2011 legrosszabb fotói 3.

És nem csak azért, mert homályos :)))) Ma este, fürdés után...

Az ígéret szép szó...

Az időjárás előrejelzésekben nem lehet mindig megbízni, de mi azért rendületlenül próbálunk hinni benne… a csalódás most kicsit nagyobb volt, mint általában…

Történt ugyanis, hogy a hét elején még azzal kecsegtettek, hogy oké, hogy vasárnapra szokás szerint beüt a hidegfront, de szombaton még „szinte nyár” lesz. 26-28 fok, nap, meg minden. Mi meg jól meg is beszéltük Cicukával, hogy akkor viszont engedünk meleg vizet a medencébe, a kölkök had örüljenek. Ki is pucoltam a medencét csillivillire (előtte T. kiszedte belőle a benne tartózkodó vendégeket… hat akkora béka lakott abban a kevés (nem több, mint 10 liternyi) vízben, hogy nem is gondoltam volna, hogy elférnek… és nem, nem bántottuk őket, kivittük az összeset a nem messzi térre, és ott engedtük őket szabadon.

Szóval a medence tiszta volt ugyan, ám az idő alávágott a programnak: egész nap fújt a szél… én meg nem mertem megkockáztatni a megfázást, így aztán a pancsiból semmi nem lett… de ugyebár a gyerekeknek megígértem, hogy a medencében fogunk játszani… és a nem megtartott ígéret nem szép dolog… úgyhogy szinte egész nap a medencében játszottak. Mert én szeretem megtartani az ígéreteimet.

D. ravaszodik

Nem, nem ravaszKodikot akartam írni...

Amikor a múlt hétvégén voltunk vásárolni, D. kiszúrt magának egy Matuka-alakú tusfürdőt. Én meg, rutinos lévén, mivel láttam, hogy annyira nem is gagyi a cucc, még játszani is lehet majd vele (márhogy elég stabil építésű, és forog a kereke), vettem egyet rögtön Gábornak is. közben futólag szemügyre vettük, hogy vannak más mesefigurák is, de igazság szerint olyan gyorsan eltoltam onnan Dájít, ahogy csak lehetett. De ma kiderült, hogy nem lehetek én elég gyors, és a gyerekem eszén sem könnyű kifogni… ráadásul kezdi megtanulni a taktikázást… bizonyságul álljon itt a ma esti beszélgetésünk.

Helyszín: hálószoba, este 8. D. mesét néz, anyukája bemegy vele közölni, hogy nemsokára aludni kell. D. belevág:

-Nézd, Anya, Gábor itt hagyta a Matukáját!!!

-Aham…majd reggel odaadjuk neki..

-És Anya… az jutott eszembe, hogy van egy mese, amit nagyon régen láttunk…

-Melyik?

-Az a robotos…a Wall-e…

-Ja, igen, tényleg, azt már nagyon régen láttuk…majd holnap este akkor azt nézed meg, jó???

-Nem, nem azt akarom…. De Anya…amikor a Matukát vettük a boltban, volt ott Volli is… legközelebb majd veszünk olyat is????

Ezt a felvezetést, mi? Mellette szóljon egyébként, hogy hétvége óta messze a Matuka a legkedvesebb játékuk… de hogy mióta gondolkodhatott azon, hogy hogy készítse elő a talajt??? Mondom, hogy ravaszodik...

Reggeli monológ 1. rész: Itthon

Dávid, mondtam, hogy vedd már le a pizsidet! Gáborkám, ülj nyugodtan mert nem tudlak időre felöltöztetni, és ma Dájínak úszás van. Dávid, nem, nem bugyit veszünk fel, hanem úszógatyát. Nem, nem tudom, hogy a Kitti megy-e úszni ma, vedd azt a gatyát! Gáborkám, ne csórd azt el, az a Dávid zoknija, neked már van a lábadon!!!! Ja, hogy levetted… Dávid, a nadrágodat is fel tudod venni egyedül, hadd mossak már addig fogat! Igeee, mutatoo meik az eheje de váhj eg peecet, mee minden habos hesz!!! Nem, nem köptelek le… mondtam, hogy ne állj olyan közel a kagylóhoz…Gatya rajtad van már? Nézd, a Gábor már teljesen fel van öltözve! Igen, őt én öltöztettem… tudom, szerintem sem igazságos…az élet sem az, kisfiam, mégis jó. Biztos, hogy akarsz autót is vinni? Tudod, hogy abból általában balhé van, mert vagy otthagyjuk, vagy összevesztek rajta a Krisivel/Marcival/ Alexával/Kittivel/Bogival… ki is jár még a csoportba? Ja, a lányok nem autóznak? De veszekedni velük is tudsz… mindegy, szóval melyik autót visszük? Nem, nem kell mindenkinek saját!!! Azt a veszekedést nem nekem kell elsimítani, úgyhogy maximum kettőt viszünk… mert nem fér be a táskámba annyi!!! Akkor hozzad te! Ahha, sejtettem…az oviban is van autó, mi? Csak hozni ne kelljen… inkább bringával jössz. Jó. Mindjárt kész vagyok… Gábor, hol találtad azt a cumisüveget??? És mi van benne??? Jézusom... legalább még folyékony...Na, lássuk csak, úszógatya, papucs, úszósapi, törcsi, fürdőköpeny, alsógatya a táskában, a táska a hátamon, kulcs a nyakamban, Gábor a nyakamban, mehetünk. Futás! Bameg, a Gábor vize… Mehetünk! Oké, megnyomhatod a gombot… igen, mondom, te zárod a kaput, csak csináld már, gyerekem, mert a Gábor 12 kiló, anyának meg fáj a nyaka… nem, most nem jöhet motorral, mert akkor az még plusz 10 perc, és nem tudsz reggelizni… de, igenis éhes vagy, úszás előtt meg depláne enni kell… nem, nem tudom, hogy Kitti megy-e úszni ma… nyomd azt a gombot!!! Na, most verseny az oviig… istenem, de jó, hogy ilyen közel van….

Meggyógyultak

Mind a két gyerek gyógyultnak nyilváníttatott. Tegnap Dáviddal még buliban is voltunk, egyik kis csoporttársának volt a születésnapja. A közeli Mekiben volt megrendezve az esemény, ahol „igazi” repülő is van… (istenem, aki kitalálta a repülő alakú játszóházat, tuti zseni volt). Kisebb nézeteltérés támadt az elején, merthogy a jelen lévő 8 gyerek közül mindegyik a pilóta akart lenni, de most én azon szerencsés helyzetben voltam, hogy még csak bele sem kellett szólnom a vitába, ugyanis a játszóházba a felnőttek fel sem mehetnek (újabb zseniális találmány). Mondjuk ugyanezen okból nem is fotóztam, de hát minden nem jöhet össze… mindenesetre mikor a gyerekek két óra elteltével lejöttek, nagyon boldogan, egymás szavába vágva mesélték a kis élményeiket, jól érezték magukat nagyon, és ez volt a lényeg. Ma meg a két gyerek ment oviba… a csend sem rossz találmány.

Erőst' gyógyulunk

Végül is már tegnap délután is mentünk sétálni, méghozzá jó nagyot, merthogy a lakásba bezárva tényleg nem lehet lenni egész nap… már tegnap reggel óta nem lázas egyik sem, és a kakec ugyan híg (bocsi, a tények makacs dolgok), de attól már nem kellett tartanom, hogy D-vel be kell csöngetnünk valahova, mert gondba kerülünk… Gáboron meg van pelus, ő megoldja.

Szóval elmentünk a játszótérre, nagyon élvezték a kölkök, aztán ma meg már délelőtt együtt mentünk vásárolni is… és közben minden egyes cserebogarat megnéztünk… én nem is gondoltam, hogy ilyen marha sok van belőlük…

Emlékszem, gyerekkoromban imádtam a cserebogarakat… tényleg megöregedtem, basstus, mert én már a másodikat ugyanolyannak láttam, mint az elsőt, és a harmincötödik is pontosan ugyanúgy nézett ki, mint az előzőleg látottak…

Mindenesetre még egy érv, hogy miért jó gyereknek lenni…

Tájkép csata után

Nos, így nézett ki ma a nappali délelőtt tíz órakor… a két rettenetesen beteg gyerekem azért nincs a képen, mert a hálószobában ölik egymást valami autóért. Gondolom, ha most oda bemennék, akkor ott is hasonló látvány fogadna. Igen, kitaláltátok. Eszem ágában sincs bemenni. Jó nekem itt.

Anyák napja

Anyák napja… na, elsülhetett volna jobban is. Bár, én is hibás vagyok… én tényleg azt reméltem, hogy ha tegnap dél óta D-nek nincs semmi baja reggelig, akkor ez már így is marad. Reggel esküszöm, halál jól volt, így aztán őt elvittem oviba, Gábort meg otthon fogtam…Nem maradt úgy Dávidnál sem, fél egykor hívott Viki, hogy hőemelkedése van a gyereknek, bágyadt, meg minden… én már leraktam vagy 20 perce G-t aludni, akitől attól fogva semmilyen nesz nem hallatszott ki, úgyhogy más választásom nem lévén, imádkoztam, majd futottam. Mondjuk, annyira nem vagyok ám felelőtlen… megnéztem utólag a sznitidőmet! Mikor Dáviddal hazaértem, és beléptünk a lakásbamegnéztem a bejövő hívás időpontját… Jelentem, egész pontosan 15 perccel azelőtt jött a hívás… és akkor én még felöltöztem ugyebár, az is vagy 2 perc. Úgyhogy nem volt hosszabb időre egyedül G. (még egyszer hangsúlyozom, rácsos kiságyban aludt), mintha egy panelben levittem volna a szemetet, vagy valami.

Lényeg, hogy az oviban Viki mondta, hogy jó lenne, ha a 20 perces ünnepségre Dájíval vissza tudnánk jönni, aztán majd csüt-pénteken gyógyulhat a gyerek kedvére, mondtam, hogy oké, én is szeretnék visszajönni, mert hát mégiscsak… úgyhogy hazaérve belenyomtam D-be egy nagy adag Nurofent, és lefektettem. Magammal együtt, igen. Mikor felkeltünk, G. nagyon nyűgös volt, Dájí csak bágyadt… úgyhogy háromnegyed ötre puccba vágtam a nagyot, meg magamat, majd hívtam T-t, hogy mikor ér már haza, nekünk indulni kéne… akkor derült ki, hogy a gyorsforgalmin áll valami dugóban, késni fog, vigyem az oviba magammal Gábort is, max 10 percre rá úgyis odaér, és összeszedi.. Basszus. Úgyhogy kabát Gáborra is, és futás… még kész szerencse, hogy az oviban kezdik megszokni az ügyeimet, mikor kezdetem elhadarni, hogy mi a helyzet, Anna már vette is ki a kezemből Gábort, hogy majd ő leül vele, megvárják Tamást együtt, én üljek be a terembe. Be is ültem, már mindenki ott volt, épphogy 3 mondatot tudtam váltani a mellettem ülővel, és már jöttek is az aprólékok, énekelve… épp rázummoltam a kamerával D-re, amikor mellettem mozgás támadt… már épp le akartam pisszegni az illetőt, amikor T. zuttyant le mellém. Nézek rá, mondom G. kint van… aszongya igen, tudja, de Anna mondta, hogy úgyse hosszú a műsor, nézze meg ő. is nyugodtan, ő addig ellesz Gáborral. Úgyhogy ketten könnyeztük végig Dájíék műsorát… csuda aranyosak voltak, mindenki szépen felöltözve, kicsit megilletődve… volt vers magyarul is, angolul is, énekeltek is, és nagyon szép ajándékot kaptunk…persze sírtam, mint a záporeső, használható fotó alig... de sose felejtem el.

Félbeszakadt szobafestés

Azért, hogy minden ne legyen kerek, néha én is szívok ám…

Ma délben hívott Viki, D. óvónője, hogy szerinte menjek Dájíért, mert kétszer hányt. (Azért nem szóltak az elsőnél, mert az a buszban történt, amikor az úszásról jöttek hazafelé, és az első tipp persze az volt, hogy a busztól lett rosszul. De aztán amikor ebéd közben a levesestányérba korrektül visszarakta az addig elfogyasztott fél adag levest, akkor már sejtették, hogy ez nem a busz. ) És újabb jó hír: mire odaértem, addigra már G. is ott várt az öltözőszekrénynél, Kriszti ölében, és Kriszta rögtön mondta is, hogy hát szerinte lázas… épp hívni akart, amikor mondták neki, hogy nem kell, mert már úton vagyok… hehe. Mondjuk, ha tök őszinte akarok lenni, meg sem lepődtem… és hát még tán az a legjobb, ha egyszerre betegek. Egyébiránt D. nem tűnt túlságosan betegnek már akkor sem, hálistennek, viszont G. elég kornyi volt.

Aztán hazajöttünk mindhárman (még ebédet is kaptunk az oviból dobozban, hogy ha esetleg megéheznek a kölkök, akkor legyen mit adnom nekik…Bence bácsi főztje orvosság ), aludtunk egy nagyot… igen, mindhárman, én ugyanis teljesen ki voltam dögölve, egész délelőtt Dávid szobáját festettem, és nem mintákat ám, hanem a maradék három falnak estem neki… és demilyenjól tettem, hogy 11kor fájrontot hirdettem, mondván, hogy fáj már a kezem, a fene, aki megszakadjon, most abbahagyom, és majd holnap jól befejezem…így ugyanis amikor jött a telefon az oviból, legalább már nagyjából tiszta voltam… és még így is furán néztek ott rám, hogy de érdekes a frizkóm, mi benne az a világos csík az frufrumnál?... Táncsak nem meg tetszettem hülyülni, hogy direkte így mászkálok? Mondom nem, szobát festek. De mért én??? Mert szeretek ilyesmit megcsinálni magam. Ahha- ezt se mindenki érti, de legalább elfogadhatóbb, mint a borzmelír.

Délután G. nagyon kornyadt volt, szinte egész végig az ölemben ült, vagy a kanapén fetrengtünk összebújva, D. viszont, mint a csík… azóta se semmise… nem értem…

Esős majális

Azon már meg sem nagyon lepődtünk, hogy megint hétvégére romlik el az idő, mert ugye ez szokása neki már évek óta, de én személy szerint reménykedtem benne, hogy legalább a majálisra tekintettel lesz… de nem. Nagyon mérgesek voltunk, hogy így belepancsol a programunkba, de azért a lehetőségekhez képest megtettünk mindent, amit lehetett: kimentünk a majálisba (bár nagy volt a kísértés, hogy a hideg és az eső helyett a száraz- meleg lakást válasszuk), vettünk a gyerekeknek a kedvenc fánkjukból (bár nem sokkal voltunk ebéd előtt, és tudtuk, hogy emiatt majd jól nem fognak enni a „rendes” kajából), felültünk a kisvonatra (bár vizes volt és csöpögött), Dájít befizettük horgászni (bár meggyőződésem, hogy a „levadászható” „ajándékok” évről évre egyre szarabbak gagyibbak ), Sajnos, mivel a fényképekről sem akartam lemaradni, kattingattam is, és valszeg kicsit beázott a gépem, ugyanis a délutáni Botond-ünneplésről nem sikerült nem homályos képet csinálnom z istennek se. Meg kéne kérnem a Bobót, hogy küldjön már át egy párat… Mindenesetre VOLT ünneplés, Botond kapott Thomasos tortát, sok Thomasos ajándékot (Anyu még sk. Thomasos-bohócos zászlófüzért is kreált), tőlünk meg bobocar-t. Igaz, hogy a bobocarért állandóan küzdenie kellett, merthogy az én gyerekeim is rettentően szerették volna használni (nem, azt nem értik, hogy csak kipróbálni… kizárólag a „kisajátítani”-t tudják). De megoldották. Játszottak, veszekedtek, majd Boti és Dájí átdizájnolta kicsit a tortát. Érdekes, hogy ezt egész jó minőségben sikerült megörökíteni… mindegy, ha lesz jó képem, akkor azért az ünnepelt is szerepelni fog a szülinapjáról szóló bejegyzésben, megígérem… addig meg hibáztassuk az esőt.