Mint már említettem volt, D. elalvása nem megy már olyan pikkpakk, mint rég, bár hiszti az nagyon ritkán van csak hálistennek, a próbálkozások azok folyamatosak…valamint visszajött az a szokása, ami egy évesen volt, hogy mesél magának az ágyban. Ezt picinek nagyon sokszor csinálta, hallgattuk mindig a bébiőrön keresztül, ahogy gagyog magának, most ugyanez van, a (nem elhanyagolható) különbség, hogy most már érteni… Amikor halljuk, hogy belendül, tévé lehalkít, bébiőr maxhangerőre kapcsol, és hallgatózunk….nem szép, de imádjuk. Ma verset szavalt magának, emígy:
Tegnap, hosszú idő után először, megint elővettük a bringát. Ovi után D. kijelentette, hogy „menjünk bingázniiiii!!!!!”, és mivel én úgy vagyok vele, hogy mindent támogatok, amitől lefárad, mentünk. Igazából azért szeretek nagyon menni, mert valahogy bringázás közben közlékenyebb, rájön a szájmenés, és magyaráz: „itt voltunk ovival (a pékségnél), vett nekem óvónéni kifliiiit….itt lakik Mejiton, ide jön haza anyujával… Itt van kutya, mingyá’ jön….ugat…hangos, rossz kutya…”.
Egyedül az öltönyháznál látható próbababákat nem bírja: „Anya, nincs feje…hó’ van??? Félek tőle”. Persze próbálom meggyőzni, hogy nem kell félni, de arra én sem tudok magyarázatot adni, hogy hol hagyták a babák a fejüket…Otthon??? Miért??? Hogyan? Ő mért hozza mindig a fejét is? Nehéz ügy.
Mikor hazaértünk, amíg engedtem a fürdővizet, addig a gyerek nekiállt kupászkodni a hűtőben, meglátta a „kém”et, és nyalakodott: „Úristen, de finom…Anya, nagyon finom…eszek kicsit”…csuda édi volt, és vacsi után valóban megevett majd’ egy egész adagot a „kém”ből.
Ma is volt bringázás (a próbababákhoz közeledvén bőszen mutogattam neki a túloldalon a benzinkutat, így megúsztam a magyarázkodást), az összes még megtalálható hóbuckát megmászta a cangával, nagyon élvezte „Anyuka, ugrik binga”, majd itthon jött a ráadás: bemászott Gábor mellé a járókába, és 20 percig játszott Gáborral, illetve Gábor mellett… Én vigyázállásban ültem a kanapén, hogy ha esetleg rálép a torkára, vagy valami, akkor hamar közbe tudjak lépni, de tényleg nagyon vigyázott. És közben magyaráz:
„Jövök vissza, hozok még egy autót, és veesenyzünk…tessék, Gábor” és tényleg vitt neki is kisautót… a kicsi meg ezerrel vigyorgott rá… Azt hiszem, a frontvonalak közelednek egymáshoz…
Azt mondja meg nekem valaki, hogy mi a fenéért veszünk mi igen súlyos összegekért fürdőkádba való játékokat, amikor a gyerekem semmivel nem tudja magát olyan jól lekötni, mint egy kék tál, egy lufi, és egy szappan????
Ez a három tár háromnegyed órára kötötte le őt ma este a vízben… Egyébként sem tiltakozik sose hálistennek a fürdetés ellen, de mi mindig vadásszuk a különböző kádba való játékokat, hogy nehogy már szegény unatkozzék…. Gábornak meg még pláne elég, ha látja a falra ragasztott kishalakat…úgyhogy más vásárolnivalót kell keresnem. Tonképpen marha vicces volt, ahogy kilőtte Dávid a kezei közül a szappant, majd próbálta kivenni a vízből...tisztára olyan volt, mint a Kuka a Hófehérkében, amikor próbálja azt a csúszós vacakot elkapni (csak D.n nem volt sapka...), mikor kihalászta végre akkor megint kilőtte, és közben kacagott ezerrel...édike.
Egyébként ma is a házimunka csigázta fel legjobban a Dávidot, lelkesen akart krumplit pucolni, meg is ígértem neki, hogy amint ez csont nélkül megy neki, onnantól mindig lehet majd az ő feladata (mert rendes vagyok), ettől boldog lett, és gyakorolt is bőszen.
Segített a krumplipüré kikavarásában is, erről fotó nincs, mert kicsit paráztam, hogy kikavarja a tálból, amíg én fotózok, így aztán be kell érni a pucolós képpel… Enni persze nem akart a kész püréből, viszont a tiramisuból annyit evett, hogy azt hittem, rosszul lesz.
A múlt héten Tamás talált egy receptet, hogy hogy is kell házilag mascarponét gyártani… bevallom őszintén, én első körben kiröhögtem, aztán meg csak a számat húzgáltam, hogy na, frankó, nem eleget tornázok a konyhában, még majd a sajtot is…
De tegnap miután hazaért, megcsinálta sajtalapot tejszínből, betettük a hűtőbe lecsöpögni, és ma abból csináltam a tiramisut… és be kell valljam őszintén, tényleg állati finom, Már magában a sajt is, de ez a tiramisu lett tán életem legjobbja…
Tudom, hogy pont egy hét múlva kéne Nándornak érkeznie (naptár szerint), de azért már jöhetne… Tűkön ülök, lesem a telót egész nap… Lehet, hogy fogadásokat kéne kötnöm? Na, kinek mi atippje???
Ma Tamásnak dolgozni kellett menni, így aztán hármasban múlattuk az időt. Érdekes, hogy Dávid ilyenkor sosem hisztizik, mintha tudná-értené, hogy néha muszáj a kisbabával is foglalkozni… Bár csalok, mert ilyenkor azt néz, amit akar… addig ajánlgatom neki a különböző meséket, amíg valamire rá nem kattan. Most is, nézegettem, hogy miket vettem fel a karácsonyi műsorokból, és promóztam: akarod nézni a méhecskéset???(mézengúz), vagy a macis-teknősöset?(túl a sövényen), esetleg pingvineset? Tudod, milyen aranyosak a pingvinek, ha ropják? (táncoló talpak)… de egyikért sem volt oda…aztán észrevettem, hogy van Transformers is (itt most nem térek ki arra, hogy amikor megtudtam anno, hogy fiam lesz, rögtön az akkor agyonreklámozott transzformerek jutottak eszembe, és megfogadtam, hogy én fiam nem fog ilyen hülye robotokkal hadonászni), és mivel erősen közeledett G. etetésének időpontja, amit szerettem volna nyugiban végezni, kínomban bedobtam, hogy „hát a robotosat”? Na, erre persze rácsapott, úgyhogy elindítottuk. Nézi-nézi, egyszer csak felkiált: „úristen, mekkora tank…úristen”. Én meg majdnem eldobtam G.t a röhögéstől…. Úristen, honnan szed ilyen szavakat a gyerek??? Ja, de azért segített a baba körül is, meg a tűleveleket is Ő porszívózta össze a játékai körül…Na, eltelt a délelőtt, volt nagy alvás (szimultán aludtak a kölkök, szinte hihetetlen), majd 3 körül hívott T. hogy nemsoká jön. Na, amint ezt mondtam Dávidnak (igazigaz, azt is hozzátettem, hogy Apa hoz neki egy kis ajándékot) el sem lehetett vontatni a garázsajtóból, kijelentette: „itt megvárom Apukát”. Örült a kisautónak, amit kapott, de még ennél is nagyobb sikere volt az ablakpucolónak, merthogy T. letörölgette a sütőajtót, ezután D. elkérte a szerszámokat (folyadékot, rongyot), és bőszen takarított Ő is… majd amikor mondtam, hogy annyit spriccelt, hogy biztos befolyt a fiókba is, azt is nekiállt kirámolni. Kezébe akadt a szilikon muffinforma, amibe beleszeretett azonnal „úristen, de puha”, és kijelentette: „én alszom vele, viszem ágyamba, jó puha”… lehet, hogy kéne neki egy puha alvóállat?????
Én tudom, hogy bactam el anno, amikor D.t rászoktattuk arra, hogy alváshoz kap egy cumisüvegben lötyit, amivel elaltathatja magát… először ez a „dájí” volt, Ő hívta így, egyébként tea volt, porból. Könnyű volt megcsinálni, szerette, vita nélkül aludt vele. Aztán amikor láttam, hogy mintha a fogainak nem tenne túl jót, átnyergeltünk a tejre. Tudom, hogy ez sem ideális megoldás, ugyanúgy rontja a fogait, de nélküle hiszti volt ezerrel…és nem mindig vagyok következetes. Aztán amikor ősszel elkezdődtek a köhögései, akkor többektől is felmerült (értsd: gyerekorvosok, rokonok), hogy a tej nem tesz jót az ilyen köhögéses betegségeknél. Nade akkor mi legyen??? Vízről hallani sem akart… Ekkortájt olvasta Tamás a paleolit táplálkozásos könyvet, abban pediglen sokat méltatták a szójatejet, és a hasonlókat. Vettünk kis kiszerelésben sima szójatejet, rizstejet, kókusztejet, valamint áfonyás szójatjet. Nyert, aki arra gondol, hogy az utóbbi jött be, mert ja. Rendeltem is Grobyéktól nagytételben, így most esténként azt issza a gyerek. De hogy az milyen ronda foltokat hagy a lepedőn-párnán-paplanon, hihetetlen…mééééér nem ízlik a gyereknek egyetlen átlátszó, színtelen folyadék sem????
Egyébként csak alváskor van ez, napközben nem is iszik meg mást, csak vizet, nem érdekli semmilyen üdítő vagy gyümölcslé sem. Illetve így volt mostanáig… nagylelkűségi rohamomban vettem neki két hete egy kis dobozos kakaót. Na, azóta az is kell. Napközben, sé addig issza, amíg van. Úgyhogy a képen látható négy darab az utolsó, amit vettem… illetve amit megveszek, és olyan helyen hagyom, ahol tudja hogy van. Mert ugye eddig se kapott minden nap, csak tegnap észrevette, hogy amikor eszébe jutott, és kért kakaót, akkor a garázsból hozom. Na, ma ovi után kiment a garázsba (az ajtók már jelentenek akadályt), és behozta mind a négyet, amit ott talált… És hát ilyenkor már nem lehet tőle elvenni (pláne, hogy anniyra szaladt hazafele, hogy eltaknyolt, és emiatt ma már megvolt az aktuális hiszti, nem akarok még egyet.)
És nem, nem cserélem le a szójatejet ilyenre, mert a szójatej tán még mindig jobb választás egyrészt, másrészt meg ez is fog. Jó, hogy van szárítógép. Szerintetek hanyag anyára vallana, ha nem vasalnám mindig az ágyneműhuzatot?????
Több mint egy éve egyszer, amikor mentünk a Brendonba, megláttam egy etetőszéket. Szerelem szövődött köztünk, bár, hiába nem vagyok rasszista, a színén variáltam volna kicsit…egy ideje már a fehér mellett a fekete a favorit (mióta rájöttem, hogy fontos szempont, hogy karcsúsítson, ehhhehe), de Tamást nem tudtam róla meggyőzni, hogy mink márpediglen nem élhetünk egy ilyen nélkül. Nyáron aztán láttam a neten, hogy már van feketében is… Futottam egy kört Tamásnál, de lepattantam. Amikor mentem babakocsinézőbe, ott is láttam egy fehéret, és az üzletvezető csaj mondta, hogy jövő héten jön az új szállítmány, feketében is lesz nekik, aranyszínű bőrrel…..de mivel akkor a babakocsi volt az első számú kiskedvenc (és arra T. is rábólintott már addigra kínjában, mert addig maceráltam), csak poénkodtam rajta, hogy és az mivel jobb, mint a fehér? Mondta a lány, hogy az benne a depláne, hogy magasabbra lehet emelni, hogy esetleg a magasított bárpultos asztalt is felérje vele a gyerek, ja, mondom, ez ultrajó, ha kedve támad elhörpölni egy koktált, akkor azt biztonságban megteheti…. Ezen röhögcséltünk kicsit, majd beszereztem, amit akartam, és felejtős is a dolog.Na, D. múltkor eltörte a pihenőszéket. Pont a köztes állásban nem lehet kitámasztani. Hét végén, amikor D. még nagyizott, elugrottunk egy üzletbe, hogy keressünk helyette, merthogy én abban szeretném a pépeket a kisbabával etetni, de ha fekszik, úgy nem lehet, ha meg a fenti állásba teszem, akkor csórikám azért nem tud enni, mert összenyomódik a hasa.Nem találtunk olyan pihenőszéket, ami tetszett volna, így aztán csalódott arccal hazaindultunk. Tamás nekilátott vigasztalni, hogy jövő hét végén majd elmegyünk a Brendonba, ottan majd szerzünk jó széket, nekem meg bevillant valami. Te, mondom, az az álmaim etetőszéke, tudod…. T. nem volt résen, és visszakérdezett, hogy mi van vele. Na, én egy levegővel előadtam, hogy: Na, azazértvolnanagyonjó,mertdönthetőremekülazülőkéje, ésakkornapközbenakisbabaabbanehetne,mertaDávidúgyiscsakestehasználja, ésúgysekellmárannyirapihenőszék, mertadávidúgyiselrontaná,azetetetőszéketmegnemtudja-akarjamertazközösnemcsakababáévolnaésmárvanfekete,amimegyalakáshoz,ésnemfogjaösszeaparadicsompürémegasütőtökmerttudoddrágámhogyakisbabamostsokáigcsakilyetfogenniésemlékszeladávidismenniyreköpködötteleinteésaztnemkénehipózniállandóanmertmárhiábasikálomafehéretcsakahipóhasználneki…itt