Haló, Luca!!!!

Na, tegnap azért bepótoltuk a Lucás randit. Délelőtt megjött Klári, hogy egy kis gyerekfelügyelettel megtámogasson majd minket, amikor holnap akarunk menni a Bóbiékhoz háztűznézőbe, dumáltunk egy csomót, közben Gabival megbeszéltem, hogy amikor indulnak otthonról, akkor felhív, mert van a gyógyszertárban némi intéznivalóm, és ha akkor elindulok, amikor Ők is, akkor nagyjából egyszerre érünk a gyógyszertár elé. Így is lett, már ott álltak, amikor jöttem ki, és Luca rögtön közölte is velem: „nagyon szeretem Dávidot”. Az anyja esküszik rá, hogy ezt magától kezdte el mondogatni amikor elindultak otthonról, és én el is hiszem neki, és jól meg is hatódtam. Aztán ugyanezt elmondta a Klárinak is, majd amikor D. megjött az oviból, akkor vele is közölte (az meg csak pislogott…kérdem én: ez a férfiakban már genetikusan benne van, hogy rögtön lefagynak, mihelyt az ember közli velük az érzéseit?). A vallomáson kívül egyébként volt sok játék, némi evészet, majd amikor indulni akartak haza, kérdeztem D-t, hogy esetleg kikísérjük-e őket a villamoshoz, ezen Luca belelkesedett, odaállt Dávid elé, két kézzel torkon ragadta, és belekiabált az arcába, hogy „kiséjé ki! Kiséjé ki!”… mi meg bepisiltunk... persze pont akkor nem volt nálam a gép, de mindegy. Nagyon vicces volt. Így hát öltözés, kikísérés, útközben kergetőzés, bújócskázás, kirakatbámulás, majd amikor a zöldségesnél megtörtént az elválás-integetés, az én fiam megcélozta a a telefonfülkét, kiabált, hogy adjam oda neki a lilát, majd amikor megkapta, beleordított, hogy „haló, Luca, haló, majd gyere!!”…. Hát nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek…