Szülinap sütiheggyel

Nos, tegnap méltó módon megünnepeltük Cicukát. A tortáról most nem hoztam „direkt” képet, elég belőle annyi, amennyi így látszik. Ja, hogy melyik az? Hehhe, a nagy csokis…

A többi az ajándék. És sikerem is volt vele. Az ajival. Mer’ a torta ugyan nagyon finom lett, de messze nem olyan szép, mint amilyennek lennie kéne (csinált már valaki csokibársonyt festékszóróval? És összejött neki? Mer’ ha igen, feltétlen keressen meg), ráadásul a 4 féle krémnek köszönhetően olyan rettentő tömény, hogy hú.

Viszont a többi süti, na, az remekül is nézett ki! És töménynek sem találtuk, lévén ezek akármennyire is szépek, nem ehetőek ám!

Gabi barátnőmtől kaptam az ötletet, a Meskán találta ezeket a jópofaságokat, egyik fele a kupacnak szappan, másik része meg gyertya (Szeretném ezúton is megköszönni a készítőiknek, tényleg csodásan fest mindegyik! A szappanokat Ajándékszappan készítette, a gyertyákat Memelye. Mindketten nagyon kedvesek, segítőkészek, bátran ajánlom őket! Ja, hogy esetleg már az értékelést is megírhatnám a Meskán….)… mondom, mostanában majd’ minden este gyertyát gyújtunk, és hát Cicuka vonzódását a kulináris dolgokhoz régóta ismerjük, és ugye fürdeni is nagyon szeret, ezeknek biztos nagyon fog örülni…

Tetszett is Neki nagyon mindegyik, a gyerekeknek nemkülönben (D. kedvéért egy csomó gyertyát meggyújtottunk, és elfújhatta őket, G. meg egy idő után szintén kedvet kapott fújdogálni, úgyhogy vagy 20 percig csattingattuk az öngyújtókat, és gyújtogattunk lelkesen).

Úgyhogy mindent egybevetve jó kis szülinap sikeredett…még nagyon sok boldogat kívánunk, Tamás!!!!

Extra tojás

Mivel holnap van Cicuka szülinapja, és már tegnap megjött Klári mama, hogy amíg én a konyhában tüsténkedek, addig legyen, aki lefogja a kölköket. T. kinézett magának egy tortát az új könyvből… hát, ránézésre 2 nap, mire összerakom… 4 féle krém, plusz az alap…

Ráadásul én meg kiszúrtam egy leveles tésztás sós tekercset, olyasféle, mint a kakaós csiga, csak olajbogyókrémmel kell megkenni. A nyálam csorgott, amikor olvastam a receptet.

Szóval ma sütés-főzés volt nagyüzemben, és közben olyat láttam, amit még sose: tojást, aminek 3!!! sárgája volt! (pedig én aztán feltörtem jó pár tojást már életemben…emlékszem, amikor a sütőipariban anno csináltuk a képviselőfánk-tésztát a kenyérgyárban…nem emlékszem pontosan, de vagy 80 tojást kellett egy üstnyi tésztába beleütögetni egyesével…S., te se emlékszel, hány darab kellett egy adaghoz? ,-) )

Hazaértünk...

...Ilyenkor az ember mindig olyan felemásan érzi magát, merthogy azért a „mindenhol jó, de a legjobb otthon”, az nem butaság…viszont nagyon jó volt együtt, rég tudtunk mi hárman csajok ennyi időt együtt tölteni…

Na, majd nyáron…lesz itt élet, asziszem’…

Játszóház a Malomban

A tegnapi délelőtt sikerén felbuzdulva ma játszóházba mentünk. Vittük Gábort is, aki úgy mászott fel a két méternél is magasabb meredek lejtőn, mint a csík… semmiben nem fog lemaradni mozgásilag Dávidtól, az fix. Volt együtt csúszdázás, labdában ugrálás, lógázás, minden… oltári jól éreztük magunkat…

Ja, és a csajokkal való „kidumálás” se maradt ám el… minden este minimum fél egyig ülünk a konyhában, és tépjük a szánkat… holnap meg már megyünk haza. De gyorsan elmegy néha egy hét, nem?

Disznó!!!

Tegnap délelőtt Zsófi hazaugrott Botonddal, hogy némi cuccot hozzanak még magukkal ( ő nem gondolta, hogy rögtön csütörtökig fognak maradni, úgyhogy kellett az utánpótlás), otthon viszont kiderült, hogy időközben Fecó benyalt valami vackot, is nincs jól, így ő otthon maradt kicsit ápolónőt játszani, Apu meg este visszahozta Botondot. És milyen jól tette! Új barátság született ugyanis… Már tegnap este nagyon várta Dávid, hogy B. megérkezzen, örült látványosan neki, majd ma reggel, amikor Apu kitalálta, hogy menjünk be együtt a városba a játékmúzeumot megnézni (közben feltett szándékom volt meglépni egy órára a plázába…), kimondottan boldognak tűnt, hogy csak ők, a „nagyok” jönnek, a „kicsik” (Nándi és Gábor) meg majd jól otthon maradnak (már most bandázik….).

Még a játékmúzeum előtt elugrottunk friss tojásért, ami itt Ballószögön D. egyik kedvenc programja (el is mesélte, hogy hogy tojják a kakasok! a tojást, és akkor a tojás belemegy a robotba (szállítószalag), és úgy dobozolják, hogy a nénik megvehessék).

Ezután bementünk Kecsóra, és bár sajna a játékmúzeum zárva volt, Apu mentette a helyzetet, és átsétáltunk a kultúrházba, ahol volt viszont vadászati kiállítás… na, D. meglátta a vadakat, és lelkesen felordított: Nézd! Anya! Disznó!!!!!!! Á, nem röhögött az egész csoport, aki épp jött kifelé…

Na, itt tényleg magukra hagytam őket háromnegyed órára (esküszöm, hogy új benti cipőt akartam venni a gyereknek, nem tehetek róla, hogy az egész Malomban nem volt, volt viszont marha óccsón csillogós hosszú ujjú felső…), és arra értem vissza, hogy még mindig a vadakat nézik…úgyhogy jól érezték magukat.

Viszont a fotók nem lettek jók, mert fényképezőt nem vittem persze magammal, így ezek mobilos képek… ja, és estére már olyan nagyon jóban volt a két fiú, hogy egyfolytában ölelgették egymást…

Este egyébként Zsófi is visszajött, D. a következőképp fogadta:

„Zsófi!! Zsófika!!!! Már úúúgy vártalak!!!!!!” Hehe…nekem mééér nem örül így????

Örökzöld szórakozások

Vannak olyan „játékok”, amikkel mindig le lehet nyűgözni a gyerekeket, és most itt jópár felbukkant:

1.: barátságos macska (vagy kutya, de itt most macska van). Anyuék szomszédjában van egy cicája, akinek Anyuék majd’ mindennap adnak valami maradékot, vagy tejet, vagy ilyesmit, és mivel a szomszédék hajnaltól estig nincsenek otthon, a macska gyakorlatilag egész nap a mi házunk előtt sertepertél, hátha leesik neki valami. És lévén nagyon barátságos állat, nem nagyon akadt fent azon, hogy 4 gyerek gyűri-marja…

2.: együtt főzés a Papával. Én tuti nem tudnék úgy rántottát sütni, hogy 3 darab 4 év alatti gyerek ücsörög mellettem a pulton, és ebből sanszos, hogy 2 leveti magát egy hirtelen ötlettől vezérelve, de a fater megoldja…

3.: ágyra-ágyon ugrálás. Nos, mivel a hétvégén már nem volt elég fekvőhely, Apu lehozott egy nagy matracot, amire a gyerekek rögtön elkezdtek ráugrálni, és mivel nagyon tetszett nekik (meg nekünk is, mert olyan aranyosan kacarásztak közben), nem is raktuk el… úgyhogy fürdés előtt egy órán át képesek minden nap nekifutásból ráugrálni… nem, még egyiknek sem tört ki a nyaka…

Így aztán nincs unalmas pillanatunk… ja, és két aranyköpés (és az egyik G-től!)

Kint a teraszon van egy hintaszék, Dájí és Gábor belemászott, én hintáztattam őket, közben Dáviddal énekeltük a hinta-palintát. Gábor egy ideig majd fülelt, majd a dallam első elnyújtott taktusaira belevágott: „aaaaannnyaaaa…..auuuutóóóóóóóó” Dáviddal egymásra meredtünk (látszott, hogy ő is meglepődött), majd egyszerre nevettük el magunkat.

Az ilyen pillanatokért érdemes… A múltkor megnéztem az „Ilyen a formám” c filmet J.Loval. Na, abban volt egy jelenet, amikor a főhős megtudja, hogy a barátnőjének ikrei lesznek (nem tőle, csak hogy bonyisabb legyen-nem, J.Lo nem lépett félre, egy kémcső volt az apa, és még azelőtt esett az eset, hogy a főhőst megismerte volna), és eléggé kiakad. A parkból beszédül egy játszótérre, ahol is egy nagydarab fekete apukával (akinek 3 gyereke van) merül beszélgetésbe, és megkérdi tőle, tulajdonképpen milyen is az, amikor az embernek gyerekei vannak. Erre a krapek őszinte (résztvevő) pofával:

„Szörnyű. Aztán megint szörnyű. Aztán megint szörnyű… aztán jön egy csodálatos pillanat!.... aztán szörnyű, szörnyű, szörnyű… de aztán megint van egy pillanat!!!!!”

És ekkor az egyik gyereke odafut hozzá, és átöleli. Főhős reménykedve: „ez egy olyan pillanat, ugye???”. Apuka boldogan bólint… kár, hogy rögtön utána észreveszi, hogy a kisfia egy adag macskaszart szorongat, de a pillanat, na az szép… és ez most ilyen volt nálunk is (macskaszar csak a teraszon akadt, egyik gyerek sem markolt bele, úgyhogy nincs egy zokszavam se).

No, és akkor D. benyögése. Simogatom a macskát, erre aggódva rámszól:

„vigyázz, anya, nehogy megkarmold az új körmöddel!!!!” Én. A macskát. Hehe. Pedig most kimondottan szolid a körmöm…

Nándi 1 éves!!!!

Tegnap volt egy éve, hogy Nándesz megszületett…aki visszakeresi a blogban, láthat szüléstörténetet az én szemszögemből, lévén ugye ott voltam, Bobó meg nem nagyon akart hozzáfűzni semmit…

És most már bizony egy éves szülinap van. Én nem tudom, minél öregebb az ember, annál gyorsabban megy az idő, vagy mi, mert néha tényleg olyan, mintha az egész csak tegnap lett volna…

Mindegy, most nem nosztalgiázok, lesz arra még idő rengeteg, most inkább mesélem, hogy tegnap, az a tök nyugis éjszaka után mind a három kölök boldogan ébredt, rögtön belevetették magukat a játékba (meg a macskát, de arról majd lesz kép később, most a szülinap aktuális), majd becsatlakozott a csapathoz Botond is (megjöttek ugye Zsófiék), na onnantól aztán tényleg volt élet….

Megvolt az ebéd, össznépi szuszka, majd némi séta után jöhetett az ünneplés…az ünnepelt fülig-vigyorral tömte magába a túrótortát, a többiek próbálták behozni a lemaradást (G. villával nyomta, bocs), és bár nem találok olyan képet, amin mindenki egyszerre rajta van, (bár most látom, hogy volt, hogy G. 2!!! villával nyomta- még nagyobb bocs) higgyétek el, mindenki elégedett volt, ugyanis a Bobóék még egy kedvenc-csokis tortát is hoztak. Éljenek soká. Főleg Nándesz. Szóval betortáztunk, aztán elhalmoztuk Nándit ajikkal (hálistennek Bóbi meg Zsófi eleddig nem tudta átadni az én kölkeimnek a karácsonyi ajikat, így D. sem akadt ki azon, hogy nem kap semmit). Legnagyobb sikere a nyuszimotornak volt, egész komoly balhék törtek ki amiatt, hogy éppen ki üljön rá (Botomd és D. is ültek rajta, nade nem tudok egyfolytában fotózni, pláne, hogy D. egy egész komoly parkolóházat is kapott, kb. 50 matricával – útzár, autómosó, sebességkorlátozás, ilyesmik- amiket, lévén a család legkreatívabb kedvű tagja, nekem kellet felragasztani, úgy, hogy közben az egyik gyerek rángatta a parkolóházat, a másik néha elcsórta a matricákat, a harmadik el is fogyasztotta a felét, mire észrevettem….).

Mindenesetre estére megint úgy lefáradt mindenki, hogy az altatás nem okozott senkinek se gondot.

Ma apukák hazamentek, mi még maradunk csütörtökig (valszeg’ Zsófiék is itt lesznek egész addig… kidumálhatjuk magunkat rendesen…)

Aprónép

Hát, írni az embernek négy gyerek mellett nem nagyon van ideje, de azt megállapíthatom, hogy mind a négy gyerek szép. Sőt, gyönyörű. Csak ne mozognának ennyit…

Érkezés Ballószögre

Na, reggel lepattintottam Dájít (nyugi, csak oviba ment), nekiláttunk Gáborral, és bepakoltunk. Ez persze csak így leírva egyszerű, mert Gábornál a pakolás az főként a KIpakolást jelenti, tehát amit én beraktam, azt ő ki, de mivel én kicsit gyorsabb vagyok, azért csak sikerült megtöltenem két nagy bőröndöt, néhány kisebb táskát, pár reklámtatyót, meg a hátizsákom.. Már múltkor is mondtam, addig nem nyugszom, amíg nincs odakészítve egy bizonyos mennyiségű cucc…és az elég nagy mennyiség, amit én elégnek ítélek.

Mikor G-t lefektettem, akkor még becsomagoltam a maradék karamellákat, majd még pár cuccot bepakoltam, eddigre meg is érkezett T, mindent beraktunk a kocsiba, beültünk, elspuriztunk Dávidért (aki persze sírt, hogy mért mentem érte ilyen korán -4kor- , ő még játszani akart egy kicsit), őt is berámoltuk, és irány Ballószög. Itt meg aztán volt nagy örömködés, mindenki örült mindenkinek, meg volt némi ajándékozás is, Anyuék átadták a gyerekeknek a karácsonyra szánt ajikat, majd közös vacsi, közös fürcsi (jó, nem mindenki, csak az aprónép), és probléma nélküli esti lefekvés. Ilyenkor mindenki egy kicsit izgul (márhogy az anyák), hogy a gyerekek hogy fognak majd elaludni, de nem volt gond. Dávid a Mamával alszik egy szobában, úgyhogy vele nincs gond, Gábor meg velünk a hálóban, de mivel mi úgyis később fekszünk le, van ideje egyedül elaludni, ha meg már egyszer elaludt, akkor akár ágyú is szólhat mellette… ez most már tényleg tutiziher, ugyanis egyszer csak hallottunk, hogy T. telefonja ezerrel csörög a hálóban… Tamás berohan, hogy „nehogy Gábor felébredjen”, lerendezi a telefont, majd akkor nézi, hogy előtte már volt 8!!! nem fogadott hívása… és ne tudjátok meg, hogy az ő telója milyen hangosan csörög… és basszus, G. átaludta a 9 hívást…nemsemmi.

Most itt leszünk jövő hét csütörtökig, holnap jönnek még Zsófiék is, itt lesz 4 gyerek, unatkozni nem fogunk, az ziher.

Sós karamell

Mert nekem mindig variálni kell… mert nem elég a bonbon, kell a karamella is… nem akarom nagyon részletezni, hogy milyen érzés volt 145 fokosra melegíteni a cukorszirupot, miközben G. a seggemet harapdálja… rájött ugyanis, hogy nagyon rászedték, mert már egyetlen fiókot sem tud kirámolni, és valahol csak le kellett vezetnie a feszkót…de az eredmény, na, az mindent megér…

Ez egy nagyon jófajta karamella lett, mert nem szedi ki az ember fogtöméseit, de azért olyan nyúlós-karamell jellege van, és hát ez a sós íz…nekem nagyon bejön.

Az más kérdés, hogy most ugye este tíz van, és nemrég hagytam abba a csomagolgatást (és még a felével sem vagyok készen, de elfogyott a celofánom, úgyhogy holnap a bőröndpakolás mellett még ez is lesz), de remélem, kiccsaládom értékelni fogja az ügyködést (az én húgaimnál, ha édességről van szó, akkor az ember ebben olyan nagyon nem nyúlhat mellé).