Tündiék, és a macskás torta

Ma délelőtt vendégeim voltak… méghozzá nagyon kedves vendégek. A Királylány barátnőm jött, családostul. Utaztak Pécsre, Tündi tesójáékhoz, és útba ejtettek engem is… nem mondom, ideje volt a talinak, ugyanis Tündivel még akkor találkoztam legutóbb, amikor D. egy éves volt… tehát immár lassan 4 éve. Azóta mi folyamatosan beszélünk, abban nincs hiba, telefonon is, mélben is, facebookon is…  Azóta Neki is már 2 gyereke van (Leilával volt várandós épp, amikor legutóbb itt járt), és hiába láttam már róluk folyamatában többtíz fotót, azért már nagyon megnéztem volna őket élőben… Hát, most sikerült. Mindkét gyerek csuda édi volt, Olivér ugye még csak 8 hónapos (fura is volt egy ilyen kiskrapekot megfogni, egyből megint rájöttem, hogy G. már nem baba…), de nagyon arakán kiskölyök, Leila meg már kész nő. Itt voltak vagy 3 órát, beszélgettünk, ettünk, nagyon jól éreztük magunkat… remélem, a következő taliig nem telik majd el megint 4 év…

Tündi újabban tortákat csinál otthon, méghozzá nem is akármilyeneket… mivel meséltem Neki, hogy az én kölkeim mostanság macskamániások, egy nagyon édes cicás tortát csinált nekünk… na, volt is nagy sikere este!!!!

A kölkök gyakorlatilag nem hittek a szemüknek, nagyon tetszett nekik a torta, rögtön elosztoztak a macskákon, és innen is üzenik Tündinek, hogy köszönik szépen! :)

Manókonyha másodszor

A mai főzőcskézés minden képzeletet felülmúlóan jó volt. A hét kis résztvevő egyforma lelkesedéssel vetette bele magát a munkába, végig érdeklődőek maradtak, csuda arik voltak. Tünde úgy tudott velük bánni, hogy csak na (jó, van rutinja…). Először megszemlélték a fűszernövényeket az ablakban, megbeszélték, melyiket milyen ételhez lehet használni, majd csináltak zabpelyhes kekszet, sósperecet, és sonkás-cukkinis lepényt.

Mi, szülők, úgy viselkedtünk, mint akik sajtótájékoztatón vesznek részt… Mivel Boginak az apuja-anyuja is ott volt, élből volt ugye 8 szülő. Mindenkinél fényképező (jó, fényképezős mobil is beleszámít), kivéve Bogi anyuját, és Kitti anyuját, akiknél pluszban volt videokamera is (hálisten, teszem hozzá, mert így nekem is lesz felvételem). Namost: 7 gyerek állja körül az asztalt, dolgoznak, őket meg 8 szülő állja körbe, és valamilyen, nála levő alkalmas eszközzel veszettül rögzíti az eseményeket… azért volt olyan pont, ahol már elröhögtük magunkat magunkon…

Ja, és amikor kész lett a süti, és láttam, hogy Bálint milyen profin pózol az anyujának, és megkértem, hogy ugyan, maradjon már ott, hogy lefotózzam őt a tepsivel??? Már nem is elég a saját gyerekemről készült fotó J

De hát tényleg, ez is amolyan szülői ösztön… fotózni, videózni orrba-szájba…

Szóval, mikor minden kisült, akkor lelkesen el is fogyasztották a műveik egy részét, a többit megkapták kis csomagokban, hogy otthon is lehessen vele dicsekedni.

Minket Bogi apujáék hoztak haza, de még az ajtóban megbeszéltük Maximékkal, hogy ne zárjuk le ilyen korán az estét, menjünk még el együtt vacsizni… én szóltam Cicukának, hogy túl korán ne várjon, aztán elmentünk együtt a rakparton a göröghöz kajálni. Mi, felnőttek is nagyon élveztük a dolgot, tudtunk kicsit a dumálni, a gyerekek meg aztán teljesen odavoltak…. arról most inkább nem beszélek, hogy a pincérek mit gondolhattak magukban… Nagyon aranyosak voltak, rögtön kezdésnél előhoztak két nagy doboz játékot, hogy minden gyerek válasszon magának valamit, ez a ház ajándéka. Csak néztem, komolyan. De ez egyfelől hibának is bizonyult, mert ugye az lehetetlen, hogy az ajándék autókat, ill. Bogi esetében a pónit csak az asztalon próbálják ki… kell ugye hozzá az egész étterem… úgyhogy szegény srácok velünk együtt üldözték a kölköket. De becsületükre legyen mondva, egyetlen fintorgást nem láttam egész este. Majdnem kilenc volt, mire hazaértünk, hát Dávidot se kellett sokat ringatni, az tény…

Az első hó

A mai játszóházas terveimet keresztülhúzta a mostani tél első komolyabb hóesése… mondom a friss levegő legalább annyira kell, mint a só, úgyhogy most csak egy nagy sétára mentünk délelőtt.

Mindkét gyerek nagyon élvezte a havat vagy öt percig, aztán G. leesett a szánkóról, és részéről onnantól kimerült a dolog abban, hogy ült a szánkón egy helyben, nézte, ahogy D. futkos, és a kis kesztyűjével kotorászta a havat.

Viszont egyikük sem köhög, mindkettő jókedvű, és nekem meg nagy kő esett le a szívemről, merthogy holnap van a FŐZÉS. A november végi Manókonyha foglalkozás ugye nagyon jól sikerült, úgyhogy amikor D. csoportjából többen jelezték, hogy ők is jönnének, megkértem Tímeát, hogy nem lehetne-e szervezni egy zártkörű Manókonyhát. Hálisten Tímea nagyon rendes s segítőkész volt, azonnal mondta, hogy de, január 18-án össze tudjuk hozni, nem is hirdeti meg, szervezzem le én az embereket… úgyhogy jelentem, holnap megyünk főzőcskézni. Legtöbben D. csoportjából jönnek, de jönnek ketten a nagycsoportból is. Biztos nagyon jó buli lesz, bár Kristófék valószínűleg nem tudnak majd eljönni, mert Krisi még ma is nagyon lázas volt, mesélte anyuja a telefonban…Remélem, azért heten legalább leszünk…

Gyógyulnak

A hétvégére nem nagyon szeretnék sok szót vesztegetni… szombatig hol lázasak voltak, hol hőemelkedésük volt, hol csak simán köhögtek. Fájó szívvel lemondtam mind a két, hétvégére szóló szülinapi meghívásunkat… köztük ugye Gigi szülinapját… Jól indul G. randi-sorozata, mondhatom… Mondjuk egy szavunk se lehet, mert vasárnap már mind a kettő láztalan volt, úgyhogy szerdán valszeg már mehetnek oviba (kedden még kihívom a dokit, oszt meglátjuk), úgyhogy tényleg hamar lefutós vírus volt ez, de esküszöm, mind a kettőnket lefárasztottak… hihetetlen tehetségesek ebben.

Ma délelőtt viszont, hogy a gyógyulásukat tényleg minden eszközzel segítsem, megint elvittem őket a sószobába. D. nem nagyon akart jönni, kicsit uncsinak találja a dolgot, úgyhogy beígértem nekik, hogy utána játszhatnak is (mert a sószobában nem azt teszik, mi?...). Most már Gáborka is habozás nélkül vetette bele magát a kalandokba, és újfent megállapítottam, hogy jó egy idősebb testvér… most először nem nekem kellett felmászni a legmagasabb emeletre törni az utat, megtette ezt D. helyettem… G. meg ment utána (a kép nem sikerült valami jól, de azért kivehető, hogy G. a harmadik, legfelső emeleten tart már éppen), másztak, bohóckodtak, már attól féltem, hogy gy kifárasztják magukat, hogy ettől fognak visszaesni… de hálistennek estére a köhögésük is elmúlt. Holnap délután jön a doki, és ha rámondja az áment, akkor szerdán már ovi.

Éééés... mindkettő.

Hát persze. Dávid tegnap reggel felkelt, és köhögött egyet… meghallottam, és nem mentünk oviba. Csúnya volt. Viszont együtt mentünk sószobázni, mind a hárman, szépen lezsírozva. Beszéltem tegnap a dokival, mondta hogy délután megnézi őket. Délelőtt ugye elvoltunk a sóban, bár 11kor G már elég kornyadt volt, de D-t alig lehetett hazarángatni, mert a só után ő még a játszóház részt is ki akarta használni. Csóró Gáborka csak állt a magas, többemeletes mászóház előtt, de bemenni már vagy ereje nem volt, vagy mersze, nem tudom… D. akkor még nagyon élt, de hazafelé már kezdett leereszteni ő is.

Délután jött is a doki (addigra G. már lázas is lett, és D. is nyomi hangulatba került). Az lett a diagnózis, amitől tartottam: Dájí valami mást nyalt be, amit G. is sikeresen elkapott (de szerda éjjel óta nincs krupp!!!! Ki a kicsit nem becsüli, ugye…). Szerdáig tuti elhúzódik a gyógyulás, úgyhogy felköthetem a gatyám….két beteg pasi… most aztán nagyon oda kell magam tenni… mert a férfiak ha betegek: „Vizet. Puhámat (párna). Teát. Kakót. Aktimelemet. Telefont (ez D, és játszani akar). Mesét. Másikat. Másikat. Másikat. Nem ezt, másikat….”. Közben még arra is képesek, hogy kisírják, hogy mind a kettőjük lábát egyszerre masszírozzam…

Krupp... hosszú idő után először, de most is kimaradhatott volna...

Mert persze mikor üssön be a gebasz, ha nem akkor, amikor az ember tök jól érzi magát…

A nagyon jó hétvége után jött a nagyon rossz hétkezdet… hétfő reggel. D. már éjjel átcuccolt hozzánk, én viszonylag korán keltem, ő még maradt az apjához bújva, G. húzta a lóbőrt. Mikor mentem be, hogy most már ébresztem Gáborkát, aszongya T, hogy az előbb mintha G. nagyon csúnyán köhögött volna… mondom nem hallottam semmit, pont klotyón voltam… de mire kimondtam, már én is hallottam: G. elköhintette magát, de olyan csúnyán, hogy tudtam, hosszú idő után megen’ jön a krupp… hallali. Úgyhogy rögtön mondtam is, hogy oké, ovi neki lefújva, D-t elvittem, hazarohantam, és látom, hogy G. játszik. Jókedvű, vidám, köhögés nincs. Mondom nem veszem ezt be, délelőtt irány a közeli sószoba. El is mentünk, persze pechünk volt, mert épp valami technikai zűr miatt nem volt nyitva, de legalább egész délelőtt friss, hideg levegőn volt a gyerek… ami ugye ilyenkor a lehető legjobb.Délután jött a doki, megnézte G-t, mondta, hogy se a torka, se a füle nincs begyulladva, valszeg ez valami vírus, ami nála rögtön a kruppot hozza ki. Kurvajó.  Este hatig egy köhintés el nem hangzott már… épp kezdtem megnyugodni, amikor rákezdte… Jaj. Fél éjjel a nyitott ablaknál ültem vele a szobájában… beburkolóztunk takarókba, félig lógva aludt az ölemben, én meg hallgattam, hogy vajon kap-e még levegőt… vidám volt, nem mondom…

Tegnap, miután egy telefonnal meggyőződtem róla, hogy már nyitva van a sószobás játszóház, elmentünk kúrálódni. G. tök jól érezte magát, túrta a sót, csúszdázott, halál élvezte az egészet… de estére megint sokat romlott a helyzet, kénytelen voltam bevetni a Rectodeltet is… és megint jött a nyitott ablak, a gyerek overálban-sálban-sapkában altatása, és a mellette fekvés a földön („Anyucikám itt majad velem…”-naná).

Remélem, mára legalább majd a rohamok csillapodnak… én nem bánom, ha itthon van betegen, csak ne fuldokoljon, mert attól rövid úton kikészülök (ő is, gondolom…).

Pocsolyák januárban

Ez egy nagyon jó kis hétvége volt… pont olyan, amit szeretünk… amikor nem történik semmi különös (ebben benne van az is, hogy különösebb hiszti, vagy rosszalkodás sincs), csak úgy simán jó együtt lenni.

Szombat este D. rávilágított, hogy lehet, hogy a focipályán még vannak tűzijáték-maradványok (aznap a kertben már összeszedte az összes, szilveszterkor eldurrantott petárda maradék szemetét, és boldog volt, hogy neki annyi „rakétája” van), azonnal menjünk ki, és szedjük össze… sikerült hálistennek lebeszélni róla, hogy este nyolckor nekivágjunk, viszont vasárnap reggel nem úsztam meg. Emlékezett az ígéretemre, úgyhogy T. örülhetett, hagytuk aludni, mert reggeli után rögtön öltöztünk mind a hárman, és mentünk „rakétákat keresni”. Mondanom se kell, nem találtunk egy darabot se, de legalább jó nagyot sétáltunk a környéken. Én próbálgattam az új fényképezőmet (lefotóztam minden varjút, minden felhőt is…), ők meg rohangáltak a pocsolyák közt.

Délután bábelőadást prezentáltak nekünk „A madarak ismerkedése” címmel. T-vel jókat röhögtünk, olyan kis édesek voltak, esküszöm, D. még izgult is…

Szerelem...

Nos, azt hiszem, hogy arról már volt szó, hogy G. kimondottan hedonista alkat. Imád enni, hálistennek (egy esetenként csak imádkozás után enni hajlandó gyerek után elég jól tud esni, hogy valaki szó nélkül elfogyasztja az ételt, amit elé raknak), imádja, ha masszírozom a kis lábát (fekszik a kanapén, és szól: „anyucikám(!!!), meejjém….” melléülök, kis csülkét az ölembe rakja: „masszió lábomat”… tud élni a csávó, na), és hát igen, már csajozik is. Több anyuka mondta, akiknek a lánya G. csoporttársa, hogy valamit tudhat a fiam, mert a kislánya otthon szinte csak a „Gáborka” szót mantrázza, ha a bölcsi szóba kerül. Gáborka is megnyilvánul néha érdekesen otthon, ha kérdezem, hogy mi volt az oviban, kivel játszott, akkor a válasz így hangzik:”NoiMMAL, OtiMMAL, GigiMMEL…”… és itt áljunk meg. Tavaly ugye már kezdett nyilvánvaló lenni, hogy azért Gigi a non plus ultra a „háremben”, amit G maga köré varázsolt… Giginek minden nap ad kakaós csigát (én viszek magammal mindig valami fincsit, amikor megyek értük- könnyebb őket öltöztetni, hehem), egymás mellett eszegetik, közben Gigi simogatja Gáborkát… És Gigi már nem ám bölcsis, hanem ovis. Sőt, nagycsoportos. 5 éves. Komoly, érett nő Gáborhoz képest… és mégis „elindult valami”. Gigi anyujával titkon jókat röhögünk, főleg, amikor Gigi is mondja, hogy ő úgy szereti Gáborkát….

Na, tegnap Gigi-anyu (Andi) odajön, hogy hát ő szeretne minket majd meghívni Gigi jövő heti szülinapjára, merthogy Gigi ragaszkodott ahhoz, hogy Gábor is ott legyen.
Szöveg a következő volt:
-Anya, én a Gáborkát szeretném meghívni a szülinapomra, mert a Gáborka olyan ROMANTIKUS...
-????? (Andi itt elvágódott picit, majd megkérdezte, hogy Gigi tudja-e egyáltalán, hogy mi az a romantika)
-Igen, tudom!
-Honnan?
-Hát a meséből... a Barbie is mindig azt mondja a királyfijának, hogy te olyan romantikus vagy....

Na, gondolhatjátok, mikor ezt nekem Andi előadta, hát elájultam… úgyhogy G.nek szerveződik az első komoly randevúja…

Évkezdet... csak lazán!

Cicuka úgy döntött, hogy ők, mint cég, nem igazán ragaszkodnának a hétfői munkakezdéshez, így aztán csak negyedikén kezdenek… így legalább van két napunk, amit kettesben tölthetünk (hogy az istenbe nem unjuk mi még egymást? Ja, hogy normál napokon összesen csak pár órát talizunk? Lehet…). Többek közt fogtuk magunkat, és tegnap elmentünk az outletbe, megnézni, mit áraztak le (tök jó cuccokat találtam, nagy kedvenc a csillogós Adidas mellény… hiába, imádom a sportos-kényelmes cuccokat, de mivel volt szarka valszeg’ a felmenőim között, ha az illető kényelmes cucc csillog, az azért mindent visz). Ma meg elmentem körmöshöz is, és mire hazaértem, T csinált nekem ebédre császármorzsát… na, annyira rossz sorom valóban nincs, ezt megállapíthatjuk.
Esténként együtt mentünk a kölkökért…. erre is ritkán van példa a sima hétköznapokon…

No, tegnap délelőtt befutott Zsófi is Botonddal. Nem moondom, hogy ez volt életünk legpörgősebb szilvesztere, de azért nem volt rossz. 11kor futottak be a népek (egyszerre, T először elszaladt a Dédihez a saját gyerekeinkért, majd velük együtt ment ki az állomásra a Zsófiékért). A kölkök láthatóan nagyon örültek egymásnak, bár Gáborka a nap folyamán többször is belázadt, hogy a „nagyok” nem akarnak vele játszani… jaj, de jó lesz majd, ha már Bobóék is tudnak ilyenkor csatlakozni, és akkor már nem G lesz a kicsi… szívem szakadt, amikor félig sírva panaszkodott nekem, hogyaszondja „Botom nem szejet engemet”….
Mindegy, azért többnyire mindannyian együtt játszottak (a legjobban a „városfejlesztés a fürdőkádban” című projekt volt, elvoltak vele vagy fél órát… mondjuk elég jól látszott a kész városrészleteken, hogy a tervezőjük épp hol tart korban….), én meg legalább tudtam egy kicsit dumcsizni Zsófival (erre ugye elég ritkán van lehetőség).
Délután mindenki aludt egy nagyot, majd délután volt filmnézés, még tovább játék, vacsora (természetesen malacsülttel… jaj, nagyon finom volt…) aztán jött a lézerfény-játék, 10 körül meg a tűzijáték… na, mondjuk D eleve kijelentette, hogy nincs az az isten, hogy Ő felöltözzön, és kijöjjön a kertbe tűzijátékot nézni, mert az hangos, ő majd a nappaliból szemléli… Botond felvette  kabátot-sapit, de az első lövedék után ő is a nappaliból való szemlélődés mellett tette le a voksát…. Legrosszabbul G járt, akit én tartottam, és neki kint kellett végignézni a show nagy részét…. láttam, hogy tetszik neki, csak a hang az, ami zavarja, úgyhogy azért viszonylag hamar beengedtem őt is a többiekhez… így esett, hogy megint csak mi Cicukával maradtunk kint a kertben, lődöztünk, a három gyerek meg mint megannyi kis ablakra tapadó plüss, bentről lestek szájtátva….

Először ugyan azt ígértük a gyerekeknek, hogy fent lehetnek, amíg csak akarnak, de aztán végül fél 11 tájban muszáj volt őket lefektetni, mert már nem láttak ki a fejükből…. persze 10 percenként felsírt Gáborka, merthogy mások is tűzijátékoztak ezerrel (hogymicsodaemberekvannak, nahát), de pár perc vigasztalás után mindig visszaaludt. Botond egyszer sem ébredt fel, ellenben D. végül is kijött, és hagytuk is neki, így aztán ő velünk is pezsgőzött éjfélkor. Én fél kettőkor mentem aludni, Zsófi meg T valami fél háromig dumáltak, adtak az érzésnek rendesen…

Ma aztán délelőtt kicsit sétáltunk a két kicsivel, meg Zsóval, de fogadalmakra újfent nem került sor…. sokat dumáltunk, majd délben megettük a kötelező lencselevest (miután Dnek elmagyaráztuk, hogy azért kell ilyet enni, hogy az embernek sok pénze legyen jövőre, és sok kisautót tudjon venni, a kezdeti vonakodása ellenére betörölt három tányérnyit…).
Zsófiék végül is csak a fél hetes vonattal mentek haza, olyan jól éreztük magunkat… Holnap meg már ovi, kezdődhet az új év….