Aminek nagyon örülök, az az, hogy Dávid már nagyjából érti a telefon mibenlétét, és amikor felhívom, tudok vele beszélni…eddig, amikor több napra ment el, ez sosem jött össze…igaz, tavaly ilyenkor még beszélni sem nagyon tudott… Mindenesetre most minden nap megbeszélhetjük, hogy miket csinált (játszott), mivel játszott (autókkal), mit evett (téttát) stb, stb… aranyos nagyon, ahogy folyton meg akar mutatni mindent (anya, kaptam mamától autót, megmutassam neked????? És lelkesen forgatja a telefon előtt….).
Lényeg, hogy nagyon jól érzi magát.
Tamás tegnap visszajött, mert ma dolgoznia kell, majd kedden megy vissza Dájíhoz.
Mi meg elvagyunk kettesben Gáborral, hol a kertben, hol bent, és néha nem is értem, hogy miért éreztem fárasztónak, amikor még csak D. volt meg, hisz egy gyerek az kész lazítás…kettő…na, az gyerek.
Ja, és G.-nek új mutatványa van: ha fel akarja magára hívni a figyelmemet, mert mondjuk épp megnézem a leveleimet 5 perc alatt, és addig nem foglalkozom vele, felmászik a két lépcsőn, bemegy a kanapé mögé, amin ülök, először csak rötyög, és ha nem kezdek el sürgősen kukucsosat játszani vele, akkor egyszerűen fogja magát, kiszed pár agyaggolyót a virágok mellől, és megdobál. Komolyan, nem vicc, egész jól céloz… repülnek a golyók, néha egy kis föld is, és marha elégedett, amikor erre hátranézek, és leszúrom… végül is a célját elérte, rá figyelek, a hangsúly még kevéssé érdekli…csak rötyög. Úgyhogy a sokadik ilyennél leszúrás helyett inkább csak felemeltem, és arrébb vittem, és mikor már ez is volt párszor, akkor jött a meglepi: akkor épp annyira belül volt, hogy nem tudtam megfogni a hónalját, és ösztönösen csak a kis kézfejét fogtam meg, óvatosan magam felé húztam…erre G vigyorogva elkezdett lépkedni…mint aki titokban már 2 hete jár. Nem semmi. Így aztán fél délután „jár a baba, jár”t énekelgetve sétáltattam, halál élvezte, csuda édi volt… Jó, nem vittem túlzásba, mindig csak pár lépés, tudom, hogy nem szabad erőltetni, de nagyon tetszik az új produkciója…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése