Pihe eltűnik

Reggel arra keltünk, hogy leesett az első hó. Most aztán nem kellett D.t nagyon győzködni, hogy induljunk el az oviba, húzott volna már ki a kertbe kisgatyában, alig tudtam meggyőzni, hogy jobb, ha felöltözünk, mert a hóval hideg is jár…

Rugdosta útközben a havat, nagyon be volt sózva, úgyhogy el is döntöttem, hogy délután majd együtt lapátolunk. Mielőtt mentem érte az oviba, ki is készítettem magamnak a hólapátot, neki egy szemeteslapátot, hogy rögtön neki tudjunk állni, amint hazaér.

Az oviban rögtön az anorákját adtam rá, majd kezdődött a küzdelem hazafelé, ugyanis D. úgy döntött, hogy Ő akarja hazatolni a kisbabát…nem tudtam meggyőzni, hogy erre a próbálkozásra nem épp a havas-jeges út a legjobb, egyszerűbb volt hagyni (meg fotózni, és közben ezerrel résen lenni).

Itthon ellapátoltuk az összes havat, majd D. újabb ötlettel állt elő, miszerint „motojjal menjünk sétálni”. Én meg, amilyen hülye vagyok, mondtam, hogy ilyenkor nem motorral kell menni, hanem szánkóval, erre persze rögtön ordított, hogy akkor ő szánkózni akar. Közben hálistennek G. bealudt a babakocsiban, úgyhogy előkapartam a szánkót, hogy egy kicsit húzgáljam… vicces látvány voltunk: jobb kézzel tolom magam előtt a babakocsit, közben Dávidot húzom magam után szánkón… és persze amint kiléptünk a kapun, beleszaladtunk egy közeli szomszédba, aki közölte, hogy látta a Pihét, hogy kilógott az utcára, és most a focipályánál őrültködik. Na, rögtön arra indultunk, persze a kutyának esze ágában sem volt hozzám odajönni, ráadásul jött egy fiatal pár egy kutyussal (sétáltatták pórin), attól még jobban begőzölt, elkezdte amazt hergelni… Vagy fél órán keresztül próbáltuk megfogni (közben persze ügyelni kellett a 2 gyerekre) de nem sikerült. Hatkor már mind a két gyerek visított (D. a játszótérre akart menni, G. pedig a fürdővizébe), úgyhogy nem volt más választás, mint hazamenni, közben kurjongatni Pihének, hogy jöjjön Ő is… mivel nem jött, nyitva hagytam a kertkaput, hogy bejöjjön, ha akar… Tamás fél hétkor jött, akkor még a kutya nem volt sehol… Kereste kocsival is, gyalog is, de sehol semmi… Tippünk szerint összezavarta a hó, azért nem talál haza. Mindenesetre éjjelre is nyitva marad a kapu, hátha… csak kár, hogy egy ilyen frankó este ebbe torkollott… Ja, és nem a kapun ment ki, hanem hátul átlógott a szomszédokhoz (már pótkerítést is felhúztunk pedig, de valszeg átkaparta magát…francessenbele.), onnan ment valahogy ki az utcára… Pedig marha hideget mondanak éjjelre…

Vendégség

Hétfő reggel Zsófiék elutaztak, sőt, Bobó már szombaton hazament, merthogy még van meló a gyerekszoba körül, ráadásul bevállalt valami nagy könyvelési melót, azzal is kéne haladnia, Fecó vasárnap délre jött, hogy az estét a mi társaságunkban töltse. Ez mondjuk nem volt némi hátsó szándék nélkül, mert igazából Tamás csábította el… az úgy volt, hogy megrendelte az amazonról a legújabb Wii-s játékot, a Forma1-et, és Tamás már csütörtök óta azt gyűri, és Fecó ebbe akart beszállni. Volt is nagy parti, bár Fecóval nehéz játszani, lévén ügyesebb bármelyikünknél, nem egy kiegyensúlyozott verseny, ha az ember vele küzd (igen, én is játszottam sokat, sikerült minden alkalommal a 20. helyet megszereznem (nem röhög, mutassatok nekem még egy nőt, aki Forma1et játszik), és elégedett voltam, ha nem sodródtam ki 5nél többször.). Vasárnap délután még meglátogatták a dédit, Dávidot is vitték magukkal meglepinek, mi meg addig Tamással jól éreztük magunkat (igen, Forma1eztünk (megint nem röhög)). Szóval tegnap reggel Ők haza, Dávid oviba ment, Tündi jött, látott és győzött a lakásban található káosszal szemben, én meg fél nap ajándékokat csomagoltam az emeleten. Ma meg vendégek jöttek, konkrétan Up-ék, akiknél szintén van már trónörökös. Legutóbb még D. születése után voltak nálunk, így aztán volt miről beszélgetni (meg persze a fiúk Forma1eztek…). Dávid rettenetesen be volt sózva, amikor mentem érte az oviba, és mondtam, hogy siessünk haza, merthogy jönnek a vendégek, Ő rögtön vágta, hogy biztos hoznak neki ajándékot, így aztán amikor csengettek, Ő már rohant az ajtóhoz, és kiabált, hogy „ hó’ van aándékom???”…alig ciki… Up-ék törpece is csuda aranyos, egy cseppet sem sírt nálam sem, már szépen mászik, sőt, a lépcsőt is meghódította. A nap beszólása viszont megint Dávidé (kié másé lenne), amikor kísértük ki Editéket, hangosan elköszönt: „sziasztok, vendégek!!!”….

Előkari

Tegnap megejtettük Lucáékkal a magunk kis ajándékozását. Három körül jöttek, ami azért volt jó, mert Lucával kettesben tudtam menni Dájíért. Luca újabban már nagyon-nagyon szépen beszél, és én halál élvezem, hogy szabályos párbeszédet lehet vele folytatni, minden kérdésre válaszol…elballagtunk az oviba, közben megbeszéltük az angyalokat a felhő mögött, meg azt, hogy mennyire szeretne Ő is oviba járni. Dávid nagyon örült nekünk, hazafelé megint kézen fogva futottak, megcsodálták a kertben a karácsonyfát, miközben Luca ölelte D. vállát…kész voltam. Az ajándékozásról készült kép koppintás, Luca blogjáról csórtam (el ne felejtsek szólni az anyjának), mert aközben én már nem tudtam valamiért fotózni (sokan voltunk). Mindkét gyerek nagyon örült az ajiknak, D. matricás-foglalkoztatójával rögtön ki is dekorálták a konyhapultot (van matricaeltávolító folyadékom….meg még néhány körmöm).

Mindent egybevetve nagyon jó délután volt.

Ma meg aztán a délelőttöm telt jól: Bóbi és Zsófi bevállalták Botomd mellé Gábort is, én meg elmehettem kóricálni a városba. Mintegy 40 percet tojóztam a kreativ hobbiban csomagolásügyben (sikeresen), majd még egy órát szántam az Europarkra (vettem rucit, ajitkat, biszbaszokat a hajamba…élmény volt), majd egyre értem haza…komolyan, mint akit kicseréltek….Köszi, hugik!!!

Vendégek a hétre

Tegnap Fecó leszállította Zsófit Botonddal, hozták magukkal Bóbit is, hogy a két csaj nálunk legyen a héten, hogy egy kicsit kidumáljuk magunkat, és egyebek. A gyerekek is rettentően élvezik, hogy valaki mindig foglalkozik velük (bár Gábor kicsit nehezebben aludt el este, mint egyebekkor, de akik is merik, már többen kívánták nekem szerintem magukban (volt aki hangosan is), hogy bárcsak kicsit több gondom lenne vele, mert ez így azért mégse járja….igen, ez a sz**jak én is kicsit... Jó, amikor szeretik az embert.)
Bóbi csinált egy nagy határ mézestésztát, úgyhogy Zsófival csináltak karira figurákat, örültek, hogy ilyen sokféle díszítőcukrom van, én ma délelőtt elmentem egy kicsit egyedül sétálni (élmény volt, komolyan…), dumáltunk, a Botond kutyázott sokat (kivéve, amikor WIIzett, vagy a tegnap este kapott új Rubik-gömbömet próbálta kirakni, és sírt, amikor nem sikerül).
Ma eljött Zuzsi és Tomi, már régen voltak nálunk, és Dávidnak is beköszöntött a Kánaán: hoztak neki vagy 40 kisautót, olyan felhúzós fajtát, amit ha hátrahúznak, akkor indul előre… és most valahogy rá is érzett az ízére, eddig az ilyen fajtákat is csak simán tologatta, de most meg tudta csinálni a hátrahúzást is (Tomi megmutatta neki, és ő meg utánozta. A baj evvel csak az, hogy én is, meg az apja is vagy ötvenszer mutattuk már ugyanezt ugyanígy, és akkor nem csinálta… szeretném azt gondolni, hogy simán csak most érett meg rá, és nem azt leszűrni, hogy a gyerek jobban hallgat Tomira, mint ránk…).
Zsuzsi végigölelgette az ölelhető kisbabákat (a Bobóéhoz még elég necces hozzáférni, bár néha úgy kidugja a lábikóját, vagy mijét a hasfalon keresztül, hogy még a látvány is necces), sokat rötyögtünk (főleg Dájín, jókat tud mondani), jó volt.
És ja, igen: van egy szoptatás közben készült kép, amiről elvileg valami poént szándékoztam írni, hogy hogy táplálkoznak a kissárkányok (a múltkor lőttem ezt a rugit a turiban, szerintem zseniális, nézzétek, van farka is, szárnya is, zabálnivaló), de most szembesültem vele, hogy nem csak a kissárkány látszik, hanem a fenekem mérte is (hálistennek a montázson ez kevéssé feltűnő), és elszállt az ihletem… De mivel a kölök édi, ezért itt hagyom. Meg hátha fél év múlva majd jól esik nekem is nézegetni (amikor már nem így nézek ki (terveim szerint))…

A múlt hét

A mellékelt fotón a Dávidról a múlt héten készült képek egy igen kis része látható… Látható, hogy nagyon nagy élete volt, látott markolót, bábszínházat, „télapó bácsit”, vezetett vonatot, és lelkesen fotózkodott a kivilágított szökőkút előtt (igen, neki ilyen a „mosolyogj Dávidka” felszólításra az arca… kicsit kényszeredett mosoly, de édi szerintem.).

A freskó

A szombatunk nagyon nyugis volt ugyan (egy gyerek nem gyerek mint tudjuk), de már azért vártuk, hogy mehessünk ma a kölökért. Reggel összeszedtük magunkat (meg Gábort), és téptünk le Ballószögre. Dávid nagyon örült nekünk, ezzel nem is volt semmi probléma. Jól elszórakoztatta a két kisbabát is még délelőtt, meg kaja alatt is, Apu szakszerűen megetettte a Botondot, csak hát jött a délutáni szuszka ideje. Sejtettük, hogy D. nem fog simán elaludni, merthogy sokan vagyunk, minket régen látott, és egyebek, de a harmadik ajtónyitódásnál (hallatszik a nappaliban, ahogy a szobájából (a Papa szobája egyébként, teli mindenfélével…én már sokszor mondtam, hogy néhány dologból baj lehet…) kimegy a kis átkötő folyosóra) már én mentem megkérdezni, hogy éppen mit talált ki, mi a baja, mert előtte már volt pisi, volt ivás, mondom most mi jön…pisi. Okés, irány a fürdő, csüccs a bilire, „dehanemleszbennepisiédesfiamnetuddmegmitkapsz” , hallom hogy csurog, akkor varázsütésre lehiggadok, és beszélgetünk, amíg nem végez… illetve Ő beszél: (én már előtte észrevettem, hogy a szája mellett picit piros a szája, de azt hittem, hogy valami cukorral maszatolta össze…) D: (felmutatja a jobb kezét, amin 3 ujja tiszta kék) Nézd anya, jajzoltam! Kettőt….hááámat!!!! (és büszkén néz). Én: (gyanútlanul): Mit rajzoltál kisfiam? D.: (boldogan): Csigát! (nem meglepő, mindig azt rajzol) Én: (továbbra is felhőtlenül) és kivel rajzoltál? Papával? (gondoltam, még délelőtt, ugye…) D: Ejedül!!! Padra! Én: (sápadtan) Hova, kisfiam? D: Padra! Sokat! Kettőt…hááámat!!! Na, ekkor végigfutott az agyamon, hogy talált valami filcet, azzal firkálta magát össze, ezek szerint az nem cukornyom…alig vártam, hogy végezzen, irány a szoba, mérjük fel a károkat, valszeg’ összefirkálta a parkettát, vagy az íróasztalt kicsit, gyorsan letörölni, ha lehet… Mentünk be, mondtam, mutassa meg, mit rajzolt…de aztán észrevettem magamtól is (lásd: a képen). A kanapé mellett az egész falat egy komplett freskó borította, Dávid felpattant az ágyra, és dicsekedett: „Játod, anyuka, ez itt csiga (bal oldalon, egész felismerhető), az meg halacska (középtájt, pirossal, valami bálnaszerű, még vizet is „piccel”, ahogy a művész elmondta), meg sinet csináztam!”. Kitántorogtam kimentem a nappaliba, és mondtam anyuéknak, hogy nagy baj van (esküsznek rá, hogy tényleg nagyon sápadt voltam), mindenki bejött megnézni a „bajt”, és meglepően jól fogadták (én hülyét kaptam volna a helyükben, de esküszöm, mintha még büszkeség is csillant volna a szemükben, főleg a Papáéban), még engem nyugtatgattak, hogy jól van, tavasszal úgyis festeni akartak…Hát, ezt már nem lehet megúszni, valóban… Ezek után persze alvás az már nem volt, csak hazafelé a kocsiban, majd itthon még volt nagy örömködés, merthogy az ablakba „tojt a Mikulás”, hozott sok játékot, meg rengeteg csokit-cukrot, egész fürdésig játszottak az apjával az új duplós tankolóautóval… Még egyszer bocs, Anya!!!
Ja, a képeken még látszik, csak hát a rajz után már nem kapott kellő figyelmet, ahogy Zsófit megköszöntjük szülinapja alkalmából, ettünk tortát is, meg Morgós csúcsot, amit D. Kreált Anyuval előző nap, kapott földgömböt, amire már régen vágyott (utóbbit azért megmentettük Dávidtól…).

Nikiék

Ma Niki barátnőmék jöttek látogatóba, merthogy még nem is látták a legifjabb szaporulatot (igen, Niki, tudom, az én hibám, sosincs időm…de tényleg).

Végigasszisztálták a fürdetést, majd Niki gyúrt egy kicsit az anyaságra, és a vacsora felét Ő adagolta Gábornak… utána ők is kaptak vacsit, időközben Tamás is hazaért, dumáltunk egy jó nagyot… és persze megbeszéltük, hogy ezentúl gyakrabban…hehe…

Muci

Mivel ma aztán tényleg egész nap csak ketten lettünk volna a babával, mára hoztam össze a talit Luciával. Pár hete megemlítette a blogjában, hogy Mucinak szeretne egy csúszdát venni karácsonyra, olyat, amit bent is tud Muci használni. Mi még tavasszal vettünk egy ilyet Dávidnak, de D. valahogy sose volt érte megszakadva. Én meg gondoltam, hogy akkor szerezzünk vele örömet, írtam Luciának, hogy nagyon szívesen nekik adjuk a miénket…. Igazság szerint mióta Muci megszületett, én azóta olvasom mind a két blogot, amit Lucia ír, és nagyon-nagyon szeretem, ajánlgatom is mindig mindenkinek… így legalább valahogy a sok kellemes óráért, amit olvasással töltöttem, legalább köszönet mondhatok.

Így mindannyian jól jártunk: nekik van csúszda, Muci kiélheti magát, én meg megismertem egy nagyon kedves lányt, egy édibogyó kiskrapekot, beszélgettünk több mint két órát, jól éreztük magunkat.

Muci nagyon aranyos volt, először nem nagyon akart velem bratyizni, de aztán a személyes varázsom a kutya megenyhítette, a végén már Ő kéretőzött a karomba… Nyújtogatta a kis karjait, már komolyan fontolgattam, hogy elkérem Őt örökre… csuda krapek…és a fényképeken is már egész komoly kispasi benyomását kelti, amint óvatosan közeledik Gáborhoz… Nem nagyon értette, hogy mit keres az anyja kezében egy baba,a ki nem Ő, egyszer megsimította a lábikóját ( a babáét), de aztán inkább a lakás felfedezését választotta, úgy döntött, hogy a babákról elég annyit tudni, hogy finom puha rugdalózót hordanak.

Egy szó mint száz: nagyon jó kis délután volt, remélem, majd még lesz folytatás.

Névnap- és a tökéletes kisbaba

Tegnap Dávid szerencsésen elutazott, apu három óra nulla nullakor itt volt, beraktuk a (marha nehéz) bőröndöt, Ő kocsival átgurult az ovihoz, mi is odasétáltunk Gáborral, és Ők el is indultak. Mi hazajöttünk, nekiestem a sorozatomnak, G. játszott, majd fél hatkor belázadt, úgyhogy meg kellett fürdetni, vacsizott, és elájult. Az első kép az elalvása után közvetlenül készült, 18 óra 19 perckor. Onnantól csönd. Reggel Tamás korán indult, fél nyolckor, babától akkor még csak egy kis nyikkanást hallottunk, de aztán csend lett, visszaaludt. Miután Tamás elment, már nem akartam semminek nekiállni, 10 percig tengtem-lengtem, majd bementem babechoz (igen, fényképezővel), akkor készült a második kép (7:44). Majd Gábor a vakura a simogatásra magától felébredt, és akkor készült a harmadik kép (ez is még 7:44 esküszöm, tényleg így ébred…és még egyszer mondom, negyed hét után nem sokkal aludt el…éjjel egy nyikk se…lehet irigykedni). Csoda hogy mindig aggódom? Ilyen aranyos baba nincs is… Napközben a lakást díszítgettem, felaggattam egy csomó csicsát (hópelyhek, mifrancok, szép lett), sorozatokat néztem, kicsit takarítottam, elvoltam, és Gábor meg megörvendeztetett azzal, hogy végre tökéletesen kinyomta magát, és még csak nem is volt annyira ellenére (utál hason lenni, már fixa ideám volt, hogy igen, ez a bibi, ez a baja, nem tud majd mozogni…mondták, hogy 4 hónapos koráig nem kell aggódni, ha nem nyomja ki magát szabályosan. Holnap lesz 4 hónapos. Kinyomta magát. Most min aggódjak???). Este jött Tamás, és sikerült nagyon megürvendeztetnie. Ma van ugyebár a névnapom, de az elmúlt hetekben már számos ajit kaptam, ami a névnapomra volt „kenve” (koncertjegy, szülifeli 4 évada, pár egyéb dvd, néhány könyv), így aztán nem igazán számítottam semmire. Megjött negyed 8 körül (igen, Gábor már aludt a kis szobájában), és mondta, hogy álljak meg az előszobában, majd „boldog névnapot felkiáltással a kezembe nyomott egy zöld kis műanyag üveges valamit, és szemtelenül vigyorgott. Első gondolatom az volt, hogy penészölő (annak ilyen a flakonja). Kicsit vigyorogtam, és már épp készültem megsértődni, hogy annyira most nem is penészedik a fürdőszobaablak (nem az én érdemem, Tündi nemrég takarította), de előtte azért elolvastam a címkét. Aszongya: bonsai tápoldat…. Óóóóó, mondom, és hol van??? (már nagyon rég óta vágytam egy ilyen nagyobbfajta bonzájra….két éve nyígok, de mivel én tudvalevőleg szisztematikusan elteszem az összes szobanövény láb alól, eddig Tamás ódzkodott vagyonokat kiadni rá…hogy miért???). Na, kimentünk a garázsba, és ott találtam a jobb alsó képen lévő csodát. Nagyon köszönöm!!!!! Gyönyörű!!! Ígérem, megmarad!

A gondos anya

Ma egész délelőtt pakoltam össze a Dávid holmiját. Ez nálam úgy néz ki, hogy először is fogom magam, és kirakom a díványára azokat a cuccokat, amikre szerintem szüksége lesz. Ezt úgy csinálom, hogy elkezdem a bal felső fióknál (alsógatyók, harisnyák), kiveszek annyi darabot, ahány napra megy a gyerek, plusz egy mindegyikből. Majd következő fiók (zoknik), szintén annyi darab ahány nap, plusz egy.

Alatta jönnek a hosszúkás fiókok, abból trikók, rövid-, illetve hosszú ujjú pólók, alatta melegítő felsők, mindenből az előzőleg megnevezett darab. Másik szekrény fiókjaiból melegítőnacik, farmerok. Mikor már van szép kupacom, lehozom a bőröndöt, amibe ilyenkor pakolok, belerámolok, majd elgondolkodom, lévén, hogy még van egy csomó hely… ekkor jön a benti cipő, váltócipő, cumisüvegek, bébiőr (tartozékokkal). Még mindig van egy csomó hely…alvómaci. Még mindig van hely. Overál. Még mindig lehet pakolni. Gyógyszerek vész esetére. Kevés helyet foglalnak. Na, ilyenkor pánikba esek, és még mindenből rakok plusszot (2 alsónadrág, 2 zokni, 1 hosszú-és egy rövidujjú, 2 trikó, 2 melegítőgatya, 1 faros). Már kezdek megnyugodni, amikor is sípol a szárító, hogy lejárt a progi. Megyek hajtogatni. Kikerül a gépből a szép új hosszú ujjú felső, amit imádok a gyereken. Besuvasztom a bőröndbe. Ugyanígy jár egy kordnaci, egy melegítő (komplett), és két aranyos zokni. Ekkor már trükköznöm kell, a résekbe gyűröm a cuccost. És teljesen csak akkor higgadok le, amikor úgy kell ráülnöm a bőröndre ahhoz, hogy bezárhassam. De nyugodtnak, és kellően gondos anyának érzem magam…Jöhet a fater.