Az ugrás

No, azért néha kapok képes hírt is Dávidról, ma például azt sikerült az apjának megörökítenie, ahogy épp ugrik bele a vízbe… Szemesen van egy kis elkerített rész a szabadstrandnál, ahol csináltak egy kis élményfürdőt, és oda mennek majdnem minden nap. Volt bennem némi aggodalom, merthogy ugye amikor másfél éves volt D., roppant merészen csúszdázott-mászott egyedül, most meg ugye otthon még a medence széléről sem mert egyedül beleugrani a vízbe, és mondom nem tudom, mekkora élmény lesz neki Törökország. Igaz ugyan, hogy egy szavam sem lehet, mert nagyon ügyesen, és hamar belejött a karúszó használatába, de hát asz ember mindig többet akar… Na, most viszont ahogy ezt a fotót megkaptam, megnyugodtam, hisz direkt Dávid miatt választottunk olyan szállodát, ahol csúszdapark is van, és azt hiszem, soha rosszabb befektést… Ja, és nem csak hogy ilyen bátran ugrik, de meséli T., hogy simán le is merül a víz alá (valamit ledob, aztán lelkesen lemerül éprte), „úszik a víz alatt” (idézőjeles, mert persze ezt karúszóval nem tudja megtenni, de a fejét ledugja a víz alá, és úgy rúgkapál), és különben is, ha ott vannak Szemesen, akkor ki sem jön a vízből… Én meg már úgy be vagyok sózva, mint állat, szívem szerint már holnap indulnék… A terv az, hogy pénteken reggel Tamásnak van egy megbeszélése délelőtt, tehát korán reggel elindul Földvárról, lezavarja a melót, majd hazajön, bepakoljuk a kisbabát az összes cuccával együtt, és leköltöztetjük a Balcsira. Ott leszünk együtt vasárnap reggelig, akkor hazajövünk, bepakoljuk a bőröndöket (bár hálistennek D-nek már nem kell külön pakolni, hisz minden lent van a Balcsin, leviszem azt a bőröndöt, amiben közösen lesznek a Klárival, és Klári bepakolja magukat már ott, így nekem csak a Tamás cuccával, és a magaméval kell foglalkoznom vasárnap), és hétfőn 11 tájban már húzunk a reptérre…