A szülői

Nos, mint a mellékelt képeken is látszik, a hétvége nyugalomban és békességben telt, nem volt semmilyen különösebb fennforgás… A nagyobbik evett, játszott, újabb csigafarmot hozott létre, ezúttal a napozóágyon (némelyik egész sokáig bírta…), az apjával még az edzőgépet is kipróbálta (formába akarta magát hozni valószínűleg az ovira), a kicsi meg evett és aludt… Én is elég sokat tudtam pihenni, ami lássuk be őszintén, rám is fért, eléggé elszoktam már az éjjeli kelésektől… Még a hajamat is be tudtam festeni, ami eléggé rám fért már.

Tegnap este megejtettük az első „közös” fotózást: sejtettem, hogy a legjobb az, ha a franciaágyon adom Dávid kezébe a tesót, mint kiderült, jól is tettem. Csuda pofa volt, esküszöm, szorult bele némi nárcizmus enyhe fotómodell-beütéssel, ugyanis újabban nagyon szeret pózolni. Amikor kérdeztem Tőle, hogy meg akarja-e fogni a tesót, egyértelmű nem volt a válasz, de amikor mondtam, hogy szeretném lefotózni, akkor azonnal kapható volt, rögtön mondta, hogy „csííííz”, igaz, az első fotónál majdnem kinyomta csóri G. szemét, de az nem bánta… Mondom, várj, kicsim, ez nem lett jó, akkor visszahelyezkedett, G. feje megtart, „csíz”… majd rámnéz, aszongya: „anya, jójett?”, mondom, igen, jó, erre nemes egyszerűséggel félretolta Gábort… hát úgy röhögtünk Klárival, hogy majd bepisiltünk… Aztán persze megszeretgette a kicsit, adott neki puszit (persze azt nem sikerült lekapni, de majd lesz még alkalom rá), melléfeküdt, ugrált a boldogságtól, hogy megdícsérjük… zabálnivaló kölyök.

Ma délelőtt elment egy nagyot csatangolni a Nagyival, kihasználva az utolsó szabadnapját, villamosoztak egy nagyot, sétáltak, vásárolgattak, jól elvoltak egész délelőtt. Mi meg az apjával már nagy izgalomban voltunk, mert ma délután ötkor kezdődött a Szülői Értekezlet… Bezony, ezt is megértük…

Elmentünk az Oviba, ahol elmondták mindenről a tutit, és holnap kezdődik a beszoktatás…

Nagyon kíváncsi vagyok, abban biztos vagyok, hogy jól választottunk, jó helyre kerül, egyedül a délutáni altatástól félek kicsit, mert azt most elmondták, hogy cumisüveggel nem alhat, eddig meg ugye a tejcivel ment aludni… Arra gondoltam, hogy hátha új hely- új szokások alapon nem is fogja hiányolni…

Mondjuk a héten még nem alszik ott, majd csak jövő hétfőtől, és okosan van kitalálva, mert holnap csak 4 gyerek kezd a csoportban, így a nevelők se hülyülnek meg, minden gyerekre lesz elég idejük (2 óvónéni lesz velük), aztán jövő hétfőtől jönnek még négyen, majd asszem még 2… nem lesz túlzsúfolva.

Már nem is tudom, én izgulok-e jobban a holnap miatt, vagy az Apja, vagy a Nagyi… Egyébként az összes nevelő tök aranyos, van 2 óvóbácsi is, tanulnak majd angolt ( az óvóbácsik például nem is beszélnek magyarul), ritmikus sportgimnasztika illetve szertorna lesz nekik, választható az aikido, a capuera (bezony… a második számú óvóbácsi nemrég jött, egy nagyon „kellemes” kinézetű magas, izmos fekete srác, amikor mondta a vezető, hogy Ő fogja a capuerát igény szerint oktatni a kölköknek, akkor egy anyuka rögtön meg is fogalmazta minden női résztvevő gondolatát, miszerint esetleg megtekintenénk egy röpke bemutatót „csak hogy tudjuk, mire íratnánk be a gyereket”…. Minden anyuka vihogott, az apukák meg aggódva néztek össze… egész addig, amíg be nem mutatták a kislányok balett oktatóját… Már előre látom, micsoda versenyben lesznek a szülők, hogy ki menjen fogadóórára… ), viszik majd őket bábszínházba, múzeumba, Tropikáriumba…. Komolyan mondom, kicsit irigy vagyok a kölökre… jó, nem kicsit…

Kíváncsi vagyok a holnapra….reggel együtt visszük az apjával…hogy ezt is megértük, istenem…

D. habozik

Szegény Gáborral sem úsztuk meg a szemészetet… Már a kórházban nagyon gyanúsan kezdett csipásodni a szeme, a dokinő ugye szemcseppet adott rá, de már akkor sejtettem, hogy a könnycsatornája lesz a ludas (igazából ez a lehetőség még jobban is tetszett, mint az, hogy esetleg huzatot kapott, lévén, hogy nem volt huzatban, és 40 fok volt, tehát ez túl nagy fokú érzékenységre vallott volna). A Dáviddal is az volt, hogy a dokival végigpróbáltunk vagy háromféle szemcseppet, aztán a végén a szemészeten kötöttünk ki, és átmosták a könnycsatornáját. Így aztán amikor a kórházas szemcseppel sem, és a Tobrexxel sem értünk el különösebb eredményt, kértem a dokitól egy beutalót a Heim Pálba, és tegnap el is mentünk

Még a múlt héten felhívtam őket, hogy lehet-e (kell-e) időpontot foglalni, mondták hogy nem, menjünk csak, pici babákat előreveszik, csak ne pénteken menjünk, merthogy az a műtéti nap. Így aztán mentünk csütörtökön… Odaértünk, lent becsekkoltunk, felmentünk, és rosszul lettünk… Apám, még a csilláron is emberek lógtak! Tamás félre állt a kisbabával, én meg lecövekeltem a szemészet ajtaja mellé. Pár perc múlva jött is ki egy asszisztens, gyorsan rárepültem, próbáltam a kezébe nyomni a beutalónkat, és kihangsúlyoztam, hogy a baba csak négy hetes… Erre közölte, hogy nagyon sokat kell ám várni… Már épp kiakadtam, amikor hozzátette, hogy menjünk át a másik épületbe XY doktornőhöz, ha jól látta a gépben, akkor ott csak négyen vannak. Átballagtunk, és tényleg csak páran várakoztak, és csak egy kisbaba volt köztük, így aztán hamar be is jutottunk. Hálistennek kiküldtek minket, úgy csinálták az átmosást, de a sírás még így is kihallatszott a baba sírása… Egyébként ugyanaz a doktornő volt, aki a Dávidnak is csinálta két éve ugyanezt. Tök aranyos volt egyébként, halálra dicsérte a babecet, h milyen kis szép (bár kétlem, hogy lett volna valaha arra példa, hogy bevisznek egy kisbabát, ránéz, és kijelenti, hogy „húdekiscsúfkisbabadenagyafeje” vagy valami…), amikor visszamehettünk a gyerekért, mondta, hogy valóban jobb is, hogy nem húztuk ezt a dolgot, mert mind a kettő szeménél nagyon el volt dugulva, nem jött volna helyre semmiféle gyógyszertől sem. Mondta, hogy pár napig még váladékozni fog, csak sima vízzel le kell törölgetni, és ha egy hét múlva esetleg még gázos lenne, akkor majd hozzuk vissza.

Reméljük, már nem lesz több gond.

Ma délelőtt meg az outletbe mentünk, merthogy a gyereknek kedden kezdődik az ovi (bölcsi), és kell neki új cipő, meg melegítő, meg amit meglátunk. Persze a gyerek az üzletekben is hozta magát, az eladócsajtól megtanulta, hogy melyik riasztó-biszbaszt hova kell bedobni. Így majdnem otthagytuk, hogy keressen egy kis pénzt… szerintem kimondottan élvezte volna.

A vásárlás jól sikerült, mindent kaptunk, amit akartunk, a Gábor végigaludta az egészet, penge volt. Ja, és tudtam G.nek venni ugyanolyan kis tutyit barnában, mint amilyet Dájí is hordott Itthon aztán ebéd-alvás, majd a kertben a szokásos őrültködés. Mivel meleg volt nagyon, persze medencéztünk, majd következett D. előadása… A múltkor vettem neki egy franyesz borotválkozószettet, kistükörrel, pamaccsal, műanyag borotvával, és egy nagy flakon habbal… Na, kihozta a habot, és először engem kért meg, hogy nyomjak a kezébe, majd amikor mondtam, h most már elég, akkor pillanatok alatt megtanulta Ő kinyomni a flakonból… fél órán keresztül folyamatosan nyomta ki, és kente magára, mi meg majd meghaltunk a röhögéstől, csináltam róla eközben 52 (igen, megszámoltam) fotót… oltári volt, azt hittem megzabálom…Ja, és nem, nem szoktam őelőtte fazont igazítani, kár beszólni! J szerintem csak simán tudja, hogy most a metroszexualitás a divat, és Ő így készül az ovira…hátha manapság már a szőrtelenítés is kötelező tantárgy…

Ja, és Apa új fogalmat alkotott ma: ugye G. meglehetősen beles kisbaba, valamint akármennyire jól van lakva, azért a szopi végén ragaszkodik a kis 10-15 perces nyammogáshoz. Mondtam is Tamásnak pár napja, h ennek is van ám neve, hivatalosan komfortszopinak mondják, és a gyereknek szüksége van rá, nem szabad sürgetni. Na, G. bevacsorázott, majd a kezemben elájult, de amikor letettem, akkor pár perc múlva felsírt, így elindultam felé, hogy akkor a szokásos levezetőt megkapja, erre megszólal Tamás: „kell neki egy kis lelkitej?”… :)

A szerencse fia

Tegnap ugye már látszott, hogy a Dávid egyre jobban ki van békülve a kisbabával, gondoltam, fokozom ezt egy kicsit, és eltöltünk egy kis időt kettesben is, így a Nagyira hagytuk Gábort, és elmentünk egy jó nagy sétára. Útközben beugrottunk a lottózóba, merthogy úgy láttam, hogy lett egy kettesem az egyik szelvénnyel (múlt héten megint megjátszottam az Anyuval előző héten vett szelvényeket, mivel nem volt ötös megint, és most megfogadtam, hogy amíg nem lesz, addig legalább esélyt adok a dolgoknak), és amikor a csaj betette ellenőrzésre a fecnimet, kiderült, hogy nem egy, hanem 2 kettesem lett… szerintem ahoz képest, hogy az elmúlt jópár évben ez volt a második alkalom, hogy lottót vettem, nem is rossz… Közben D. nagyon kapálózott a szelvényekért, így mondtam Neki, hogy válasszon egy kaparóst (na, ha egyszer játékszenvedélye lesz, legalább rámkenheti), kapott egy érmét („pém”), és kapart, mintha mindig is ezt csinálta volna… és nyert! Nem sokat, 300 Ft-ot, de ki a kicsit nem becsüli, ugye…Ki az, aki elmondhatja még magáról, hogy már az első kaparósával nyert???
Miután így degeszre kerestük magunkat, még egy jó nagyot sétáltunk, meg hintáztunk a játszón, aztán azt vettem észre, hogy már kérdezte D., hogy „tecsó hó van?”, ami azért újabb nagy lépés… Örülök, hogy így megszerette a babát. Délután, amikor Klári üvegből etette, abba még be is segített! (Anyatejet kap a kicsi csak és kizárólag egyenlőre, de van amikor az előzőleg eltettből kell egy kicsi pótlást még adni, mert a szopihoz épp vagy türelmetlen, vagy még nem értem utol magam… A Dáviddal is így volt anno, ugyanolyan szépen evett üvegből is, mint ciciből, ami sztem nagyon hasznos tud lenni… Nem hiszek abban, hogy ha üvegből eszik, akkor leszokik a szopásról, szerintem csak megfelelő minőségű cumit kell venni, választék azért van bőven. Én nem vagyok az a bárhol-bármikor nyilvánosan szoptatós fajta, azért ha a bevásárlás közepén jön rá majd G-re a nagy étvágy, jó lesz, hogy van mihez nyúlni).
Ma Apu meg a Mama is beugrottak egy kis babázásra, Dávidot elvitték a játszótérre pár órára, meg megtutujgatták a picit is, aztán délután meg a kertben voltunk, most már G.-t is bátran kirakom hosszabb időre is akár, elvan hason is, meg hanyatt is, közben Dáviddal bátran úszkálhatunk, majd amikor az apja hazaért, akkor elugrottunk virágföldért meg egyebekért a Praktikerbe, és beszereztünk egy új zuhanyrózsát, ami Dávidnál osztatlan sikert aratott. A fej azt tudja, hogy amikor jön a víz, akkor a hőmérséklettől függően világít: hideg víznél kéken, közepesnél zölden, meleg víz esetén pirosan, és ha forró a víz, akkor még villog is… egy darabig nem kell majd szórakoztatni Dávidot fürdetésnél, az tuti, ezzel ellesz…
Ja, és ma megvolt az első Apa általi kisbabafürdetés is, fotó mellékelve.

Az álláspontok közelednek

Végre itthon

Na, lezárult a nyaralós időszak… Ma hazajött Dáj meg Apa, jött velük a Katika látogatóba meg babanézőbe, meg a Klári nagyi, hogy az utolsó héten még besegítsen nekem… Elsején kezdődik az óvoda (bölcsőde), nem baj, ha addig nem egyedül leszek a két gyerekkel… Nagyon vártam már, hogy megjöjjenek, okés, jó volt egyedül, kicsit egymásra találtunk Gáborral, de most már elég volt.

A Dávidnak is használt, hogy megint csak egy kicsit egyedül őrá irányult minden figyelem, ugyanis eddig még nem írtam (mindig volt más), de amikor G.t hazahoztuk a kórházból, Dávid addig szinte teljes nappali szobatisztasága egy csapásra megszűnt. A pisik is becsurogtak elég gyakran, de a nagydolog meg szinte kizárólag a kisgatyában kötött ki…. És nem ám véletlenül… Észrevettük, hogy DIREKT elbújik egy csöndes kis sarokba, és már csak akkor kerül elő, amikor megvan a baleset. Tudom, hogy ez direkt volt, és 10 esetből 8szor előfordul, hogy a tesó miatt a nagyobb visszaesik (vagy ez, vagy a cumira szokik vissza, vagy követeli a cumisüveget, vagy akármi), és nem is balhéztunk vele miatta, csak mindig próbáltuk erősíteni a „te már nagy vagy” dolgot… Aztán az jutott eszembe, hogy fogadjunk, amint lemennek a Balcsira, és megint csak ő lesz a középpontban, ez megszűnik. Így is lett, az első kakecnál félre akart vonulni, de az apja megpendítette neki a bilit, és végül oda ment a produktum, és utána már nem is volt ezzel többet gond. Nyilvánvaló tehát, hogy valóban figyelemfelkeltés miatt volt az átmeneti visszaesés. Igazából attól már nem tartottam, hogy ha megint hazajön, akkor a probléma újra felmerül…

Egész jól fogadta, hogy a tesó még mindig itt van, nem vált időközben köddé, mellé telepedet az asztalra tejet inni, és kérésre megsimizte, egyszerre fürödtek (persze még nem egxy kádban), és egész jól hallgat a „kicsit csendesebben, alszik a tesó” felszólításra is. Sztem' sínen vagyunk.

G. első mosolya

Persze kaja után készült... addig eszik, amíg dugig nem lesz. Ha neadjisten böfi közben egy kicsi kijön, akkor azt azonnal pótolni kell, különben visong. Jobb evő ennyi idős korában, mint a Dávid volt anno... Kíváncsi leszek, hogy ez a későbbiekben hogy alakul majd... mindenesetre az elmúlt egy hétben 25 dekát szedett fel.... Látszik is a kis buciján, bár ez a fotó fura szögben készült, mert az ölemben tartom, de még jó, hogy magam mellett tartottam a telefont... Csuda pofa volt, ahogy félig lehunyt szemmel vigyorgott...

Pios

Hiába írtam a tegnapi naphoz olyan sokat, az a végén csak kimaradt, hogy eljött Dorci meg Kékezüst is látogatóba, hogy lássák a legújabb szaporulatot. Fotó az egy darab se készült sajna, mondjuk Dorci nem is tudott sokáig maradni, ugyebár 2 gyerek várja otthon, de Gabival dumáltunk egy jó nagyot. Mondjuk ideje is volt már, merhogy már vagy 4 hete nem találkoztunk.
Ma azzal kezdtem, hogy kipakoltam a rucikat, amiket tegnap Dorci hozott Dávidnak - mekkora mák ez nekem, hogy Balász ilyen gyorsan nő… Őszre meg télre gyakorlatilag nem kell nadrágot vennünk, meg dzsekit se nagyon…(persze azért elmegyünk majd a jövő héten vásárolni, merthogy kell a gyereknek cipő, meg melegítő, meg el akarok menni, és passz).
Egyébként itthon nem volt semmi érdekes, Gábor az evésen kívül csak aludt, viszont a képek tanúsága szerint a Balcsin annál inkább zajlott az élet: a délelőtti boltmenet alkalmával Dávid kiszúrta az apja által is kéthetente emlegetett kocsit („márpedig eccer veszek magamnak egy ilyet, akármit mondasz!!!” – mintha mondanék….ááááááá…. csak halkan meg szokatm jegyezni, hogy húzzon bele, mert bizonyos kor után a pasik ölég viccesen festenek egy ilyen verdában), és alig lehetett mellőle elrángatni. Pláne, hogy piros volt, ami a gyerek kedvenc színe, bármit meglát pirosat, kiabál: pios, pios!Gondolom ezen élmény hatására aznap az összes útjába akadó piros járműbe beült, de nagyon csodálkoznék, ha végleg megalkudna bármelyikkel is. Apja szerint a gyereknek megvan az érettségi ajándék…haha.
Délután a nagyival voltak bábszínházazni is, este meg megtekintették a Balcsiparton a tűzijátékot, ahol is csórikám nem tudta eldönteni, hogy most akkor ez tetszik-e neki, vagy inkább fél tőle… De amikor az apja befogta a fülét, akkor eldőlt, vigyorogva nézte végig a továbbiakban a műsort.

Lábszobor

Na, tegnap Tamás és a gyerek (a nagy) még elmentek a Balcsira, hogy a hosszú hétvégét megfelelően kihasználják. Anyu még ma reggelig itt maradt velünk, főként, mert szegénynek rá kellett pihennie kicsit az elindulásra, ugyanis még hétfőn a nagy játék közben, ahogy a Pihének akarta a labdát dobni, közben a gyerek után is nyúlt, meghúzta a hátát.. mit mondjak, elég furán megy azóta. Úgyhogy miután a nyaralók elindultak, mi úgy nagyjából ma reggelig nem is nagyon csináltunk semmit (illetve a kisbabával azért megtettük, amit szükséges), megnéztük a Halálsoront, mert Anyu még nem látta, úgyhogy jól elvoltunk…

Ma reggel meg, mielőtt Anyu elindult volna a vonathoz, még gyorsan kreatívkodtunk kicsit: még anno, amikor a Dávid 3 hónapos volt, a Brendonban vettem 2 Baby art ajándékkészítőt, egy olyat, amivel láblenyomatot lehet csinálni, meg egy kis szoborkészítőt. Nos, a láblenyomatost meg is csináltam anno, egyszerű volt, gyurmaszerű massza kinyújt, babaláb belenyom, félretesz száradni, keretbe beleragaszt és kész. A szoborkészítő elgondolkodtatott, merthogy az egyik port kell először vízbe keverni, baba lába (vagy keze a leírás szerint…ezen egyébként egy órát röhögtem, hogy minden mozzanathoz ez hozzá volt fűzve „tegye bele a baba kezét (vagy lábát)”, vegye ki a baba kezét (vagy lábát)”… elképzeltem, hogy valaki a kezét teszi bele, és a lábát próbálja kivenni…) belelógat, a massza állítólag 2 perc alatt megköt, ekkor kivenni a lábat (vagy kezet persze), kiönteni a mellékelt gipsszel, majd kötés után az öntőformát óvatosan letördelni a gipszről, és kész (ja, a vége az, hogy a gipszformát a mellékelt fa alapra „speciális ragasztóval” ráragasztani… de hogy az a speciális ragasztó miféle, és hol lehet beszerezni, arról nyikk se… úgyhogy pattex. Ragadt is hálistennek.).

Na, a gondom anno az volt, hogy mi az, hogy a massza megköt a gyerek lába (vagy keze) körül… hogy lehet azt akkor kivenni? Mi van, ha nem jön ki? Pajszer? Körfűrész? Légkalapács? Egyszerűen nem mertem megtenni… fogtam a dobozt az egész hóbelevanccal, és felraktam a szekrény tetejére.

Aztán amikor csináltam a gyerekszobákat, pakolás közben szentül megfogadtam, hogy lesz ami lesz, Gábor bébilábát én ezzel megpróbálom megörökíteni… úgyhogy ma reggel amikor a kicsi fullra kajálta magát, és a legkevesebb ellenállásra számíthattam tőle, akkor Anyu kezébe nyomtam ( a gyereket), vadul kikevertem az öntőminta porát vízzel, beleöntöttem egy kis műanyag pixisbe, majd nemes egyszerűséggel ráhúztam a gyerek lábára bokáig, és tartogattam, meg imádkoztam, meg megbeszéltük Anyuval, hogy ha nem jön le, akkor legfeljebb kihívjuk a gyerekorvost… (amúgy is aznapra kellett kihívnom, de végül is nem emiatt).

De a cucc elég okosan van kitalálva, a massza gumiszerűre köt meg, és simán ki lehetett húzni belőle a baba lábát (vagy kezét… ja nem, a lábát), aztán kiöntöttem gipsszel, eredmény mellékelve (még a pattex előtt).

Ja, és nem mellesleg megjött közben a TAJ kártyája is a gyereknek, úgyhogy már van hivatalos nyoma is a létének.

Aztán ma még az volt, hogy miután Anyu elment, még felhívtam a gyerekorvosunkat, hogy a Gábor megszületett, mondta is rögtön, hogy igen, tudja, és ha nem gond, akkor Ő ma még eljönne megnézni a négynapos ünnep előtt, mondom semmi gond, amikor akar, jöhet. Mondta, hogy sajna csak hét után fog ideérni, de megnyugtattam, hogy épp kettesben vagyunk babeccal, úgyhogy nem fog zavarni. Negyed nyolckor jött, alaposan megnézegette a KisMagot, mindennel meg volt elégedve, megírta a beutalókat (koponya-has UH, ortopédia, szemészet (nagyon váladékozik még mindig a kicsi szeme, sztem tuti ugyanaz lesz vele, mint a Dávidéval, nem ússzuk meg a könnycsatorna-macerát)), mindent megbeszéltünk, itt volt majd’ egy órát… Nagyon örülök, hogy ilyen normális dokink van.

Midezek közben a Balcsin zajlott az élet, a gyerek volt a „na víz”- ben, pumpált gumimatracot, felavatták apjával a buborék-pisztolyt, evett mint egy kubikos… Édibogyó. Sajnálom, hogy mi Gáborral még nem mehettünk, de amíg itthon nem áll be egy kicsit úgy nagyjából, nem akartam rángatni, viszont a Dájí meg mér is ne élvezze még egy kicsit a Balcsit…

Eregetés

A mai délelőtt legnagyobb része (tekintettel a dögmelegre) a medencében telt (persze csak a szerencsésebbeknek… Apának dolgoznia kellet, Anya még nem jöhetett be, a Gábort meg valahogy nem is kérdezte senki). Nagyon jó móka volt, főleg, amikor a Papa a nyakába vett, majd ő lebújt a víz alá, így messziről egész úgy néztem ki, mint aki a vízen ül…Állítólag régen a Megváltó is valami ilyesmit csinált, de Anya szerint mi nem vagyunk vallásosak, és még ha azok is volnánk, akkor is beképzeltségre vallana egyáltalán szóbahozni ilyesmit… nem is ezért teszem, csak amiatt, hogy el tudjátok képzelni a látványt. Ja, hogy van fotó? Jó, akkor ez felejtős. Egyszerűen csak úszkáltunk, játszottunk, egészen ebédig, majd a Papának sajna el kellett indulni haza, de a Mama itt maradt még pár napra…
Délután meg Apa hozott nekem 4 lufit, olyan égreszállós fajtát, és kötöttek rá nekem egy naaaaaaagyon hosszú tekercses szalagot, így aztán nagyon-nagyon magasra is fel tudtam őket engedni, aztán meg visszahúzni… Most már egész megértem Malackát, hogy miért a lufit találta a legmegfelelőbb ajándéknak…valóban nagy buli!
- Volt, egészen addig, míg az egész fenn nem akadt a szomszéd fáján… a gyerek persze visongott, hogy vissza akarja kapni, de elég reménytelennek tűnt a dolog, de aztán egy erősebb rántással 3 kiszabadult, mindössze egy maradt az ágak között…persze mondanom se kell, hogy azt az egyet úgy megsiratta… Mondogatta, hogy „lila ufi, lila ufi”. Gondolom, ha a zöld akadt volna fel, akkor az lett volna a gond…mindegy, azért megérte a dolog, csuda édes volt, ahogy eregetett… (lufit. Nem szól be.)

Vasárnap

Ma is voltak látogatóink, jött a Bobó is, meg az Apu is, ugyanis már napok óta a Bóbiéknál segítkezik a felújításban, és mielőtt holnap hazamenne eljött unokázni egy kicsit. A gyerek persze le se szállt róla (márhogy a Papáról), együtt medencéztek egy jó nagyot, meg játszótérre mentek, meg úgy általában nagyon jól elvoltak. A Bobó meg legalább babázhatott egy kicsit, és megmondom őszintén, marha jót szórakoztunk a Tamással meg anyuval azon, hogy ugyebár Bobó mindig úgy jön, hogy a villamosra hozza magával a kis olvasnivalóját, konkrétan MINDIG az aktuális HVGvel utazik…nademost! Baba magazin, meg Anyák lapja! Háhá! Pedzi már….

A Tamás a csillagvizsgálóját mutogatta közben a teraszon az Anyunak, hogy miylen jól látni vele a messzi fenyőn lévő tobozokat (tényleg), a baba meg amikor nem épp valakinek az ölében volt, akkor a kis morcos arckifejezésével szuszkázott az asztalon, úgyhogy mindenki megtalálta a helyét. Ja, még az volt jó, amikor Tamás meg Anyu összehasonlító elemzést végeztek, konkrétan, hogy mennyire hasonlít Gábor a Dávidhoz… márhogy Dávid 1-2 hetes fotóihoz… egyébként erről majd lesz nálam is összehasonlítás, csak még gyűjteni kell pár képet, hogy megfelelően elemezhessünk :)

Este aztán a Bobó hazament, Apu itt is aludt, még néztük kicsit a csillagokat a teraszról miután a két gyerek lefeküdt, meg megettünk(tem) pár kiló kekszet, meg némi fagyit. Tudjátok, „csak szénhidrátból lesz tejci”…