Nos, ma bíztunk a szerencsénkben, és nem is hiába. Az úgy volt, hogy délelőtt, amikor mentünk sétálni, az Anyunak eszébe jutott, hogy ma aztán olyan nagy („aaaakora!”) összeget sorsolnak a lottón, hogy esetleg érdemes lenne venni pár szelvényt, mert hiába imádkozunk az ötösért, lottó nélkül elég kevés esélyünk van rá. Így aztán a lottózó felé kanyarodtunk, és még a Dáviddal is töltettem ki egy szelvényt (jójó, utána persze átmásoltam a sajátomra, de isten az atyám, sikerült neki 5 számot egyértelműen megjelölnie, így aztán amíg nem lesz 5öse valakinek, én ezeket meg is fogom játszani minden héten… asszem elértem azt a kort, hogy akár rá is szokhatok a rendszeres lottózásra….tán a jövő héten vehetek 4 hetest is…), és az eseményt persze lelkesen le is fotóztam. Nem mondom, hogy nem néztek ránk furin, ugyanis a lottózó dugig volt emberekkel (1.2 miliárd elég nyomós ok erre), én meg ott fotózok lelkesen, közben győzöm a gyereket rávenni, hogy csak 5öt, és ugyanabba a rubrikába, a babakocsit taszajgatom jobbra-balra, hogy elférjenek mások is, közben az Anyu is tölt, mint állat, meg én is próbálok pár számot kiizzadni… szerintem többen hibbantnak véltek, vagy vidékinek, aki életében először PESTEN TÖLT LOTTÓSZELVÉNYT. Mindegy, többnyire nem nagyon izgat, ki mit gondol, az egyetlen felbukkanó ismerősnek meg (a Fornettit áruló csajszinak, aki szintén a nagy pénzre vágyódott) elmagyaráztam, hogy a fotó azért fontos, mert szerintem feltétlenül meg kell örökíteni a pillanatot, hogy később, ha esetleg a Dávid rossz útra tévedne, legyen mit mutogatnia, hogy „Anyám bíztatására kezdtem el a szerencsejátékot”. Miután készen lettünk, fizettünk, még arra is volt gondom, hogy a Dávid által töltött szelvényt elrakjam (megy majd a rajzai közé), sétáltunk még kicsit, majd hazamentünk. Addigra Tamás fini ebédet csinált, amit dettó le akartam fotózni, és hirtelen nem is találtam a gépet, de nem foglalkoztam vele, annál inkább ebéd után, amikor már tényleg kétségbeesetten kerestem, majd Anyu is beszállt a keresésbe, és így se lett meg. És mivel csak a lottózóban vettem elő, valószínűsíthető volt, hogy ott maradt… Kiakadtam, mert 1. szeretem azt a gépet, 2. ajándék volt, 3. nem minden kép volt lementve… De Anyu hősiesen felöltözött, és vállalta, hogy visszaszalad, majd 10 perc múlva hívott, hogy megvan, valaki leadta… úgyhogy az 5ösről erre a hétre le is tettünk, de hogy nem hiába bíztunk a szerencsénkben, az tény… Ja, és különben is kiderült, hogy valamennyit nyertünk, igaz, ez igazából nem nyeremény, hanem megtakarítás: a postás hozott némi pénzt vissza az ELMŰtől, így Tamásnak lett igaza: tényleg megéri kicserélni az izzókat energiatakarékosra (ez itten a zöldövezeti hirdetés volt). A délután már elég eseménytelen volt, főként bubifújással telt, a Dávid lebeszélésével arról, hogy eltörje a Gábor forgóját, meg persze nekem etetéssel… A képen a bal alsó sarokban látszik, hogy értem el eredményeket: a kicsi végre tele lett, annyira, hogy a tej már csurgott ki a szája sarkán (bár ez a fotón nem tuti, hogy látszik, de mi tudjuk, hogy így volt), ennél kevesebbel Ő be sem éri, de sebaj. Az étvágya miatt tuti nem kell mostanában aggódnom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése