Könyv 3.

Mivel Kati csak ma délután indult haza, délelőtt személyesen tudtam elmenni az új KÖNYVért… szóval kész. Gyönyörű lett. Már nagyon vártam, az izgalom nem nagyon csökkent annak ellenére sem, hogy ez már a harmadik, sőt. Mivel nagyjából tavaly márciusban kezdtem el azt, hogy a képekből készült montázsokat teszem a bejegyzésekhez, ugye a könyvbe is ezek kerültek be, de ezeket még nwm láttam nyomtatva, márhogy hogy is festenek… értitek, nem? Múlt héten hívott Hajni (a nyomdából), hogy hát kész van egy példány, meg kéne nézni, és utána nyomtatni a többit, merthogy most azért elég vastag lett a könyv, és én meg is ígértem, hogy elmegyek megnézni, de aztán mindig volt valami, így felhívtam Hajnit, hogy tegye már meg, hogy átlapozza, és leokézza énhelyettem. Hálistennek ezt is bevállalta, majd írt ímélet, hogy szerinte tök okés, mondom, rendicsek, akkor kell a szokásos példányszám belőle, kedden (ma) megyek érte. Külön rákérdeztem a montázsos fotókra, hogy jó-e, látszik-e az is, aminél kicsi képek is vannak, mondta, hogy szerinte jó… De hiá-ba Ő a szakember, én azért izgultam…

Amikor Tamás ment dolgozni, mentem vele, először elintéztem a színházbérlet-hosszabítást (hátha jövőre több darabot tudok személyesen megnézni…és ha nem, hát páran megint nagyon szeretni fognak…), aztán húzás a nyomdába, útközben telefon a gyerekorvosnak, hogy jöjjön majd, meg is ígérte, hogy 2 után jön. Okés. Na, nyomda, Hajni már ugrik is, hozza a könyvet, én meg csak néztem… esküszöm, ez eddig a legjobb. Tökéletesen mutatnak a fotók, szép az eleje, a fejléce, mindene (még itt majd lecserélem a képet, lefotózom a belsejét is, csak ugye a „mindig van valami…”)… Úgyhogy öröm, bódottá…

És akkor a köszönömök:

Köszönöm Katának, hogy ismét bevállalta a szerkesztést, valamint azt, hogy nekem gyakorlatilag már semmi melóm nem volt a szerkesztéssel, tényleg csak a nyers szöveget küldtem, és rakta oda a fotókat, meg színezte a szöveget, szerkesztette a fejlécet, mindent… tökéletes munkát végzett, tudta mit akarok látni, és olyan is lett!!! Köszönöm!

És köszönöm Hajninak az együttműködést, lektorálást, kedvességet, lelkesedést… Nagyon megkönnyíti a dolgomat, gyakorlatilag úgy működhetett már a dolog, hogy én elküldtem a képeket cd-n, a szöveget ímélben a Katának, Ő nekilátott, majd elküldte Hajninak a kész anyagot, Ő meg levezényelte a nyomtatást… nem kellett mennem sehova, ők mindent megbeszéltek maguk között, szerintem könyv még ilyen kényelmesen sosem készült….

Naéshogy azért a doki látogatásáról is legyen szó: hörghurut. Most éppen. És antibiotikum. Bébihalerrre rákérdeztem, mondta, hogy már Ő is indokoltnak látja a beszerzését, adjam azzal a Ventolint (eddig is kapott Ventolint, csak más módszerrel, remélem, ez a halerizé dob annyit rajta, amennyit várok tőle….). úgyhogy gyógyszerkúra.

Elstartoltam rögtön Babeccel a gyógyszertárba, közben kikísértük Katit a villamoshoz, megvettük a gyógyszikat, bébihaler nem volt… sebaj, teló férjnek, úgyis a belvárosban van, vegyen. Miaz? Bébihaler, ennyit kell mondani, műanyag basz, tudni fogják. Tuti? Tuti.

Nem nyeretm. Nem tudták. És tényleg nem. Belvárosban, nagy forgalmú gyógyszertárban. Fogalmuk se volt. Még jó, hogy T. nem adja fel ilyen könnyen, és hazafelé beugrott a városszéli kisgyógyszertárba is, hátha-alapon, ott tudták is, és volt is… asszem, nem kell ezt ragoznom.