Gábor új játékot talált ki magának. Felmászik a lépcsőn, és kapcsolgatja a villanyt… halál boldog vele, vagy fél órán keresztül csinálta… fel-le-fel-le…és közben kacarászott…Mondjuk örültem, mert így legalább esélyem volt emberi külsőre szert tennem (hajat mostam-szárítottam, némi smink, királyság), délután ugyanis mentem Dávid szülői értekezletére. Még mindig fura, hogy én „szülői”-re kell menjek, de már sokkal rutinosabb vagyok mint tavaly (nem vittem pl. jegyzetfüzetet, mert elhittem, hogy úgyis megírják mindig ímélben a lényeget). És egyfolytában az járt a fejemben, hogy jövőre már valszeg’ Gábor is ide fog járni, neki is lesz szülői…de hamar itt lesz…Ma még fotózom, ahogy felkapcsolja a villanyt, holnap meg szülői… öregszünk.
Hajnalban felkel, jön, hogy kér egy kis kakaót. Mondom oké, de mese még nincs, tessék visszafeküdni.
Erre ő:
„visszamegyek, mert én nagyon aranyos vagyok” Mondom, igen, aranyos vagy? „Igen…meg álmos is”. Elindulunk a szobája felé, a háló ajtajánál megszólal”te oda menj be, aludj még kicsit, egyedül is le tudok feküdni”…és nyolckor úgy kellett keltegetnem…
Este bezzeg:
„az a baj, hogy nehezen tudok elaludni”
Miért is?
„hát, az a baj, hogy nem vagyok álmos”
„az a baj, hogy szekrény is van a szobában, nem kértem”
„ha lekacsolod a villanyt, akkor nagyon szigorúan néz a tigriskígyó, vidd ki”
„az a baj, hogy szeretnék egy kis kakaót”
„az a baj, hogy mi dobogott???” (az apja keresett valamit az emeleten)
„az a baj, hogy a Gáborka mélyen alszik” . A kérdésre, hogy az vajon miért baj: „Mert amikor én merülök a vízben, mélyen vagyok, és ha sokáig ott vagyok, megfulladok. Gábor nem fullad meg mélyen?”
És még jön sok ezt vidd ki, azt szeretnék, amazt hozz be…csak a szigorú rászólás használ…de méééér?????
Ja, hétfőn volt még az is, hogy megjött az Amazonos rendelésünk (T. az új Metroid megjelenése miatt akart rendelni, és ha már kell, tudok választani én is). D. kapott egy utazóbőröndöt. Nyáron Törökországba menet láttunk egy rózsaszínűt egy kislánynál, megjegyeztem a nevét ( a bőröndét, Trunki), és egy tigriseset rendeltem Dávidnak. Volt nagy öröm, azóta is az a sláger, tologatják, ki-be pakolnak, tök jól elvannak vele (pontosabban este Dájí, G. csak akkor lehet vele igazán boldog, amikor D. oviban van).Ez a rendelés egyébként csuda egy dolog: itthon, bárhol akar az ember WII játékot venni, 10ezer alatt nincs, max. a 2 éves játék. Az új játékok, amiket most dobnak piacra, jóval drágábbak, és sok idő, mire kapni lehet (jó, türelmetlenek vagyunk… T. a Metroidra nem hajlandó várni, na…) Amazonról nem egész 5ezer volt az új Metroid, a Grease (na vajon azt ki kapta?) meg, ami szintén szept. 4-én debütált, még 4ezer sem volt…itthon még kapni sem lehet, de majd ha lesz, kíváncsi vagyok, mennyiért… Szóval a Trunki bevált, asszem, szerezni kell majd G-nek is egy sajátot…Ja, és D. persze megkérdezte, hogy mikor megyünk megint Törökországba, mert akkor majd abban hozza az autóit…
Tegnap egyébként programunk volt Gáborral. Az Esztivel (régi koléganőm-barátnőm még a cégtől) megbeszéltük, hogy van egy kis dolga az Europarkban, ott fogunk találkozni… majdnem derékba tört, ugyanis Gábor szombat éjjel produkált egy durva kruppos rohamot. A vicc az, hogy volt nálunk a doki még a múlt héten csütörtökön, merthogy G.nek járt egy oltás (az agyhártya gyulladásos második része), Dávidnak meg ugye kellett az igazolás, hogy nincs semmi fertőző betegség itthon, mehet oviba bátran. Erre szombat éjjel beütött az idei (tanévkezdéstől számított) első roham. Elég durva volt, úgyhogy nagyon gyorsan beadtam neki egy kúpot, attól jobban is lett, elaludt, reggelig már nem volt semmi…vasárnap azért is vittem sétálni is, mert a levegő jót tesz, és egyebek.
