Köszönö(mö)k

Itt az alkalom, hogy most már én is szóhoz jussak (ami úgy látom, egy ekkora dumás családban nem lesz egyszerű), és legelőször is bemutatkozzam: én vagyok a bizonyos Csöpp munkanéven elhíresült Tesó, valódi nevemen Gábor (nem Gáborka főleg nem Gabi…Anya szerint, ha már becenév, akkor találó legyen egyetértek vele. Úgyhogy Gabika is dobódik értelemszerűen. Csöpp. Az még lehet….bár hogy meddig, az majd kiderül.). szóval, jelentem megérkeztem, és innen kezdve majd én is próbálom tevékenyen kivenni a részemet a blogból is, meg a szülők lefárasztásából is.

Nos, most szeretném megköszönni Anya nevében a születésemkor nekünk segítő embereknek a közreműködést: először is Doki bácsinak (Dr. Székely István), akinél már Dávid is született, csak Anya akkor valahogy elfelejtett velük közös fotót csinálni. Anya is és apa is nagyon szereti a Dokit, és most már én is, mert olyan pikkpakk kiemelt, hogy nem volt időm nagyon kétségbe esni, és hamar Anya nyakánál találhattam magam, megkímélt engem egy csomó felesleges cécótól…meg különben is, nagyon jó fej, mindennap bejött hozzánk megnézni minket, amíg bent voltunk a kórházban.

Köszönjük Krisztinek, a szülésznőnek is a segítséget, meg az NSTket, meg a nyugtatást, meg az infúziót, meg mindent ;-)

Meg úgy általában asszem az összes dolgozót felsorolhatnám itt, mert MINDENKI tényleg nagyon aranyos volt….hiába aludtam olyan nagyon sokat, azért félálomban hallottam ám, hogy mindenki milyen kedvesen elbeszélgetett Anyával, amikor bejött hozzánk, a takarító nénitől elkezdve a csecsemős nővéreken át a Bori nővérig, aki mint kiderült SZINTÉN ott volt, amikor Bátyó megszületett…

Megmutatom a szobánkat, nagyon jó kis szoba volt (illetve nagyon jó nagy szoba), és ottan van felette pár kép a tegnap esti első fürdésemről is (már ha a születés utáni csutakolást nem számítjuk). Nem mondom, hogy ez lesz életem legnagyobb élménye (legalábbis most Anya azzal bíztat, hogy azért még történnek majd érdekes dolgok velem), de az tény, hogy fürcsi után még jobban aludtam (márha ez egyáltalában lehetséges).

Sokan voltak nálam látogatóban, nem is tudtam mindenkinek elsőre megjegyezni a nevét, de a Bátyóra azért emlékszem, meg Apára... de majd lesz még idő mindenkit megjegyezni. Mindent összevetve pozitíbóv a véleményem az életről így az első napok alapján…jöhet!!!!

A tesók találkoznak

Ma nagy nap volt: megvolt a NAGY TALÁLKOZÁS!!! Bár csak délután, délelőtt a Papa ugrott be látogatni, hozta magával a Dédimamát, volt nagy örömködés, meg minden (fotókészítés megint elmaradt a Dédivel, valahogy ebbe még vissza kell rézódnom, de azt azért legalább lekaptam, ahogy Apu simizi Csöpp hátát, erre az úgy vigyorog, meg homorít, hogy öröm nézni). Miután elmentek, jött a Lilike (a Dédimama tesója), na vele már fotót is sikerült készíteni, beszélgettünk kicsit, meg babázott keveset, aztán el is ment, mert pont jött a gyerekorvos, hogy megnézze babucit. Egy hangyányit sárgának látta, de különben úógy tűnik, minden OK, de azért azt mondta, hogy a legközelebbi 2 kajolásnál nézzük meg már, hogy mennyit eszik, aztán ha lefejtem a maradékot, kapja meg azt is… Na, erre persze nekiálltam izgulni, hogy most majd jól kiderül, hogy éhezik a kölök (a doktornő alapból nem valami bűbájkodós, és emiatt volt egy kis vizsgadrukkom). Mikor baba nekiállt reklamálni, hogy lassan ehetnékje van, elvittel mázsálni, aztán megetettem…pont amikor végeztünk, akkor jött meg a család többi része… Tökikém először egész lefagyott, csak nézett nagy szemekkel. Közben mondtam, hogy most akkor gyorsan elviszem mérni a picit, kiderült, hogy 30at evett, nagy túrót kell neki pótlás, meg lettünk dícsérve. Visszamentünk a szobába, babecet beraktam a kiskocsiba, és mondatm Dávidnak, hogy tologathatja egy kicsit, gondoltam, ez oldja a (egyébként nem létező) gátlásait….oldotta is. Rögtön irányba állt a folyosón, és amikor valaki hozzá akart nyúlni a kocsihoz, akkor rögtön rászólt (Apa nem! Anya nem! Mama nem! Dájí!!), úgyhogy a nővérek nagy derültségére hárman követük őket sápadtan, és próbáltuk megakadályozni, hogy a falnak tolja…de úgy tűnt, hogy ez jó módzser, mert egészen a sajátjának tekintette innentől kezdve a tesót, megsimogatta, adott neki puszit… aztán persze a szobámat is elkezdte belakni, felmászott az ágyamra, meg úgy álltalában nekilátott rosszalkodni, így aztán bő 40 perc után elindultak… Hát, az elindulás nem volt zökkenőmentes, a Dávid nagyon sírt, akarta, hogy menjünk mi is…hívott utána Tamás, és mondta, hogy még a kocsiban is sírt, és mutogatott a már beszerelt bébihordozóra, hogy „baba is”…. Jaj, már nagyon mennék haza….

Kedd

A mai látogatókkal készültek fotók is, íme: először a Klári nagyi jött be, merthogy aztán Tamás vitte őt mihozzánk haza, hogy fogadja Dájikát, akit Anyuék hoztak fel Ballószögről, és úgy döntöttünk családilag, hogy ma elég lesz neki megbarátkozni az új szobájával, majd holnap hozzák be a Tesóhoz, így Anyuék csak kirakták, megnézték az új szobákat, majd jöttek ők is szemrevételezni az újabb szaporulatot. Most nézem, hogy látszik, hogy nem vagyok annyira képben még, mert az anyuval egy közös fotója sincs a Csöppnek….mindegy, vasárnap jön nekem segíteni, majd pótoljuk.

Egyébként érdemes megnézni a Bóbita fejét: mint aki egy különös kis bogarat szemlél…pedig nagyon kell szoknia a látványt J Bár valszeg Ricsi magassága miatt (2méteres a srác) az Ő babecuk „picit” nagyobb lesz…még röhögtünk is Bobóval, hogy náluk majd őt kell leműteni az „apróság”ról…jójójó, tudom ez morbid humor, de higgyétek el, jó volt röhögni….bár fájt kegyetlenül…mint most nektek a poén.

És ideteszek egy fotót Gáborról, amin nyitott szemmel néz. Nos, a Dáviddal való hasonlatossága csak addig áll fenn, amíg ki nem nyitja a szemeit: onnantól olyan, mint egy kis bölcs öreg. Komolyan, nem úgy fest, mint aki már volt itt???? Olllyan komolyan tud tanulmányozni, hogy magyarázkodni támad kedvem… Csuda fazon lesz belőle is, asziszem….

