Holnap a gyerek elutazik Apuval Ballószögre, hogy egy kicsit Apu is kiélhesse magát vele, de előtte ma, ovi után átmentünk mindannyian a Lilikéékhez (Apu anyujának a húga), hogy egy kicsit Gábort is mutogathassam. Sikere volt mind a két gyereknek, Lilike sütött egy halom palacsintát, volt egy csomó játék, Gábor meg hozta a kis vigyorgós formáját. Nagyon jól éreztük magunkat, Dávid egyszer csak rájött, hogy mi az az új, amivel mindenkit meg lehet hódítani: ez pedig a versmondás. Egyszer csak úgy döntött, hogy márpedig ő Latinovits Zoltán nyomdokaiba fog lépni, és szavalt. Volt cirmoscicahaj, meg jobrradűbalradűl, csigabigagyereki, meg teddybear, meg minden… Elájult mindenki (én is, mert ez a tehetségét úgy látszik kizárólag a nagyközönségnek tartogatta)…aztán itthon tartott még egy előadást: amikor hazaértünk, elkezdte mesélni Apunak, hogy hogyan bucskázott le múltkorjában a lépcsőn…. Hát beszartam a röhögéstől: lefeküdt a földre, mondta: „így estem…le „, és közben buzgón nyújtogatta az ég felé a virgácsait…kész voltam. (kár, hogy a fényképező közben még a pelenkázótáska aljában lapult, akkor került csak elő, amikor már az apjával olvastak valami mesekönyvet…)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése