Ma történelmet írtunk…és ugyan a mai napnak Dávidról, és a teljesítményéről kéne szólnia, de arról majd írok holnap, most inkább megörökítem, hogy hogy is lehet az, hogy egyik pillanatról a másikra lesz egy bölcsis gyerekem.
Ma volt Dávidnak ugye a bemutató-órája az oviban. Reggel gyorsan elvittem, majd hazajöttem, hogy kilencre már Gáborral együtt menjek vissza (T-nek azért időközben azért el kellett indulnia dolgozni). Tündi ma jött ugye takarítani, de nem akartam vele itthon hagyni G-t, hogy Dávidra tudjak koncentrálni, mert akkor meg ő nem halad a melóval… úgyhogy még amikor Dájít vittem, megkérdeztem a bölcsi-csoport vezetőjét, hogy esetleg nem-e rakhatnám be addig a csoportba Gábort, ne kelljen már az ölemben lefogni egy órán keresztül. Mondta, hogy dehogynem, nyugodtan… szeptembertől úgyis ő veszi a szárnyai alá, legalább szokják egymást.
Okés, tehát hazarohantam, T. megkért, hogy ugyan, engedjek már egy fürdővizet neki, amíg a víz folyt, gyorsan összedobtam a reggelit, ezalatt G. úgy döntött, hogy ha már közösségbe kell mennie, azt tiszta lappal, tiszta testtel teszi, és úgy, ahogy volt, alvóruhástól, bemászott a kádba… így aztán tényleg őrülten kellett kapkodnom, hogy visszaérjünk kilencre az ovihoz…
Idő arra nem volt, hogy Gábort én vigyem be a terembe, egyszerűen csak a reggeliből beérkező bölcsisek közé taszajtottam, Kriszta meg győzött nyugtatgatni, hogy nem lesz gond…
(Itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy nem is aggódtam. Kriszta volt tavaly ugye Dávid óvónője is, ismerem, Gábor is szinte naponta találkozik vele, amikor megyünk Dávidért, meg hát amúgy sem egy elveszett lélek, úgyhogy tényleg nem tartottam attól, hogy én csak úgy eltűnök, ő meg majd ordít, hogy „hol az anyááám”… főleg, ugye, hogy még nem beszél…)
No, én átmentem Dávidhoz, megnéztem a produkciót, majd amikor egy szűk óra múlva vége volt, mentem Gáborért… aki a legnagyobb lelki nyugalommal játszott a kicsik közt, és hát nem is nagyon akart igazából kijönni a teremből…
Kriszta odajött, és mondta, hogy minden okés volt, és hát tulajdonképpen nem is érti, hogy Gábor miért is nem jár már hozzá????
Én itt egy kicsit leakadtam, és hirtelen nem is tudtam, mit válaszoljak, ugyanis:
1, épp a múlt héten írattam be Gábort azzal, hogy szeptemberben kezd
2, tudom én, hogy már un engem itthon, és kéne a közösség, egy hónappal ezelőtt egy csomót forgattuk magunkat azon, hogy hát mi is legyen, hova vigyük, ugyanis ebben a korban már Dávidot rendszeresen hordtam a helyi kis játszóházba, imádta, azt is, amikor ott maradhatott délelőtt egy-két órára, soha nem volt gond, de hát ez a játszóház bezárt, illetőleg messzebb költözött
3, így aztán felmerült, hogy egy nem messzi magánbölcsibe íratjuk időlegesen, hadd legyen kölkök közt, de ezt én fúrtam meg, mert nem akartam, hogy most megszokik egy közösséget/helyet, és szeptemberben meg már máshova megy
4, lelkileg a szeptemberre készültem, na…
De egy fél perc alatt átfutott az agyamon, hogy lehet, hogy Kriszta most nagyon okosat mondott…tényleg, mi baja lehet abból, ha reggel, amikor D-t hozom, akkor Ő is jön, együtt megreggelizik a többiekkel, délelőtt játszik (angolozik…kirándul…mifene), ebédel, majd elugrok értem és a délutáni alvás már otthon van? Tehát egy fél napos bölcsi… (nekem fél nap nyugi???? Minden nap???? Hát hülye vagyok én, hogy erre nemet mondok???). Gyerekek közt lesz, a környezet nem idegen, Dávid is imád idejárni…
Mondom a Krisztának, akkor szerinted csapjak bele? Mindenképp, mondta…
Úgyhogy hazafelé már fel is hívtam az ovi vezetőjét (na jó, először Cicukát, de tudtam mit fog mondani, és igazam lett, szerinte is menjen, persze…majd felhívtam a két legjobb barátnőmet, megerősítésért), és megkérdeztem, volna-e erre lehetőség… azt mondta, ha a Kriszta bevállalja, hogy egy ilyen kicsit bevesz így, akkor rajta nem múlik… így aztán 11re már volt egy bölcsisem…. Hú.
