Töklámpás, macaron és vodkás hal

D.-nek tegnap készítettem egy töklámpást, cserlébe segített nekem a túrósrétes töltelékét bekeverni… hát, a keverés sokkal jobban megy neki, mint a spontán mosoly…

Aztán ma délben hívtak az oviból, hogy kicsit megy a hasa, úgyhogy gyorsan elrongyoltam érte, felhívtam a gyerekorvost, aki azt mondta, ha nincs láza, akkor nem kell kijönnie (láza??? Még csak levert sem volt…egész délután mint a csík…), elég a Smecta, meg a Protexin Restore, sok folyadék, és a hétvégi programon sem kell módosítani.

Előzetes tervek szerint holnap jön érte Apu, hogy elvigye a Dédihez, péntek délután hozza vissza, és azzal a lendülettel indulunk is Balatonföldvárra. Én szombat este visszajövök henyélni egy kicsit, mert a család majd csak kedden jön. Vasárnap színházba megyek majd Bobóval, a többi időben dvd-maratont fogok tartani (a hétvégén Alonzo győzelme feletti mámorában T. megvette nekem a Grace klinika 6. évadát, amit a tv-ben nem láttam, mert baromi későn kezdik). Remélem, G. nem betegszik le, és semmi más se jön közbe….

Egyébként T. ma is hozott meglepetést. A fodrásza hálistennek a Culinaris közelében van, és vett házilag összerakható macaront… Külön vannak a kis alapok, és vett egy nagyon tuti málnakrémet hozzá, meg még Brüsszelből hozott csokikrémet is…vacsi után csúnya édességezést csaptunk…

Ja, és még a vacsiról: ilyen fotót nem sokan csináltak még sztem: hogyan mérjünk ki pontosan 3 deci vodkát? Hát cumiüveggel… nem, nem lerészegedni akartunk, hanem T. már napok óta készült, hogy csináljak neki Heston Blumenthal féle fish and chipset…

És ugye eddig is sejtettem, hogy a pali enyhén elmebeteg, de amikor megnéztem a videót, hogy mit is főzök ma vacsira, akkor ez tényleg meggyőződésemmé vált.

A recept azon része, hogy a krumplit hogy főzzük, süssük ( a főzővízbe dobott krumplihéjtól kezdve, amivel együtt kell főzni a kruplit 10 percig, majd egyszer 140 fokos olajban sütni, utána kivenni, aztán a legmagasabb hőfokra hevített olajban még egyszer sütni) még nem is volt gázos… de a hal panírja, hogyaszongya: 20 deka rizsliszt, 20 deka normál liszt (nem is tudtam, ez a pali használ egyáltalán normál alapanyagokat), ebbe egy ek. méz, majd folyadékkén 3 deci sör, és 3 deci vodka… na, ez kiverte a biztosítékot nálam, de mondom legyen, legfeljebb majd gyorsan rendelek egy pizzát… de nem kellett, mert a hal TÉNYLEG nagyon finom lett… higgyétek el, ezen én lepődtem meg a legjobban, de most azt mondom, hogy ilyet máskor is csinálok, tuti kaja…

Egyébként én valahol arra számítottam, hogy ha ezt a tömény alkoholos tésztát forró olajba teszem, kigyullad a konyhám… 3 deci vodka… nyugi, a cumisüveget jól kimostam, mielőtt Gábornak bekevertem benne az esti tápiját…

T. a múlt héten megrendelte az amazonról H.B. könyvét…lehet, hogy neki kéne állnom elolvasni???

Csillagánizs 2.

Na, tegnap este megint voltam a főzősuliban. Már előre lehetett sejteni, hogy ez egy egészen más hangulatú este lesz, és valóban így volt. Jó, ezt tényleg nem volt nehéz kilogikázni, az est címe ugyanis a „Csokoládé csodái” volt, leírás pontosan idézve:

Csokoládé: minden, amit a csokoládéról tudni kell. Temperálás, ízesítés, felhasználhatóság
piskótákban, krémekben, bevonóként, dekorációként. Csokoládéval készült édességek hosszú sora. - vezeti: Juhos József.

Szóval előre gondoltam, hogy ha az ember vesz 3-4 kiló jó minőségű csokit, meg 8 nőt (valahogy arra tippeltem, hogy erre most csak csajok (hehe) fognak jönni, de nem így lett, az egyikük magával hozta a férjét is), akkor abból tuti nagy buli lesz.

Én először akkor sikkantottam fel örömömben, amikor megláttam a kikészített receptúrákat, ahol 3 aznapra betervezett süti volt felsorolva, köztük a Rigó Jancsi, ami nekem gyerekkorom óta az egyik kedvenc (igen, a nyolcmillió másik mellett… nem kell beszólni, igen, szeretek enni… aki már enni se szeret, azzal szerintem komoly baj van), csak már nem veszek sehol, mert a Hulalától és társaitól viszont kiráz a hideg, és már sok helyen ezt a szerencsétlen Jancsit is abból csinálják. Jójó, múltkor megígértem, hogy nem fogok sznobizni, úgyhogy a csokoládékról, azok fajtáiról, ízbeli különbségekről nem is akarok beszélni, de abban ugye mindenki egyetért velem, hogy a Hulala, kontra valódi tejszín az már egy eleve eldőlt meccs? (nacsakmégisegymondat: a csoki ritkán Katica. Mondhatni sose. És Tibi se.)

Ja, a fényképezőt előkészítettem ugyan, hogy elvigyem, de a végén persze annyira kapkodtam (meg izgultam) indulás előtt, hogy itthon felejtettem, pedig Timi áldását adta a fotózásra is, és a blogban való publikálásra irkálásra is (megmutattam neki az előző estéről szóló bejegyzést is), de esküszöm, legközelebb már tényleg nem ilyen gagyi képekkel jövök, ezek most megint telefonnal készültek…

Na, most már írok a sütésről is: tehát sütöttünk Sült csokitortát (ez neve), liszt nélkül, ellenben sok Grand Marnier-al.. már az illata is…

Csináltunk csokis kekszet, süthető csokicseppekkel, meg ugye a Rigó Jancsit…

Közben rengeteget beszélgettünk a „mesterrel” (nem tudom, milyen szó passzolna ide igazán). József (Józsizhatjuk vajon???) nagyon kedves, és főként türelmes volt, az összes kérdésünkre válaszolt, sőt, pár alapreceptet is lediktált gyorsan (tuti piskóta lapra, karikára, sütési idők úgy általában és ilyesmik), és az ízlésünkön is kupált egy keveset (nem csak a csoki meg a tejszín nem mindegy persze, hanem a vaj is lényeg, etc.).

Ja, és volt csoki temperálás is, meg csokidísz készítés, aminek én még sose álltam neki itthon, így, hogy megnéztem, mi is ez pontosan, így már azért sanszosabb, hogy egyszer-kétszer majd a küllemmel is törődök… igaz, hogy a csokidíszhez való kis papírtölcsér hajtogatása mindegyikünknek eltartott vagy negyed óráig, de most már az is megy.

Persze ezenközben egy csomót röhögtünk is, meg nyalakodtunk, a végén megettük a sütik egy részét, ettől persze felpörögtünk, és amikor vége volt, még vagy fél órát beszélgettünk egy páran Józsival (téma volt a sült fagylalt, a crepe suzette, és még sok más), majd érzékeny búcsút vettünk egymástól (meg a maradék sütiktől). Jövő hónapban megyek a bonbonkészítősre is, amit szintén majd Józsi tart, remélem, akkor majd a temperálás is bevésődik… mert attól még mindig hidegrázásom van…

Úgyhogy jelentem, a „mi legyen a hobbim a télen” c. hadművelet lezárult, ide fogok járni, és slussz.

Gábor első szava...

Hétvégén nem volt semmi különös, leszámítva, hogy Alonzo megint eggyel közelebb került a világbajnoksághoz…és az én kisebbik fiam megszólalt… ez a kettő csak látszólag nem függ össze, valójában nagyon is.

Szombaton edzés volt, ugyebár, de korán kezdődött, így felvettük, és T. akkor állt neki megnézni, amikor felébredt. Közben persze Gábor egyfolytában az apjára csimpaszkodott, aki próbált neki kedvet csinálni a műsorhoz, és mutogatott a tévé felé, hogy „nézd, Gábor, autó!!!!”. G.-t persze a távirányító ezerszer jobban érdekelte, de hát ezen nem is csodálkoztam.

Vasárnap a futamot persze élőben nézte T. is, (többnyire bezárkózva a hálószobába, merthogy ott azért nyugisabb”, de mi is azt „néztük” a nappaliban (D. a felét valóban figyelemmel követte, hanyattdobta magát a földön, a kis üdítője a kezében (később gondolom majd ezt váltja ki a sörösdoboz…)), szóvalhát arra az adóra volt kapcsolva a tévé.

Épp a tejpépet kanalaztam Gáborba, amikor az én kis kincsem a kezével a tévé felé intett, majd rám nézett, és csillogó szemmel, teljesen tisztán ejtve közölte velem, hogy „autó”.

Miután látta rajtam a csodálatot (és meg is dicsértem), onnantól a nap folyamán ezt elmondta még vagy 1324-szer…

Tehát megvan az első szó…

Másnál??? Apa, anya… nálunk??? Autó… ez van.

Ki a kreatívabb???

Minekutána ma Gábor úgy döntött, hogy neki tényleg a fémtálak a legkedvesebb játékai, és annak érdekében, hogy azokhoz hozzá is kéne jutni, megtanulta, hogy hogy kell kinyitni a fiókokat… 5ször vettem el tőle a tálakat, 5ször raktam vissza őket a helyükre, 5ször közöltem nyomatékosan (és egyre hangosabban) hogy „nem, Gábor, NEM!!!”, és ezt a gyerek 5ször tojta le, kénytelen voltam keményebb eszközökhöz folyamodni…. Szerintetek egy 14 hónapos gyereknek mennyi idő kell ahoz, hogy megtanulja kinyitni a hevederzárakat???

(Igen, tudom, ez nem az a kimondott biztonsági fiókzár, de amik voltak itthon, azokat már felhasználtam… és most gyors megoldás kellett, muszáj voltam kreatív lenni, így aztán előkaptam a Trunki bőrönd húzókáját…)

Csillagánizs 1.

2 hete kábé, hogy egyik kora este, még fürdetés előtt, a gyerekek játszottak a sarokban, mi ültünk a kanapén, és néztük fél szemmel a Szuperdadát. SZD. épp azt próbálta a családdal megértetni, hogy a fiúgyerekeknek mennyire fontos az apjukkal közösen töltött idő, amikor is T. megjegyezte, hogy valóban, amikor a lakás miatt múltkor esti programom volt, milyen jól eljátszott a gyerekekkel. Mondom, hát azt most is lehet… erre kicsit félve, hogy mit szólok, mondta, hogy persze, akármikor lehet játszani a gyerekekkel, de ő igazából arra gondolt, hogy milyen más az, amikor nem vagyok itthon. Először azt hittem, válni akar… nem ám, tudom, hogy nem, de tényleg jobban tud (kénytelen) velük foglalkozni, ha én nem vagyok a közelben. Láttam rajta, hogy kicsit kínban van, hogy ehhez mit fogok szólni, már hogy jobb neki nélkülem, de én meg bőszen helyeseltem, és mondtam, hogy „drágám, semmi gond, isten látja a lelkemet, nem venném a szívemre, ha nem adnám meg neked a lehetőséget, hogy szabadon légy apa, valamit majd kitalálok, istenbizony tudok magamnak programot csinálni havi pár alkalommal, ha más nem, elmegyek moziba, ez aztán ne tartson minket vissza a gyerekekkel való kapcsolatteremtésedtől…!!!”. Másnap az esti film alatt buzeráltam a netet, jó szokásom szerint, épp sütőtökpite receptet kerestem, és bevillant, hogy mit is kéne csinálni…

Pár hónapja egyszer Ízbolygó már ajánlgatta nekem a Csillagánizs főzőiskolát. Uccu, gyorsan megnéztem az órarendjüket. Találtam is élből vagy 5 olyan estét, amire jó volna elmenni, de hát azért túlzásokba ne essünk…meg hát a programok nagy része addigra már létszámilag betelt (népszerű a hely, úgy látszik). Viszont a „Csokoládé csodái” c estre volt még hely, gyorsan egyeztettem Cicukával, és regisztráltam is rá. A másik, ami nagyon tetszett, az a „Vágjunk bele” est volt, de az sajna addigra megtelt, de mivel már régóta sejtem, hogy szeletelésileg még van hova fejlődnöm, feliratkoztam a várólistára. Gyorsan elutaltam a pénzt a csokiestre, gondoltam, ha jó lesz, akkor majd a novemberi programokat már majd időben lefoglalom, nehogy lecsússzak valami tutiról.

Rá pár napra csöngött a telefonom, egy nagyon kedves csaj hívott a Csillagánizsból, hogy valaki hálisten visszamondta a szeletelős estét, volna-é kedvem… Nanáhogy.

A csokis jövő hét hétfőn lesz, a szeletelős meg mára volt meghirdetve, úgyhogy gyorsan lebeszéltem T-vel, hogy oké, hogy aktívan apa akar lenni, de ilyen gyakran is??? Mondta, hogy persze, semmi gond, menjek szeletelni nyugodtan…

Az, hogy feldobódtam, az nem is szó erre, izgultam, mint az állat, azóta már mindenkinek mesélem, hogy hova is fogok én menni, és ma már hajnali fél hat óta nem tudtam aludni…

Jelentem, megvolt az első estém.

A „suli” nagyon szép, a séf, aki tartotta az órát, az szintén, nagyon profi és kedves volt (már amikor szegény nem fogta a fejét, látván a késtartási technikánkat), és a „vágótársak” (by Cicuka) is nagyon rendben voltak…

Én magamról eddig azt hittem, hogy nem vagyok tragikusan béna… hááát, azért van hova fejlődni… Péter (Várvizi Péter) azért néha megdicsért: „na, még 3-4 lavórnyit felvágsz, és egész szép lesz…”… kár, hogy ez pont az aprókockánál (brunoise, bocs) hangzott el…egy félmaréknyit hoztam össze cca. 10 perc alatt… tehát már csak gyakorolni kell…

Szóval, az egész este nagyon jó volt, 3 órányi szeletelés után megettük a húslevest (Pot au feu), amit közben Péter rittyentett (ebbe mentek a feldarabolt zöldségek), meg a közben elkészített velős pirítóst, mustárral (ja, megtanultuk, hogy hogy kell házilag mustárt készíteni… nagyon egyszerű, tényleg, és zongorázni lehet a különbséget eközött, meg a tubusos izé közt… jó, megígérem, nem leszek kajasznob, de ami jó, az jó, ilyet is biztos csinálok majd itthon). A fotó olyan amilyen, telefonnal csináltam, és a végén engedélyt is kértem Pétertől, hogy feltegyem, mondom, legyen valami kép is az első főzősuliról… mert hogy még sokszor fogok menni, az biztos!!! (Legközelebb hétfőn, csokizni….húdevárommár!!!)

Mit rajzoljunk anyának???

És ha már a telefonálást, mint mentőövet említettem tegnap, ma D., mintha csak olvasná a blogot, újabb „beszólással” örvendeztetett meg.

Tegnap, mikor az apja ment érte az oviba, büszkén mutatta legújabb rajzőt, amin egy elég jól felismerhető autó volt. Haza is hozták a múvet, ki is raktuk D. faliújságjára, és együtt örvendeztünk neki (D. ugyanis ritkán rajzol, nem szeret, és nem is tud… Én baromi elfogult vagyok ugyan a gyerekemmel, de az tény, hogy a rajz az nem az ő pályája… vagy csak baromi későn fog rákapni…mindegy, nem megy neki egyenlőre). A sok dicséret nyilván megmozgatott benne valamit, mert ma oviba induláskor közölte, hogy ma is fog rajzolni. Kérdeztem, hogy és mit fog rajzolni? „Autót” (Nahát….), „Autót fogok rajzolni apának és Gábornak!!!!”. Kérdem, és nekem nem????? „nem. Neked nem rajzolok autót. Neked telefont fogok rajzolni…”.

Hát félrenyeltem a nyálam a hirtelen feltörő nevetéstől….

Mondom, igen, telefont? „Igen… de nem tudok telefont rajzolni, úgyhogy majd megkérem a Vikit, hogy mutassa meg, hogy hogy kell”. Frankó, az óvónő is majd azt hiszi, hogy akkor is állandóan telefonálok, amikor a gyerekkel kéne foglalkozni…. Pedig, Viki, hidd el, hogy nem!!!!!

Ja, és még egy: a múltkor volt ugye a repülő-autó odakészítése a tányérokhoz… Tegnap este épp melegítettem Gábornak a tápit, D. is már alváshoz készült, előtte még „boltosat” játszott (fog egy autót (igen, autót), megkérdezi, mit hozzon nekem a boltból, én mondok valamit, eltolja messzebba verdát, és motyog „szia, szeretnék venni egy…t” „jó, köszönöm, szia!!!”, majd visszakanyarodik az autóval: „Anyuka, meghoztam!!!), és kérdezte, hogy levelet kérek-e, vagy csokigolyót, én félig odafigyelve rávágtam, hogy csokigolyót, mondta, hogy jó, beteszi a hűtőbe… Közben én vittem Gábort aludni, majd lefektettem D.t is… Később nyitottam a hűtőt… és ott voltak nekem a csokigolyók (meg egy levél is, hátha az is akartam, csak nem mondtam…)… figyelmes gyerek…

Ja, a golyók egyébként a virágok tövénél levő agyaggolyók…

Ezek megőrültek by Dájí

Igen, sok helyen olvastam én is, hogy tévé nem minden esetben tanítja jóra a gyereket. De minden otthon levő kismama tudja, hogy nagyjából a tévé köti össze külvilággal (meg a telefon, ja… én is napközben vagy a tévét hallgatom, vagy telefonon csacsogok a hasonló helyzetű barátnőimmel…), szükség van rá (legalábbis én így vagyok vele), hogy valami szóljon… És hát igen, sokat megy a Baby tv is, meg amikor D. hazaér, akkor a JimJam, de a híradóra azért mindig odakapcsolok. Fél hétkor mennek fürdeni a gyerekek. A kádba bepakolásukat általában T. intézi, én addig nekiállok teríteni, vacsit főzni-melegíteni, hogy mikor végeznek a fürdéssel, akkor együtt tudjunk asztalhoz ülni. A Tv közben marad a TV2-n (valamiért azt a híradót szeretem). Most híradó után ugye mindig az „Ezek megőrültek” c. műsor(???) megy… És ma D. bebizonyította, hogy annak ellenére, hogy ő spec. háttal ül a tv-nek kaja közben, azért leszűri belőle, amit le kell… Tegnapi egyik feladatuk a celebeknek az volt, hogy miután meghempergőztek egy lavórnyi szappanos vízben, nekifutásból élő tekegolyóként kellett bábukat borogatniuk. Erre ma D., amíg az apja Gábort öltöztette, kimászott a kádból, (ahol előtte bekapcsolta a buborékoztatót, hogy jó nagy hab legyen), és „nézd, csúszok” felkiáltással, Leót leköröző technikával csúszkált, közben próbálta felborítani a mosdókagylót, és a kiskukát… Muszáj volt először lefotóznom, majd levideóznom, és csak utána szúrtam le, hogy mégis mit csinál… kár, hogy a hitelem a röhögéstől odavolt…

Ja, videó az oldalsávban...

G. szórakozik

Gábor ma hajtogatás közben megszerezte a páratlanzokni-dobozt, majd miután azzal végzett, kinyitotta az egyik fiókot, és két fémtállal szórakoztatta magát: kettőt a keze alá igazított, és tologatta veszett módon… tudjátok,milyen hangja van két fémtálnak egy recézett kövön tolva??? Akarjátok????A videósávba feltöltöttem egy videót róla…. De csak hanggal érdemes megnézni!!!

Egyébként van még ott új videó az ugrálóvárazásról is...

D. és Luca moziban

Gabinak is meséltem csütörtökön, hogy kéne „kettesben programot” szervezni a gyerekekkel, kértem, hogy ha van valami tippje (Ő olyan szinten képben van általában a hétvégi programokkal, hogy hozzá képest a Pesti Est lófüle), most épp hirtelen nem volt ötlete, de két óra múlva felhívott, hogy huhúúú, a Corvin moziban monstre Bogyó és Babóca vetítés lesz.

Luca imádja a Bogyó és Babócát (innentől BB), úgyhogy ők elmennének, csatlakozunk-é.

Kaptam az alkalmon, mondom de buli lesz, D. sose volt még moziban (Luca se, és ha már itt tartunk, Gabi is régen ;-) ), menjünk. Meg is beszéltük, hogyha gáz lesz (hangos, vagy hosszú (nem tudtuk elgondolni, hogy 70 percet végigüljön mind a két gyerek), vagy kiborul a kóla, vagy kiborul a kukó, vagy kiborulok én a mesétől) akkor legfeljebb kijövünk.

D-nél beharangoztam a dolgot, úgyhogy tegnap reggel már hajnali 6kor felkelt, hogy mikor megyünk moziba végre??? Fél kilencig kellett csak várni, akkorra mentünk át Gabiékhoz, és onnan indultunk neki négyesben.

Meg kell mondjam, mind a két gyerek tündérien viselkedett az odaúton (D. ritkán BKVzik, úgyhogy élvezte a buszt, metrót), majd a kukó-üccsi vásárlás is lement csont nélkül (D. sárkányos menüt kért, Luca Srekkeset. Luca poharán Srekkné asszonyság, más néven Fiona szerepelt egy bábu képében, aminek bólogató kutyákra hajazó feje volt… Majd betoltunk, amikor Luca megrázta a poharát, amitől Fiona őrült bólogatásba kezdett, Luca meg lelkesen mutatta az anyjának: „nézd, anya, azt mondja: igenigenigenigenigenigen”… nagyon röhögtünk), beültünk a terembe, a két gyerek egymás mellé, majd kezdődött a vetítés.

Megmondom őszintén, D. még nem látott BB-t, merthogy megvannak a bevált meséi, és nem nagyon akar változtatni sose, én se erőltetem, úgyhogy még nekem is újdonság volt.

D. és Luca tátott szájjal nézték az egymás után következő részeket, és végigülték az egész 70 percet (őőőőőőő….igen, én kicsit untam… lehet, hogy mégiscsak felnőttem időközben???? Aranyos mese ez, tényleg, de 13 rész egymás után…. Amikor ötödször csendült fel a „ BB, két jóbarát kalandja…” c. „filmzene”, akkor egy kicsit megrogytam, de aztán azért csak végignéztem szépen a helyemen én is, nem ugráltam, nem hangoskodtam….), iszonyat büszkék voltunk rájuk.

Mozi után volt még egy kis galambkergetés, majd sima hazaút, délután meg D. a kertben játszott Gáborral… Ettek kukót, ugráltak a trambulinon (illetve D. ugrált, G. meg pattogott, ahogy dobálta őt a cucc, és röhögött… tudom, a kisbabák(?) nem RÖHÖGNEK, hanem aranyosan nevetnek, de G. röhögött…), ők voltak a megtestesült „jó testvérek”. Egyébként ez ment ma is, egész nap tök jól elvoltak együtt (bár délelőtt azért D.nek volt megint egy kis magánprogramja, az apja kivitte a reptérre, hogy nézzenek fel-le szálló repcsiket, de D. 10 perc után közölte,hogy a repcsik hangosak, inkább menjenek el a Teszkóba, elintézni a rájuk bízott bevásárlást….), még kukagyorsulási versenyt is rendeztek….

Még ez a nézés...

Ma ovi után kimentünk a játszótérre, együtt, mind a négyen, és ott klattyintottam ezt a képet D-ről… Azt hiszem nem kell hozzá magyarázat… dögös kis pasi lesz belőle.