Fotó nélküli hétvége

Na, ez volt az a hétvége, amikor egy darab fotó nem készült… én nem is tudom, hogy mióta gyerek van, volt-e ilyen egyáltalán (nem).
De nem fotóztam, mert úgy elvoltunk, hogy amikor eszembe is jutott egyszer, hogy ezt le kéne kapni, akkor lusta voltam bejönni érte a házba, vagy kimenni érte a teraszra, már nem is tudom… meg hát vannak olyan percek, amiket úgysem ad vissza a fénykép…
Simán csak elvoltunk a kertben, pancsiztunk, nagyokat kajáltunk, játszottunk, napoztunk, olvasgatni is próbáltunk Tamással, de rájöttünk hamar, hogy két gyerek mellett esélytelen, minden, gyurmázni úgyis jobb (ehhen)…jó volt.
De van egy dolog, amit meg kell jegyeznem:
Egész télen ment a harc Dájíval, hogy miután megvolt az esti fürdés, vegye már fel a pizsijét, különben meg fog fázni. Boldogan rohangált egy szál kukiban a lakásban, és kiabált, hogy márpedig ő „pucén” akar lenni… mindig mondtuk, hogy majd ha kijön a nyár, akkor eleget lehet majd pucéron, meleg lesz, nem kell majd felöltözni… erre most? Kijött a hőség, a lakás is meleg (nem klímázzuk agyon, így is hűvösnek tűnik a benti 26 a kinti 37 fok mellett), erre amikor fürdetés után csak megtörölgettem, és mondtam, hogy vacsiig még játszhat kicsit a Gáborral, egész belázadt, hogy márpedig ő fel akar öltözni… Hét közben is, egyik reggel alig bírtam meggyőzni, hogy ne az általa a fiókból kirángatott bazi vastag melegítőt vegye fel, hanem egy rövidgatyát… Hőség van, ez meg egyfolytában öltözni akar… hihetetlen, komolyan.

Ja, és egy bosszúság is jutott mára azért. Nem nagy dolog, de én berágtam. Nehezen tudok este 10 után bármilyen filmre is koncentrálni, de ma nagyon hegyeztem magam, hogy hát 9.50kor kezdődik a Hatodik érzék, márpedig én azt megnézem. Megittam délután 2 kávét, aludtam is egy nagyot, így aztán felkészültem, hogy bírjam fél egyig. Erre elkezdődik a film, és már az első 5 perc gyanús volt, hogy innen mintha mondatok hiányoznának (amikor betör az a srác a Willisékhez, a monológja felét kivágták). Mondtam Tamásnak, hogy itt valami nem stimmel… aztán ment a film, és olyan brutál módon volt tényleg megvágva, hogy ha valaki először nézi, komolyan mondom, tán nem is érti, hogy mi a franc van, miről beszélnek ezek…
Akkor vágtam oda aztán majdnem a pacskerom végképp, amikor a felénél Willis visszagondol a betörésre, és felidézi, mit mondott az a srác a fürdőben, és akkor ott van a hiányzó mondatokból néhány… beszarás.
Idézek a fórumról, ami a film alatt ment, mert a lényeg benne van:

„Az még senkinek nem jutott eszébe, hogy az RTL - vagy akitől megvette - vágószobáiban egy olyan fickó dolgozik, aki valaha filmrendező akart lenni, csak nem jött neki össze?

Gondoljatok bele! Ő tulajdonképpen egy alternatív értelmezést akart adni a filmnek. Mivel az összes szellemes részt kivágta, már korántsem olyan biztos, hogy a gyerek nem simán gyagyás. Látott valaki szellemet? Nem. Hát lehet, hogy ott sem voltak!!

Szóval szerintem simán művészi hajlamait élte ki a vágó, mert kizárt, hogy egyébként bármi értelme legyen minden szellemet kivágni egy 16+os filmből.”

Naja. Értem én, hogy 16+. De szerintem az a 17 éves, aki nem tudja ezt a filmet megszerezni, azt meg épp ideje rádöbbenteni, hogy vannak félelmetes dolgok… Mifrancért vetítenek akkor ilyen filmet???? Harangozzák be akkor az Édes Annát vasárnap este 10-es kezdéssel, én pl. azt is szívesen megnézném, azt nem kell megvágni… (vagy legfeljebb kihagyják, ahogy szegény Annát „kihasználja” párszor jóízűen a gazda fia (asszem, ő, rég láttam, rég olvastam, csak hirtelen ez jutott eszembe).
És mielőtt megkérditek, igen, nekem is megvan dvd-n, de már nem volt kedvem felmenni érte az emeletre, hogy azt a verziót nézzem, meg hát azokra gondoltam, akik esetleg tényleg itt akarták először végignézni…na, azok most tuti pislognak, és mondogatják, hogy micsoda szar egy film ez…ehhh.
Esküszöm, most egy darabig nem is állok neki nagyfilmet tv-ben nézni…
Ha beharangoznak valamit, amit szívesen újranéznék, akkor odakészítem dvd-n, oszt szevasz.

Tali

Már hónapok óta tervezzük Dorcival és Gabival, hogy EGYSZERRE eljönnek hozzánk és tudunk talán kicsit dumálni… nem, ez nem igaz, mert már tapasztalatból tudjuk, hogy a beszélgetésből megint nem lesz semmi, inkább csak összeeresztjük végre a kölyköket, nehogy elfelejtsék egymást. Új versenyzők is csatlakoztak, a Gabiék házában lakó Anikó jött a Dájíékkal egyidős Zsófival, és a Gáborral egyidős Laurával.

Nagy élet kerekedett pillanatok alatt kettőre itt volt mindenki, 7 gyerek, mire összerendeződtünk Lucával már indultunk is Dávidért az oviba. Zabálnivaló volt Luca az úton, elmondta, hogy hozott ám fürdőruhát, cicitartósat (így mondja). Kérdezem, hogy a cicitartót is fel akarja venni? Igen, mondja, mert ő lány… behalok.

Hát, nem volt egyszerű, 4 csecsemő (Dalma, Gábor, Laura, Reni baba) és 5 rohangálóképes gyerek… volt olyan hogy egy felnőttre 4 gyerek jutott a medencében… még jó, hogy volt elég úszógumi- karúszó (tegnap T. hazafelé beugrott a Metróba, és onnan is hozott felszerelést. Bár itt jegyezném meg, hogy ritka gusztustalan emberek vannak: az egyik karúszós dobozban 1 db!!! karúszó volt csak… valami köcsög úgy döntött, spórol 500 forintot, és 2 dobozból kilop egyet-egyet. Szívemből kívánom neki, hogy élete legnagyobb megtakarítása legyen, és legközelebb, amikor valamit véletlenül pénzért vesz a kölykének, az legyen gyári hibás. Na.). Természetesen mindegyik gyereknek az kellett, amit épp már viselt valaki, de elsimítottuk az ilyen nézeteltéréseket (a rutin, meg az évek).

Mindenki kapott pálcás jégkrémet (meg is lepődtem, hogy

1. mindenki meg tudta mondani, hogy vaníliásat vagy csokisat kér-e
2. volt 3 csokis 3 vaníliás, és nem mind a négy jégkrém kompatibilis gyerek akart egyfélét, hanem ketten ilyet, ketten olyat
3. mindenki a sajátját ette meg, és senki nem kezdett hisztizni, hogy a másiké jobban tetszik neki….

Kezdenek felnőni a kölkök, úgy látszik….)

Na, nem ragozóm, jó vót’, sok ilyent még.

Összepasszolunk

Egyik este fürcsi előtt kezdődött a szokásos rohangálás, persze ahogy ugrált, valaminek sikeresen nekiment, és megütötte a száját. 2 perc visítás után közölte, hogy megnézi a tükörben, hogy mekkora károkat szenvedett, és szinte büszkén mutatta: „nézd, anyuka, igen, itt megsértődött a szám!!!”

Tegnap, szintén fürdés, ami után rendszerint a vacsi jön. Még ül a kádban, én a konyhában teszek-veszek, szólok Tamásnak, hogy lassan majd ehetünk, erre ő bement Dájínak szólni, hogy lassan kimászhatna a kádból, erre az én gyerekem felnéz a játékból, és szinte számonkérő hangsúllyal kérdezi: „Mé’??? Má’ kész a vacsi??”

Régóta áhítozik egy Crocs papucsra, Márkó cápás mintájú tutyijáért volt odáig már 2 hete, mindig felpróbálta (tegnap is jöttek Márkóék egy röpke ovi utáni mártózásra, és akkor is egyfolytában abban rohangált), az oviban mutatta, hogy Ariellának is van, neki narancssárga, alig tudtam lebeszélni arról, hogy abban jöjjön haza, ezért az apja meglepte őt is egy ilyennel (felhívott, hogy lát crocsot, D. méretében van egy olyan, ami világoskék-sötétkék-fehér, mondom jó lesz, mikor hazahozta, akkor láttam, hogy ugyanolyan cápás, mint ami Márkónak is van). Na, D. boldog, viszi a pacskert mindenhova (gyakrabban kézben, ritkábban a lábán), sőt, az ágya mellé is odarakja este. Mikor jött ki a szokásos „pisilnikell” körére, akkor is hozza magával. Mondom, hát ezt meg mért. Válasz: „nehogy valaki közben elvigye”…

Majd miután visszafekszik, kijelenti: „Mákónak is ilyen papucsa van, most már összepasszolunk” … hogy ilyen szavakat honnan vesz…

Meleg délután

Ma is beugrottak Márkóék pancsizni… olyan édesek (márhogy Márkó és D), úgy élvezik a vizet, hogy öröm őket nézni. A kisbaba is örül, ha sokan vagyunk, a nagy medencétől sem fél, ugyanolyan kacsa-típus, mint az anyja, meg a bátyja… A sláger egy nagy műanyag hajó volt (ezen néha összevitatkoztak), meg a tisztító háló: fél órán keresztül szedegette ki a(z újra visszadobált) kis műanyag labdákat… Van egy olyan érzésem, hogy ilyen képek még gyakran fognak itt a blogon szerepelni…

G. és az üvege

Ma egész nap gyakorlatilag a kertben voltunk, délelőtt persze csak én meg Gábor, ovi után csatlakozott Dájí és T. is, és együtt áldottuk a nyarat, meg a meleget. Mondjuk reggel még elmentünk babeccel a boltba, postára, aztán irány haza, gyors rendrakás, majd irány kifelé. A kisbaba rettentően élvezi a bébimedencét, majd’ egy órát elvan benne egyedül (persze, tudom, egyfolytában nézem), elég neki pár műanyag valami, amivel lehet öntögetni a vizet, és kész. Néha beültem én is mellé, ilyenkor azt játszotta, hogy a lábamon mászott át, oda-vissza, oda-vissza, és közben folyamatosan rötyögött… a képen az látható, hogy ez mennyire fárasztó is lehet: mikor letettem aludni kora délután, és a kezébe nyomtam az üveget, egy hang sem jött többet a szobájából, 10 perc után bementem, hogy valóban így elaludt-e, és hát igen: látható, hogy tulajdonképpen még akart volna inni kicsit a tápiból, de belealudt, álmában szorosan fogta az üveget, nehogy valaki meglovasítsa, amíg ő ájultan alszik, és még az ajtócsapódásra sem rezzent össze (mert közben kereszthuzatot csináltam a nagy eszemmel, úgy bevágta az ajtót a cúg, hogy majdnem infarktust kaptam, neki meg sem kottyant).

Népsűrűség-növekedés

Szombatról lemaradt egy poén: ülünk hárman anyukák a teraszon (igen, ez abban a negyed órában történt), gyerekek játszanak, mikor is G. kicsit elkezdett nyüfögni a pokrócán, merthogy mindenki otthagyta. Az első, aki odaért hozzá, hogy vígaszt nyújtson, az Márkó volt. Simogatta, és valamit még gügyögött is neki, erre Kata (szintén ugye két gyerek anyja… a két gyerekes anyukba azért már beköltözik némi „gonoszság”), mondja Anettenek vigyorogva, hogy „szerintem kéne Márkónak is egy kistestvér”… Erre Anett némi védekezéssel a hangjában: „hát, most kapott egy új nagy plüssállatot….”

Biztos lett volna tovább a mondat (valami olyasmi, hogy azzzal azért nem bánik ilyen szépen, vagy ilyesmi asszem), de mi Katával úgy elröhögtük magunkat, hogy szegény be se bírta fejezni… nagyon jól jött ki… de hát most kapott új plüsst…. :)

Ma egész nap töltődött a medence, délutánra sok víz lett már benne, ki is próbáltam, és mivel a kazánra kötöttük közvetlenül, nem is volt hideg (stabil 27 fok). Háromra ki volt írva D. csoportjának a szülői értekezlet, Gábort itthon hagytam Tündivel, elmentem a szülőire, ahol csak a jövő évi csoport- és óvónőbeosztást mondták el, fél négyre vége is volt az egésznek, és egy spontán gondolattól vezérelve mondtam Anettéknek, hogy ugorjanak be hozzánk egyet mártózni. Mondták, hogy nagyon szívesen jönnének, de nincs náluk fürdőruha… minekutána nem tudtam meggyőzni Carlost, hogy én elnézem neki, ha pucéran fürdik, kölcsönöztem neki egyet Tamás készletéből, Anett a kisbabát felügyelte, mi meg fürödtünk egy nagyot… végre volt egy kis szokásos nyári hangulat minálunk (nyáron mintegy ugrásszerűen megnő a népsűrűség a kertben általában).

De csúcs az volt, amikor kiültünk a pokrócra megszáradni… Gábort olyan szinten lenyűgözte Carlos háta, hogy vagy 10 percig nézte elmélyülten, különböző szögekből, és esküszöm, már vártam, mikor kér ő is egy ilyet a kis hátára… mondjuk amilyen pici, legalább óccsó lenne… tényleg, a tetkó vajon együtt nőne a gyerekkel?

Tegnap és ma

Nostehát, megvolt tegnap délután az első nagy kerti játszás a haverokkal… Jött Márkó, valamint, hogy az ivararányt kicsit javítsuk, Fiorella és Ariella… kép nem sok készült, mert valamelyik gyereknek mindig volt valami kis gondja, de higgyétek el, nagyon jól éreztük magunkat mindannyian, sőt, olyan is volt, hogy a gyerekek játszottak, mi meg akár 10 percig tudtunk folyamatosan pletykálni a csajokkal (hiába találkozunk majd’ minden nap Anettel és Katával az oviban, beszélgetésre általában nulla esélyünk van…). A kölkök kedvence természetesen a trambulin volt (soha még ilyen jó befektetést), főleg, hogy a vége felé a hintáról folyamatosan lebeszéltük őket (ahhoz valamelyikünknek fel kellett volna állni, amikor végre le tudtunk ülni egy kicsit mindhárman a teraszra…ez mindig így megy ilyen alkalmakkor: egy-két órán keresztül folyamatosan: anya, gyere ide, nézzél-ugráljál-fotózzál-elvette-megütött(jó, ez ritkán)adjál enni-inni-akármi, anya rohan (valamelyik, felváltva), majd egyszer csak az anyák belázadnak, összerogynak valahol, és innentől kezdve, ha valamelyik gyerek valami miatt felvinnyog, akkor a sztereotip válasz: játszatok szépen, anyuka beszélgetni akar. Dögök vagyunk, tudom). Szóval eljátszottak egészen fél hétig, mi kipletykáltuk (az utolsó negyed órában) magunkat, nagyon jó volt… Az altatással már nem is voltak különösebb gondjaim, azt sejthetitek… Ma reggel meg aztán hős anyát játszottam… mikor még a kölkök aludtak, kitaláltam, hogy biza felfújjuk délelőttre az új kismedencét, mert T. csak dél körül érkezik, akkor tudjuk majd a nagyot elkezdeni feltölteni, és addig is kell valami. Kimentem a garázsba, megtaláltam a tavalyi felfújó kompresszort vagy mifenét, és bár úgy emlékeztem, hogy már nem jó, tettem egy próbát, és működött. Öröm-bódottá… a reggeliztetés emiatt le is ment csont nélkül, merthogy „ha szépen eszel, akkor kimegyünk, felfújjuk, megtöltjük, pacsálhattok”. És én be szoktam tartani az ígéreteimet… CSAKHOGY. Kimentünk, szétteregettem azt a nyüves kismedencét, elkezdtem fújni, erre a kompresszor 2 perc után kinyúlt… mit tesz ilyenkor a hős anya? Láthatjátok a képen, mi lett: felfújtam tüdővel… nem volt nehéz, csak háromszor ájultam majdnem el, de mindent a gyerekekért (meg a hiszti elkerüléséért)… úgyhogy mire Apa hazajött, már azt látta, hogy a csemetéi boldogan pancsolnak (a sápadtságomat addigra elfedte a melegtől való kivörösödésem)… Délután aztán mehettünk a nagymedencébe is, alvás utánra már elég víz folyt bele, volt ám nagy buli… Dájí ugrált, úszott, locsolt, és hát a kisbaba is bebizonyította, hogy az én fiam: boldogan négykézlábazott a (még) kicsi vízben, üldözte a labdákat, locsált, boldog volt… és mi is, nagyon…

G. és a barikád

Ma délelőtt Tamás elment, hogy részt vegyen az x-edik (sokadik) érettségi évfolyam találkozóján, én meg hálát adtam az égnek a jó időért, hogy nem kell a két gyerekkel egész nap bent lennünk majd. Délutánra vendégeket is hívtam, biztos jól elleszünk, de most ezt muszáj külön megírni…szóval: A kisbaba ugyebár mászik. És, mint minden (nála sokkal kevésbé jó) gyereknek, neki is az a legérdekesebb, ami tiltott, többek közt a dvd-tv-erősítő. Mivel tegnap este már egyszer elhangolta a dolgokat, ma azzal kezdtem, hogy barikádot építettem a cuccos elé a faládából, a hintaszékből és a hintalóból…és marha büszke voltam magamra persze, hogy ezt így kitaláltam. D. nagyon hamar megértette a barikád lényegét, és kimondottan kéjjel mondogatta, hogy „az azé jó, anyuka, me’ Gábor nem tudja piCkálni!!!”. Jaja, csak nem számoltunk G. ügyességével… (Figyelem! Már az első képen látható a gyerek, az nem csak a barikád milyenségét szemléltető fotó ám!!!) De van olyan is, hogy csórikám lukra fut… miután eltessékeltem újfent a gépektől, arra gondolt, hogy nálunk minden hintaszék mögött kincsek (tiltott dolgok) vannak, így aztán 5 perc múlva már máshol visított, hogy beszorult (vagy az is lehet, hogy csak csalódottságában tutult, mert nem találta meg a remélt kincseket?)…

Ma Tamás megint sokáig dolgozott, így, hogy feldobjam a hangulatot, megvártam a túrógombóc formázásával Dájíkámat… csodálom, hogy nem lett rosszul, annyi nyers masszát tömött magába, nem tudtam lebeszélni róla (igen, utána még vacsizott is), közben lelkesen mondogatta, hogy „anyuka, gyújok”… Gábor meg csak irigykedett a pedlón, de aztán mikor kapott egy szűrőlapátot, javult a hangulata… azért egyedül gyorsabban elkészültek volna a gombócok, bár így valóban izgibb a főzés…

Szép, ugye?

Ugye, mennyire nagyon gyönyörű? Milyen komoly kis képet vág…bele lehet szeretni… DE HA HALLANÁTOK!!!! Merthogy ez az arckifejezés, a kis gömbölyűre igazított pofazacskó, a gyönyörű kerek szájacska nem mást jelent, mint hogy CSIKORGATJA A FOGÁT!!!! Hangosan! És sokáig! És tudja ezt minden helyzetben, nem csak szemlélődés közben az etetőszékében… volt olyan, hogy négykézlábazott a nappaliban és közben ugyanezzel az elgondolkodó pofácskával csikorgatott mintegy negyed órán keresztül… Közben kézbefogott ezt-azt, játszott, felállt, tette a dolgát, és folyamatosan csikorgatott… Az, hogy nem jó hallgatni (és finoman fogalmaztam) csak egy dolog… de hogy nem marad zománc a fogain, az is tuti…