Születés

Nos, akkor a tegnapi nap:
Mondanom se kell, azt terveztük, hogy ma aztán nem lesz semmiféle éjszakázás, hanem korai fekvés, és holnap kipihenten vágunk neki a nagy kalandnak…hóóógyne!
Délután már úgy izgultunk, hogy engem is rá tudott venni Tamás, hogy beszálljak a szörnyek elleni harcba, úgy nyomtam a Metroidot, mint az állat… lehet, hogy ez tényleg nem is rossz módszer a feszültség levezetésére, mert onnantól már nem a holnapi napon izgultam, hanem határozottan mérges voltam, hogy nem sikerül átugranom az egyik szikláról a másikra…
Amikor feladtam, akkor Tamás is próbálta játékkal levezetni a feszkót, ennek eredményeképpen volt vagy fél tíz, amikor nekiláttunk vacsizni, és aznapra még egy film is be volt tervezve, arról sem akartam lemondani, így aztán fél egy körül mentünk csak be a hálóba…ahol aztán egyikünk jobban forgolódott álmatlanul, mint a másikunk…. Én spec. fél3kor még néztem az órát. Reggel fél hatkor keltem, kávé (mert az aztán nem maradhat ki, tudom, hogy éhgyomorra kell menni, de az én vérnyomásommal ezt muszáj), hajsimítás (hehehe, ez már csak igazából időhúzásnak kellett), Apa keltése, őrült telefontöltő-keresgélés, anyázás a gyorsforgalmin, aztán hirtelen lehiggadás, amikor beértünk. Valahogy én akkor úgy megnyugodtam kicsit. Jó sokan voltak már a folyosókon, ki NSTre várt, ki „forgatásra” (na,őt nem irigyeltem), gondolom volt aki szülni jött…ennyit arról, hogy a hidegfront használ csak…
Minket Kriszta beterelt az egyik szülőszobába, csináltunk egy gyors NST-t, azon látszott, hogy minden OK, közben Kriszta bekötötte az infúziót, adott cserepalackot, hogyha időközben lefolyna a cucc, akkor nekem már van annyi eü-s múltam, hogy ki tudjam magamnak cserélni, mondtam, hogy nekem nem, az a Zsuzsika, de asszem megbirkózunk a feladattal (sztem a Dávidnak is menne), és jókat rötyögtünk. Tamás felolvasta a szülőszoba névadójának, bizonyos Teréz bábának a történetét a falon levő ismertetőről, majd visszajött Kriszta, hogy inkább a másik szülőszobába menjünk át… Itt is elolvastuk az ismertetőket, tovább röhögtünk kínunkban, hogy mire Gábor megszületik, már mehetünk a szülészet történelméből vizsgázni. Időközben megjött a Dokink is, aranyos volt, mint mindig, de azt a hírt hozta, hogy a műtőt sajna most lefoglalta egy nagyon sürgős eset, mi majd csak utána jövünk, tehát csúszunk egy órát….mi meg tök őszintén mondtuk, hogy semmi gond, jobb így, mintha miattam csúszna más műtéte… ja, és közben még a Dokinak is zajlott egy szülése, mondta, hogy mindjárt még oda visszamegy a kitolásra, azt is meg kéne várni úgyis, és ekkor ismét örvendtem, hogy az a csaj se én vagyok… Jött a „műtősfiú” időközben bemutatkozni (idézőjel azért van, mert a pali volt vagy 50, de szintén nagyon szimpi), és utólag kiderült, hogy anno, amikor Dávidkám született, akkor Ő is a Schöpf-Méreiben dolgozott, akár találkozhattunk is már. Szintén bejött a szobába az aneszteziológus doktornő is (olyan velem egykorú, nagyon kedves kis csaj), mondta, hogy majd Ő fogja csinálni az érzéstelenítést, nyugtatott, hogy minden okés lesz…No, fél11 után nyílt a műtőfolyosó, jött értem Zsoltika (mindenki így hívta), Kriszta segített levetkőzni, Tamás elsápadt, én felmásztam a tolóágyra, Zsoltika közölte, hogy egy darabig ez az uccsó ugrásom, mert a műtőben már Ő tesz majd át az asztalra, mondtam, hogy „hehe”, erre megjegyezte, hogy érdekes, a 110kg körüli hölgyek sose mondják, hogy hehe, a 80asok meg általában mindig, mindenesetre higgyem el, nem fog leejteni, elbír. Na, ekkor azért már izgultam (nem a leejtés miatt). Betoltak, Zsoltika nyikk nélkül átpakolt az asztalra, megkaptam a szurit a derekamba (de közben mindent mindig mondott a doktornő, hogy mit fog csinálni, és ez nagyon tetszett), 2 perc alatt úgy zsibbadt a lábam, mint az állat. Lekötöztek, jött a Doki, bepacsmagolt fertőtlenítővel, nyugtatgatott, én meg közben úgy valahogy éreztem, hogy valami nem fasza, még gondoltam is, hogy tán szólni kéne, hogy izé, nem vagyok túl jól (nem tudom elmondani, levert a víz, szédültem, meg minden olyan furának tűnt), de nem voltam benne biztos, hogy ez ilyenkor nem természetes-e…aztán hallottam, ahogy mondja a dokinő az asszisztensnek, hogy adjon nekem atropint (asszem…), fél perc múlva helyrebillent a világ…mondta is utólag a dokinő, hogy látta rajtam, hogy „kezdenek elmenni a hangok” (tényleg ez rá a jó kifejezés), mert nagyon leesett a vérnyomásom (valami 70re, ami még nekem is fura, pedig ritkán pörgök 100/65 felett), és emiatt voltam vacakul. No, amint jobban lettem, jött a paraván, Dokit láttam, hogy motozik, de tényleg csak vagy 3 perc telt el (volt a falon óra…11 előtt 10 perccel feküdtem hanyatt az érzéstelenítő után), és meg is szólalszt az asszisztensnő, hogy „de szép kisfiú!”, és meg egyszer csak azt éreztem, hogy jé, kapok levegőt….olyan megkönnyebbülés volt hirtelen, de jól meg is lepődtem, hogy máris kint van… épp hogy csak kicsit megtörölgette a Kriszta, és odarakta a mellkasomra, kioldozták a bal kezem, hogy meg is tudjam fogni, és ottan heverhetett vagy 10 percig, közben varrogattak, aztán kivitték Tamáshoz, megfürdették, felöltöztették, és visszahozták még egy kicsit, hogy nézzem meg úgy is. Aztán Tamásnak adták, hogy vigye le az újszülött-osztályra, addigra én is kész lettem, Zsoltika átpakolt a kerekes ágyra, és letolt a szobámhoz. Itt már várt a Tamás, örültünk, hogy élünk, átraktak az ágyamra (hálaajóistennek különszoba….és nagyon szép, saját fürdővel, tv, hűtő, pelenkázó, nagyon örültem, hogy nem kell másokkal egy szobában lenni, azért ilyenkor nem vagyok túl toleráns), majd 10 perc múlva hozták Gábort egy szál pelusban, hogy a „bőrkontakt” meglegyen, meg hogy így melegszik át a legjobban…itt is volt velünk vagy egy órát (akkor készült az előző bejegyzésnél lévő kép), aztán mondták, hogy majd 5kor fel kell kelnem, zuhany, és utána már velem lehet a babec. Nagyon jó volt ez az egy óra, (ez a Dáviddal nem volt, lévén sürgősségi császár, meg ott nem ez volt a rendszer) még szopizott is rögtön egy kicsit…tehetséges lesz benne, úgy tűnik… Aztán amikor elvitték, a Tamás elment, hogy elvigye a köldökvért, meg kicsit kilihegje magát (szegény nem jól bírja a szüléseket  ), megbeszéltük, hogy hatra visszajön (nem akartam, hogy ott legyen, amikor felkelek…tapasztaltam már az előző császárnál, hogy annál szarabb, mint amikor először kel felkelni, nincs, és tuti nagyon szar látvány, ezt nem kell hogy lássa) én meg felhívtam Anyuékat, meg Zsófit, mondom amíg még hat az érzéstelenítő, addig beszéljünk, mert aztán nem biztos, hogy kedvem lesz… mindenki örült, főleg én, hogy túl vagyunk rajta. Jött az osztályos nővér, aki ismerősnek tűnt, és kérdezte is, hogy az előző babám hol született? Mondom a Söfiben…erre kérdi, hogy hát nem ismerem meg? Mondom gyanús, hogy már taliztunk… Mondja, hogy jaja, ő is emlékszik rám, Ő ott dolgozott akkor, amikor Dájí született, emlékszik is rám (ebben persze benne van a Zsuzsika is, ugye ott akkor miatta is jobban figyelt ránk mindenki), úgyhogy onnantól mindig ő jött be hozzám. Segített a felkelésben, meg a fürdésnél, úgyhogy viszonylag hamar átestünk ezen is. Hatkor jött Cicuka, elhozta a „közösből” Gábort, és büszkén mondta, hogy mindenki mondta, hogy „ja, a szép kisfiú”…nanáhogy. A legszebb. Tök Dájí :)
Szóval így esett az eset, én azt hiszem, hogy ennél jobb szülés nekem nem is kell. Jó lesz így a harmadik is majd :) Ja, a Doki is bíztat, azt mondja, Neki is csak harmadikra jött össze a lány, pedig Ő elvileg szakember :)
Ja, és hát fotó az első percekről nem készült…megbeszéltük Tamással, hogy ezúttal eltekintünk a műtőben készült fotóktól, mert ne sokkoljak le senkit…. Innentől úgyis annyi fotó lesz majd, hogy csak győzze nézegetni mindenki.

Gábor színre lép

Boldogan üzenem, hogy megszülettem a mai napon, 11.08 perckor, 2910 grammal, és 53 centivel.Nevem Varga Gábor, alias Tesó. Mindenki jól van.

Mint látjátok, kis családunk új taggal bővült, a fenti sms-t küldte szét Apa, amikor kivitték Neki a picúrt megmutatni, aki persze nagyon édi, meg minden, csak most nem tudom még a laptopra áttölteni a képet, mert rossz kábelt hoztam be....de holnap majd fotók is lesznek, meg részletes élménybeszámoló (meg persze a bejegyzések visszamenőleg, csak ahhoz is még várom a képeket Anyuéktól). Addig is mindenkinek köszi a jókívánságokat!!!!

Ajjajj

Na, most már izgulunk ám rendesen…nem is tudom, én-e jobban, vagy a Tamás:)

Az elmúlt napok továbbra is az édes semmittevéssel teltek, próbáltunk lélekben rákészülni a változásokra, rengeteg filmet megnéztünk, még a Teszkóba is elugrottunk némi utánpótlásért, filmügyben is, meg kefírügyben is, meg Cicuka vett nekem egy új pacskert (ugyanolyat, mint az előző, meg az azt megelőző volt, csak ugye én elég aktívan használom, évente kell egy új pár, mert nagyon leharcolom ez idő alatt, és úgy döntött, hogy akkor már újat vigyek a kórházba), továbbra is minden nap 10 után keltünk…aranyélet. De most már izgulunk. Ma délelőtt bementünk NSTre, és megtudtuk, hogy negyed 10re van kiírva a műtét, úgyhogy 7-fél8ra kell beérni majd holnap, gyors NST, bekötik az infúziót, aztán irány a műtő…ajjaj.

De még mindig kevésbé ajjajnak tűnik számomra, mint megismételni a Dáviddal lejátszódott forgatókönyvet….de azért abban is biztos vagyok, hogy egyikünk sem fog túl sokat aludni ma éjjel…

Már csak pár nap

Hétfőn a gyereknek a másik nagyiékhoz való átszállítását úgy oldottuk meg, hogy a Tamás meg Dájí még Földváron megebédeltek, aztán beugrottak értem (de szó szerint, épp hogy csak beszálltam én is a kocsiba), és irány Ballószög, hogy a héten még ottan is nyaralhasson egyet a szegény gyerek. Így viszont legalább pár órát én is tölthettem Vele, mostanra azért már hiányzik rendesen… Játszottunk is egy jót még, aztán hat körül hazaindultunk, hogy a legkisebb érkezéséig hátralevő pár napot kettesben töltsük…ilyenre már nagyon régen volt példa… Bele is zavarodtunk, annyira, hogy már majdnem otthon vettük észre, hogy Ballószögön maradt a Tamás laptopja, meg még pár dolog, de aztán gyorsan ki is találtuk, hogy majd legalább csütörtökön lesz ürügy „meglátogatni” a gyereket…

Otthon Tamás körbecsodálta a szobákat, majd az elmúlt 2 napban a tökéletes hedonizmust is megvalósítottuk: az NST-n, meg a Teszkón kívül nem mentünk sehova, éjjel 2ig dvd-ztünk, meg ettünk, fél11kor keltünk, úsztunk, aztán megint ettünk, aludtunk, esetleg néha megvédtük az univerzumot az ellentől (Metroid3)…. Most már örülök is, hogy nem vagyok egyedül itthon, bár nagyon úgy tűnik, hogy a Gábor lesz annyira kis szófogadó, hogy nem születik meg harmadika előtt. Meg így legalább Tamás is el tudott velem tegnap jönni az NSTre, Dávidnál ez például tök kimaradt Neki (én is összesen egyszer voltam). Neki is tetszett a kórház is, a szülésznő is, remélem, tényleg minden rendben lesz.

Na, ma aztán azért viszonylag korán felkeltünk, kocsiba ültünk, és elmentünk Ballószögre, Dáviddal autóztunk egy kicsit (mert persze vittünk neki ajándékot, még az a szerencse, hogy már a legelején eldöntöttük, hogy következetesek leszünk, és nem kényeztetjük a gyereket…ebből csak a következetesség maradt meg: következetesen megveszünk minden szart, ami a szemünk elé kerül, és elkapatjuk a kölyköt), elmentünk ebédelni, meg fagyizni, láttunk igazi tűzoltóautót, aztán Anyuhoz is bementünk a klubba, addigra végzett a melóval, hazavittük őket Ballószögre, és amikor a gyerek ment a délutáni sziesztájára, mi hazajöttünk.

Még pont tudtam egy rövidet aludni, merthogy 5re meg nőgyógyászhoz kellett mennem az uccsó vizitre (amiről három hete meg voltam győződve, hogy nem fogok én már erre eljönni). A Bobónak is persze mostra volt időpontja, úgyhogy a dokinál taliztunk. Először én mentem be, a doki megnézett, és megbeszéltük, hogy akkor hétfőn lesz a nagy nap, vasárnap még menjek NSTre a biztonság kedvéért, és akkor majd a Kriszta megmondja, hogy hányra van kiírva a műtét. Egész megnyugodtam, örültem, hogy nem lett előbb baba, jó lesz ez így „lezsírozva”. Még röhögtünk kicsit a dokival, mondtam, hogy aztán vasárnap se pia, se nők, korán menjen aludni, aztán átadtam a terepet a Bobónak, és kint szorítottam, hátha kiderül vizsgálat közben, hogy fiú-e, avagy lány a babece, de sajna akármi is, nagyon igyekszik titkolni, a Doki hiába UHzott egy csomó ideig, nem látta….sebaj, nemsokára eljön a genetikai UH ideje, akkor majd azért már tuti „lebukik” a rejtőzködő…. Még beültünk a Mekibe egy kis nassra (a Bóbival, nem a Dokival), aztán mindenki sietett haza a párjához… kíváncsi leszek én erre a hétfőre…néha úgy érzem, hogy sose jön el…..

A mellékelt képeken meg a (már meglévő) gyerekünk elmúlt pár napjáról látható képes összefoglaló (só tétta!!!!)

NST fagyival

Ma kellett mennem NSTre, este hétre beszéltük meg a Krisztivel, hogy megyek, gondoltam, előtte elugrom a Westendbe, merthogy a Next-ben van leárazás, megnézem, hátha nem rabolták még le teljesen… Az ebéd utáni sziesztám után már nem volt bennem akkora nagy lelkesedés, de mondom most már egy hete szinte nem voltam emberek közt, és jó-jó az egyedüllét, de azért kicsit meg kéne mozdulni. Oltári mákom volt, mert pont amikor egy mély sóhajjal elkezdtem öltözni, hívott a Bóbita, hogy beugranának Kecskemétről hazafelé menet, mintegy negyed óra múlva, hogy megnézzék a babaszobákat. Ó, mondom, franyesz, akkor legalább elvisznek majd egy darabig (valami metróhoz), így egyből lelkesebben készülődtem tovább. Jöttek, megdicsértek mindent, aztán együtt mentünk a Népligetig, ők onnan haza, én meg az üzletbe. Vettem is édi kis babaruhákat, és mivel volt még időm, vettem egy jó könyvet is (nagyon jó kis szórakoztató terhes-irodalom, már a neten kinéztem), majd azzal együtt beültem egy fagyikehelyre (szigorúan az NST miatt, márhogy a cukortól mozogjon majd a baba!!!!). Olvasgattam, kanalaztam, majd jött egy MMS, amin a gyerek ezerrel jégkrémezik, címe: „így élek”, úgyhogy én is lefotóztam gyorsan a fagyimat, és visszaüzentem, hogy „én meg így”…. Röhögött is Tamás, hogy tényleg nem tétlenkedem itt a nagy magányomban… A vizsgálaton minden rendben volt, Gábor jó nagyokat ugrott (mondtam én, hogy kell az a fagyi), úgy tűnik, marha jól érzi magát, esze ágában sincs idő előtt megszületni, úgyhogy továbbra is a 08.03. a becélzott időpont… Mit mondjak, sokkal nyugodtabb vagyok így, mintha a szülésmegindulásra kéne várni… de ezt gondolom nem kell bizonygatnom senkinek sem.

Fotó

Kis fénykép a gyerek elmúlt napjairól, ahol is látszik, hogy mennyire szenvednek lent az apjával a Balcsin: voltak Szemesen az élményfürdőben, a gyerek úgy csúszdázik, hogy öröm nézni. Gyönyörűen elvan karúszóban, nagyon szeret benne evickélni, szerintem a sima úszógumi nem is fog kelleni Neki sose….remélem azért majd, hogy mielőbb meg tudjuk tanítani úszni, asszem az oviban erre is lesz majd lehetőség, élni fogunk vele. Evett a Katival egy csomó főtt kukoricát, és minden nap hódol kedvenc hobbijának, ami a locsolás… boldogan locsol mindent: virágokat, kocsit, Nagymamát (ez utóbbit vízipisztollyal, ennek még a múlt héten én is szemtanúja voltam, csak akkor épp ugye nem tudtunk fotózni, akkut akku-töltő hiány miatt, amit mostanra hálistennek Cicuka orvosolt)…úgyhogy Földváron is zajlik az élet.

Ja, és még valami:

KEDVES BÓBITA!

NAGYON-NAGYON BOLDOG SZÜLINAPOT

KÍVÁN AZ EGÉSZ KIS CSALÁDUNK!

Kész

Azt hittem sosem jutok el idáig, de megvan. Kijelenthetem, hogy KÉSZ VANNAK A SZOBÁK. Mind a kettő. A Dávid bútora is megjött tegnap, olyannyira, hogy ki is szállították (ezúton is köszönöm a bútorbolt tulajdonosnőjének a gyors intézkedést!!!!! Egy kis reklám, érdemes körülnézni, tényleg csuda dolgaik vannak). Szegény srácok 2re értek ide a bútorral, de ugye ez nem lapra szerelt bútor, hanem konkrétan lego méretű darabokban van, így este 9 előtt 10 perccel mentek el, ellegóztak vele, mire kész lett, de szerintem megérte, gyönyörű. A Dávid ágya nagyon fura most nekem, hogy nem rácsos, de nagyon tetszik, kíváncsi vagyok, a gyerek mit fog hozzá szólni… Ma egész nap azzal voltam elfoglalva, hogy be is pakoljak, meg kivasaltam a fotelhuzatot, kimostam a textileket, azokat is átvasaltam (pelenkázófeltét, rácsvédő, Dájí ágyneműje- mondjuk abba még majd cihát kell venni-, a pamuttakarót, meg a dobozbéléseket), valamint bepakoltam a kórházas cuccot. Lett egy nagy tatyó nekem, meg egy valamivel kisebb a babeckának…az ember nem is gondolná, mi mindent kell(ene) bepakolni, még jó, hogy Gabi vadászott nekem egy listát, mert sztem magamtól a fele nem jutott volna eszembe…de így most okés. Ma éjjelre vihart mondanak, de már nem aggódom, most már jöhet bármi (egyedül a házassági anyakönyvi kivonat frissítése maradt el, de azt legkésőbb kedden Tamás majd elintézi, attól a baba még megszülethet). Nagyon örülök, hogy elkészültem, volt bennem aggodalom sokszor, bár tuti lett volna, aki megcsinálja, ha időközben menni kell, de ezt az ember azért a legjobban maga szereti elintézni (pedig nem vagyok egy nagy pakolós, de az 56os ruhákat valahogy szívesen rendezem sorba :) ). Ki is purcantam így estére, de sebaj, egész hétvégén csak tévézni fogok!