Vasárnap este már előre aggódtam, de nem volt újabb roham, csak kis krehácsolás (ezek szerint a levegőztetés jót tett), de hát ugye az idő, és egyebek… ellenben hétfő reggel D. ébredt rondán köhögve… esküszöm, reggel fél hétkor ott filóztam, hogy most akkor mi legyen aznap…
verzió: D. nem megy oviba, én lemondom a takarítónőt, helyette hívom a gyerekorvost
nem variálunk, imádkozunk…
D-nél lázat mértem, nem volt semmi, és állította, hogy ha kaphat egy kis kakaót (az esti kakózás beszüntetve, reggel ihat 2 decit), akkor „a kakaótól elmúlik a köhögés, anyuka”.
Kapott kakaót, újabb lázmérés (miszerint a gyerek 34,5 fokra hűlt időközben), majd bementem T-hez, tanácskozni. T. azt mondta, hogy szerinte vigyem D-t oviba, csak szóljak, hogy figyeljék, Gábort meg nyugodtan vigyem el az Europarkba, a levegőzés jót tesz, sétálni úgyis mennénk, és különben sem volt vele éjjel gond.
Így tehát D. oviba ment, (Vikivel megbeszéltem, hogy ha bármi van, hívnak, Viki szerint egyébként jól tettem, hogy vittem, mert olyan most tavaszig úgyse lesz, hogy mindenki tök egészséges legyen, egy kis köhögés smafu…jó, csak már én vagyok hiperérzékeny, a köhögő hangtól rögtön jön nálam az infarktus), mi meg a randinkra (G. nagyon élvezte a villamosozást), Tünde meg jött takarítani.
Nagyon örülök, hogy így döntöttem… Esztivel legutóbb még akkor találkoztam, amikor épp hogy teherbe esett Rékával, azóta csak telefonon-mélben kommunikálunk (volt azóta pár céges buli, de vagy az ő gyerekei nyúltak ki addigra, vagy az enyémek, sőt volt olyan, hogy aznap derült ki, hogy este egyikünk se megy…), Réka meg már jár, basszus… Csuda aranyos kiscsaj… Kár, hogy az Europarkban nincs semmi olyan hely, ahol egy 12 és egy 16 hónapos gyerekkel beszélgetni lehetne, de megoldottuk: leraktuk őket az egyik pénzbedobós játéknál, ott molyoltak fél órát (közben csak egyszer lógtak be a Mediamarktba), úgyhogy állva dumáltunk, majd lementünk egy kávéért, és egy hátsó asztalt elfoglalva még ülve is tudtunk kicsit beszélgetni (fotó nincs több, nem volt rá lehetőség)… És megegyeztünk, hogy a jövő hét pénteki buliba mindenképp megpróbálunk eljutni, hacsak nem üt be a kolera valamelyik gyereknél… Fogadunk, hogy LESZ kolerajárvány addigra??? 17-re mindenki oltassa be magát, mert lesz…
Fél tizenkettőkor hazaindultunk, G. jól viselte az utat, itthon aludt egy nagyot, D. miatt nem hítak, hepi voltam. Délután meg elmentünk az immunerősítő gyógysziért a gyógyszertárba, ami ugyan nem volt, de megint bebizonyosodott, hogy jó tett helyébe jót várj…
Előttünk egy néni volt a sorban csak, fizetett, elment, majd mi kerültünk sorra..épp kiderült, hogy nincs az, amit szeretnék, és rátértem arra, hogy ugyan, lehet-e már kapni a 30mg-os Rectodeltet, amikor észrevettem, hogy kicsit arrébb a pulton ott maradt egy táska… Mondja a gyógyszerésznő, hogy valszeg a nénié, na mondom, akkor tessék már ránézni a gyerekemre, én futok… A néni már eléég messze jutott időközben, de utolértem, majdnem elsírta magát, úgy hálálkodott, én csak legyintettem, és tűztem vissza. G. észre se vette persze, elvolt a gyógyszerésznővel, aki a kúpra vonatkozó kérdésemre mondta, hogy 1 doboz van raktáron, ó, mondom, sztem nekem az kell a biztonság kedvéért (sose lehet elég itthon, lásd a tavalyi kálváriánkat), holnap visszajövök érte egy recivel… Erre a gyógyszerésznő suttogva: ugyanennyibe kerül recivel, odaadom, jó? De pszt… Pszt. Köszönjük. Elhoztuk. Remélem, felbontás nélkül dobhatom majd ki.
Régen, mikor D. olyan másfél éves volt, esténként gyakran énekeltem neki a Bóbitát (míg rá nem jött, hogy nincs hangom). A koreográfia az volt, hogy leülök a kanapéra, D. szemből az ölembe, átkaroljuk egymást, és ritmusra (?) hintázunk jobbra-balra, közben éneklek, ha vége, akkor alvás. Ma nagyon nem akart este lefeküdni, ment az időhúzás ezerrel, fél óráig mosta a fogát, majd amikor végre bejutottunk a szobába, szólt, hogy énekeljük a Bóbitát. Lekapcsolta a villanyt, az ölembe telepedett, én meg rázendítettem:
„Bóbita, Bóbita táncol, Körben az angyalok ülnek, Béka-hadak fuvoláznak, Sáska-hadak hegedülnek.” Oké, eddig le is ment a műsor simán… Jött a következő sor (bár én felcseréltem a következő versszakokat, mert eredetileg ugye nem így van, de már pilledt voltam):
„Bóbita, Bóbita épít,”, itt a gyerek közbevágott: -Anyuka, mivel épít? Kockával? Mondom, nem köddel… -Kővel, anyuka? Mééé nem kockával??? -Mert ő egy tündér, és köddel épít. Slusz. Éneklem tovább, jó? -Jó
Elkezdeném, hogy B.B. épít, de D. ismét közbevág: -Anyuka! Először táncoljon!!!!!! Óhogyaza…jó. Előröl. B.B. táncol, sallala, első versszak, második versszak, felszabadultan belevágok a harmadikba (ami papíron a második):
„Bóbita, Bóbita játszik,” -Anyuka, mivel játszik? -Most fogom énekelni!!! „Szárnyat igéz a malacra,” -Milyen malacra? Mondom kismalacra. -Arra, amelyikbe pénzt kell dobni??? (Mivan??????? Egy perselye van, az is kutyaház alakú….) -Azzal…mondhatom tovább? Igen „Ráül, igér neki csókot, Röpteti és kikacagja.
Bóbita, Bóbita álmos, Elpihen őszi levélen, Két csiga őrzi az álmát,” Eddig bírta: -Milyen csiga? Az, amelyik kijön a bokorból, és sáros a térde? -Milyen térde??????????????? A csigának nincs térde, kisfiam! -Tudod, anyuka, az a csúszója, amivel csúszik a vizen… -Ja, -mondom-, az a talpa. -Taaapa? Akkóm mé sáros a tapa? Mondom mert a sárba is belement… -Abba, amelyikből kinő a bokor??? Na, itt adtam fel. -Marsazágyba, elegeténekeltem,szeretlekszépálmokat… és menekülés, mielőtt levegőt vesz….
Nos, tegnap délelőtt felkerekedtünk, hogy őszi ruhákat vegyünk… Előtte nap még úgy gondoltuk, hogy megcélozzuk az outletet, de aztán amikor láttuk, hogy kicsit szemerkél is az eső, meg hát a kölköcskék is nyűgösek, úgy döntöttünk, hogy aznapra elég lesz a Ferihegyi bevásárlóközpont…jó döntés volt. Kb. 10 perccel az érkezésünk után találtunk mind a kettőnek sportcipőt, majd letudtuk gyorsan a C&A-t, ott kaptak pulcsit (egyformát), kabátot (majdnem egyformát), meg egy-egy farmert… melegítőt akartunk még, átnéztünk az Intersportba… sajna melegítők csak a horror drágák voltak (én hétköznapra nem akarok Nike cuccokat rájuk adni, főleg, ha teljes áron kéne megvenni), viszont D. megint felpattant a már múltkor kiválasztott fém futóbringára… esküszöm, emlékezett… nyár elején voltunk itt, akkor kiszúrta, most alig beléptünk az üzletbe, közölte, hogy „én bringázni akarok” és már ment is… tudta, hogy hol keresse az egyébként nem kicsi áruházban, ráült, és száguldozni kezdett. Apja rám néz: „megvegyük?”, hát, mondom, már régóta nézegeti, és azért ez jobb, mint a fa, ami van neki, vagy ha nem is jobb, hát szebb, meg hát mit tudom én…vegyük.
Bólintás, oké, menjünk fizetni. D. boldog volt, majd közölte, hogy „ez gyorsan tud menni, majd veszek fel bukót, hogy ha elesek (és mutatta, hogy esik el…szép lassan elfektette a bicajt, és ráfeküdt, fejét óvatosan a földre hajtva), akkó’ ne üssem meg a fejemet”… Persze elájultunk, hogy milyen okos, ehhez tényleg kell sisak…választottunk tehát azt is….
Olyan boldog volt a gyerek, hogy azon nyomban húzott a kijárathoz, hogy ő így jön haza, abiztonsági őr majdnem hülyét kapott, mert hát egy ekkora gyereket mégse tartóztathat le, de a bringán még fityeg az árcetli (a sisakon is)…gyorsan meggyőztük D-t a fizetés szükségességéről, majd amikor az is megvolt, ő már a bicajjal jött vissza a Müllerig (győztem futva tolni utána G-t, ráadásul ketten is megállítottak, hogy hol vettük ezt a franyesz bicajt, közben a gyerek már 100 méter előnyt szerzett…vicces volt…).
Dél lett, mire végeztünk, irány haza, kaja, alusz, alvás után meg elvittem a két gyereket a játszótérre, hogy D. kibringázhassa magát. Volt egy olyan gondolatom, hogy hátha G. meg időközben megérett a kismotorra, úgyhogy vittük azt is… a közeli focipályán ráültettem Gábort, aki üdvözülten feszített rajta, de egy millimétert nem volt hajlandó előremozdulni. Kicsit tologattam, (esküszöm, még brummogtam is hozzá), de ő azt is csak hagyta… akkor adtam fel végleg, amikor az egy helyben álldogálást elunva, ugyanazzal a kis büszke mosollyal az arcán szép lassan egyszer csak oldalra dőlt, és felborult… nem volt tragédia, még a földön is boldogan vigyorgott, de asszem, erre még ráérünk… úgyhogy Ő visszakerült a babakocsiba, D. meg bicózhatott…
Ma ugyanez volt a program, különbség csak az üzletekben volt: délelőtt Decatlon (ott kaptunk jó áron melegítőket), meg Bricostore (a kertnek is kell néha valami), meg Brendon (kukazsák), majd ebéd, alusz, és ismét jétszótér (nem, már nem cipeltem a motort, G. mászókázott, D. meg a dombról gurulászott le… Most mákom volt, nem nekem kellett utána futni, mert ott volt egy kislány, aki tavaly volt D. ovijában nagycsoportos, most már komoly iskolás, és boldogan pesztrálta Dávidot, én meg pletyizhettem az anyukájával…
Este hatra mentünk csak haza, és hát az alvással egyik gyereknél sem volt gond… csak lenne szép őszünk, ha már a nyár ilyen vacadék volt…
Gábor beletörődött, hogy márpedig ő most szeretgetve van... ha abbahagyták, megyünk őszi ruhatárat frissíteni, mert D. hálaajóistennek nőtt pár centit (szerintem annyit még nem, hogy a 98-as gatyák ne legyenek hosszúak, de a 92-esek végre harangoznak...).
Amint D. hazaér az oviból, kezdődik az őrület… Többnyire együtt játszanak, oltári édesek (és hangosak, meg kupit csinálnak), bár majdnem minden nap van olyan, hogy D. egy kicsit besokall, és valamelyik játékával bezárkózik a szobájába, hogy „Gáborka ne rontsa el”…ilyenkor G-t kicsit nehéz más irányba terelni, mert veri az ajtót, és ordít, mert persze sehol máshol nem olyan jó, mint ahol épp D. van…Már együtt is fürdenek, ami mondjuk nagy könnyebbség, akár percekre ki lehet szaladni, hogy közben terítsek, vagy a tésztát vízbe dobjam, vagy valami, mert ha véletlen G. elesik, akkor egyrészt profin feláll , másrészt meg D. abban a pillanatban ordít, hogy „Anyuka, gyere, valami baj van”… bár olyan még nem volt, hogy mentenem kelljen. Mondjuk máig az is nyugalmat adott, hogy csak kicsi víz van a kádban, de Dájí rájött, hogy hát ő a csapot is tudja kezelni: engedett még vizet (azt régóta tudja, hogy közben a kart nem fordítja el, mert akkor „forró, anyuka”, majd bekapcsolta a buborékoztatót, és boldogan közölte, hogy „de hát Gábornak tetszik”. Tényleg tetszett neki, csak egész kevés rémület volt a szemében (mikor meghallottuk, hogy zubog a víz, azért beálltunk a fürdőajtó mellé startra készen T-vel, hogy ha bármi van, kéznél legyünk…de hát amíg együtt ők jó játszanak, mi egyszerűen nem vagyunk hajlandóak holmi „de hát ebből baj lehet” ok miatt megzavarni őket…kivárjuk, míg megunják a játékot, és utána fegyelmezünk…mondtuk most is D-nek, hogy nem azért van kicsi víz, hogy vele kiszúrjunk, hanem mert ez így biztonságos. Mondjuk, amikor G. már aludt, és D. is lefekvéshez készülődött, akkor előadta nekem, hogy „anyuka, ha Gáborka beleesik a vízbe, én ki tudom ám szedni…így (és mutatta) megemelem a kezénél, és akkor kap levegőt!!!!!).Mindent meg tud magyarázni, félelmetes.
Ma Tamás hazafelé beugrott a Metróba, hozott pár koktélszirupot, és hirtelen felindulásból kevert is nekünk egy-egy italt. D. a pólójához passzoló színűt kapott, ami nagyon tetszett neki, és ragaszkodott hozzá, hogy Gábor is kapjon egyet…cumisüvegben…vicces volt. D. boldogan ordította, hogy „koPtélozik a Gáborka is!!!!”.Tudunk élni…
Az első igazi ovis nap… Tavaly ugye Dájí a bölcsi-csoportba járt, mától hivatalosan is a Suzy (kis)csoport tagja… Örömmel indult az oviba, G. segített Neki öltözni, amikor odaértünk volt nagy öröm, mert az ovi hivatalos bohóca (minden ünnepen Ő gondoskodik a gyerekek szórakoztatásáról) sorban gyártotta a lufiállatokat-kardokat (D. természetesen lézerkardot kért…nagyon megmaradt neki a vasárnapi filmélmény, úgy látszik…mindenesetre ezzel valószínűleg nincs egyedül, mert amikor megérkezett az egyik legjobb haverja, Krisi, az ő anyuja rögtön mondta D-nek, hogy „milyen szép lézerkardod van”, ó, mondom, Anikó, hogy Te hogy megláttad, hogy az nem csak sima, hanem LÉZERkard!!!! És nagyon röhögtünk…Krisi is látta a film egy részét…).
Kicsit meglepődött a gyerek, hogy a jele már nem a régi szekrényén van, de hamar belenyugodott, hogy mostantól új helye van (nagyon figyelmesen az óvónők Ariella és Krisi helye közé jelölték ki az övét), felvette a benti cipőt, és húzott volna be a régi termébe… miután letisztáztuk azt is, hogy a másik terem mostantól az övé, irányt váltott, és bement…én meg jöttem haza, és csak sopánkodtam magamban, hogy milyen hamar eltelt egy év…és jövőre terveim szerint G. is kezd…
Aztán az egész napom ráment, hogy ünnepi „ovikezdős” vacsit rittyentsek… Közben szidtam kicsit magam, mert ennél bonyisabb menüsort tán még karácsonyra se sikerült kitalálnom (ayran-panna cotta volt, zöldséges párolt báránycsülök rizzsel, és citrom-krémtorta). Főleg az esett rosszul, amikor 10kor rájöttem, hogy citromot elfelejtettem venni, és el kellett rohannom még a zöldségeshez is, de aztán amikor G. hörögve nyalta ki a citromkrémet a tálból, akkor úgy döntöttem, hogy megérte… este Tamásnál is mennybe mentem a vacsival, úgyhogy nem volt ez rossz húzás mégse…
Délután 4re készen lettem, fél öt után értem Dávidért, megejtettük az első hivatalos pék-látogatást (valahogy ez nagyon kedvenc programja lett…ovi után sétálunk egy kört, megbeszéljük a dolgokat (mi volt az oviban? –Játék. Kivel játszottál? -Krisivel, meg Márkóval, meg Ariellával. Mi volt az ebéd? –Kaja. Ja, ez ma módosult, mert közölte, hogy ő repetát evett ebédre, és vacsorára is repetatésztát szeretne…), közben beugrunk a pékhez, és úgy megyünk haza… ), majd hazajöttünk, ők játszottak, utána vacsi, most alusznak…és holnap minden kezdődik előlről…tavaszig.
