Eljött az új év… remélem, tényleg bejön az, hogy az ember azzal fog a legtöbbet foglalkozni egész évben, ahogy azt az évet elkezdte, mert akkor mi idén sokat fogunk utazni…
Tegnap este végül is hajnali kettő előtt valamivel indultunk vissza a szállodába. Jártak ugyan a metrók, legalábbis a vonalak egy része egész éjjel működött, de ritkásan, és pont ekkor indult haza a fél város- legalábbis mi így érzetük… olyan tömeg volt, mint amilyet a japán metrókon szoktak mutogatni, és hasonló stílben is szálltunk fel, mint ott… Azon röhögtem az egyik hapsival, hogy mikor mondtam, hogy nem tudok kapaszkodni, azt válaszolta, hogy szerinte nemhogy kapaszkodnom nem kell, hanem mind a két lábamat is felemelhetném egyszerre, akkor sem esnék el…
Mindenesetre fél háromra voltunk a szállodában, és közkívánatra meg is szavaztuk, hogy ma nem kilenckor indulunk az utolsó túránkra, hanem csak fél tízkor… mit ne mondjak, így is nehéz volt felkelni, nade várt minket a Montmartre…
Idézet a Wikipédiából:
„Igazi fénykorát a boldog békeidőkben (Belle-Époque) élte az 1880-as évektől az I. világháborúig. Írók, művészek, festők és népszerű mulatók negyede volt (a környéken élt például Dalí, Monet, Picasso és van Gogh); girbegurba utcácskáit falusias házak és kisvendéglők szegélyezték. Mára teljesen egybeolvadt a fővárossal, és beépült, de a régi legendák fénye ma is beragyogja. A párizsiak bizalmasan ma is Dombnak (Tertre) nevezik.”
És még ma is nagyon hangulatos, valóban… sok helyi festő alkot itt nap mint nap, és persze próbálják eladni a képeiket…Nekünk például sikeresen, teljesen beleszerettem egy aprócska képbe, amin természetesen szerepel egy Chat Noir is, mert anélkül ugye haza nem megyek…
Szóval megvettük, majd bementünk a Sacré-Coeur bazilikába, ami állítólag Párizs minden pontjáról látszik. Zarándokok ezrei keresik fel minden évben, a Notre Dame után a második leglátogatottabb nevezetesség. Tény ami tény, lenyűgöző épület, méltó befejezése volt párizsi utunknak…a bazilika után ugyanis a csapat összeszedte magát, visszazarándokoltunk a szállodába, pillanatok alatt a bőröndökbe hajigáltuk a cuccokat, és indultunk különbusszal a reptérre…A hazaút hálisten eseménytelen volt, a repülőn meg már alig vártuk, hogy lássuk a kölyköket (bár megegyeztünk abban, hogy pár napot azért még kibírtunk volna valahogy…).Valószínüleg életünk egyik legemlékezetesebb „kirándulása” volt ez… Köszönöm Cicuka, még egyszer!!!!!!!!
www.leon-de-bruxelles.fr
VálaszTörlésLátom, rögtön a fekete kagylóval nyit a honlap is :))))
VálaszTörlésLehet, h mondanom kéne T-nek, hogy a Nobu helyett ide menjünk a jövő héten? :))))