Nyaralok!!!

Reggelre Anya kidolgozott egy haditervet: mivel Apa viszonylag sokáig szeret(ne) aludni, és Ő amúgy is koránkelő, és kávé nélkül nem tud létezni, amikor felkelt, összekapta magát, felöltözött, és a kis kártyáját (ez egy jolly joker kártya, minden felnőtt kap itt egyet, és bármit kap érte a bárpultoknál, meg éttermekben, meg ilyesmi… Tök jó volna otthonra is egy ilyen! Anya mondta, hogy a bankkártya is hasonló, azzal csak az a baj, hogy arra előbb pénznek kell jutnia (vagy Apától, vagy a cégétől, de mióta egy éves elmúltam, és a cégtől kapott apanázs lecsökkent, többnyire Apától), erre viszont itt nincs gond), majd lement az étterembe (7től már szépen meg van terítve reggelihez), leült az egyik asztalhoz, és elkortyolt egy bögre kávét, majd, miután tegnap Nagyival megbeszélték, hogy hívja a mobilján, ha felébredtem, sétált ez kicsit a kertben, és mire a Nagyi rácsörgött, már teljesen felébredt. Miután felöltöztem, és Nagyi is összekapta magát, kivakartuk Apát is az ágyból, és irány a reggeli. Úgy berántottáztam, hogy csak na! A felnőttek is úgy ettek, mintha a következő évben nem lenne erre lehetőségük, de hát ki tud annak a sok finomnak ellenállni? Reggeli után meg irány a csúszdapark! Volt egy kismedence, ahol nekem pont az államig ért a víz, én meg szinte azonnal megtanultam benne egyedül menni, sőt, felmásztam a csúszdára (szintén egyedül), és le is csúsztam rajta (csak alul kellett elkapni, mert hason érkeztem). A nagyobb gyerekeknek való csúszdán Apával vagy Anyával jöttem le, vagy hússzor egymás után, sőt, kipróbáltam egy-két felnőtteknek valót is (Anya ült a kétszemélyes úszógumiban elöl, Apa hátul, én az ölében, és hajrá! Egy csomóan csak bámultak, hogy milyen ügyes vagyok, (bár Apa súgva megkérdezte Anyától, hogy szerinte nem „felelőtlen szülők-e”, de Anya mondta neki, hogy egyrészt nem kell suttogni, mert úgyis csak kevesen, sőt, nagyon kevesen beszélnek magyarul, másrészt meg de igen, val’szeg azok, de ha nekem tetszik, akkor nem érdekli), és délután már másokat is láttunk, hogy így csúszdáztatják a velem egykorú babeceket (a rossz példa ragadós, mint tudjuk…vagy csak mindenki felelőtlen). Lényeg a lényeg: Anyáék mind az összes nagy csúszdát kipróbálták zsinórban, majd én egy kicsit felmentem Anyával aludni a szobába, aztán együtt megebédeltünk ( a csúszdaparkból nem kell ám felmenni a nagy étterembe, ott helyben is van ebéd, nem is akármilyen… ennyit ember nem tud enni… Anya is transzban volt, hogy nem tud mindent megkóstolni, Apa meg Nagyi is hörgött még a reggelitől, de becsületükre legyen mondva, mindent megtettek, hogy kiegyék a szállodát a vagyonukból, vagy legalábbis némileg rentábilissá tegyék a nyaralást). Ebéd után folytattuk a pacsálást, majd vacsizni mentünk (nem lesz ennek a sok evésnek jó vége), majd bementünk a közeli városba, Belekbe, hogy egy kicsit körbenézzünk. Ezek a törökök nagyon barátságos népek, bár gyanús, hogy mindegyiket Attilának hívják! Egy csomó mindent el akartak nekünk adni, de mi nem hagytuk! De azért kaptam a karomra egy szerencsehozó karkötőt Allah szemével, hogy majd az vigyáz rám (mivel ezt ajándékba kaptuk, valóban hatásos lesz, mert ez egy ilyen dolog, amit ajándékba kell kapni). Megnétük a központban levő szép emlékművet, majd megnyugodva, hogy áldoztunk még a kultúra oltárán is, hazamentünk elájulni. Holnap is lesz nap!