No, szerda délután hazajöttem, a babeckát otthagytam egy kicsit a nagyszülők nagy örömére, gondoltam éljék ki egy kicsit magukat. Csütörtökön elmaradt az angol, így legalább befestettem a hajam, szoliztam, meg ilyesmi, aztán találkoztam a Tamással a városban, hogy kicsit „Valentinozzunk”. Megnéztük a Valami Amerika 2. részét, ami nagyon nagyon jó volt, de az este csúcsa a vacsi volt. Nem csak azért, mert hosszú idő után először mentünk étterembe, hanem azért is, mert tán a legjobb éttermi élményünk volt…Egy Bábel nevű helyre mentünk, a kaják gyönyörűek voltak, különlegesek, a pincérek kedvesek, szóval, nagyon ott volt! Egyébként meg tök olyan volt, mintha megint randiztunk volna…
Jól éreztük magunkat nagyon!
Ma voltam védőnőnél délelőtt, aztán délután leugrottunk Ballószögre a babeckáért, így estére már komplette itthon volt a család!
elmentek egy bababörzére, és Anya vett nekem egy vízszínező polipot ajándékba. Nagyon jópofa cucc, a hasába valami színes tabit kell tenni, és akkor megszínezi az ember körül a fürdővizet. Ezt még rögtön vasárnap este ki is próbáltuk, közvetlenül azután, hogy Anyát megvígasztaltuk, ugyanis a vásáron látott egy 56-os méretű bodyt, és hirtelen sokkot kapott, mert meglepődve konstatálta, hogy egy cseppet sem emlékszik arra, hogy egy újszülött milyen picike, és hogy mit is 
fog ő vele kezdeni, meg izé…még a Zsófi vígasztalgatta, pedig Ő az elsőt várja, ráadásul Anyát hívta az első pár napra segítségül…lehet, hogy ebből valami nagyon vicces dolog fog kisülni? 
eközben elcsórtam Zsófi láncát, a nyakamba akasztottam, és úgy rohangáltam a lakásban, egy szál láncban, és egy szál kukiban…Anyáék betegre röhögték magukat, csak sajna fotót nem tudok mellékelni, mert egyik sem publikus…
egnap reggel felkelés után el is indultunk Ballószögre, ahol már nagyon sokan vártak minket. A Bóbita meg a Ricsi már tegnap megérkeztek, sőt, már a Zsófi és a Fecó is ott volt. A Zsófinak már akkora pocakja van, hogy csak na! Mindenki a pocakkal akart fényképezkedni, jó sokat nevetgéltünk… Én is, bár nekem még mindig elég fura, hogy a Zsófinak tényleg lesz egy olyan kisfia, mint én…na jó, nem teljesen olyan, de hasonló, lévén, hogy rokonok leszünk, méghozzá Ő lesz az én unokaöcsém! A nagy családi összejövetel apropója egyébként a Vita nagyi névnapjának, és Apa szülinapjának a megünneplése volt, de persze minden ajándékot én akartam kibontani, hálistennek zsenge koromra való tekintettel meg is 
engedték…valamint az is nagyon jó volt, hogy mivel én vagyok a családban a legkisebb (egyenlőre a pocaklakók nem számítanak ezügyben), annak ellenére kaptam ajándékot, hogy nem volt se karácsony, se szülinapom, se semmi… A Bobó vett nekem egy nagyon trendi melegítőt, ami majdnem olyan jó, mintha a 2725632dik kis piros autót kaptam volna meg…legalábbis Anya szerint már elég kisautóm van otthon, ruha viszont sokkal kevesebb, pláne nem ilyen szép… Abban 
egyetértek, hogy a melegítő szép, de az autók száma szerintem messze nem elégséges.
Anyukáját, hogy nincs-e kedvük átjönni, és velünk tartani a játszótérre. Persze nekik sem kellett kétszer mondani, azonnal beleegyeztek. Fél 11re ideértek mihozzánk, gyorsan falatoztunk egy kis pacsnit, amit hoztak, aztán felkerekedtünk, és kimentünk a játszóra. Nagyon jó idő volt, majdnem két órán keresztül csúszdázhattunk, hintáztunk, rohangáltunk a dombra fel, meg a dombról le, homokoztunk, visongtunk… Én persze legjobban a nagyoknak való hintára akartam felülni, de arra Anya csak úgy engedett, ha az Ő ölében ülök, ami azért nem az igazi… Luca viszont ügyesebb volt, mint egy igazi alpinista: tökegyedül felmászott a legmagasabb csúszdára is! Le is videóztuk, de valamiért a gépünkön csak a fotók lesznek élesek, a videó homályos, így csak az elbeszélésekre hagyatkozhatunk: ügyes volt, higgyétek el!
hazamentek, mi meg csendespihenőztünk Anyával…nem volt ám egy szem gond sem az elalvással! 
A hét a különleges kaják hete, úgy látszik: én kezdtem a sort, addig hisztiztem, amíg Anya kínjában a kezembe nem nyomta azt a csokit, amit a Nyuszi hozott neki nemrég Olaszországból, mondván, hogy „ úgyis tudom, hogy csak kibontani akarod, te nem is szereted a csokit (egyébként valóban))! Kibontottam, megkóstoltam, és láss csodát, ez ízlett! Ez jóféle csoki volt! Ettem is belőle egy jó darabot, maszatos is lettem rendesen, de Anya ezt se bánta, még azon is gondolkodott, hogy a csokimaszatot az arcomon hagyja egész addig, amíg Apa haza nem ér, mondván, hogy az volna ám az igazi meglepetés, ha így meglátna…Mondjuk, most jó, hogy ezt nem tette meg, mert szegény Apa igen 
későn ért csak haza, azért nem szerettem volna olyan sokáig maszatoslenni…
Ma meg Apa alkotott, ugyanis Anyának Dokihoz kellett menni a tesó miatt. Ez úgy volt, hogy Apa nem ért volna haza, mire Anyának indulni kellett, így igénybe vettük egy órára Lucaanyuékat. Pont Luca apuja is otthon dolgozott, így aztán Anyával átmentünk, Anya meg ment tovább dokihoz, én meg ott maradtam (Az ember úgy őszintén szólva várt volna egy kis sírásrívást, de amikor közöltem, hogy „Anya akkor most elmegy, Apa meg jön érted egy óra múlva, a gyerek a játékból fel sem nézve csak úgy lagymatagon meglengette a kezét, közölte, hogy „pápá”, oszt ennyi….szép…), játszottunk, meg lementünk a játszóra, meg ilyesmi. Sajna fotó erről nem készült, mert Lucáék gépe szervizben van, de marha jó volt, elhihetitek. Na aztán amikor megjött Apa, hazamentünk, én tévéztem, Apa meg sütit sütött Anyának, egész pontosan Csokilávát…Anya meg is hatódott teljesen, de a könnyeivel mit sem törődve be is falta az egészet!
A hétvége megint túl gyorsan eltelt… szombaton délelőtt még itt volt a Nagyi, sokat játszottunk, aztán dél körül hazament, mert várta a cicája. Mi meg aztán amíg Anya vasalt, Apával próbáltuk előhozni egymás művészi vénáját, több kevesebb sikerrel ( Apa csigája azért jobban felismerhető), majd játszottunk autóversenyt is. Tegnap Teszkóban voltunk (nem is hinnétek, hogy milyen hamar kiürül nálunk a hűtő), vettünk újfajta „téttát” is, amit ugye nem tudok megunni, bár ilyen állatot eddig még nem láttam rajta…Apa szerint ezt kagylónak hívják, ugyanúgy, mint a mosdóban levő fehér kézmosót, de ez 
ehető…hát, részemről inkább először csak játszottam vele, aztán azért rávettem magam, hogy megkóstoljam, és végül is ízlett, megettem vagy hármat. Más érdekes most nem is történt, csendes kis hétvége volt…
Ma volt Apa szülinapja…állítólag a harmincharmadik, hálistennek ahhoz én még elég fiatal vagyok, hogy ezt el is higgyem, bár kétségeim azért vannak…jó, ez csak vicc volt, Apa nagyon jól néz ki.
viselkedik…ennek pl az volt a kis szokása, hogy a tésztája nagyon jól nézett ki addig, amíg folyékony, illetőleg nyers massza volt (én is kevergethettem, kóstolhattam is, finom is volt), de mikor kisült a 3 darab lap, amiből a tortát össze kellett rakni, egyik jobban tört, mint a másik…Már a sütőből is nehéz volt kivenni, de hálistennek, annál a résznél, amikor krémmel össze 
kellett rakni, nem is voltunk otthon (merthogy tegnap jött ám a Klári nagyi is, köszönteni is, meg rám vigyázni a nagy sütés-főzésben), merthogy inkább sétáltunk egyet, így a legnagyobb anyázásokról lemaradtunk, de a végeredmény végül is jó lett (bár több alma kellett díszítésnek a tetejére, mint ahogy az a recept mellett levő fotón volt, de hát az nem baj.Készen lett, szép lett, és ez a lényeg. Csináltunk Apának képeslapot is, márhogy én írtam alá a tenyeremmel! Este aztán meg is kapta az ajándékait, bár Anyáéban felfedezni vélt némi 
célzatosságot (Feldobox-Adrenalin ajándékcsomag: cápák köz lehet menni vele például úszni, vagy ejtőernyővel ugrani, meg egyéb ilyen kellemes dolgok, és tényleg, én is néztem Anya szemét, amikor átadtuk az ajándékokat, és mintha kaján vigyor lett volna az a mosoly…persze Ő hárít), de örült neki Apa, úgyhogy a célt elértük, bár persze legjobban az én „saját kezű” aláírásom tetszett neki! Naná…
Vannak azért bíztató jelek arra nézvést, hogy a gyerek azért rám is hasonlít valamennyire… Egyre jobban érdekli a főzés, ha nekiállok a pultnál valaminek, nagyon határozottan kiköveteli, hogy odategyem a széket, és végignézi, amit csinálok (én meg persze mint egy lökedék sportriporter, enyhén debil hangon magyarázom, hogy „Anya most feltöri a tojást, látod? (nehéz lenne nem látni, mikor tőle 20 
centire csinálom), aztán feeeelveri habverőőőővel, látod? (már megint…), aztán hozzáteszi a liiiiisztet, meg a picike sóóóóóóót, meg a cuuuuukrot, látod? (ehh, jobb, ha szakácskönyvet sose próbálok meg írni….)), a gyerek meg les, néha mondja, hogy JA, néha csak bólogat…. Ma palacsintatésztát csináltunk együtt, és hálistennek nem csak nyersen, a habverőről nyalogatva ízlett neki, hanem kisütve is tolta….
kajákat, hogy ki tudjam végre szűrni, hogy mit szeret igazán, és mit nem…a mellkelt fotón látható egy kis rakott zöldbab, tejföl külön, meg reszelt sajt… Amit ezzel a módszerrel sikerült eddig megállapítani, azaz, hogy a tejföl kenődik, a reszelt sajt meg szóróüdik… előző napok kísérletei során bebizonyosodott, hogy a gyerek szereti a kecsapot magában, de erre sztem’ rájöttem volna, tekintettel arra, hogy ha kinyitom a hűtőt, akkor a gyerek odarohan, kiveszi a kecsapot, a kezembe nyomja, majd nyújtja a kis tenyerét, hogy nyomjak bele egy kicsit…meg kell zabálni ilyenkor…
mondani, hogy attól meg Anya tátotta a száját (legjobb: Pihe ezerrel ráugrott, Juli kicsit megtántorodik, majd kicsit sírós szájjal közli, hogy: Bocsánat… azt hittem, bepisilek 
Gyerekek lenni. Lehet, hogy emiatt van, de lehet, hogy egyszerűen csak ilyen napunk volt, de nem akarom Anyát azzal elkeseríteni, hogy lesz ez még másképp is, most olyan elégedettnek tűnik a helyzettel…
mentünk reggel Lucáékhoz, én meg persze kipróbáltam, hogy Luca kap-e puszit(nekem meg az apjának egy csomót kell könyörögnünk ezért), és persze kapott…. Csuda édik voltak, legszívesebben vagy egy órán keresztül mondogattam volna, hogy „adj egy puszit a Lucának”, de aztán a harmadik után visszafogtam magam (ott volt a csaj anyja is, nem akartam, hogy aztán balhé legyen).
