D. alszik...de hol???

Mindannyian emlékszünk arra, hogy volt időszak, amikor mindenhol máshol érdekesebb volt aludni, mint a saját ágyunkban. Nekem konkrétan könnyű dolgom volt, sokáig hárman osztoztunk egy szobán a húgaimmal, akkor, ha jól emlékszem, néha ágyat cseréltünk, néha lecuccoltunk a padlóra egy takaróra… Nyáron, amikor kimentünk a Meseházhoz (Kaposhomokon volt egy kis hobbitelkünk, nem termett rajta meg semmi, csak a dinnye, volt egy almafa, oszt ennyi…ja, és sóska, meg spenót), akkor egy kiselejtezett ejtőernyőn aludtuk a legnagyobbakat délután, az erdő szélén…jó, mondjuk akkor már nagyobbak voltunk.

Amikor nem a padlóra hurcolkodtunk le, akkor vérre menő harcok folytak azért, hogy esetleg alhat-e valaki a ZÖLDön (így hívtuk a kanapét a nappaliban, és csak nagyon ritkán alhattunk rajta, főleg, ha betegek voltunk).

Hallottam azóta olyan gyerekről, aki egy papírdobozban aludt hetekig, mások a játéksátrat favorizálják, a gyermeki elme roppant kreatív. De nem gondoltam volna, hogy már most szembesülnöm kell ezzel a „gonddal” a saját gyerekemnél.

Még hétfőn történt, hogy a szokásos menetrendet követve 10 körül be akartam nézni Gáborhoz (minden este így van, bemegyek, betakarom, majd mielőtt megyek lefeküdni, akkor benézek Dávidhoz, ő kicsit ugye később alszik el, mint Gábor (na, erről is lehetne ám egy oldalt írni…mostanában minden este megy a kavarás, szomjas, pisilni kell, még egyszer mossunk fogat, nem álmos, nem akar aludni, még egy kis mesét akar nézni, satöbbi, néha fél tíz, mire elalszik….nem is értem, hogy bírja…), később kell rendbe rakni- teszem azt megfordítani, hogy ne a lába legyen a párnán, és a többi), és a szemem sarkából látom ám, hogy valami van Dájí ajtaja előtt… ismeritek azt az érzést, amikor egyfelé néztek- én konkrétan ugye G. ajtajára- erősen koncentráltok- én ugye arra, hogy halkan nyissak be-, és megláttok valami foltot, vagy mozgást, vagy valamit, és megáll bennetek az ütő…

Hát, hirtelen én is lezsibbadtam, odakaptam a fejem, hát látom ám, hogy D. jóízűen horpaszt az ajtaja előtt…

Feje a nagypárnán, dereka alatt a kispárna, lába alatt a zsiráfos kispárna… megágyazott ő magának, a lehetőségekhez képest megpróbálta magának a legnagyobb kényelmet biztosítani… Persze azonnal rohantam a fényképezőért (1. kép), majd amikor megvolt a kívánt fotó, visszatelepítettem az ágyába. Másnap reggel oviba menet kérdeztem tőle, hogy miért akart a folyosón aludni, erre közölte, hogy „mert én ott szeretek a legjobban aludni, és ma is ott akarok aludni”, úgyhogy tudtam, hogy ezzel még lesz egy-két körünk.

Este persze rákezdte, hogy ő kint akar aludni, én lebeszéltem róla, lefektettem, majd mentem tévézni. Kitalálható, hogy amikor 20 perc múlva elnéztem hátrafelé, már kint találtam félálomban… megbeszéltük T-vel, hogy végül is, néha alhat kint (márhogy addig, amíg mi nem megyünk aludni, akkor azért visszatesszük az ágyába), így aztán, mikor tegnap eszébe jutott, hogy kint akar aludni (tegnapelőtt valahogy bent maradt a szobában…csodálkoztam is), segítettem neki megágyazni (miután végeztünk, belefeküdt, és ő maga kérte, hogy fotózzam le (2. kép)…esküszöm.)… valahogy azt gondoltam, hogy majd ott legalább hamar elalszik…hát nem…ugyanúgy ment a variálás, úgyhogy ma konkrétan megtiltottam a kint alvást…nade nem állhatok a folyosón, amíg elalszik!!!!! Úgyhogy 2 perce készült a hármas számú kép…

Nos, nézzük a jó oldalát… megtanult szépen megágyazni.