"Szeeeeegény gyerek!!!"

És most egy bejegyzés arról, hogy a gyerekek IGENIS úgy be tudják égetni az embert, hogy csak na…

A múlt héten ugye bebizonyosodott, hogy a gyerek szeret oviba járni, és nincs is szükség arra sem már, hogy előbb menjek érte, így különösebb aggodalom nélkül vittem hétfőn reggel. Isten látja lelkemet, imádom a kölkömet, de most nagyon jókor jött, hogy van hova „lepasszolni”, mert jöttek a klímaszerelők, és egész délelőtt fúrtak, faragtak, romba döntötték a nappalit, szállt a por, dübörgött a fúró, én már kínomban kisikáltam közben a szemetes-fiókot, meg szétszedtem a mosogatógép szűrőjét, szóval volt nagy felfordulás…Megígérték a srácok, hogy a zajossal végeznek délelőtt, hogy délután tudjon aludni a babec (meg én…khm), így jó volt, hogy nem kell még a gyereket is hajtani körbe-körbe körülöttük (tuti az összes csavarfejet széthordta volna). Ja, és hogy látszódjon, hogy mekkora volt a kupi, íme a bizonyíték: este még Apjuk saját kezűleg porszívózott!!! Önként!!!!

Naszóval, a lényeg: megyek a gyerekért délben, erre közli a Zsuzsa néni (láttam, hogy más gyerekek papírból kivágott bárányt adnak az anyujuknak, amiknek pattogatott kukoricából van a szőre), hogy :”háááát, akartunk Anyukának ajándékot csinálni, de szeeeegény gyerek olyan éhes volt, hogy leette az összes kukoricát róla ragasztóstul majdnem, úgyhogy bevittük a konyhába, és még adtunk neki enni”- pedig ugye gyümit is evett a többiekkel.

Hát, égtem mint a rongy.

Szerdán éppen ezért felügyeltem a reggelit: 20 percig evett egyedül, és még utána (szokásomtól eltérően) bohóckodtam neki, és így is belecsempésztem a szájába egy negyed zsömlét….Na, mondom, most nem szúrsz ki velem.

Elvittem ovizni, közben jöttek vissza a klímások, befejezni a melót, meg Attiláék szétdönteni a sziklakertet, meg az ajtószerelők, megnézni a nyílászárókat (a teraszra már tavaly is necces volt kimenni, és most mindent meg akarunk csináltatni), így aztán volt most is felfordulás, azért a telefon kéznél volt, hogy ha szólnak az oviból, akkor tudjak rohanni, de nem hívtak.

Délben megyek érte, hát csak néztem….rohan elém a gyerek, vadidegen ruhadarabokkal a kis testén… hámmondom, mitörtént????

Jön óvónéni, és mondja: „hát, szeeeeegény gyerek, olyan kis mohón falta az almát tízóraikor, hogy az utolsó falattal együtt minden kijött belőle, de ne aggódjon Anyuka, egyébként jól van, csak biztos nagyon éhes volt, azért evett mohón! De kimostuk a ruháját, és még jó, hogy tartunk itt vésztartalékba régi kisruhákat, de tessék legközelebb egy kis váltót is bepakolni neki, jó?”

Namost, ilyenkor az ember már magyarázkodni se tud kínjában….még szerencse, hogy azért talán nem úgy festek külsőleg, mint aki éhezteti a gyerekét….

Egyébként otthon azért lefotóztam a kölcsöngöncben (ahogy tökegyedül, fél kézzel issza az „apajé” joghurtját….mert más joghurtosat nem hajlandó…legalábbis itthon).