Éééés... mindkettő.

Hát persze. Dávid tegnap reggel felkelt, és köhögött egyet… meghallottam, és nem mentünk oviba. Csúnya volt. Viszont együtt mentünk sószobázni, mind a hárman, szépen lezsírozva. Beszéltem tegnap a dokival, mondta hogy délután megnézi őket. Délelőtt ugye elvoltunk a sóban, bár 11kor G már elég kornyadt volt, de D-t alig lehetett hazarángatni, mert a só után ő még a játszóház részt is ki akarta használni. Csóró Gáborka csak állt a magas, többemeletes mászóház előtt, de bemenni már vagy ereje nem volt, vagy mersze, nem tudom… D. akkor még nagyon élt, de hazafelé már kezdett leereszteni ő is.

Délután jött is a doki (addigra G. már lázas is lett, és D. is nyomi hangulatba került). Az lett a diagnózis, amitől tartottam: Dájí valami mást nyalt be, amit G. is sikeresen elkapott (de szerda éjjel óta nincs krupp!!!! Ki a kicsit nem becsüli, ugye…). Szerdáig tuti elhúzódik a gyógyulás, úgyhogy felköthetem a gatyám….két beteg pasi… most aztán nagyon oda kell magam tenni… mert a férfiak ha betegek: „Vizet. Puhámat (párna). Teát. Kakót. Aktimelemet. Telefont (ez D, és játszani akar). Mesét. Másikat. Másikat. Másikat. Nem ezt, másikat….”. Közben még arra is képesek, hogy kisírják, hogy mind a kettőjük lábát egyszerre masszírozzam…

Krupp... hosszú idő után először, de most is kimaradhatott volna...

Mert persze mikor üssön be a gebasz, ha nem akkor, amikor az ember tök jól érzi magát…

A nagyon jó hétvége után jött a nagyon rossz hétkezdet… hétfő reggel. D. már éjjel átcuccolt hozzánk, én viszonylag korán keltem, ő még maradt az apjához bújva, G. húzta a lóbőrt. Mikor mentem be, hogy most már ébresztem Gáborkát, aszongya T, hogy az előbb mintha G. nagyon csúnyán köhögött volna… mondom nem hallottam semmit, pont klotyón voltam… de mire kimondtam, már én is hallottam: G. elköhintette magát, de olyan csúnyán, hogy tudtam, hosszú idő után megen’ jön a krupp… hallali. Úgyhogy rögtön mondtam is, hogy oké, ovi neki lefújva, D-t elvittem, hazarohantam, és látom, hogy G. játszik. Jókedvű, vidám, köhögés nincs. Mondom nem veszem ezt be, délelőtt irány a közeli sószoba. El is mentünk, persze pechünk volt, mert épp valami technikai zűr miatt nem volt nyitva, de legalább egész délelőtt friss, hideg levegőn volt a gyerek… ami ugye ilyenkor a lehető legjobb.Délután jött a doki, megnézte G-t, mondta, hogy se a torka, se a füle nincs begyulladva, valszeg ez valami vírus, ami nála rögtön a kruppot hozza ki. Kurvajó.  Este hatig egy köhintés el nem hangzott már… épp kezdtem megnyugodni, amikor rákezdte… Jaj. Fél éjjel a nyitott ablaknál ültem vele a szobájában… beburkolóztunk takarókba, félig lógva aludt az ölemben, én meg hallgattam, hogy vajon kap-e még levegőt… vidám volt, nem mondom…

Tegnap, miután egy telefonnal meggyőződtem róla, hogy már nyitva van a sószobás játszóház, elmentünk kúrálódni. G. tök jól érezte magát, túrta a sót, csúszdázott, halál élvezte az egészet… de estére megint sokat romlott a helyzet, kénytelen voltam bevetni a Rectodeltet is… és megint jött a nyitott ablak, a gyerek overálban-sálban-sapkában altatása, és a mellette fekvés a földön („Anyucikám itt majad velem…”-naná).

Remélem, mára legalább majd a rohamok csillapodnak… én nem bánom, ha itthon van betegen, csak ne fuldokoljon, mert attól rövid úton kikészülök (ő is, gondolom…).

Pocsolyák januárban

Ez egy nagyon jó kis hétvége volt… pont olyan, amit szeretünk… amikor nem történik semmi különös (ebben benne van az is, hogy különösebb hiszti, vagy rosszalkodás sincs), csak úgy simán jó együtt lenni.

Szombat este D. rávilágított, hogy lehet, hogy a focipályán még vannak tűzijáték-maradványok (aznap a kertben már összeszedte az összes, szilveszterkor eldurrantott petárda maradék szemetét, és boldog volt, hogy neki annyi „rakétája” van), azonnal menjünk ki, és szedjük össze… sikerült hálistennek lebeszélni róla, hogy este nyolckor nekivágjunk, viszont vasárnap reggel nem úsztam meg. Emlékezett az ígéretemre, úgyhogy T. örülhetett, hagytuk aludni, mert reggeli után rögtön öltöztünk mind a hárman, és mentünk „rakétákat keresni”. Mondanom se kell, nem találtunk egy darabot se, de legalább jó nagyot sétáltunk a környéken. Én próbálgattam az új fényképezőmet (lefotóztam minden varjút, minden felhőt is…), ők meg rohangáltak a pocsolyák közt.

Délután bábelőadást prezentáltak nekünk „A madarak ismerkedése” címmel. T-vel jókat röhögtünk, olyan kis édesek voltak, esküszöm, D. még izgult is…

Szerelem...

Nos, azt hiszem, hogy arról már volt szó, hogy G. kimondottan hedonista alkat. Imád enni, hálistennek (egy esetenként csak imádkozás után enni hajlandó gyerek után elég jól tud esni, hogy valaki szó nélkül elfogyasztja az ételt, amit elé raknak), imádja, ha masszírozom a kis lábát (fekszik a kanapén, és szól: „anyucikám(!!!), meejjém….” melléülök, kis csülkét az ölembe rakja: „masszió lábomat”… tud élni a csávó, na), és hát igen, már csajozik is. Több anyuka mondta, akiknek a lánya G. csoporttársa, hogy valamit tudhat a fiam, mert a kislánya otthon szinte csak a „Gáborka” szót mantrázza, ha a bölcsi szóba kerül. Gáborka is megnyilvánul néha érdekesen otthon, ha kérdezem, hogy mi volt az oviban, kivel játszott, akkor a válasz így hangzik:”NoiMMAL, OtiMMAL, GigiMMEL…”… és itt áljunk meg. Tavaly ugye már kezdett nyilvánvaló lenni, hogy azért Gigi a non plus ultra a „háremben”, amit G maga köré varázsolt… Giginek minden nap ad kakaós csigát (én viszek magammal mindig valami fincsit, amikor megyek értük- könnyebb őket öltöztetni, hehem), egymás mellett eszegetik, közben Gigi simogatja Gáborkát… És Gigi már nem ám bölcsis, hanem ovis. Sőt, nagycsoportos. 5 éves. Komoly, érett nő Gáborhoz képest… és mégis „elindult valami”. Gigi anyujával titkon jókat röhögünk, főleg, amikor Gigi is mondja, hogy ő úgy szereti Gáborkát….

Na, tegnap Gigi-anyu (Andi) odajön, hogy hát ő szeretne minket majd meghívni Gigi jövő heti szülinapjára, merthogy Gigi ragaszkodott ahhoz, hogy Gábor is ott legyen.
Szöveg a következő volt:
-Anya, én a Gáborkát szeretném meghívni a szülinapomra, mert a Gáborka olyan ROMANTIKUS...
-????? (Andi itt elvágódott picit, majd megkérdezte, hogy Gigi tudja-e egyáltalán, hogy mi az a romantika)
-Igen, tudom!
-Honnan?
-Hát a meséből... a Barbie is mindig azt mondja a királyfijának, hogy te olyan romantikus vagy....

Na, gondolhatjátok, mikor ezt nekem Andi előadta, hát elájultam… úgyhogy G.nek szerveződik az első komoly randevúja…

Évkezdet... csak lazán!

Cicuka úgy döntött, hogy ők, mint cég, nem igazán ragaszkodnának a hétfői munkakezdéshez, így aztán csak negyedikén kezdenek… így legalább van két napunk, amit kettesben tölthetünk (hogy az istenbe nem unjuk mi még egymást? Ja, hogy normál napokon összesen csak pár órát talizunk? Lehet…). Többek közt fogtuk magunkat, és tegnap elmentünk az outletbe, megnézni, mit áraztak le (tök jó cuccokat találtam, nagy kedvenc a csillogós Adidas mellény… hiába, imádom a sportos-kényelmes cuccokat, de mivel volt szarka valszeg’ a felmenőim között, ha az illető kényelmes cucc csillog, az azért mindent visz). Ma meg elmentem körmöshöz is, és mire hazaértem, T csinált nekem ebédre császármorzsát… na, annyira rossz sorom valóban nincs, ezt megállapíthatjuk.
Esténként együtt mentünk a kölkökért…. erre is ritkán van példa a sima hétköznapokon…

No, tegnap délelőtt befutott Zsófi is Botonddal. Nem moondom, hogy ez volt életünk legpörgősebb szilvesztere, de azért nem volt rossz. 11kor futottak be a népek (egyszerre, T először elszaladt a Dédihez a saját gyerekeinkért, majd velük együtt ment ki az állomásra a Zsófiékért). A kölkök láthatóan nagyon örültek egymásnak, bár Gáborka a nap folyamán többször is belázadt, hogy a „nagyok” nem akarnak vele játszani… jaj, de jó lesz majd, ha már Bobóék is tudnak ilyenkor csatlakozni, és akkor már nem G lesz a kicsi… szívem szakadt, amikor félig sírva panaszkodott nekem, hogyaszondja „Botom nem szejet engemet”….
Mindegy, azért többnyire mindannyian együtt játszottak (a legjobban a „városfejlesztés a fürdőkádban” című projekt volt, elvoltak vele vagy fél órát… mondjuk elég jól látszott a kész városrészleteken, hogy a tervezőjük épp hol tart korban….), én meg legalább tudtam egy kicsit dumcsizni Zsófival (erre ugye elég ritkán van lehetőség).
Délután mindenki aludt egy nagyot, majd délután volt filmnézés, még tovább játék, vacsora (természetesen malacsülttel… jaj, nagyon finom volt…) aztán jött a lézerfény-játék, 10 körül meg a tűzijáték… na, mondjuk D eleve kijelentette, hogy nincs az az isten, hogy Ő felöltözzön, és kijöjjön a kertbe tűzijátékot nézni, mert az hangos, ő majd a nappaliból szemléli… Botond felvette  kabátot-sapit, de az első lövedék után ő is a nappaliból való szemlélődés mellett tette le a voksát…. Legrosszabbul G járt, akit én tartottam, és neki kint kellett végignézni a show nagy részét…. láttam, hogy tetszik neki, csak a hang az, ami zavarja, úgyhogy azért viszonylag hamar beengedtem őt is a többiekhez… így esett, hogy megint csak mi Cicukával maradtunk kint a kertben, lődöztünk, a három gyerek meg mint megannyi kis ablakra tapadó plüss, bentről lestek szájtátva….

Először ugyan azt ígértük a gyerekeknek, hogy fent lehetnek, amíg csak akarnak, de aztán végül fél 11 tájban muszáj volt őket lefektetni, mert már nem láttak ki a fejükből…. persze 10 percenként felsírt Gáborka, merthogy mások is tűzijátékoztak ezerrel (hogymicsodaemberekvannak, nahát), de pár perc vigasztalás után mindig visszaaludt. Botond egyszer sem ébredt fel, ellenben D. végül is kijött, és hagytuk is neki, így aztán ő velünk is pezsgőzött éjfélkor. Én fél kettőkor mentem aludni, Zsófi meg T valami fél háromig dumáltak, adtak az érzésnek rendesen…

Ma aztán délelőtt kicsit sétáltunk a két kicsivel, meg Zsóval, de fogadalmakra újfent nem került sor…. sokat dumáltunk, majd délben megettük a kötelező lencselevest (miután Dnek elmagyaráztuk, hogy azért kell ilyet enni, hogy az embernek sok pénze legyen jövőre, és sok kisautót tudjon venni, a kezdeti vonakodása ellenére betörölt három tányérnyit…).
Zsófiék végül is csak a fél hetes vonattal mentek haza, olyan jól éreztük magunkat… Holnap meg már ovi, kezdődhet az új év….

31.

Egy gyors kis év végi összegzés:
D. nagyon gyorsan fejlődik, bár a kiskamasz kor néhányszor elég erősen megjelent… rettentő akaratos tud lenni, ha valamit elhatároz, akkor annak úgy kell lennie (bár ebben az ő korában nincs semmi különös). Az oviban többnyire dicsérik, szeret barátkozni, úgyhogy én maximálisan meg vagyok vele elégedve.
Gáborka is idén megkezdte az ovit, fél évvel előbb ugyan, mint ahogy én terveztem, de hát istenem… sokkal jobb volt ez így spontán, mintha végigcsináltuk volna a nagy beszoktató procedúrát.
Már komoly nagyfiú lett eddigre ő is, a napirendje tökéletesen belepasszol az ovis-létbe.

Minden reggel szépen felkelünk, összekészítem őket, elballagunk az oviba, majd én megyek haza… és 4 év után már élni is tudok egy kicsit.
Sokat voltam idén „szabadprogramon”, járok ugye főzni, színházba, nem lehet okom panaszra….
Októberben elindítottuk a kis boltomat is, ami mostanra nem várt sikerrel dübörög, úgyhogy én nem is kívánok mást az új évre, mint hogy rosszabb ne legyen a mostaninál.

Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok, tessék szépen holnap lencsét enni, hátha…!!!!

Szünet

Időközben befutott Imre is, úgyhogy zajlik ám az élet rendesen. Egyfolytában eszünk (legalábbis ilyen érzésem van), sokat játszunk a kölkökkel, DVD-zünk, meg hasonlók. Jók ezek az ünnepek, az embernek van egy kis ideje lazítani… Zsófival megbeszéltük, hogy eljönnek majd szilveszterezni, előtte még holnap átvisszük a kölköket reggel a Dédihez, ott van Apu, együtt majd átmennek a Lilikéékhez, és majd 31én hozza haza őket Tamás (egy füst alatt valszeg a Zsóékat is elhozza az állomásról).

Kláriék ma mennek majd haza, nagy szilveszteri bulizást terveztek be, mi meg már fogalmazgatjuk az újévi fogadalmainkat. Bár, most azt hiszem, túl sok megfogadnivalóm nincs, ha csak az nem, hogy megpróbálunk néha T-vel kettesben elhúzni valahova pihizni, mert most az elmúlt időszakban tényleg sokat dolgoztunk, ránk férne néha egy kis lazaság….
A kölkök nagyon élvezik a "szabit", sokat játszanak már együtt, amit nagyon szeretek nézni.... még akkor is, ha a játék épp az "öljük meg a tesónkat, szorítsuk ki belőle a szuszt"...

Bobóéknál

Ma megvolt a nagy családi karácsony is.  A hagyományoktól eltérően most nem Ballószögön tartottuk, merthogy ugye Petra még elég kicsike, Bobóék nem nagyon akartak vele még utazni, meg hát Bóbi sokkal hamarabb visszatért a melóhoz, mint azt bárki gondolta volna előre…
Nem karácsonyi téma, de muszáj vagyok róla egy kicsit írni, Zita miatt… Zita Bóbita barátnője volt, már elég rég óta, egy munkahelyen dolgoztak még a Rödl-nél, aztán ugye Bóbi elment a Belforhoz, de közben azért tartották a kapcsolatot, mentek együtt színházba, meg ilyes. Aztán amikor Bóbi a Nándival terhes lett, és végre elengedte az íróasztalát, akkor felhívta Zitát, és Ő vette át a melót tőle. Ment is minden a maga útján, egészen dec. 7-ig, amikor is Zita a céggel együtt kiment Bécsbe, a céges karácsonyi bulira. Csütörtök reggel, nyolcadikán, szólt a főnöknek a szállodai telefonon, hogy ő nem megy le reggelizni, mert nem igazán érzi jól magát. A főnöke felment hozzá a szobájába, megnézni, hogy hogy van, akkor a Zita mondta, hogy ő tényleg nagyon rosszul van, nem ártana mentőt hívni…. mire kijött a mentő, ő olyan rosszul volt, hogy már csak azt tudta elmondani a mentősöknk, hogy mit érez…. majd kapott egy rohamot, és már nem is tudtak rajta segíteni… meghalt. Harminc egykét éves volt… Tudta, hogy van egy kis gond a szívével, de nem tűnt azért ilyen komolynak a dolog… dolgozott, főiskolára járt, közben vezetni tanult… Isten nyugosztalja.

Naszóval, a főnök, mivel tudta, hogy itt az év vége, zárások, meg mifenék, kénytelen volt a Bóbitát felhívni, hogy hát legyen kedves a Petrát betenni a szekrénybe, vagy visszatenni oda, ahonnan jött 2 hónapja, és tegye már meg, hogy visszafárad, lezárni az évet… Bóbi szólt Anyunak, aki mindent félretett, és odacuccolt Bobóékhoz, pesztrálni a gyerekeket, Bóbi meg visszatért a munka frontjára…

Így aztán tényleg az volt a logikus, hogy náluk jöjjünk össze, ami végül is nekünk mindegy volt, mi szívesen megyünk bárhova. Átmentünk kora délután, vittük az ajikat, meg sütit, Anyu főzött, a gyerekek pikkpakk szétkapták belakták a lakást… mindegyik kapott egy csomó ajándékot, már mindegyik bontogatta mindenki más csomagját is… nagyon éltek….
Sikerült összehoznunk egy egész használható családi fotót is, bár megmondom őszintén, hogy a számomra legkedvesebb fotó az a Gáborka-Petra páros…. naná. Nem, ennek ellenére sem lesz G-nek kishúga, bármennyire is úgy tűnik, hogy gyakorlatilag egyedül felnevelné…
Egész estig ott maradtunk Bobóéknál, D. közben megevett 5!!! tányér levest rengeteg tésztával, úgyhogy a vacsiról is le volt a gond, otthon már csak elájulni kellett… és tovább élvezni a két hét szünetet.

Kari

A szenteste csont nélkül lement. Nem, betegség nélkül mondjuk nem úsztuk meg, szegény Katinak volt egy kis hasfájása, némi sűrű vécélátogatással fűszerezte az estét, de ezen kívül minden csont nélkül ment. Háromegyed ötre futottak be a népek, én addigra kisminkelve, kivasalt hajjal álltam a nappaliban, a fa ragyogott, gyertyák égtek, rend volt, még a lézerfényeket is sikerült bekapcsolnom… csuda hangulatos volt, na. A kölkök persze rögtön rávetették magukat az ajándékokra…
D. tablet-pc-t kapott többek közt, hogy nyugodtam „madarazhasson”, amikor csak úgy tartja kedve, Gáborka meg egy nagy járgányt. Dávid mondjuk nehezményezte, hogy ő nem kapott akkora nagy csomagot, mit G, de aztán rájött, hogy a járgány kétszemélyes (nem véletlenül), úgyhogy nagy balhé nem lett a dologból hálistennek.
A Vacsora is nagyon finom volt, mindenki degeszre ette magát, majd mikor Gáborka már lefeküdt, Dávid asszisztálása mellett a felnőttek is felbontották a saját ajándékukat.
Klárinak laptopot vettünk, hogy végre elmerülhessen az internet világában (legalább lesz, aki a blog folyamatos írására motivál majd engem), Kati ékszert kapott (már egy hónapja tudom, hogy melyik darab tetszene neki igazán). Én Cicukának borhűtőt vettem, igazi pasisat, ledfénnyel, sőt telepakoltam rozéval, szó ne érje a ház elejét… úgy láttam, hogy tényleg nagyon örül neki..
Én meg kaptam parfümöt, valamint egy cipőt. Igen, cipőt, de nem akármilyet. Híres tervező  cipője, és a nyálam csorgott érte már hónapok óta… alig várom, hogy felvehessem valahova (elég alkalmi darab, de hál istennek van színházbérletem… oda tuti jó lesz). Ja, és nem utolsó sorban a kis cégem is kapott ajándékot: igazi profi fényképezőgépet… sírok érte már vagy fél éve, bár kezelni nagyon nem tudom még, de ezzel az automata beállításos képek is csodálatosak már most is, pláne, ha majd még tanulgatom is egy kicsit a kezelését, akkor milyen jó lesz…
Szóval összességében nagyon jól sikerült az este… asszem, ezt a fajta szentestére való készülést jövőre is eljátsszuk… főleg, ha Klári és Kati is bevállalja.

Ma meg aztán mindenki az ajándékainak a tesztelésével volt elfoglalva. Klári majd’ egész nap a számítógépezést tanulgatta (oké, használt Ő gépet régebben is már, de főként csak könyvelőprogramokat a munkahelyén, úgyhogy a Facebook, meg az egyéb ilyen alap-dolgok tanulása még ráfér, de nagyon ügyes, úgy bele fog jönni, hogy fél év múlva majd Ő ira a blogot szerintem…), meg hát mindenki tesztelte az új tévét is… ja, igen, azt nem is mondtam, hogy végre megvalósult T. nagy álma, és lett egy 3D tévénk… már vagy egy éve rágódik rajta, hogy legyen-ne legyen, most, mivel az ékszerbiznisz elég jól indult, mondta, hogy vehetjük úgy is, hogy én veszem neki ajiba az j tévét… jó, mondom, akkor vegyük úgy, intézd el. Elintézte, múlt hét óta itt az új csoda, úgyhogy minden szabad percünkben szemüvegben ülünk a tévé előtt, és tátjuk a szánkat…
Gábor és Dájí is értékelik a tévét, de D. tablet PC-jének még nagyobb sikere van… és nem csak ő maga játszik ám vele, hanem G. is elég jól kezd belejönni…. nem viccelek, az autóversenyes játékot már egész jól nyomja… már most látom, hogy nem biztos, hogy csak a szülinapjára kap Ő gépet… Játszik minden időpontban, és minden pozitúrában…. nem mondom, hogy nem vagyok rá büszke…

Holnap meg átmegyünk majd a Bóbitáékhoz karácsonyozni. Ideje is lesz, mert a Pettrát már megint tök rég óta nem láttam, és Nándi szövegelése is hiányzik….