A tesók találkoznak

Ma nagy nap volt: megvolt a NAGY TALÁLKOZÁS!!! Bár csak délután, délelőtt a Papa ugrott be látogatni, hozta magával a Dédimamát, volt nagy örömködés, meg minden (fotókészítés megint elmaradt a Dédivel, valahogy ebbe még vissza kell rézódnom, de azt azért legalább lekaptam, ahogy Apu simizi Csöpp hátát, erre az úgy vigyorog, meg homorít, hogy öröm nézni). Miután elmentek, jött a Lilike (a Dédimama tesója), na vele már fotót is sikerült készíteni, beszélgettünk kicsit, meg babázott keveset, aztán el is ment, mert pont jött a gyerekorvos, hogy megnézze babucit. Egy hangyányit sárgának látta, de különben úógy tűnik, minden OK, de azért azt mondta, hogy a legközelebbi 2 kajolásnál nézzük meg már, hogy mennyit eszik, aztán ha lefejtem a maradékot, kapja meg azt is… Na, erre persze nekiálltam izgulni, hogy most majd jól kiderül, hogy éhezik a kölök (a doktornő alapból nem valami bűbájkodós, és emiatt volt egy kis vizsgadrukkom). Mikor baba nekiállt reklamálni, hogy lassan ehetnékje van, elvittel mázsálni, aztán megetettem…pont amikor végeztünk, akkor jött meg a család többi része… Tökikém először egész lefagyott, csak nézett nagy szemekkel. Közben mondtam, hogy most akkor gyorsan elviszem mérni a picit, kiderült, hogy 30at evett, nagy túrót kell neki pótlás, meg lettünk dícsérve. Visszamentünk a szobába, babecet beraktam a kiskocsiba, és mondatm Dávidnak, hogy tologathatja egy kicsit, gondoltam, ez oldja a (egyébként nem létező) gátlásait….oldotta is. Rögtön irányba állt a folyosón, és amikor valaki hozzá akart nyúlni a kocsihoz, akkor rögtön rászólt (Apa nem! Anya nem! Mama nem! Dájí!!), úgyhogy a nővérek nagy derültségére hárman követük őket sápadtan, és próbáltuk megakadályozni, hogy a falnak tolja…de úgy tűnt, hogy ez jó módzser, mert egészen a sajátjának tekintette innentől kezdve a tesót, megsimogatta, adott neki puszit… aztán persze a szobámat is elkezdte belakni, felmászott az ágyamra, meg úgy álltalában nekilátott rosszalkodni, így aztán bő 40 perc után elindultak… Hát, az elindulás nem volt zökkenőmentes, a Dávid nagyon sírt, akarta, hogy menjünk mi is…hívott utána Tamás, és mondta, hogy még a kocsiban is sírt, és mutogatott a már beszerelt bébihordozóra, hogy „baba is”…. Jaj, már nagyon mennék haza….