Indultunk reggel az oviba, szomszéd bácsi kint szöszöl (istenem, ha én egyszer öreg leszek, nyugdíjas, és csak T.vel ketten leszünk otthon, szerintem minket 11 előtt nem fognak az utcán látni sose…), söpröget, vagy mifene, lényeg, hogy persze köszön, hogy vagyunk, egyéb, én visszaköszönök, D. viszont összeszorított szájjal morcosan hallgat. Miután elbúcsúztam, és elindultunk, kérdezem a gyereket, hogy Ő vajon miért nem köszönt (most éppen)? Erre rám néz, megrántja a vállát, és közli: „mert még kómás vagyok”.
Így. És ne röhögjek…
Ja, és a (kissé sötét, de a lényeg látható rajta) kép a tegnap esti fürdésről: én etettem a kisbabát, D. meg a vízben viháncolt, az apja kétpercenként ránézett, egyebekben hallottuk, hogy lelkesen buborékozik…igenám, de azt T. nem vette észre időben, hogy én ott felejtettem a háromnegyedig teli babafürdetőt, amit D. beleborított a vízbe, és még a vizet is folyatta, és ment a bubizó… Az eredmény a képen látható (az nem, hogy a Gabi fürdető ilyen koncentrációban olyan kemény habot képez, ami a túlfolyón sem tud lemenni, kilencig hagytam, hátha elpezseg, akkor már kínomban a zuhanyrózsából engedtem rá vizet, meg tányérral mertem fel a mosdókagylóba… fél tízkor már nagyjából rend is volt…igen, D. hétkor fürdött….)
ez brutális... :) de vizuális típus vagyok... és elképzeltem ahogy tányérral meregetsz :) :) :) :) :D
VálaszTörlésFehér porcelán tányér volt...csak hogy könnyítsem a dolgod...
VálaszTörlés:) :)