A kicsi kocsim

Anya a nagy pakolásban már nem is nagyon tudja, hogy mivel kössön le engem, mert egyfolytában a bőröndökbe szeretnék bejutni… Most őszintén, mi ezen a csodálkoznivaló? De annyit legalább elértem vele, hogy hódolhatok a másik szenvedélyemnek, konkrétan az autózásnak. Eddig például a mellékelt képen látható kisautó (egy igazi Jaguár) a vitrinben foglalt helyet, és nekem meg csak nézni volt szabad, de most már ezt is megkaptam, és legalább fél órát tologattam a nappaliban, meg a folyosón, és berregtem vele. Imádom a kocsikat! Aztán délután megtaláltuk az igazi nekem való verdát! Elmentünk ugyanis a Müllerbe, hogy feltankoljuk a tea- és bébiétel készletünket az útra, és otan jó kis gyerekjátékokat is lehet kapni, én meg kiböktem egy nagyon szép piros autót, amihez nekem már nem is kell külön berregni, ugyanis van neki egy távírányítója, amit ha nyomkodok, akkor a kicsikocsi ezerrel megy előre, hátra, meg körbe-körbe! Apa először kicsit drágálta, és megpróbálta a figyelmemet elterelni, és egy vacak műanyag dömpert nyomkodott a kezembe, hogy nézzem meg, az is piros, meg mennyivel nagyobb, de én nem hagytam magam, a dömpert egyszerűen kivágtam a bevásárlókosárból, így végül nekem lett igazam, és megvettük Kicsikocsit. Otthon aztán őrült autózás vette kezdetét, sőt, amikor ma megjött a Vira Mama, Neki is megmutattatm, hogy milyen járgányom van. A Mama meg egy szép könyvet hozott nekem, amiből aztán egy csomót olvasgattunk (nem is tudom, nekem tetszettek-e jobban a benne levő versek, vagy a Mamának), Anya meg nekiállt tortát sütni, merthogy holnap megyünk megünnepelni a Bóbita fennállásának 30. évfordulóját, és Anya az ajándék mellé a sütit szánja kísérőnek. Ja, és még este még egy nagy játszás volt, ezúttal Anya meg Apa meg Mama játszottak, mert a bevásárlótúrán beszereztük a legújabb WII kiegészítőt is, amivel lehet otthon síugrást, meg aerobikot, meg ógát, meg hullahoppot játszani… Én félálomban hallottam a nagy vihogást a szobámban, na gondoltam, épp most röhögnek Apán, aki tekeri a derekát őrült módon, hogy kenterbe verje Anyát hullahoppban.. És meg is fogadtam magamban, hogy hamar meg fogom én azt a játékot tanulni, és majd jól mindenkit legyőzök!!!!

Készülődés

No, tegnapelőtt aztán befejeztük a balatoni nyaralásunkat, és hazajöttünk, hogy lélekben és bőröndileg egyaránt felkészüljünk a Nagy Törökországi Nyaralásra. Anya elmesélte ennek is a sztoriját (elég nagydumás, de hát istenem, most még nem tudok annyira beszélni, hogy megmondjam Neki, hogy a kevesebb néha több, úgyhogy akit nem érdekel, az mostan ugorjon). Szóval: annó, még vagy három évvel ezelőtt (amikor Anya meg Apa még csak magukban tervezték, hogy majd egyszer LEHET, hogy összeházasodnak, és ELKÉPZELHETŐ, hogy majd egyszer gyerekük is lesz) Apa mondta Anyának, hogy Ő választhatja ki, hogy hova menjenek nyáron nyaralni (előttem állítólag télen még telelni is jártak). Odaadta a kezébe a Neckerman katalógust, Anya meg őrült módon lapozgatta, és mondta, hogy szíve szerint sok helyre elutazna, nem is tudja, hogy most mi alapján válogasson. Aztán egyszer csak meglátta, hogy az egyik törökországi szállodának van saját csúszdaparkja, és mivel nem sokkal előtte csalódottan vette tudomásul, hogy a hazai csúszdaparkoknál egy-egy lecsúszáshoz 20 perceket kell sorban állni, erre a szállodára esett a választás. No, ezt a döntést aztán nem bánták meg! Egy hétig gyakorlatilag folyton vizesek voltak, újraélték a gyerekkorukat, na és akkor megegyeztek, hogy ha EGYSZER tényleg lesz gyerekük, akkor ide fognak jönni először nyaralni. És most, amikor már én is nyaralhatok, és saját útlevelem is van, ezt be is tartják, úgyhogy hétfőn repülőre ülünk, és irány a NTNy (Nagy Törökországi Nyaralás, tudjátok). Szóval tegnap már elkezdődött a nagy készülődés, Anya mos, mint egy mosómedve, meg vasal őrült módon, meg gyártja a listáit, hogy mit ne hagyjon itthon… Mi meg Apával kajánul szemléljük. De ma azért szünetet is tartottunk, mert Apának fodrászhoz kellett mennie, és mi meg Vele tartottunk, és útközben kiszálltunk anya Cégénél (már ahol dolgozik-zott), és meglátogattuk a munkatársakat. Nikol irodáját seperc alatt szétromboltam, és jutalmul kaptam kekszet is! A barna lány a fotón Kati, Ő szintén Anya munkatársa, és nagyon tetszett nekem! Szép lány, nekem meg jó az ízlésem… Hazafelé meg beugrottunk Balázskáékhoz, mert Ők meg új házba költöznek a jövőhéten, és mivel Balázs nem annyira kultiválja a Maci-fotelt, az Anyuja azt mondta, hogy megkaphatom játszani, legalább ez már nem foglalja a helyet költözéskor. Hát, nagyon szépen köszönjük, én nagyon szeretem ezt a macit! Hazaérve nem is voltam hajlandó belőle kimászni, sőt, amikor aludni akart vinni Anya, akkor addig ordítottam, amíg meg nem értette, hogy mit akarok, és Macit odafektette a szobámban a kanapéra, hogy őrizze az álmomat… egyből nem is volt semmi bajom! Köszönet Maciért!!!

Élmény

Ma megint nagyon jó nap volt! Minden volt benne, amire csak egy babecka vágyhat! Reggel rögtön a kertbe mehettem játszani, még ott is reggeliztem! Megnéztem a kis fenyőmet, amit Nagyi vett nekem karácsonykor, és szépen el is ültete, és még egy táblácskát is írt nekem hozzá, amit Anya fel is olvasott nekem. Az van ráírva, hogy „Dávid első karácsonyára, 2007”. Szép kis fa, nem? No, nem azért, mert az enyém, csak szép… Miután a kertmár kicsinek bizonyolt nekem, a Nagyi meg Kati elvittek engem sétálni a hajókikötőbe, ami most sokkal jobban tetszett, mint tavaly (megmondom őszintén, hogy tavalyról nem sok emlékem van, én is csak onnan tudom, hogy már voltam itt, hogy Apa nézegette a könyvemet tegnap este, hogy mit is csináltam én tavaly nyáron…nem is rossz dolog ez a dokumentáció). Séta után megebédeltünk, aztán irány az „élmény” ismét… A portán a kislányok már előre köszöntek nekünk (Apa állítása szerint Őmiatta, de azt ne firtassuk), én meg már ismerősként üdvözöltem az összes medencét. Mire mindegyikben megmártóztam, addigra megérkeztek a nagynénik is a srácokkal. Zsófi hálaistennek hozott egy csomó ropit is, így kajálgattam azt is, meg lángost is, meg persze pózoltam, mert nem csak Anya a nagy fényképezőmániás, hanem Bobó is. Aztán persze az is világos lett, hogy ugyanannyira kacsák is, mint Anya meg én, így úsztunk is együtt egy csomót. Jól ki is fáradtunk, meg hát az idő is eltelt, így hazafelé indultunk, de hogy ne maradjak új élmények nélkül, megálltunk még a helyi vurstlinál is, ahol életemben először körhintáztam is. Először egy kicsit paráztam, nem mondom, hogy nem, de hát istenem. Aztán persze a harmadik kör végére belejöttem, annyira, hogy aztán meg imádkozni kellett, hogy hajlandó legyek lemászni róla. Amikor hazaértünk, akkor Apáék a Nagyiékra bíztak engem, és elmentek a partra vacsorázni. Ricsi meghívta az egész társasgot egy nagyon tuti étterembe, ahol úgy bekajáltak, hogy alig bírtak felállni az asztaltól, de persze azért még elmentek, hogy „fojtásnak” benyomjanak egy-egy gofrit. És ha már ott voltak, Anya lefotózta a Vas és műszaki bolt párját, a fahéJJas gofrit hirdető táblát is… Aztán a Bobóék visszaindultak a szállásukra, a Zsófiék meg hazajöttek Anyékkal, hogy az éjszakát a Nagyi vendégszobájában töltsék…

A Milenium Flakon

Ma reggel megérkezett a Kati is, hogy a hétvégét együtt tölthessük, természetesen mivel jó idő volt, strandolással. Ki is mentünk elé a Nagyival a buszhoz, Anya meg elindult, hogy lefotózza a tegnap útközben látott kirakatot, amit mókásnak talált (Vas és műszaki bolt a felirat, a díszítőelemként használt három műanyag kanna, és három fa partvis valóban elég muris, de láttunk cifrábbakat is, csak azokról még nem készült fotó: az egyik ételosztónál például fahéJJas gofrit lehet kapni a felirat szerint, egy másik helyen meg határozottan ki van írva, hogy mindenki értse: „csak egész adagokat szolgálunk KI”.. el is képzeltük rögtön, ahogy egy fél adag pasi kér egy pacalt, és leszúrják érte… mindegy, ez a mi hazánk, mi ezt szeretjük… Anya is egy csomó hibát vét gépelés közben, nem tudom, miért akad ki ilyesmin, seemi jogalapja nincs rá…). Kora délután meg mindanniyan összekaptuk magunkat, és újfent megcéloztuk az élményparkot. Ismét volt csúszda, lángos, hepázás a napon, sőt, ott volt a tegnap már megismet kislány, akinek nem a kislánysága volt a nagy szám, hanem az, hogy volt neki olyan kis felfújható csónakja, amin volt kormány, amit tekerni lehet, meg duda!!! Egész délután azzal akartam játszani, Anya már könyörgött, hogy szegény kislány már meg sem meri közelíteni a csónakját, hagyjam már.. de hát olyan szép volt! Így aztán hazafelé megálltunk a butiksoron, Apa meg Anya farkafelvágva berohantak az egyikbe, hogy tartanak-e kormányos csónakot, és legott vettek is egyet, fel is fújták nekik rögtön, és hazaérve a nappaliban vagy fél órát vezetgettem is! Nagyon örültem ám neki! Mivel űrhajós mintája van, Apa el is keresztelte rögtön. Így már van igazi Milenium Falcon-om (Anya szerint mivel műanyagből van, inkább a Milenium Flakon illik rá, és ahogy Őket ismerem, ez lesz a végleges neve, mert folyton bolondoznak, és mért lenne ez most másként…). Aztán az altatást már a jól végzett munka tudatában rá is bízták az altatásomat a Nagyira meg Katira, és elmentek a „fénybe, pompába, éjszakába”, illetőleg Fonyódra, hogy ott találkozzanak Anya tesóival, Zsófival, meg Bóbival, valamint a srácaikkal. Állítólag még dodzsemeztek is, ami izgin hangzik, utána benyaltak fejenként egy nagy fagyikelyhet, valamint meghívták mind a négyüket, hogy holnap tartsanak velünk „élményezni”… úgyhogy most aztán van program dögivel!

