Meliton szülinapja

Van egy nagyon kedves szokás az oviban: mindig megünneplik minden gyerek szülinapját, illetve névnapját. A legenda szerint régen (amikor nyitott az ovi, és még kevesebben jártak oda) a névnapját is mindenkinek külön ülték meg, most már annyi gyerek van, hogy akár minden nap lehetne névnapozni, úgyhogy a hónap végén ünneplik azokat, akiknek abban a hónapban volt, de a szülinap az mindenkinek a sajátja (lehetőség szerint a napján)).Ilyenkor az illető kap tortát, uzsonna után eszik meg, fülig maszatos mind, és szerintem mind úgy érzi, hogy neki szól a felhajtás (igen, az ovitól kapják a tortát…) Szóval ma volt Meliton 2. szülinapja (Dávid a csoport nagy öregje…). Reggel beküldtem a fényképezőt (ma is Tamás vitte reggel a gyereket), és Viki csinált is jó pár fotót, köztük a havi kedvencem: Dávid ravaszul néz. Még a szeme se…. Ja, és este hős volt: mára beszéltem meg a gyerekorvossal, hogy eljön, és beolt engem is meg D.t is az új vész ellen. Mikor apjával hazaért az oviból, mondtuk is Neki, hogy jön a doki, és lesz egy kis szuri, de ha okos lesz, akkor kap ajit (a szekrényemben van vagy 6 játék eltéve vészhelyzet esetére (vészhelyzet: szuri, betegség, extra rosszaság esetén zsarolás…). Ja, doki előtt még jött Zsolt, az új albérlőm, hogy aláírjuk a bérleti szerződést, merthogy Ő most költözött fel Szegedről, és amikor vitték a barátjával a cuccokat a lakásba, útba ejtettek aláírni- ez tök jó volt, nem kellett külön bemennem a városba- és megbeszéltük, hogy az „én cuccaimat” (a lakásban sok holmi volt, hogy ha valaki csak egy bőrönddel akar költözni, azt is megtehesse- edények, evőeszköz, teafőző, mifranc) összepakolja, mi meg majd a hétvégén valamikor elhozzuk. A szurit Dávid egész lazán várta, amikor megkapta akkor ugyan sírt kicsit (ordított mint állat, de nem csoda, nekem is fájt), de mikor előszedtem az autószállító kamiont 4 kisautóval, akkor látszott, hogy akár minden nap bevállalna egy bökést. Hős volt, na. Én is megkaptam, így felkészülten várjuk a vészt. Rajtunk ugyan nem fog ki.

Alvás közben

Még ez a fotó is tegnap készült egyébként Dávidról, merthogy mostanában néha már be merek osonni, amikor elaludt (eddig ez szigorúan tilos volt még nekem is…. Valahogy nem hittem el, hogy ugyanúgy visszaalszik, ha esetleg kicsit megébred, mint mi, azt gondoltam, hogy bemegyek, megriad, és fel akar kelni, mert azt hiszi reggel van, vagy valami ilyesmi).

Muszáj is bemennem, mert néha előjön a köhögése, és már kínomban arra gondoltam, hogy hátha attól van, hogy kitakarózik éjszaka…

Szóval mikor tegnap este lefektettük, nagyon hamar csend lett, még hátra is sétáltam úgy fél óra múlva, hogy lássam, nem szűrődik-e ki fény az ajtaja alatt, mondom, kiderül, azért a nyugi, mer’olvas, de nem. Egyszerűen fáradt lehetett, mert amikor bementem a takarót ellenőrizni, ez a kép fogadott (igen, még kijöttem, fogtam a fényképezőt, visszamentem, 3at fotóztam vaku nélkül nyitott ajtónál, de nem jó, így csináltam két képet vakuval is. Merészségem egyszerűen nem ismer határokat. Asszem, legközelebb megvívok egy oroszlánnal.): mint egy pici alkoholista, még álmában is fogja az üveget. A kép tanúsága szerint valahogy a bal oldalán fekve ihatott, amikor egyszer csak elájult meglepte az űlom, és elborult a pocakjára, de az üveget akkor se engedte el….

Ma végre csináltam fotót Gáborról is, bár olyan piros volt rajta a szeme, mint egy nyuszinak, és szépíteni sem sikerült teljesen, de legalább a kis formási jól látszanak. Nő ám, mint a bolondgomba. Ha egyszer végre rászánom magam, akkor majd bemásolom a heti súlytáblázatát. Lényeg: vasárnap 6120 grammot nyomott pucéran-éhesen. Ehez az adathoz csak anniyt fűznék hozzá, hogy a Dávid 9 hónaposan volt 7200 g. Ez van.

Ja, és amit akartam iagzából: ma mindkét gyereket dicséret illeti: Tamás már előre szólt, hogy este 10 előtt nem lesz itthon…. Ilyenkor bennem azért van némi drukk mindig, hogy vajon sikerül-e csont nélkül levezényelni az estét (ugyebár általában Dávid az alatt fürdik az apjával, amíg én Gábort etetem…. Már volt rá példa, amikor T. nem jött időben, viszont D. ragaszkodott hozzá, hogy végigasszisztálja valaki a fürdését, hogy csóri kisbabát a klotyófedélen ülve etettem…), és hát ez a mai, ez olyan flottul ment, hogy magam is meglepődtem. Amíg a babát fürdettem, addig D. egy darabig videózott, aztán játszott mellettünk, Gábor fél hétre befejezte a táplálkozást, és el is aludt egyből, közben büfiztetés alatt csináltam Dávidnak vizet, ő levetkőzött, bemászott, mire a babát leraktam már közölte, hogy eleget fürdött (a fürdés hosszát megválaszthatja, 10 per és háromnegyed óra között már minden volt, de ezzel égül is én is így vagyok, hol van kedvem ázni, hol nincs, csak gyors mosdás, oszt szevasz), egyből fel lehetett öltöztetni, nem volt rohangálás a lakásban vagy ugrálás a franciaágyon, evett (gyorsan és nem szétszórva a kaját), majd megnéztünk pár repülős videót a jutubon, önként fogta az üvegét, és vonult be aludni… kapott puszit, és többet nem is láttam. Én lepődtem meg a legjobban. Apám, nyolc óta itten ülök, és csend van. Hihetetlen. T. nem is fogja elhinni, ha hazaér.

Apacsiga

Amikor vasárnap vásárolni mentünk, nem ám csak Dávid kapott új cuccokat, hanem én is… De mivel nekem ruhát venni mostanában nem kell (meg erre az alakomra nem is nagyon lehet akarok), én a konyharészlegről választhattam a Müllerben. Már nagyon régóta vágytam ilyen négyszög alakú üvegtálakra, merthogy ebben lehet nagyon szépen rétegezett krémeket-habokat tálalni, és tegnap neki is estem, hogy felavassam. A két hete kreált sütit hoztam össze más formában, konkrétan rétegezve a krémet a gyümölcspürével (abba tettem egy kis cukrot, meg zselatint), és mellé sütöttem a habcsókalapból puszedlit…sztem gyönyörű lett, és ami fő, úgy ették a fiúk, hogy öröm volt nézni. Kaptam egyébként még egy meglepit tegnap este: Tamás vett nekem két jegyet a januári Napoleon Boulevard koncertre!!!! Első sor, hehe! Ott fogok tombolni, mint állat…. Az egyetlen bibi, hogy Tamásnak pont aznap van a szülinapja, de tudja, hogy én mennyire szeretem ezt az együttest, így majd a szülinapi vacsit tesszük másnapra… Marhára örülök ám! (márhogy a jegyeknek). Dávid ma az új fehérnemű-együttesét vette fel reggel, és olyan igazi kispasis volt, ahogy fogat mosott, hogy feltétlen le kellett fotózni… Látható még, ahogy ma délután, amikor hazaért az oviból, csigákat gyártottunk… Volt apa-csiga, meg dájí-csiga, majd miután kicsit könyörögtem, csinálhattam anya- illetve babacsigát is… Aranyos volt, ahogy szerepjátékozott, arrébb tolta az apa-csigát, és mondta: „megy dógozni”, majd amikor „visszajött”, akkor a hátára kapta a babacsigát (gondolom büfiztette). Meg kell zabálni.

Aja, óvastam....

A gyerekekben szerintem ez a legjobb rész: hogy olyan gyakran meg tudják lepni az embert (és az esetek felében jó a meglepi).

Már mondtam, hogy rettentő módon élvezem, amikor Dávid valami újjal rukkol elő… és ez mostanában nagyon gyakran van így. Nekem még mindig nem természetes, hogy komplett mondatokat használ, egy-egy hosszabb mondatát (még ha nyelvtanilag nem is teljesen helyes) szebbnek hallom, mint Ady bármely versét, néhány cselekedeténél meg még mindig azonnal eszem nélkül rohanok, hogy lefotózzam.

Íme még egy kép tegnap délutánról, amikor ugyebár hazaértünk, és kiderült, hogy a Pihe úgy torolta meg, hogy itt hagytuk, hogy hiába hajtottuk fel a nappaliban a szőnyeget, egész egyszerűen rápisilt a visszájára. Tamás nekiállt lepucolni, erre a gyerek kért egy kefét magának, és Ő is olyan lelkesen takarított, hogy elgondolkodtam rajta, nem-e kéne befogni Őt is most már komolyabban a házimunkákba.

A kép másik része ma este készült: újabban a lefekvés úgy megy, hogy miután beraktuk az ágyába, és megvolt a sok puszi (mutogatja az arcán, hogy odais-odais-odais kér még), rácsukjuk az ajtót, és várhatóan fél órán belül Ő még egyszer megjelenik a nappaliban, hogy pisilnie kell. Utána már viszonylag hamar elnyugszik.

Ma, amikor kicsattogott, ugyanúgy mint máskor a fürdőajtóban megvártam, míg végez, fogtam a cuccát, hogy majd bent ráadjam, és visszakísértem a szobájába… ahol jól meglepődtem, ugyanis égett a nagyvillany, és az ágyon ott feküdt egy könyv, amin látszott, hogy mielőtt kijött, azt olvashatta…. Szerintem látta a gyerek az arcomon a teljes megrökönyödést (már említettem az olvasáshoz való eddigi viszonyulását), és magyarázó hangon mondta: „aja, óvastam”. Én meg csak bólogatni tudtam, hogy hát azt látom, kisfiam…. (majd elrohantam a fényképezőgépért…)

Apu szülinapja

Tegnap reggel összepakoltam, és célbavettük Ballószögöt. Először két gyerekkel úgy, hogy ott is éjszakázzunk. Ez, hogy összepakoltam, csak itt hamgzik ilyen lazán, a valóságban ez azt jelentette, hogy miután hatkor befejeztem a baba etetését (és erősen megbántam, hogy nem tegnap kezdtem el a pakolást, valamint sűrűn fogadkoztam, hogy legközelebb ezt nem hagyom aznapra), fogtam két közepes bőröndöt, és először is belerámoltam a baba fél szekrényét, majd amikor a Dávid felébredt, akkor a másik bőröndbe begyömöszöltem az Ő cuccainak egyharmadát, majd a két bőrönd mellé tettem az utazóágyat, egy nagy papírszatyorban a cumisüveg-fejőgép-gyógyszerek szentháromságot, egy kisebb csomag pelenkát Gábornak, a tegnap legyártott, ajándékba szánt kekszek két nem kicsi dobozát…. Mikor Tamás felkelt, bepakolta mindezt a csomagtartóba, majd egész úton azon tűnődött, hogy ha esetleg valóban lesz még egy gyerekünk, akkor vajon milyen kocsit kéne választani… Ifát? Ikarust? Mindegy, ez még odébb van. Lényeg, hogy eljutottunk Anyuékhoz, ahol már ott volt az egész család, Apu szülinapját ünnepeltük ugyanis. (Ja, tortát is vittünk, és egyik bőrönd sem esett rá.). Nagyon jól éreztük magunkat, Dávid egész felismerhetően hadarta el a „kicsi szívem, kicsi szám” című örökbecsűt (nagyon szereti magát produkálni, de a versek valahogy nem annyira az Ő világa egyenlőre), voltak játszóterezni a papával, eközben Gábor és Botomd a padlót hódították meg, majd este az altatás is viszonylag simán lezajlott. Jó sokan voltunk, és csak úgy belegondoltunk, hogy milyen lesz majd, amikor a Bobó babája is meglesz…. Hát, nem lesz pite. Lehet, hogy ritkítani kell egy kicsit az ilyen „egy éjszaka ott alszunk, de mindenki jöjjön ám el” típusú hétvégéket… vagy nekem kell gyorsítani a pakolási tempómon. Na, ma aztán Anyu is jött velünk Pestre, merthogy holnap reggel lesz Neki valami továbbképzése a Balcsin, ahova innen indul busz Pestről. Így, hogy jött velünk, gyorsan ki is használtuk az alkalmat, és miután hazaértünk, és mind a két gyereket leraktuk aludni, Anyut megkértük a pesztrálásra, és elhúztunk egy kicsit vásárolni. Vettünk Dávidnak 2 nagy szatyor ruhát, meg pár játékot (meg a pár tisztítószert, ami miatt eredetileg mentünk), majd hazajöttünk. Persze Murphy most is működött: elindulásunk után fél órával mindkét kölköcske megunta az alvást, és egyszerre akart enni/tiszta pelust/játszani/inni… Úgyhogy szó szerint visszahoztuk kicsit Anyu fiatalságát (kérés nélkül, és valszeg akarata ellenére), ami jól hangzik ugyan, de valójában most arra gondolok amikor hármunkat pesztrálta egyszerre….

Gábor dícsérete

Noshát. Több kritikát is kaptam, miszerint az új szaporulatról nem nagyon esik szó.

Az az igazság, hogy könyebb írni egy olyan gyerekről, akivel TÖRTÉNNEK dolgok, mint egy olyanról, akivel csak az történik, amit én teszek vele… És lássuk be, Dávid mindig tesz róla, hogy pörögjenek a dolgok…

De ez a bejegyzés most Gáboré.

Ha más miatt nem is, akkor azért, mert én ilyen jó kisbabáról még csak nem is hallottam sosem. Rengeteget mosolyog, egyedül elalszik 10 esetből 9szer, gyönyörűen eszik, a súlya mintaszerűen nő… már én kerestem a problémákat, komolyan mondom. Dávidnál anno összesen egyszer volt, hogy felhívtam volna a védőnőt (már nem emlékszem, miért), Gábornál már vagy 3szor: hol azért, mert szerintem túl hamar tért át a napi négy étkezésre (igaz, az estinél simán becsókolt 3 decit), meg azért, mert hasonfekvésből nem emeli a fejét (mint kiderült, nem is kellet volna még neki), hol azért, mert túl sokat elvan egyedül ébren… én vagyok a hülye, tudom, de ennél valamivel több gondra számítottam.

Napirendünk a következő: reggel fél 6 és fél hét között ébred, szopizás fél órában, aztán visszamegy aludni. Én összepakolom Dájít, és vagy én megyek át vele az oviba, addig Tamás (alvással egybekötött) gyerekfelügyeletet tart (még sose volt olyan, hogy valami tennivalója lett volna, G. kivárja mindennel, míg hazaérek – bár az egész ovizás nem nagy truváj, óvónénivel vagy anyukákkal való rövid pletyivel együtt is megvan 20 perc alatt), vagy Tamás viszi, amikor indul (mostanában sokszor megy „korán”, ezt azért bírom, mert nem kell felöltözni már reggel (ráérek délben akár…ehhe).

Gábor fél kilenc körül felébred, peluscsere, és vagy elmegyünk sétálni, (boltba, vagy csak úgy), közben elnézelődik (vagy elszunyókál, lényeg, hogy ne menjünk túl csöndes helyre, vagy túl sima járdára –nem viccelek, azt szereti, ha ráz a járda, és 2 percenként ránkhörög egy kutya valamelyik kerítés mögül). Hazaérünk fél 11 körül, 11kor eszik egy nagyot, majd egy kis játék, és egy nagy szuszka. Háromkor kaja, utána Dávidhoz indulás előtt még játszik (ez sem vicc, volt, hogy másfél órán keresztül pofozgatta a feje felett lógó oroszlánt-lepkét a játszószőnyegen). Elmegyünk Dávidért, majd hazasétálunk együtt (van, hogy az apja hozza haza a haramiát, de G.nek ez mindegy is). 5 körül kezd kicsit nyüfizni, akkor megy a hintájába vagy a pihenőszékbe (az utóbbi kicsit kényelmesebb nekem, mert magától ring, és nem kell lábbal pöcögtetni), majd attól függően, hogy hogy ítélem meg a türelmét, fél hat-hatkor fürdik. Fél 7re végzek vele, akkor nekiállok etetni, közben Tamás fürdeti Dájít, és amikor hétre végez a baba, akkor gyerekcsere: én öltöztetem a nagyobbat, Tamás meg büfiztet. Mire Dávid vacsorakész állapotba kerül, addigra az esetek nagy részében Gábor már el is aludt…és húzza másnap reggelig.Azért ez nem olyan rossz…

Ja, és amiért az egésznek nekifutottam:

Ma reggel arra mentem be a kisbabához, hogy megy a zenélő forgója… sikerült neki úgy kalimpálni, hogy bekapcsolja. Úgyhogy nem csak jó, hanem zseni is.

Csillagles

Már régóta egyeztettünk Dávid nagy ovis haverjának, Márknak az anyujával, hogy melyik nap ugranak be „csillagnézőbe”.

Tegnap már msn-en megbeszéltük, hogy ma jönnek, reggel telefonon is beszéltünk, és abban maradtunk, hogy amikor mennek Márkért délután az oviba, akkor elhozzák Dávidot is, úgy jönnek. Ez nekem ugye elég nagy segítség, mert nem kell a kisbabát összecsomagolni, és úgy menni Dájíért.

Odaszóltam az oviba délelőtt, hogy majd Anett meg Carlos hozza el Dávidot, nyugodtan elengedhetik velük, nem rabolni akarnak, és Dávid állítólag egy csöppet sem lepődött meg, amikor mentek érte.

Negyed ötre itt is voltak, megnéztük a csillagokat (Dávid paplanját odacsíptettem az ablak és a keret közé, így teljes sötét lett, és élvezhető volt a dolog a kinti világosság ellenére is, béár Márk egy kicsit fél a sötétben, de amikor felemeltem, magamhoz szorítottam, akkor azért neki is tetszett), majd a két fiú némi tétovázás után bevette magát a játszósarokba. Közben megjött Tamás is, és Anettel elég jót tudtunk beszélgetni, köszönhetően Carlosnak, aki egy profi óvóbácsit megszégyenítő profizmussal foglalta le a kölköket. Gábor békésen hintázott közben, úgyhogy nagyon jó kis délutáni programmá vált a beugrásuk…

Jah, és nem mellesleg hoztak egy rakat sajtot nekünk ajándékba…. Mivel a hasunkat is szeretjük, a sajtot is nagyon, rettentően örültem (és magamban hálát adtam, hogy reggel sütöttem egy nagy adag vajas kekszet (sablé diamant by Pierre Hermé, a hivatkozásban ott a forrás is, én is a Szakácsok könyvét használtam), így tudtam viszonozni az ajit). Köszönjük még egyszer!!!!

Nyugi

Újabb nagyon csöndes nap…Dávid napközben az oviban, mi Gáborral sétálunk egy nagyot, estére csak desszertet kellett készítenem, mert erős levest rendeltünk a szusisoktól, panna cottát csináltam, az ugye nem nagy truváj, hamar megvolt. A narancsmártás volt rajta újdonság (ezt még a hétfői kacsához kísérleteztem ki, nagyon fini lett, gondoltuk, ki kéne édességhez is próbálni), és bár D. „szost” nem kért rá, magát a krémet úgy falta, hogy öröm volt nézni. Látható még, hogy mostanában ki hordja a családból az ékszereket (amíg Gábort fürdetem, ez rendszeres programja Dávidnak, hogy kirámolja a gyöngyös hajgumijaimat, meg a Bóbita játszani itt hagyott láncát…. Nem minden alkalom díszíti velük magát, bár ez is előfordul, általában kígyósat játszik, vagy ha már a vízben ül, akkor a habszivacs cápákat pecázza ki vele…van remény J ).

Dokibácsi újra

Mivel a Dávid eléggé köhögött még hétvégén is, tegnap kihívtuk estére a Dokibácsit, hogy ugyan, nézze már meg… Nem talált semmi kirívót, de azt tanácsolta, hogy mivel ilyen régóta tart már ez a krákogás, vigyük el egy fül-orr-gégészhez. Meg is adta annak a hölgynek a nevét, aki az ő gyerekeinek is kezeli az ilyen problémáit, ma fel is hívtam a magánrendelőjét, és jövő hétfőre kaptam is időpontot négyre… remélem nem fognak semmi komolyat találni…

Szexésnyújork forevör

Mivel már nagyon régen nem volt rá alkalom, hogy Bóbival kibeszélgessük magunkat, előzetes telefonos egyeztetés után tegnap délelőtt eljött… egyhuzamban dumáltunk 3 órát, majd séta közben folytattuk, délután szexésnyújorkot néztünk (ennek kapcsán fény derült arra, hogy régen Bobó nem is a pasikat szerette olyan nagyon, hanem csak jószívű volt…személyiségi okok miatt ezt nem fejteném ki jobban, az én szívem is jó volt…), szusit rendeltünk, babáztunk… csuda jól éreztük magunkat, mitagadás. Sőt, még szolizni is felmentem (kezdek visszatérni az élők közé úgy látszik, ha már erre is igényem támad)! Viszonylag korán, 10kor lefeküdtünk aludni, úgyhogy mára már egész embernek éreztem magam.

Délelőtt fél 11re jött Ricsi a Bobóért, addigra már lezavartunk egy újabb hosszas traccspartit (a baba menetrendszerűen fél hatkor kelt enni, akkor már nem feküdtem vissza) mivel Bobó is koránkelő (nagy hasznát fogja ennek még később látni, ehhe-ehhe). Megmutattam Ricsinek is a csillagokat, majd ők el, én meg folytattam a semmittevést (így, hogy második napja egyedül vagyok ( illetve pontosabban aki még van rajtam kívül, az felnőtt, illetve még mászás-szétpakolásképtelen poronty), látom, hogy mennyivel könnyebb csak magam után rendet tenni )…

Eközben Dájí nagymamázott, Katizott, sütit kevert, elorozta a macska kosarát…jól érezte magát, na.

Úgy volt, hogy hatra érnek haza, el is indultak négykor, de Siófoknál dekkoltak egy órát egy baleset miatt, úgyhogy majdnem hét lett, mire hazaértek….minden tiszteletem Tamásé, el tudom képzelni, milyen nehéz lehetett Dájít az ülésében tartani három órán keresztül….mindenesetre mire hazaértek, én túl voltam az első 3 évadon … hasznosan töltöttem az időt, asszem.