Tegnap a nagy ebéd, és a még nagyobb alvás után a Mamának volt egy olyan ötlete, hogy mivel fürödni azért nincs elég meleg, sétáljunk el a játszótérre, merthogy a bátyónak túl sok a feles energiája. Hamar össze is kaptuk magunkat, és kint az utcán a Dávid azonnal lestoppolta a babakocsit, márhogy Ő akarja tolni. Nem tudom, ki sápadt el jobban, a Mama-e, vagy Anya (én reménykedtem a felnőttek ítélőképességében… mint kiderült, nem feltétlenül tettem jól, mert a sápadáson kívül semmit nem tettek, hogy ezt megakadályozzák), de Dávidban valóban van némi autóversenyzős készség (ezt az apja állítja egyébként), legalábbis babakocsit elég jól tud vezetni, mert nem történt semmi baj… Ráadásul a felbuzdulása csak mintegy 10 méteren keresztül tartott ki, úgyhogy nem sokáig voltam közvetlen életveszélyben. Mostanában egyébként mindig azt mondja, hogy „sietek,sietek”, és rohan esze nélkül, ami Anyáék szerint csuda aranyos, meg vicces, szerintem merő energiapocsékolás, de rám még nem halgat senki. Szóval elmentünk a játszótérre, ahol Dávid a feles energiákat az edzőgépeken vezette le, majd egy órán keresztül bámulta az iskola területén folyó építési munkálatokat, és miután a melósok is összecihelődtek (azelőtt is próbálkoztak Anyék, hogy el kéne indulni, de esélyük se volt… Dávid úgy döntött, hogy amíg a melósok kitartanak, addig neki is kötelessége őket figyelni), hazamentünk. Este volt egy röpke zápor, és emiatt a szomszéd ház felett megjelent egy szép szivárvány…és elég jól sikerült lefotózni is.
Ma délután is voltunk csatangolni, a bátyó ismételten elkergetett mindenkit a kocsim mellől, de már nem féltem egy cseppet sem… ráadásul kiderült, hogy Anya elég jól figyelésen van, mert amikor Dájí meglátott egy valami érdekeset, és simán letaszajtott a járdáról, de még megijedni se volt időm, mert Anya elkapott. Azért azt nem bírtam ki, hogy csúnyábban ne nézzek…
Ja, és volt néhány aranyköpés is: ugye azt már mondtam, hogy állandóan mindenről megkérdezi hogy „miazmiaz”, és félrehajtott fejjel, okosan nézve várja a választ, majd aprót bólint, mint aki ezt már tonképpen’ tudta, csak pillanatnyilag nem ugrott be neki…nade ma aztán, amikor mentünk a villamos mellett, egyszer csak felkiáltott: „mekkoa miaz!”..ja, mert a másik kedvence a miazok mellett a két fontos mennyiségi jelző: imádja, ha valamiből sok van, vagy valami nagyon nagy, és lelkesen ordítja: Mekkoa!!!!! Mennyi!!!!
Amikor a járda mellett meglátott egy elhajított csikket, szintén jött a kérdés: miaz? Anya mondta, hogy csikk, szemét, valaki eldobta, nem kell felvenni, erre a gyerek közölte: „buta bácsi”, márhogy az dobta el…majd körülnézett, meglátott a túloldalon egy felénk bandukoló embert, rámutatott, és közölte, hogy „az a buta bácsi” Anyáék persze jót vigyorogtak, még jó, hogy a bácsi nem hallotta, mert lehet, hogy ő nem örült volna annyira.
Estére aztán megint elmondhattuk magunkról, hogy elfáradtunk (kivéve persze Dájít)…a Mama majdnem bele is aludt a büfiztetésembe…én meg nem csak majdnem.
Ebből adódott a még egy jópofa mondás: Apa ment be a fürdőbe, vitte magával a laptopját, és közben valamit motyogott, hogy „megnézem a xy-t”…Anya visszakérdezett, hogy mit? Apa újra elmondta, de Anya meg a Mama továbbra is bután néztek…Anya kérdezte a Mamát: Te értetted? Mónikát? Vagy mit néz meg? A Mama közölte, hogy szerinte Marikát mondott Apa, de hogy az ki vagy miért kell megnézni, lövése sincs… aztán amikor Apa jött vissza, és közölte, hogy Amerikában ma stabil volt a tőzsdén a helyzet, a Mama a fejére csapott:
„Aha! Nem Marika, Amerika”…na ettől Anya olyan röhögőgörcsöt kapott, hogy sztem’ egy hétig ezen fog vihogni…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése