Mostanában mindig az van, hogy délelőtt tök jól eljátszik magában a gyerek (kisebb-nagyobb segítséggel, értsd ezalatt, hogy néha újra kell futóznom a kisautóit- lejön a gumi a kerekükről, és vissza kell passzítani, még mielőtt a kutya megkaparintja), de estére már elégg unja a búrámat, így kész megváltás, amikor Apja hazaér. Rendszerint ilyenkor megnézik a legújabb Verdák vagy hasonló videókat a Youtube-on, vagy pedig a WII-n 
játszunk az autóversennyel (néha én is nyerek…főleg, ha a legmenőbb kocsira sikerül lecsapnom), majd együtt fürdenek, aztán vacsi, szuszka. Az angolos napok (tegnap is csütörtök volt, mehettünk ismét) üdítő változatosságot jelentenek, úgy lefárad a nagy játékban, hogy nincs vele utána semmi gond, alszik fél délután (én is), és ilyenkor realizálhatom, hogy már megint eltelt egy hét(egyébknt a 11. hetet kezdjük mától).
Ma Lucának oltást kellett kapnia, mondatm Gabinak, hogy 
jöjjenek el előtte hozzánk játszani kicsit. A két törpe álltalában nagyon jól elvan együtt, de ma valami front lehetett, mert az első egy óra civakodással telt (mindenkinek a másiknál levő játék kellett volna, de a csere önmagában persze nem kielégítő), de aztán csak egymásra hangolódtak. Volt közös Bobocarozás, meg kergetőzés, meg minden. Csak aztán amikor indulni akartak, Luca 
kiugrott Gabi kezéből, és hasra esett olyan szerencsétlenül, hogy a két elülső fogából letört egy darab… Úgyhogy nem csak oltásra mehettek, de a gyerekfogászatra is, de megnyugtattam Gabit, hogy nem baj, ha kicsit szexepiles lett Luca, mi azért így is hibátlan árunak tekintjük, és bármikor átvesszük feleségnek, főleg, ha megtanul majd főzni. Ezen jót röhögtünk, kicsit oldódott a feszültség, de azért tényleg bosszantó, hogy az ember egy percre le nem veszi a szemét a törpékről, és mégis megtörténik ilyesmi…
Viszont ami mindig feldobja az embert, az a fejlődésük: Dávid pl már tök egyedül tud akár még spagettit is enni! (a romok ugyan számosak utána, de sebaj). Fejlődünk, férfiasodunk, a férfiállatok így esznek…büszke vagyok rá, na!
Ma hiába van szombat, Apának sajna be kellett mennie dolgozni, de hálistennek csak délelőtt, így én a Mamával mentem sétálni (addig Anya legalább egy kicsit össze tudott takarítani.. valamiért jobban szereti, ha egyedül csinálhatja, mint ha én is segítek), aztán délután meg leszedtük a kinti díszítést is, ami még elmaradt a hét elején. Nagyon tetszett az a világító kukac, jókat 
rötyögtem rajta, hogy hogy kígyózik. Anya közben kipróbált egy új csillagos dizájnt a lámpánál, szorgosan szurkálta az izzókat, majd ha teljesen elkészül a mű, akkor azt is lefotózzuk. Apával mi közben ugráltunk is, meg számítógépeztünk is, a Mama meg hol fotózott, hol meg engem próbált csigarajzolásra rávenni a táblámnál… arra aztán végképp nem lehet panasz, hogy ne tudnám teljesen lekötni a velem levő felnőtteket, létszámra való 
tekintet nélkül… Nem is tudom, mi lesz, ha holnap a Mama hazamegy, Apa meg Anya tán már nem is lesz elég.
Tegnap kiderült, hogy minden okés. Az UH-t egy magánrendelőben csináltattuk (kórházban még nincs ilyen vérvizsgálattal egybekötött), aminek az volt a nagy előnye, hogy nem csak azt láttuk, hogy a nyaki redő tökéletes méretű (1.1), hanem 3 dimenzióban is megcsodálhattuk Csöppöt… meg is voltunk hatódva, hiába volt az agyam mélyén olyan rejtett gondolat, hogy így a második babecnál ez már talán nem olyan nagy durranás… az volt! Csuda, hogy 
összvissz 
A karácsony olyan szempontból mindenképpen mély nyomot hagyott a gyerekben, hogy azóta, ha bármilyen csomagot (vagy akár csak szatyrot) lát, azt azonnal ki akarja bontani. Tegnap hozták pl Tamásnak a vitaminjait, na a gyerek teljesen transzba került, úgy nekiesett a doboznak, hogy öröm volt nézni! Fel tudja kapirgálni a ragasztószalagot, letépi, és kutat, hogy abból, ami a 
dobozban van, vajon mi az övé? Gyorsan beledobtam a vitaminok mellé egy Túró Rudit, hogy legyen valami sikerélménye, na, úgy befalta, mint a huzat, ha simán csak a hűtőből megkapja, akkor sosincs ekkora sikere. Lehet, hogy majd amikor megint jön a nem-evős időszak, akkor csomagban küldöm majd neki a kaját…hátha beválik.
lenni, a vizsgálatot még hang nélkül tűrte, de a szurinál azért már elszakadt a cérnája, még jó, hogy az ari dokibácsit azért még nem utálta meg teljesen, elköszönni is hajlandó volt.
nőgyógyász), megállapítandó, amit amúgy is sejtünk, hogy Csöpp is makk.
Tegnap még a Katival is lementünk délelőtt a jégre (Apa szerelte a Nagyi víztisztítóját, a Nagyi meg fánkot sütött, így aztán Ők nem jöttek velünk), megint szánkóztunk egy nagyon tutit, utána meg sétáltunk egyet a parkban, ami szintén teljesen másként néz ki ilyenkor télen, mint amikor meleg van… nem mondom, hogy így nem szép, de sokkal jobban szeretem, ha némileg kevesebb cuccot kell felvenni az életbenmaradáshoz…
segít nekünk a karifát lebontani. Este volt nagy hallelúja, amikor is a mérlegeléskor kiderült, hogy végre elértem a tíz kilót! Ezt már nagyon régóta várták Apáék…
most már annyi játékom van, hogy még így is bajosan férek el… Anya szerint lesz ez még durvább is, amikor meglesz a Tesó, de az még azért arrébb van, addig én vagyok a nappali (meg az egész ház) teljhatalmú ura!
Hú, nagyon érdekes dolgok történnek ám! Amiatt, hogy ennyire hideg van, abból a tóból, amiben nyáron fürödtem, most állítólag csúszkapálya lett… Én ezt nem nagyon akartam elhinni, így Anyáék bepakoltak mindent a kocsiba, és ma reggel elindultunk a Klári nagyihoz a Balatonra. Én az egész utat átaludtam, méghozzá elég érdekes pozícióban, merthogy előtte ravaszul kihúztam a kezeimet az ülés béklyóiból (pedig mindig leszidnak miatta)… fájt is ám a nyakam, amikor felkeltem. Mindegy, lényeg hogy 
sikerült egy kicsit rápihenni a délutánra, mert kellett is az energia! Lementünk a
csinálta…így mi csak szánkóztunk, meg feltaláltuk a babacsúsztatás nevű játékot… rengeteget nevettünk, jól átfagytunk, úgyhogy remek volt, tényleg. Ami még nagyon tetszett, az a forró tea volt a parton, amit kaptunk, meg a melegedők, amiben lobogott a tűz (Anya persze rögtön kijelentette, hogy már jó kis hajléktalan tudnék lenni, remélem, nem fenyegetésnek szánta…).
.
Az az igazság, hogy nem nagyon van most miről írni, olyan nagyon különös dolgok (hálistennek?) nem történtek. Az idő hidegebb a sokévi átlagnál, egész hétvégén nem is nagyon mentünk sehova, hacsak a vásárlókörutak nem számítanak ide. Mivel ugye a múltkor baleset érte a könnyebbik babakocsinkat, elmentünk, hogy vegyünk helyette egy újat, de nem volt, így csak megrendeltük. Viszont Tamás beszerzett a családnak egy 
új nyomtatót, amivel most már itthon is tudunk fényképes pólókat gyártani, nagy lelkesen csináltunk is egy prototípust, nagyon jól sikerült. Akart venni még pólókat, hogy nekem is legyen, meg a gyereknek sima fehér bodyt, amire mondjuk Thomast lehet nyomtatni, de minden üzlet ki volt fosztva, így ez halasztódik. A gyerek nagyon jól alszik (velem együtt, álomkór van továbbra is), egyre ügyesebben eszik egyedül (a mellékelt fotón éppen joghurtot tol), valamint sokat segít nekem a konyhában. 
Nagyon szereti nézni ahogy főzök, úgy csináljuk, hogy odatolok a pulthoz egy széket, arra rááll, és sasol, én meg magyarázom neki, hogy éppen mit csinálok…remélem, ebben azért fog rám hasonlítani, és ügyes lesz a konyhában.
ilyenkor már alig lát ki a fejéből, a tesó már most kifárasztja), majd játék, és Apa hazavárása.
Mikenek (Ő Luca apuja), hogy 2 gyerek mekkora felfordulást is tud csinálni.. Ebédre hazajöttünk, majd amikor mentem aludni, Anya mondta, hogy neki most el kell mennie orvoshoz, megmutatni a tesót, úgyhogy amikor felkelek, majd a Tündi vigyáz rám, de ne agódjak, majd jön. Nem aggódtam, mert mindig jön előbb-utóbb, inkább kihasználtam az időt, és jót játszottam a Tündivel (sajnos közös fotót nem tudok magunkról csinálni, de majd legközelebb most már megkérem Anyát). Aztán amikor Anya befutott, és Tündi 
hazament, akkor meg jött már Apa is, innentől meg aztán velük folytattam a játékot… gyorsan elment ez a nap is, szó se róla…
négymarkeres (vagy mifene) genetikai vérvételre, meg UH-ra (elkerülendő a Dáviddal végigcsinált őrületet-pocakszurkálást), szerintem ottan is rendben találnak majd mindent. Ámen.
akkor nekünk csak egy nagy punnyadás lesz az egész… Még fotó sem készült valami sok az elmúlt napokban, mert igazából semmi érdemleges nem történt…
Nem csaptunk valami nagy szilveszterezést, egyrészt mert már Anyáék öregnek érzik magukat a bulizáshoz, másrészt én meg állítólag fiatal vagyok hozzá, úgyhogy nagyon szolidban nyomtuk. Vettünk malacot a hentesnél, amit Apa megsütött, meg vettünk lencsét, amiből Anya főzött (az én közreműködésemmel persze) levest is meg salátát is (biztosra akarnak menni az anyagiak miatt) már 30.án, 
hogy ne kelljen még az év utolsó napján is főzni, aztán amikor eljött az este, megígérték, hogy éjfélkor felkeltenek (nem is nagyon tudnak mást tenni, úgyis felébrednék a szomszédok tűzijátékára), merthogy Apa is fog durrogtatni (állítólag a „gyerek kedvéért, de hát ezt ismerjük, nekem elég volna egy csillagszóró is…). El is aludtam elég hamar, aztán 
amikor éjfélkor felébredtem, már itt volt a Bóbi is a Ricsivel, hogy együtt köszöntsük az új évet. Először a szomszédok parádézását néztük végig az ablakból, aztán Apa meg Ricsi hősiesen kimentek a kertbe, és csináltak nekünk mini-tűzijátékot. Nekem nagyon tetszett a dolog egy darabig, de a vége felé már untam, inkább bekapcsoltam a Thomast (meg is lepődtek a többiek, hogy milyen ügyi vagyok), mondom legyen már valami értelme az ébrenlétnek, de aztán csak vissza kellett mennem 
aludni… Reggel aztán mindenki (én is) aludt vagy fél 10ig, bereggeliztünk, aztán a Bobóékkal sétáltam egyet, amíg Anya kicsit összetakarított. Együtt is ebédeltünk mindannyian, majd a Bobóék hazamentek, én meg folytattam a szuszkát…ki kell pihenni ezt az éjszakázást….