levegőt kellett vennem, T. kihasználta az alkalmat, és közbevágott: ENNYIRE vágysz rá? Hú, mondom, marhára…Jó, majd elintézzük, mondta ő, én mondtam, oké, téma lezárva. Ez volt szombaton. Kitaláltátok. Hétfőn felhívtam azt a bizonyos üzletet, a csajszi mondta, hogy van is fekete, aranyszínűvel, holnapra ki tudják hozni, kell?Nanáhogy. Nem is mondtam el Tamásnak, mondom majd ha hazajön, meglátja. Délben kihozták, a baba már abban uzsizott. Frankó, megy, gyönyörű. Na, akkor győzzük meg D.t. Ravasz voltam, 3 kekszet kikészítettem a tálcájára, és az oviban már elkezdtem mesélni neki, hogy van új széke. Édes volt, amikor hazaértünk, rohant megnézni, és csak állt előtte lenyűgözve. Vagy ledöbbenve. Beleültettem, Mondom, kényelmes? Mondja, igen, anyuka. Kő le a szívemről. Gyerek néz, majd kérdi: régi székem hó’ van? Húha. Már láttam is magam előtt, ahogy Tamás arra jön haza, hogy a gyerek ordít… követeli vissza a régi székét…..De szerencsére a kekszek, és az, hogy pörgetem a székben, teljesen meggyőzték. Ennek ellenére az apja arra jött haza, hogy a gyerek ordít. De nem a szék miatt, hanem mert nem engedem ki alsógatyában a ház elé, hogy nézze a „fényeket”. De ez nem izgatott annyira…Lényeg: T.nek is tetszik a szék, megnyugodtam. Körbecsodáltuk (igen, D. közben a szobájában ordított), pörgettük, elvoltunk….
Ami még említésre méltó a mai napból, az a múltkori pisiharc folytatása:Tej megint csak pisi ellenében, megnyugvás, leülés, 10 perc múlva D. előjön, és közli: pisilni kell. Itt egy kisebb vita alakult ki köztünk, miszerint mi ezt nem hisszük el neki, de aztán végül persze ráülhetett a bilire. Igaza volt. Tényleg kellett neki….az mind az.No comment.
Kicsit aggódtam, hogy a hosszú szünet után gond lesz az oviba való visszamenéssel, így aztán már tegnap este elkezdtem az ovi marketingolását, miszerint az óvónénik már nagyon várják, hogy menjen, és ott lesz Márkó is, Ő is nagyon várja már…Fürdés közben is mondtam a gyereknek, hogy jó mossa meg a hóna alját a „saját szappanjával” , hogy jó illata legyen holnap az oviban, (külön neki vettem, olyan gyerekeknek szánt cucc, ami úgy néz ki, mint egy folyékony szappan, csak gyerekmintás, és eleve hab jön ki belőle…illetve inkább múlt időben beszélek a cuccról, mert miután kioktattam, hogy holnap ettől lesz jószagú, mihejst kihúztam a lábam a fürdőből, letekerte a tetőt, és az egész cuccost magára döntötte…), ésatöbbi. Lefekvésre már elég izgatott is lett, és alvás helyett inkább oviba akart menni… minden trükköt bevetett, hogy ne kelljen aludni, pechjére kezdem kitanulni…
Az egyik ilyen pont a pisi. Mielőtt bemegyünk, minden nap megkérdem, hogy „kisfiam, nem kell pisilni?” a válasz minden nap „anyuka, nem”. Azt hittem magamról, hogy baromi ravasz vagyok, amikor a tej mellett rögtön a bilit is vittem magammal, és addig nem adtam oda a tejet, amíg nem pisil a bilibe, akárhogy állította, hogy neki nem kell. Pisilt is végül, kapott tejet, puszikat, és büszkén kivonultam, még mondtam is az apjának, hogy most aztán nem tud majd mivel előhozakodni. De, tudott: az általa felállított szabályok szerint kivárta a kötelező 10 percet, majd hallom a bébiőrből: „anyuka, anyukaaaaa…..” bemegyek, hogy mi a baj, erre büszkén közli: „kakilni kell”. Na, melyikünk a ravaszabb???
