó napja legalább olyan mozgalmas volt, mint az előző kettő…
Újfent kilenckor találkoztunk a többiekkel, és nekivágtunk…
Metró, belváros. Megnéztük kívülről a Notre Dame-ot, ígérettel, hogy még ma bejutunk (már ekkor akkora sor volt előtte, hogy ez szinte lehetetlennek tűnt), de előtte még elmentünk a Conciergerie-be, ami a város legszigorúbb börtöne, és többek közt itt őrizték Marie-Antoinette-t is, mielőtt kivégezték volna. Még a celláját is láttuk, hát…
Miután a börtönhangulatból elegünk lett, átsétáltunk a Notre Dame-hoz. Itt pofátlankodtunk kicsit, ugyanis itt nem lehet előre időpontot foglalni, és kilométer hosszú sor álldogált, bejutásra várva… mi fogtuk magunkat, és előrementünk… szegény várakozók nem mertek szólni, és ugyan ebbe bele lehet kötni, hogy mennyire etikus, mindenesetre hatékony módszer volt, mert pillanatok alatt bévül voltunk.
Bent újfent úgy kellett engem felmosni, ugyanis teljesen lenyűgözött az épület nagysága, szépsége… sajnos tényleg nem tudok annyira fogalmazni, hogy csak halványan is akár, de visszaadjam a hangulatát, és sajnos fotózni sem tudtam úgy, ahogy kéne, úgyhogy most, rám abszolúte nem jellemző módon, egy netről csórt képet teszek ide a katedrálisáról…
Ha én lettem volna Napóleon, én is itt koronáztam volna meg magam, az tuti.
Miután elraktároztuk a látványt (és lefotózkodtunk az épület előtt, és persze sorban megpördültünk a nulla kilométerkövön, ami állítólag szerencsét hoz), elmentünk ebédelni (most nem volt csiga, volt viszont igazi citromtorta), majd újra metró (illetve inkább föld alatti hév, emeletes), és irány az Eiffel torony.
Kicsit aggódtunk a köd miatt már reggel óta, nehogy itt is megjárjuk. Köd az nem volt, volt viszont jegesedés, ami miatt a legfelső emeletre nem engedek fel senkit, de a másodikról is (116 méter) fantasztikus volt a kilátás… Körbementünk, persze fotóztam mint güzü, majd gyorsan beszédültünk Tamással az étterembe, mert eddigre már meglehetőst fáztam, úgyhogy kellett egy forró capuccino…
Miután lementünk, jött némi szabadprogram. Szabadon be lehet járni a Champs Elysées-t. Elindulunk az egyik végéről, a másikon ott van a Diadalív. Annyit fixáltunk a többiekkel, hogy negyed hatkor fognak visszaindulni a szállodába a Diadalív aljától, de mi már akkor tudtuk, hogy az nekünk nem elég idő (már fél négy volt), és mivel a szilveszteri vacsira csak fél kilenckor kell elindulni, nem kell elkapkodnunk a szállodába való visszaérést. Anival egyeztettünk, hogy hogy jutunk vissza. Azt már tudtuk, hogy a hotel az a Belta Hotel, a 4-es metróhoz közel, leszállás a Gare de l'Est-nél, a négyes metróhoz meg el lehet jutni a Diadalívtől az egyes metróval. Átszállás a Châteletnél, nem bonyis, fog ez nekünk menni…
Szóval mindenki szétszéledt, mi pl azzal kezdtük, hogy beájultunk az első udvarba… izé, ez úgy van, hogy nálunk a Párizsi Udvar a Váci utcában valszeg nem véletlenül kapta a nevét, merthogy itt végig az utcárról nyílnak ezek a kis udvarok, bennük sok-sok kis üzlettel. Persze vannak nagy üzletek is, Virgin Megastore, H&M, ilyesmik, meg sok autószalon, de sok ilyen kis udvar is van, bejárni szinte lehetetlen.
Mindenesetre mi beszédültünk az elsőbe, főleg, mert klotyógondunk is volt, és sikerült rögtön megtalálnunk a legextrásabb nyilvános vécét, amit valaha is láttam.
Üzletház, alagsor, wc-kiegészítők boltja, innen nyílik a mosdó…sor áll, gyönyörű egyen-kosztümös csajszi szedi be a fejenként két eurót (hukk), közben, amíg vársz, lehet nézelődni. Van mit. Ez az üzelt többek között hatalmas választékban kínálja az extra mintás wc-papírokat, a polc első ránézésre olyan, hogy el sem tudod dönteni, hogy mit látsz… Hálistennek vásárlási elmebajomnak köszönhetően legalább a Renova papírokat felismertem (én már arattam nagy sikert a saját fürdőnkben, amikor a vendégségbe jövők szembesültek a fekete, narancs, esetleg piros vagy kék vécépapírokkal, volt nagy csodálkozás, de megmondom őszintén lebeszéltem róla mindenkit, és nem csak az ára miatt…).
De azért persze most erősen elgondolkodtam, nem-e kéne vennem egy új bőröndöt, amit teletömhetnék télapós, szívecskés, halálfejes, szarvasos, békás, focilabdás, neadjisten kámaszutra-mintás vécépapírokkal… hálistennek mielőtt végképp elborult volna az agyam, sorra kerültem… Minden fülke más-más dizájnnal ellátva… ahova besuttyantam, ott pl olyan volt a hátsó fal, hogy kis túlzással nappali vitrinjének elmenne (már ha valaki nippek helyett az extra vc-kefe tartókra izgul).
Élmény volt, komolyan…
Na, pisi megvolt, irány tovább… hát, láttunk mindent, ami szem-szájnak ingere, a kristályasztal után (uszkve 36 ezer euro) kellett egy kis friss levegő, úgyhogy visszamentünk az utcára, majd némi séta után be akartunk menni a Disney-boltbva, de a métereken át sorban álló emberek (akik még be sem jutottak, istenem, mi lehet bent) elriasztottak minket. Következőleg a Sephoránál akadtunk el (eddigre már az utcán is többezer ember tolongott, nem vicc, ennyi embert itthon legfeljebb tüntetésen látni, és időközben a fényeket is felkapcsolták…), ahol az eladók épp a bejáratnál táncoltak valami diszkózenére… persze be is mentünk, én újra elaléltam… ez hasonló üzlet, mint itthon a Douglas, csak akkora, mint egy kisebb Teszkó, és minden, aminek köze van a sminkhez, ill. parfümhöz, az itt kapható. T. biztatott, hogy ne fogjam magam vissza, válogassak, így megragadtam egy kosarat…és a következő tíz perc kiesett az életemből…következő emlékem, hogy egy jó nagy szatyorral kifele nyomakszunk a tömegen át. Jó volt.
Majdnem hat óra volt, mire a Diadalívhez értünk, ott még megnéztük az ismeretlen katona sírját, fotózkodtunk kicsit, majd visszaindultunk a szállodába. Jelentem, csont nélkül visszaértünk, az összes félelmem alaptalan volt (nem tudom, mit aggódok annyira, legutóbb tájfutóversenyen tévedtem el, annak is van már vagy 20 éve…).
Visszaérve rövid BUÉK-telefon az itthoniaknak, majd részemről sminkelés, mindkettőnknek gálacucc, majd indulás a portára, ott csatlakoztunk a többiekhez, és irány mulatni. A vacsi, meg a buli egy ukrán tulajdonú étteremben volt, A Moulin Rouge-tól mintegy 15 méterre. Minden teljesen rendben zajlott, a kaja nagyon jó volt (5 fogásos, szavunk sem lehetett), volt műsor (először 3 hastáncos lányka produkálta magát, megjegyzem, elég jól, majd 4 csaj adott elő valami riói karneválos táncot, utána elkezdték berángatni a vendégeket, akik addigra nagyobbrészt már nem voltak szomjasak, így a projekt sikeres volt- ja, rajtunk kívül volt egy cca 50 fős ukrán csapat, róluk van szó), később mi is csatlakoztunk a táncolókhoz… Amikor kimentem kicsit levegőzni, rám ugrott egy ukrán kiscsaj, odavolt a kabátomért, alig tudtam lebeszélni róla, hogy háromszoros áron megvegye… Én, aki ugye semmilyen nyelvet nem beszél (bár tanult sokat) elég nehezen magyaráztam el, hogy hol vettem, mennyiért, mikor, ésatöbbi… de aztán belelendültem, és persze közös témánk is akadt: ki mit látott a Lafayette-ben… hiába, jöjjenek a nők akárhonnan, közös téma mindig van. Éjfélkor MUM pezsgő volt, újabb jó pont az étteremnek, sőt, éjfél előtt valamivel kiosztottak egy csomó trombitát, álarcot, szerpentint, vicces lövöldözőt, meg álarcokat-kissapkákat, úgyhogy a hangulat a tetőfokára hágott, még a pincérek is táncra perdültek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése