Azt meg aztán nem is tudom, meséltem-e, hogy Anyának mg pénteken levették a gipszet a kezéről, így a hétvégét már azzal töltötte, hogy gyakorolt vele, hogy mit is tud rendesen megfogni, és mit nem… elég viccesen néz ki, meg kell mondjam, de az tény, hogy sokkal kevésbé fáj, ha hozzáér valakihez… És mivel állítólag ez teljesen normális, hogy ilyenkor kell egy pár nap, hogy teljesen olyan 
legyen a keze, mint régen, úgy beszéltük meg, hogy a Mama eljön hozzánk pár napra segíteni. Így aztán vasárnap (tegnap) délután összepakoltunk (elég nehezen fértünk be a kocsiba, de épp ettől volt vicces az út), és hazajöttünk. Itthon megint mindent fel lehetett fedezni, meg hát a legtöbb játék újnak tűnik, ha új dolgokra használja az ember. Például remekül elszórakoztunk tegnap a Mamával azon, hogy a kutya beleugrott a hintámba, és lehetett őt hintáztatni, úgy, mint egy tesót, vagy valamit…Még énekelgettem is neki! Anya meg persze csak vihogott.
Na igen, most megint n is beleszólok egy kicsit: csuda dolgai vannak a gyereknek, az ember nehezen állja meg büszke vigyorgás- és ön-vállon-veregetés nélkül. Ma reggel például a következő történt: kerestem a mélyhűtőben a húst, amit ki akartam sütni estére, a gyerek meg ott kupászkodott körülöttem. Egyszer csak kikapott a mélyhűtőből egy (vészhelyzetekre eltett) becsomagolt mekis sajtburgert (sz’tem nem is nagyon LÁTOTT még ilyet, nemhogy kóstolta volna), azonmód kicsomagolta, és fagyosan nekiesett volna (előtte egy órával reggelizett, nem is keveset). Mit volt mit tenni, betettem neki a mikróba, megmelegítettem, s egymásra bíztam őket…azt a falást! J De vajon HONNAN TUDTA, hogy mire való???? Tán ha négyszer ettünk előtte mekiset, Ő meg akkor is bébiételt kapott, meg a sültkrumpliból evett… Jó, hetente-kéthetente felőlem kaphat is, attól aztán baja nem lesz, de akkor is meglepődtünk Anyuval, hogy így rávetette magát…
Na, ezen a hétvégén aztán rendesen próbára voltunk téve Apával! A dolog úgy indult, hogy az egyik lámpát még a múltkor meg kellett egy kicsit szerelnie Apának, emiatt a glettelés meg a festés egy kis javítást igényelt, amit meg is csinált újfent hősiesen, de akkor még jött az, hogy fel is kellett törölni a padlóról a gipszport, és Anya nemhogy csak simán felmosott volna, elvárta, hogy mi meg száraz 
ronggyal töröljük át az egészet, „nehogy a gyereknek vizes legyen a zoknija” (jó vicc, így mindkettőnk nadrágja lett vizes a térdén…ez tényleg sokkal jobb érzés, háhahááá). Na mindegy, ez is megvolt, örültünk. Aztán meg kérte, hogy a múltkor vásárolt szárítókötél kerüljön már végre a helyére… Amilyen pechje Apának volt, hiába nagy barkácsboltban lett véve az illető kötél, így is „made in China”, ami nem is volna baj, de tényleg csak annyit tudott, ill. annyit se, merthogy nem lehetett kifeszíteni! Mindegy, Anya halk tanácsára Apa visszavitte azonmód, 
visszaszerezte a pénzünket, majd csak ránézett Anyára, és szó nélkül visszaszerelte a régi kötelet… Viszont cserébe Anya sütött nekünk palacsintát, ami ugyan az ő kedvence, de gondolta, hátha örömet szerez vele… Én momentán nem voltam oda érte, Apa nagyon ette, nade ennyi meló után egy kicsit se csodálom… Én maradtam a paprikás párizsinál, és megfogadtam, hogy előbb szerzek nagykoromban magamnak
kutyát, mint feleséget… (a képen a fehér kanapé miatt nehezen kivehető, de a fejem alatt az ott a kutya, és tök jól tűrte, hogy párnának használjam…próbálná ezt meg Apa Anyával…)
Ez a karácsony azért nem mindig egyszerű! Tegnap Lucával, Gabi nénivel, meg Anyával felkerekedtünk, hogy mi is összehozzuk a magunk kis meglepijét. Igazából sikerrel jártunk, csak elég messze kellett miatta menni, és nem is ez volt a gond, hanem hogy amikor már indultunk haza, kiderült, hogy a metró baleset miatt csak a Deák térig megy, onnan metrópótló busszal kéne menni a Határ útig, ahonnan a villamosunk indul. Be kell valljam őszintén, már egy kicsit hisztis is voltam, Luca és az anyák nemkülönben, így amikor megláttuk, hogy a buszon úgy vannak az emberek, mint a 
heringek a dobozban, Anya úgy döntött, hogy most adunk a luxusnak, és taxival megyünk haza. Elmagyarázta a diszpécsernek, hogy olyan autót küldjön, amibe két babakocsi is belefér, viszont erre várni kellett egy kicsit, így esett, hogy az ebédpótló kiflinket a Meridien hotel bejárata előtt fogyasztottuk el… a portás meg csak lesett, az anyák meg már könnyesre röhögték magukat kínjukban… Este meg Apa 
lepte meg Anyát, megvette neki a régóta áhított kenyérsütő gépet…na, a fogyókúrának annyi újra!!! Segítettem kibontani, majd amikor elkészült az első kenyér, a tesztelésében is segítettem 
majdnem megfulladtam, annyira tömtem… és lássuk be, ez nálam valóban nagyon ritka dolog
Tegnap eljött pár napra a Nagyi, hogy Ő is tudjon kicsit körbenézegetni ajándékügyben karácsonyra, meg este Anyáék is tudnak így menni vásárolgatni nyugodtan. A Nagyi hozott nekem meglepetésként egy igazi kis mikulásruhát, amit persze rögtön fel is próbáltunk. Nem mondom, sima ruhában is szépen mutatok, nade ebben! Most már csak azon kell szurkolni, hogy Anya cégénél megint legyen olyan jó kis Miki-parti mint tavaly, és akkor másoknak is bemutathatom a cuccot! Ha meg nem lesz (valami 
gazdasági válságot emleget mindenki), akkor meg majd jóóóóól meglepem Lucát, és majd úgy teszek, mintha én lennék az igazi Mikulás, és kész! Ő legalább mindig hálás közönség 
A hétvége ismét nagyon gyorsan eltelt! Szombat délelőtt megejtettük a szokásos bevásárlásokat (esküszöm, nem is hittem volna, hogy ilyen sokat tudunk kajálni), és mivel így nem volt idő ebédet főzni, Apáék úgy döntöttek, hogy néha szabad nekem is a bohócos kajáldánál enni, így vettünk nekem gyerekmenüt, Anyáéknak meg normált… Az enyémhez még beszélő zebra is járt!!! Na meg persze sajtburger… Ez sokkal jobban ízlik nekem, mint a bébiételek legtöbbje (tudom, hogy nem olyan egészséges, de hát istenem, 
minden nem lehet együtt). Evés után aludtunk egy jót, aztán meg kimentünk a ház mellé, én rohangásztam, Anya meg Apa meg összeszedték a gallyakat, meg leveleket, meg ilyesmi. Aztán közben csuda dolog történt: elkezdett esni a hó! Na, ettől teljesen megvadultam, fel alá rohangásztam a fehér pihék között a kutyával…csuda jó móka volt! Ma meg azzal
rajta, bár állítólag az csalás, ha én kézzel piszkálom a labdát… mindig csak ezek a hülye szabályok… De nagyon élveztük mindketten, és ez a lényeg. Délután meg Anyának segítettem vacsorát főzni… Szépen elmondta, hogy hova nem szabad nyúlni, és esküszöm, én be is tartottam az utasításokat… Már hogyne tartottam volna, tisztában voltam vele, hogy ha rossz helyre piszkálok, akkor nem maradhatok ott tovább, és engem tényleg nagyon érdekelt, hogy Anya hogy csinálja a yorksire pudingot… Azt mondta, hogy jövőre már keverhetem én is egy kicsit a tésztát, bibííííí!!!!
a programjainkat. Ennek az egyik oka az, hogy mint kiderült, minden országban más nyelven beszélnek az emberek, Tehát az nem elég, hogy nekem meg kell tanulnom beszélni, de (amit nem gondoltam volna) Anyának, és a Gabi néninek is meg kell tanulnia! Pedig ha hallanátok őket… egyfolytában képesek dumálni, de mint kiderült, csak magyarul, és a boldoguláshoz angolul is kéne tudni. A Gabi néninek a diplomájához kéne nyelvvizsga is, Anyának meg azért, 
mert amikor utazunk más országokba, még kávét sem tud kérni magának… Épp ezért elkezdtünk angoltanfolyamra járni. Ez úgy néz ki, hogy amíg Anya meg Gabi néni tanulnak, mi egy másik szobában játszunk egy nénivel. Nagyon jó ez a nyelviskola szerintem, bár Luca előnnyel indul, tekintettel arra, hogy Ő már magyarul is beszél pár szót, meg már svédül is, tekintettel arra, hogy az az Ő apanyelve. Szóval most csütörtökönként angolozni járunk, utána meg játszunk egy kicsit Lucáéknál. Nagy sláger a függöny mögötti 
bújócska továbbra is, valamint nagyon élvezem, hogy ha nem Anya etet, hanem Luca….így valahogy jobban ízlik a kaja is…
No, ma aztán megmutattuk a Mamának, hogy hogyan vígad a magyar(gyerek)!!! Babatalit szervezett Anya, eljött a Luca, meg Balázsék, meg Pankák is. Úgy volt, hogy jön még Csenge és Hunor az anyujával, de sajna ők tegnap bekaptak valami bacit, így majd csak legközelebb. Elsőnek persze Lucáék értek ide, lévén ők laknak a legközelebb. 
Én akkor még aludtam, így Anya vette át rögtön a Gabi nénitől az internetes játék ürügyén készült SK ajándékot, aminek nagyon örült. Ez még egy nyári közös képünk Lucával, egyedi keretben, nekem is nagyon tetszett. Amikor felébredtem (megéreztem régen látott barátném közelségét), akkor indult a buli: mind a ketten 
felpattantunk a Bobocarra, és hol én ültem elöl, hol Luca, de lényeg, hogy együtt tudtunk rajta menni! Így még sokkal jobb, mint egyedül, vagy egy sok helyet foglaló felnőttel. Aztán befutottak Pankáék, és Balázsék is. A lakás összes helyiségét bejártuk, minden játékomat kipróbáltuk, rengeteget nevettünk, meg ugráltunk, meg futkostunk, meg ettünk, meg ittunk…jó buli volt na, tisztára, mint a nagyoknál! Kaja, pia, nők…Régen voltunk már így 
együtt, és meg kell mondjam őszintén, hiányoztak már a skacok. Szerintem az anyák is hiányoztak egymásnak, mert egész nap be sem állt a szájuk. A Mama meg is jegyezte, amikor elmentek, hogy nem is csoda, ha elfáradunk egy-egy ilyen talin, mert ennyit beszélni…
Hú, ma nagyon vidám napunk volt! Délelőtt összekaptuk magunkat, felszerszámoztuk a kutyát, és elindultunk, hogy elvigyük őt a kutyakozmetikushoz, hogy egy kicsi „fazont kapjon”. A kutya először kicsit kérette magát, de aztán meg úgy belejött a többi kutya hergelésébe, hogy meglehetősen lassan tudtunk miatta haladni. Ugyebár most volt életében először sétálni (minek vinnénk, elég nagy neki a kert) pórázon, 
így teljesen új volt neki az élmény. Azért nagy nehezen csak odaértünk a kozmetikába, ott egy aranyos nni mondta, hogy délután már jöhetünk is érte, így elindultunk hazafelé… és mivel még egyikünk sem volt igazán éhes, úgy voltunk vele, hogy még egy röpke játszóterezés belefér, a Mamának még úgysem mutattuk meg ezt a játszóteret… Tetszett is ám neki! Mindenre felmászott! Anya meg hol vihogott, hol követte… én meg 
csak lestem, de nagyon jó buli volt! Aztán persze csúszdáztam is, meg rohangáltam, szedtem pár követ, meglibikókáztunk Anyával, meg ilyesmi, nagyon jó volt. Aztán hazajöttünk ebédelni, utána én lefeküdtem egyet sziesztázni, és arra ébredtem, hogy Anya már haza is hozta a Pihét, aki teljesen máshogy nézett ki, mint délelőtt… meg kell mondjam őszintén, én még a szállítókosarába is benéztem mégegyszer, hogy biztos nincs-e benne az igazi Pihe elbújva, de aztán lassan 
csak megszoktam, hogy most „kúltúrkutya-formája” lett az állatnak… Holnap majd lefotózzuk, csak ma már nem volt rá idő, mert még jött a doktor bácsi is az influenza elleni oltásommal, aminek ugyan nem nagyon örültem, de hát mit van mit tenni… ezek után már nem nagyon volt kedvem fotózni… De az a játszóterezs! Na, az tuti volt!
Tegnap este megjött a Bóbita is, és ma reggel a Papa, meg Ő, meg én bementünk a városba. Anya otthon maradt porszívózni, meg várta Apát, hogy majd együtt jönnek be délben a városba, hogy együtt ebédeljünk egy igazi étteremben (a Mama is bement már hajnalban dolgozni, mert valami kiállítás van). Addig is sok mindent csináltunk: először is megnéztük együtt a karácsonyi díszítést a Malom plázában (a központi 
emelvényen van egy nagy karácsonyfa, amit manók vesznek körbe, meg vannak kiállítva autók is…esküszöm, nem is tudom eldönteni, hogy a manós érdekesebbek-e, vagy pedig a Ford új modelljei…), aztán meg elmentem a Papával a piacra, meg sétáltunk egy nagyot a városban. Igaz, én sok látványosságot átaludtam, de arra azért felébredtem, amikor befutott Apa meg Anya. Mg együtt is visszamentünk a manókhoz, amiket azóta áram alá helyeztek, és most mozogtak is, 
nem kis örömömre…alig lehetett engem onnan elrángatni! De aztán hamar megbékéltem, mert kiderült, hogy van mozgólépcső is, és némi szülői-nagyszülői felügyelettel mentem is vele vagy 30 kört…nagyon jó volt!
aztán még sétáltam egyet a Papával. Nem is csoda, hogy ennyi program után esténként szinte úgy ájulok be az ágyamba!!!
A Papa szinte az egész napját velem tölti. Igaz, a Mama dolgozni jár, így ezt Ő nem teheti, Anya meg simán le van szerelve a „ti majd sokat lehettek még együtt” dumával, így aztán mindent együtt csinálunk. Együtt reggelizünk, ebédelünk, és együtt is játszunk. A Papa lehozott nekem a padlásról egy rakás plüssállatot is, hogy ne érezzem úgy, hogy nincs mivel játszani, és én meg mindegyiknek 
meg tudom mutatni a szemét is, meg a száját is, sőt, felismerem a kutyákat, meg az egereket, meg még egypár állatot. De a kedvenceim a cicák: egyik sem a Papáéké ugyan, de mégis mind a kettő azonnal meghallja még a teraszajtó nyikorgását is, és azonnal ott teremnek, ha valaki kimegy. Nagyon jól tűrik, hogy szorongassam őket, szeretik a simogatást, meg a tejet. 
A kutyával is egész jól kijönnek most már, ha a kutya nem megy utánuk, akkor ők mennek a Pihe után. Szép kis közösséget alkotnak így együtt!