Mindenesetre reggel csont nélkül mentünk oviba, büszkén vitte a hátizsákját, majd miután átöltözött, közölte: „anyuka, menjél haza”. Asszem feleslegesen aggódtam…
Mi meg Gáborral átmentünk Lucáékhoz egy kicsit pletyizni. Luca nagyon élvezte G. társaságát, annyira, hogy amikor G. elálmosodott, nem csak ahhoz járult hozzá, hogy az ő ágyában aludjon, de még a féltve őrzött alvónyulát is nekiadta…. Csak lestünk ott az anyjával…
Na, ez az, amiről hamar leszoktam. Főleg, mióta itthon vagyok. Tamás szilveszter este éjfél után nem sokkal megkérdezte, hogy mik a céljaim ebben az évben. Hát majdnem röhögőgörcsöt kaptam, mert tényleg: egy (majdnem)ovissal, meg egy kisbabával az embernek nem lehetnek úgymond nagy vágyai (jó, nem szép a gyerekeimre hivatkozni, amúgy sem vagyok karrierista típus, de most kapóra jönnek). Nem mondhatom, hogy célom, hogy jobb(jövedelmezőbb) munkahelyet keresek, tájékozottabb akarok lenni a világ dolgaiban (hiába szól szinte egész nap a tv, és megy az internet, a tévében az új kedvenc adóm a LifeNetwork, főleg a nagyon véres balesetek, extrém betegségek babás műsorok, a neten meg a babás blogokat olvasom leginkább, meg a Zolit és a Napiszart, vagy vásárolok ész nélkül), több könyvet fogok elolvasni (haha…nem a mennnyiséggel, hanem a minőséggel van baj mostanság, de hát komolyabb könyveket nem is nagyon tudnék felfogni úgy, hogy alkalmanként 3-4 percem van olvasni (igen, a Wc-n…miért?)), úgyhogy célok nem nagyon vannak. Az ugyebár nem cél, hogy ellássam a kölkeimet, főzzek, takarítsak, ilyesmi…úgyhogyinkább legyen a teendők listája:
Le kéne adni vagy 10 kilót (mivel elég látványos rajtam a felesleg, ezt kár ragozni. Csinálni kéne. Nem fogadalomtéma.)
Még türelmesebb leszek a gyerekekhez (igen, férjhez is.).
Nem megvárni, míg a barátaim felhívnak, hanem néha nekem jelentkezni náluk (bár hozzátenném, hogy ha valakivel megismerkedem, akkor szinte azonnal leszögezem, hogy nem vagyok jó barát. Ha felhívnak, akkor boldog vagyok. De hogy én magamtól valakit…az azé’ ritka. Hálistennek nagyon megértő (és kitartó) barátaim vannak, nem sértődnek meg sose, ha elfelejtem a név- avagy a szülinapjukat, szülésük várható időpontját, gyerekeik számát, nevét, ruhaméretét, és igen, ha valakit 2 hónapig nem hívok, akkor megcsörget, hogy „mi van veled mostanság”, és tudjuk folytatni ott, ahol abbahagytuk….valszeg ezért őket mondhatom a barátaimnak. Aki nem hív, kiesik… nem tehetek róla.)
Bobó szülése (ez ugyan nem az én dolgom, neki kell megcsinálni, de megígértem, hogy ott leszek… a technikai háttér adott, forgatókönyvek kidolgozva, kár, hogy még neki sem mertem elmondani, hogy amikor 31-én felhívott, hogy „mintha csöpögne valami”(nem, nem a magzatvíz volt, de nem voltunk benne biztosak, végül is jan.15 (16???? Pedig a húgom…) a kiírt időpont, nem lett volna meglepő, ha beindul akkor, naszóvalelső dolgom volt, hogy megnyugtassam, és elküldjem a patikába magzatvíztesztért, a második, hogy leültem egy kicsit a kanapé szélére bőgni, hogy „jajistenem, szegény, hú, menni kell, jézusom, szülni fog, kisbaba lesz, még egy unoka anyuéknak, még egy unokaöccs a gyerekeimnek, biztos aranyos lesz, jajistenem, szülés, kisbaba, brühühű….valszeg jól helyt fogok állni….)
Nyaralunk egy jót. Ez a legkomolyabb tervem. Szép.
????????????????????? valszeg vásárlás…..ja, ez vagyok én.
