D. habozik

Szegény Gáborral sem úsztuk meg a szemészetet… Már a kórházban nagyon gyanúsan kezdett csipásodni a szeme, a dokinő ugye szemcseppet adott rá, de már akkor sejtettem, hogy a könnycsatornája lesz a ludas (igazából ez a lehetőség még jobban is tetszett, mint az, hogy esetleg huzatot kapott, lévén, hogy nem volt huzatban, és 40 fok volt, tehát ez túl nagy fokú érzékenységre vallott volna). A Dáviddal is az volt, hogy a dokival végigpróbáltunk vagy háromféle szemcseppet, aztán a végén a szemészeten kötöttünk ki, és átmosták a könnycsatornáját. Így aztán amikor a kórházas szemcseppel sem, és a Tobrexxel sem értünk el különösebb eredményt, kértem a dokitól egy beutalót a Heim Pálba, és tegnap el is mentünk

Még a múlt héten felhívtam őket, hogy lehet-e (kell-e) időpontot foglalni, mondták hogy nem, menjünk csak, pici babákat előreveszik, csak ne pénteken menjünk, merthogy az a műtéti nap. Így aztán mentünk csütörtökön… Odaértünk, lent becsekkoltunk, felmentünk, és rosszul lettünk… Apám, még a csilláron is emberek lógtak! Tamás félre állt a kisbabával, én meg lecövekeltem a szemészet ajtaja mellé. Pár perc múlva jött is ki egy asszisztens, gyorsan rárepültem, próbáltam a kezébe nyomni a beutalónkat, és kihangsúlyoztam, hogy a baba csak négy hetes… Erre közölte, hogy nagyon sokat kell ám várni… Már épp kiakadtam, amikor hozzátette, hogy menjünk át a másik épületbe XY doktornőhöz, ha jól látta a gépben, akkor ott csak négyen vannak. Átballagtunk, és tényleg csak páran várakoztak, és csak egy kisbaba volt köztük, így aztán hamar be is jutottunk. Hálistennek kiküldtek minket, úgy csinálták az átmosást, de a sírás még így is kihallatszott a baba sírása… Egyébként ugyanaz a doktornő volt, aki a Dávidnak is csinálta két éve ugyanezt. Tök aranyos volt egyébként, halálra dicsérte a babecet, h milyen kis szép (bár kétlem, hogy lett volna valaha arra példa, hogy bevisznek egy kisbabát, ránéz, és kijelenti, hogy „húdekiscsúfkisbabadenagyafeje” vagy valami…), amikor visszamehettünk a gyerekért, mondta, hogy valóban jobb is, hogy nem húztuk ezt a dolgot, mert mind a kettő szeménél nagyon el volt dugulva, nem jött volna helyre semmiféle gyógyszertől sem. Mondta, hogy pár napig még váladékozni fog, csak sima vízzel le kell törölgetni, és ha egy hét múlva esetleg még gázos lenne, akkor majd hozzuk vissza.

Reméljük, már nem lesz több gond.

Ma délelőtt meg az outletbe mentünk, merthogy a gyereknek kedden kezdődik az ovi (bölcsi), és kell neki új cipő, meg melegítő, meg amit meglátunk. Persze a gyerek az üzletekben is hozta magát, az eladócsajtól megtanulta, hogy melyik riasztó-biszbaszt hova kell bedobni. Így majdnem otthagytuk, hogy keressen egy kis pénzt… szerintem kimondottan élvezte volna.

A vásárlás jól sikerült, mindent kaptunk, amit akartunk, a Gábor végigaludta az egészet, penge volt. Ja, és tudtam G.nek venni ugyanolyan kis tutyit barnában, mint amilyet Dájí is hordott Itthon aztán ebéd-alvás, majd a kertben a szokásos őrültködés. Mivel meleg volt nagyon, persze medencéztünk, majd következett D. előadása… A múltkor vettem neki egy franyesz borotválkozószettet, kistükörrel, pamaccsal, műanyag borotvával, és egy nagy flakon habbal… Na, kihozta a habot, és először engem kért meg, hogy nyomjak a kezébe, majd amikor mondtam, h most már elég, akkor pillanatok alatt megtanulta Ő kinyomni a flakonból… fél órán keresztül folyamatosan nyomta ki, és kente magára, mi meg majd meghaltunk a röhögéstől, csináltam róla eközben 52 (igen, megszámoltam) fotót… oltári volt, azt hittem megzabálom…Ja, és nem, nem szoktam őelőtte fazont igazítani, kár beszólni! J szerintem csak simán tudja, hogy most a metroszexualitás a divat, és Ő így készül az ovira…hátha manapság már a szőrtelenítés is kötelező tantárgy…

Ja, és Apa új fogalmat alkotott ma: ugye G. meglehetősen beles kisbaba, valamint akármennyire jól van lakva, azért a szopi végén ragaszkodik a kis 10-15 perces nyammogáshoz. Mondtam is Tamásnak pár napja, h ennek is van ám neve, hivatalosan komfortszopinak mondják, és a gyereknek szüksége van rá, nem szabad sürgetni. Na, G. bevacsorázott, majd a kezemben elájult, de amikor letettem, akkor pár perc múlva felsírt, így elindultam felé, hogy akkor a szokásos levezetőt megkapja, erre megszólal Tamás: „kell neki egy kis lelkitej?”… :)