D. és a diplomácia

Tegnapelőttről kimaradt, hogy délután Katával meg Anettel röpke pletykapartit tartottunk délután, mielőtt mentünk volna a gyerekekért, aminek az lett a vége, hogy megbeszéltük, hogy a gyerekek menjenek át egy kicsit Anettékhez játszani. Én nem is mentem az oviba, mondtam, hogyha D-nek esetleg nincs kedve menni, akkor hívjanak… persze erre nem került sor, a gyereket csak fél 8ra hozta haza Kata, aki tele volt élménnyel, hogy milyen jó volt, játszottak, ettek, satöbbi.

Tegnap aztán, amikor mentem érte, pont egyszerre értem oda Katával, és persze jött is rögtön a könyörgés. Ariella kezdte, odajött hozzám, és közölte: „menjünk hozzátok játszani!!!”, Hát, mondom, kérdezd meg anyudat. Szegény Kata tipródott kicsit, mert főzést tervezett, de hát a gyerekek egyből behergelődtek, Fiorella is nagyon akart jönni, D. meg tanúbizonyságot tett a veleszületett diplomáciai érzékről. Jelenet: Arika áll a lépcső tetején, és kiabál le Katának, aki épp Fiókát öltözteti: „Anya, a Dávidkához akarok menni!!!”, erre D. odalép, megfogja Arika kezét, egész közelről belenéz az arcába, és mondja: „Először azt kell mondani, hogy SZERETNÉK!!!!”.

Lehet erre nemet mondani? Kompromisszumként felajánlottuk a kölköknek, hogy 20 percet ugrálhatnak a trambulinon… volt is sikerünk…

Ma reggel meg, amikor indultunk az oviba, D. észrevette, hogy a postaládából kiesett egy újság, amit vígan lapozgat a hideg szél. Nézi, majd felkiált: „Anya, a szél tud olvasni!!!!”

Elalvás előtt

Esténként, mielőtt D. elalszik, mindig mesél magának… Tegnap este nagy vihogás hallatszott a bébiőrből, T. épp fürdött, hátraosontam megnézni, mi van… aztán meg szaladtam vissza a fényképezőért, hogy le is videózzam a jelenetet: D. fekszik az ágyon, és énekel: „eevesztettem zsebkendőmet….de nem adom vissza” és vihog… de úgy szívből….alig bírtam ki röhögés nélkül, de ha videózni akarok, akkor muszáj volt… Az oldalsávba, a videók közé felteszem a jelenetet, nézzétek meg, érdemes… a fotó meg akkor készült, amikor már elaludt… kezén a zoknival… gondolom, azzal bábozott….

D. a tűzoltóságon

Ma nagy nap virradt D-re: az ovi összes gyerekét elvitték a Tűzoltósághoz, hogy lássák, hogy is mennek ott a dolgok… D. apró kora óta imádja a tűzoltóautókat, mentőket, rendőrségi járműveket (mint ahogy gondolom a kisfiúk 99,99%a), emlékszem, egyik első szava a „nínomotó” volt… Most aztán láthatott mindent.

Mivel nyolcra az ovihoz kellett érni, én marha optimista módon még az ébresztőt is beállítottam fél nyolcra, „nehogy elaludjunk”, de D. már fél hétkor szólt, „anya, megyünk a tűűűűzoltókhoz!!!”

Odafelé busz vitte őket, megnézhették a tűzoltóállomást, a felszereléseket, Tömlőt, felvitték őket a kosárral magasra, felpróbálták a gázálarcot, tuti volt… a fotókért köszi Vikinek, így legalább láthatom, mi is volt (bár erről valamivel részletesebb beszámolót hallgattam végig D-től, mint a múlt heti hajókázásról). Visszafelé villamossal mentek az aprónépek, mert sokuk igen-igen ritkán ül ilyenen (kocsinemzedék), ez is majdnem akkora élmény nekik, mint a hajózás…

Tündi

Tündi már 3 éve jár mihozzánk hétfőnként, és még egyetlenegy képet sem tettem fel róla. Most aztán mondtam, hogy lefotózom, mert már nem csak a takarításban segít nekem… Az elmúlt fél évben ugye járok műkörmöshöz, nagyon szeretem, mert a saját körmeim elég ergyák, így meg legalább szép a kezem… igenám, de eleinte ugye nem volt gond, lévén amíg G. kisbaba volt, tök nyugiban elvolt az alatt az egy óra alatt a babakocsiban, amíg én szépültem. Két hónapja azonban belázadt, és miután már gyakorlatilag végignyígta az egy órát, komolyan el kellett gondolkodnom azon, hogy mennyire kell nekem szépnek lenni. Amúgy is mindig hétfőn jártam, délelőtt, hogy Tünde nyugodtan molyolhasson addig is, ne zargassuk, most azonban más módszert kellett kitalálni. Ha sétálok a babeccel, az oké, csak az egy helyben ácsorgás, kocsiba bekötve, az nem megy neki… Erre Tünde jött a mentő ötlettel: sétáljunk délelőtt, addig Ő belehúz, és megcsinálja a zajos melókat (porszívózás pl.), majd ebéd után úgyis aluszik G., menjek azalatt szépülni… Kipróbáltuk, bevált. Most minden második héten ebédidőben megyek körmölni, addig G. alusz, Tündi meg figyel rá, és ha gond van, akkor ott van… A fennmaradó hétfőkön meg mehetek popsiszépítésre. Oltári hálás vagyok az ötletért, így a kecske is jóllakik, és a kápi is megmarad…G.-nek mindegy, ki van a bébiőr közelében, nekem meg nem kell lemondani a szépséges körmeimről…. királyságos dógom’ van… Ja, és G. természetesen amúgy is odavan Tündiért, Dájíval egyetemben, úgyhogy ha bébiszitter kell, akkor sem sokat szoktam gondolkodni, kit is hívjak…

Nincs valakinél egy Grál????

Csak hogy ne legyen unalmas a hétvége, mára áthívtuk Márkóékat játszani. Sajna hiába van új gépem, összesen egyetlen használható fotót sikerült csinálnom… Naja, mondjuk az is igaz, hogy mivel Carlos beült a nappaliba középre, és fél délelőtt egyszerre lefoglalta mind a három gyereket, mi Anettel csak ültünk a fotelben, és dumáltunk… talán ha egyszer is felálltam volna, hogy valami megfelelő szöget keressek a fotók készítéséhez, akkor nem jártam volna így… de lusta állat vagyok, és nagyon élveztem, hogy a gyerekek tök jól elvannak, és nem mozdultam. Sőt, mondtam Carlosnak, hogy néha átjöhet ám hívás nélkül is, „csak úgy” mindig szívesen látjuk ;-)))) Aztán mikor Anett halkan megjegyezte, hogy a múltkor, mire Ő felébredt, C. ki is takarított, akkor már felajánlottam a fenti szobát is, állandó lakhatásra…

Szóval elvoltunk.

Délután megjött T. is, a kölkök örültek, pláne, amikor az apjuk kitalálta, hogy hogy is tudnának együtt bobocarozni…nemes egyszerűséggel összekötötte a két kölköt egy övvel, így megszűnt a veszély, hogy az egyik kanyarban D. elveszíti Gábort… Oltári volt, ahogy rötyögve fel-alá száguldoztak…

Este volt még T-nek aranyos megnyilvánulása: néztük az Indiana Jonest (utolsó keresztes lovag), közben a bébiőrön keresztül hallgattuk G. szokásos esti köhécselését (nem, nem vészes, semmi komoly, picit taknyos csak, de a krupp miatt ettől is már idegrángásunk van rögtön).

Közben Indi sikeresen bejut a templomba, briliáns logikával kiválasztja a valódi grált a sok ül, vizet merít bele, fut az apjához, aki haslövéssel fetreng a padlón, megitatja az éltető vízzel, és lőn feltámadás-sebgyógyulás…

T. nézi-nézi, majd megszólal: nekem is kéne egy ilyen Grál, basszus, azon nyomban megitatnám belőle a Gábort….

Szüreti muri a Bókay kertben

Mivel ma T. lelépett a Tiszára horgászni pasibuliba, gondoltam kell valami program. Alaphangon azt beszéltük meg Gabival, hogy délután átjönnek játszani, ám amikor felkeltem reggel, és bekapcsoltam a gépet, várt egy ímél tőle, hogy a Bókay kertben szüreti mulatság lesz, nincs-e kedvünk csatlakozni, merthogy ők délelőtt kimennének. Gyorsan dobtam neki sms-t, hogy hívjon, ha már felkeltek, rögtön hívott is (itt megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok már talpon, mert bár már fél nyolc volt, én úgy éreztem, mintha hajnali hat lenne, addigra bepakoltam a mosogatógépet, egy mosást, bekapcsoltam D-nek a mesét, tisztába raktam Gábort…), mondom tudunk menni, de úgy, hogy 9re ott lennénk, mert T-vel vitetnénk el magunkat, amikor indul a buliba. Mondta, semmi gond, majd ott reggelizünk, kicsit játszanak a kicsik, aztán együtt majd elsétálunk. Így is lett. Dávid nagyon örült Lucának (és viszont), egyből bevonultak Luca szobájába játszani. D. már itthon mondta, hogy Lucának van vonata, én ugyan állítottam, hogy nincs, de Ő emlékezett jól, tényleg van neki (megjegyzem, ugyanolyan nekünk is van, itthon sose kerül elő, még egyszer nem mondta, hogy avval akarna játszani). Rá is csapott rögtön, elkezdte összerakni, mi meg szakadtunk a röhögéstől, mert Luca meg szedte elő a babákat- babaruhákat, közben próbálta D-t rávenni, hogy csatlakozzon: „nézd, nekem van ám babaruhám!!!”, „jó” mondja erre D., de fel se néz, hanem tovább tologatja a vonatot. „Babám is van”..”Aha”, és tologat. Mi meg lesünk, és röhögünk. Volt aztán közös reggeli, aztán felkerekedtünk, és indulás. Megnéztük a piacnál a menetre felsorakozott szüreti kocsikat, majd elballagtunk a Bókay-kertbe (Dávid és Luca nagyrészt kézen fogva, néha egy-egy puszival, mi meg olvadoztunk). Ott első körben kürtőskalit kerestünk, de az nem volt, és hogy ettől ne legyenek depisek a gyerekek, gyorsan befizettük őket egy kör ugrálóvárazásra. A tulaj hapsi rendes volt, mondta rakjam be Gábort is nyugodtan, de fizetni nem engedett utána, sőt, amikor D. gaytagumija megadta magát, előszedett egy hajókötelet, hogy azzal kössem fel a gatyót. Mondtam, hogy a kabátomon van öv, megpróbálom azzal, erre kijelentette, hogy a kabát így szép, inkább odaadja a kötelet. Lucát utána Gabi a körtánc felé terelte, D-t erre nem lehetett rávenni, így elmentünk vattacukorért. A srác akkorát csinált neki, hogy már én szóltam rá, hogy elég lesz, erre mondta, hogy akkor had csináljon egyet Gábornak is, egy kicsit legalább, mondom oké, legyen… de fizetni ő sem engedett (érdemes volt sminket dobni magamra a reggeli kapkodásban, úgy látszik… vagy az is lehet, hogy D. kék hajókötéllel rögzített gatyája hatotta meg). Fél tizenkettőkor aztán elindultunk kifelé, még megnéztük az akkor bevonuló lovasmenetet (bár D-nek igazából az őket biztosító rendőrök, és azok motorjai tetszettek), és megbeszéltük, hogy akkor most mindenki hazamegy, kis pihi, és 3ra akkor átjönnek (nem a rendőrök, hanem Lucáék). Itthon 10 perc alatt megebédeltünk, leraktam a gyerekeket, ekkor volt délután egy óra, és mivel egy hang se hallatszott ki egyiküktől se, én is eldobtam magam a hálóban. Háromkor nyitottam ki a szemem, 5 perc múlva hívott Gabi, hogy úton vannak. Mire megérkeztek, addigra a kölkeim is felébredtek. Előszedtem a héten vásizott ujjfestő készletet, a reggel kinyomtatott színezhető lapokat, lepapíroztam az étkezőasztalt, és D. meg Luca boldogan festhettek… Gyorsan elment a délután, és amikor Lucáék hazamentek, utána se volt sok gond a gyerekekkel, jól el voltak fáradva… Fél kilencre aludt mind a kettő… Szeretem, ha hétvégén vannak ilyen programok, főleg, ha egyedül vagyok velük.

Dumák

D. szövegel. Mindent megmagyaráz, néha rögtön magának, néha nekem (vagy aki felelősségre vonja.

Idézek:

Megyünk szerda reggel az emeletre, hogy vigyünk kávét a mamának. Rögtön kérdi:

„És az Imre bácsi hóóó van???”

Mondom otthon.

„Igen, otthon van, a kutyájával, aki bátor!!!” (magyarázat: a kutyát Bátornak hívják…)

Este, miután a mese előtt elfogyasztott egy adag kakaót, fogat mostunk, megy aludni, és újabb kakaót koldul. Mondom neki, éjjelre víz jár, mert már nem kisbaba. Erre ő:

„ kakaót kérek, mert az előbb is kakaót ittam, és ha most vizet iszok, akkor össze fog kavarodni a gyomrom, és beteg leszek” Erre most mit mondjak???

Tegnap este, szitu ugyanaz, vége a mesének.

„mért van minden mesének vége?” Mondom, mert minden mesének vége van valamikor…

„egyszer vegyél nekem olyan mesét, aminek sosincs vége!!!!!”

Édes…

Aztán Tamással is röhögtünk egy jót: keresi a fülhallgatóját, kérdezi, hova raktam…

Mondom, hova? Hát a járókába dobtam be, oda úgyse megy egyik gyerek se, ott biztonságban van…szerintem oda fogom rejteni a karácsonyi ajándékokat is…

Szomorkás nap

Tegnap volt Sógi temetése. Az Anyu már kedden este jött Apuval Pestre, Apu ment a Dádihez aludni, Anyu nálunk maradt. Kora délelőtt befutott Klári, hogy Gábort szittelje, D. oviba ment, én közben az előző estéről maradt tojásfehérjékből összeütöttem egy csokis Pavlova-alapot (rosszkedv ellen a sütés abszolúte hat), aztán amikor megérkezett Zsófi is meg Bobó is, innen indultunk. Apu is ide jött (itt a helyi virágosnál intéztük a koszorúkat). Nagyon régen volt már olyan, hogy mi hárman, lányok mentünk volna valahova Apuékkal, kár, hogy ilyen szomorú apropó miatt jött ez így össze. Furcsa volt az út, mert szomorúak voltunk Sógi miatt, és mégis, egy csomót vihogtunk, mert ugye már mindhármunknak van gyereke, és végig arról beszélgettünk Anyuékkkal, hogy hogy is volt ez régen… amikor mentünk a Mamához, és mi hárman ültünk hátul… akkor még gyerekülés álmokban sem volt, állítólag ennek ellenére viszonylag jól elvoltunk. Most meg el se tudjuk képzelni, hogy 3 gyerek hátul, és leszíjazás nélkül is szépen ülnek, nem ölik meg egymást, nem másznak előre, stb. A temetés szép volt (amennyire egy temetés az lehet, de hát így szokták mondani), nem is ragozom, utána meg elmentünk Sógi házához, ahol volt egy kis fényképnézegetős-beszélgetős tor… Majdnem fél hat volt, hogy hazaértünk, Anyuék rögtön indultak is haza, és meg a szomorúságot orvosolandó, gyorsan befejeztem a délelőtt elkezdett tortát. T. úgy döntött, hogy karamellszálakkal kicsit feldíszíti, na, ettől D. teljesen odavolt: „én olyat kérek, amin a nyaklánc van!!!” Ma meg aztán már mintha mi se történt volna, minden ment tovább a régiben… Jó, persze, az ember gyászol a szívében, de nekem ilyenkor mindig fura, hogy tényleg, az élet nem áll meg, minden folytatódik… Hiszem, hogy van VALAMI az élet után, és azt is hiszem, hogy ebben kell is hinni, különben az emberben felmerülhet a MIÉRT… és ezen agyalni borzasztó.

Mi volt a hajón?

Életképek az oviból.

Tegnap a gyerekek hajókirándulásra mentek. Busszal elvitték őket a hajóig, és mentek egy nagy kört a Dunán… Vikit megkértem, hogy fotózzon párat (szegény próbálkozik, de ennyi nyüzsgő gyerek mellett ez nem egyszerű feladat), és milyen jól tettem. Egyrészt ugye nagyon édik az egyenruhában, másrészt meg, ha a gyereken múlna, semmit nem tudnék…

Kérdeztem délután, hogy milyen volt az ovi:

-Jó.

Majd csend. Oké, új kérdés.

-Voltatok valahol?

-Igen.

Csend.

-Csak nem hajókázni voltatok???? (muszály direktbe’….)

-De.

Csönd. Nabassza.

-És jó volt kicsim??????

-Igen.

Csend. Feladtam. Az apja továbbment.

-Mi volt ma a hajón kicsim?

-Tea. Meg babapiskóta.

És egy autóval balra el….

Ma meg az oviban készült pár fotó: a gyerekek programtábláján a gyümölcsös rizspuding készítése szerepelt, állítólag mindannyian lelkesek voltak, asszem, lassan itthon is befogom majd a gyereket… Készült kép az alvásról is, valamint az angolóráról… úgy örülök neki, hogy ezt lebótoltuk Vikivel, így legalább képen látom, mit csinál a gyerek napközben…

Szülinapok

Péntek este buliba mentem. Ritka (bár több anyukához képest gyakori) alkalom, és most mellékelek (bár kicsiben) magamról is fullos képet…csak hogy nehogy szó érje a ház elejét. Jó buli volt, bár én csak beszélgettem, a tánci elmaradt, de sok emberrel találkoztam, akikhez már rég volt szerencsém… Éjjel negyed kettőre értem haza (bár tízkor már erőst könyököltem az asztalon, olyankor szoktam aludni menni), reggel meg korán kelés volt, merthogy mentünk Ballószögre. Anyunak szeptember 9én volt a szülinapja, Apunak meg október végén lesz, és most tartottunk egy összevont ünneplést. Ugye nagy „ünnepélyességet” négy unoka mellett nehéz összehozni, de remélem, hogy nem bánták. A négy gyerek nagyon édes volt együtt egy rakáson… Nándi megindult, növésben is, mászásban is, konkrétan pont akkora, mint Gábor (pedig ugye 5 hónappal fiatalabb, ami az ő korukban majdnem egy fél élet), akkora kék szemei vannak, hogy csak na. Botomd már kész kisfiú, nagyon komolyan festett az ünnepi szerkójában, megy, rendez, intézkedik… az én két kölköcském meg hát… ugye.
Volt nagy ebéd (G. Fecó ölében tolta), tortázás (jajj, a Sugar!... amerikai csokitorta…), majd pihi után nagy közös játék a kertben. G. maradt a hintázásnál, de Botomd, Dájí, meg a két komoly, felnőtt férfi (Fecó és T.) veszélyesen nyomta: előszedte nekik Apu az íjat, nyilat, céltáblát, ők meg lőttek… D. határozottan ügyi volt, Botomd meg inkább belátta, hogy a foci neki jobban tetszik, és a labdára gyúrt azontúl. A csúcs persze megint a tűzgyújtás volt, de most már gábor is elég felnőttnek érezte magát ahoz, hogy a hintából kiszálva inkább a tűzzel játsszon (figyeltünk rá, nyugi).
Estefelé Bobóék hazamentek, merthogy Nándesz erőst fogzik, és nem akarták, hogy miattuk a másik két gyerek is ébren töltse a fél éjjelt. Tök sajnáltuk, hogy elmentek, de megértem, ez a hülye fogzás mindenkinek rossz… én nem is értem, hogy ez mért így alakult az evolúció folyamán…
Ma reggel meg felkelés után megint jöttek Zsófiék (ugye ők Kecskeméten laknak, aludni persze hazamentek ők is), kezdődhetett megint a játék. Mi meg Tamással kértünk kis kimenőt, hogy elmenjünk a helyi Decatlonba, hátha (mivel sokkal kevesebben járnak itt oda, mint Pesten), tudunk még valami jó cumót lőni a kölköknek. Hát, cucc is lett, de csúcs nem ez volt.
Én már évek óta irigyen nézem a soros görkorival közlekedő fiatalokat, és nagyon szerettem volna már kipróbálni, hogy milyen is. Pesten ugye mindig egymillióan vannak a Decatlonban, és ugyan mindig elsertepertéltem a görkorik felé, de mondom ennyi ember előtt nem égetem magam… itt viszont összesen vagy 10 ember volt az egész áruházban, így Tamást odarángattam a korikhoz, és bevallottam, hogy én bizony majd meghalok, hogy felpróbáljam. Kicsit vihogott, de mondta, hogy nosza. Felvettem, és a sorok közt bukdácsoltam vele… A tíz emberből nyolcnak érdekes módon pont arra akadt szintén dolga, de akkor már nem érdekelt, röhögve próbálkoztam (a polcok mindig megfogtak, mielőtt baj lett volna). Tnek annyira tetszett a lelkesedésem, hogy megvette nekem a korit, hogy hát akkor hajrá. Utána beugrottunk még a Teszkóba, meg a Kikbe (egész jó alvósrugik voltak G-nek, vettem is 3at… apám már 80-ast hord… D. 2 évesen hordott 80as cuccokat…), aztán visszamentünk anyuékhoz. Még ebéd előtt kimentem, hogy „szabad pákyán” is kipróbáljam a korit. Ez az egy kép készült rólam a mi gépünkkel, de túllépek önmagamon, és ideteszem emléknek… aki megjegyzést tesz az arckifejezésemre, azt megharapom… koncentráltam, na… az én koromban már nem egyszerű ám belevágni egy ilyen dolog megtanulásába… Alapvetően mindent szeretek kipróbálni, és örülök, hogy ez sem maradt ki… majd még gyakorlok, és tavaszra én leszek a Görkoris Szindi!
D. időközben elaludt, úgyhogy Gábort is letettük kaja után szuszolni, majd amikor felkeltek (tünk, mert persze én is aludtam) hazajöttünk. Csomagokat épp csak levágtuk a sarokba, és kimentünk, mert végre nem esett. A két gyerek a közeli focipályán tett-vett az apjukkal, és meg a kis forgalommentes utcácskában próbálgattam, hogy meg tudnék-e élni görkoris felszólgálóként… Egyre jobban ment, de a legjobb az volt, hogy mindannyian végre szabad levegőn lehettünk együtt, eső nélkül… Ráadásul D. marha jól szórakozott a korizásomon, gyakorlatilag nem hitt a szemének „anyuka, gőőőkorizol??”… aztán a harmadik seggreesésem után bejöttünk…