Hajvágás és a kakaós csigák

Tegnap nem történt semmi érdekes, leszámítva a sok esőt, meg szelet, meg minden egyebet, ami a rossz idő velejárója. Apa rögtön depressziós lett, hogy most már aztán az Ő egész szabadsága alatt tuti, hogy ilyen idő lesz, meg hogy ez már igazi monszun, és egész nap kapcsolgatta a tévét, hogy hátha valamelyik adón mondanak valami bíztatót… de hát ugyabár mindenhol ugyanaz volt, azt mondták, hogy pénteken jön meg a jó idő, és passz. Mi elvoltunk a Nagyival meg a macskával. Ja, és sütöttünk speciális kakaóscsigát is. A specialitása abba rejlett, hogy több körön felgyújtottuk majdnem a konyhát közben. Ugyanis az történt, hogy a Nagyi szerzett egy láda sárgabarackot, hogy abból legyen télire lekvár. Anya felajánlotta, hogy Ő majd meghámozza a barackokat, fel is tett egy nagy lábos vizet forrni az egyik platnira. Közben a Nagyi bedagasztotta a tésztát, de aggódott, hogy a hűvös időben nem kel meg, így egy másik platnira odatette a műanyag tálat, amiben a tészta volt, és gondolta, hogy egy fél percre alákapcsol egyes fokozaton, és akkor majd a tésztának jó melege lesz, és szépen megkel. Igenám, de közben utánnam is szaladnia kellett valamiért, a műanyag edény meg pikkpakk kilyukadt, és füstölt. Oké, tészta áttéve másik pikszibe, első pikszis mehet a szemétbe, nagy röhögés, Anya pucolja a barackot, közben a tészta megkelt, Nagyi tekercseket csinált belőle, és a barackpucoló víz mögé tette a gázra, hogy most akkor ottan meleg van, majd még kel egy kicsit… Le is takarta szépen két konyharuhával. Én meg ott álltam, és mivel hálaistennek elérem a gombokat, és láttam, hogy most mit kéne tenni, kicsit gondoltam én is alágyújtok, és eltekertem a gombot. Anya annyira belemerült a pucolásba, hogy már csak akkor vette észre, hogy mit csináltam, amikor már lángolva égett a konyharuha… kapkodás, a tekercses tepsit kitették a teraszra, a konyharuhákat a szemétbe, és röhögtek. Amikor aztán a tekercseket betették sülni, már nem voltak benne biztosak, hogy lesz még belőle valami,de amazoknak úgy látszik, nem értott a pörkölés, szépen megsültek, és elég gusztának látszottak… a gond az volt, hogy közben Anya végzett a barackkal, le is vette a pucolóvizet, ki is kapcsolta a platnit, de hát az ugye még sokáig forró… és szegény Nagyi véletlenül arra a platnira rakta a csigás tepsit hűlni… újabb füstfelhő, sercegés, rohanás, röhögés… De végül nem maradtunk éhen, mert ezek nagyon strapabíró csigák voltak, és olyan finomak lettek, hogy estére el is fogyott mind! Mára aztán megjött a jó idő, így délelőtt kimentünk a kertbe frizurázkodni. Anya vágott, Apa bohóckodott nekem, hogy viszonylag nyugodtan üljek, Nagyi meg izgult „jaj, nehogy aztán túl rövid legyen”. Vicces volt, nem mondom! Szerintem egész jó lett. Aztán délután végre elmehettünk strandolni, méghozzá Balatonszemesre, az ottani kis élményfürdőbe… Volt ott aztán minden! Csúszdáztam is, hol Apával, hol Anyával, meg rohangásztam a medencében, irtóra élveztem a vizet! Meg is ígérték Anyáék, hogy majd még jövünk!

Kistücsök, és a rózsaszín rucik

Nem is tudom, azt hiszem említettem már egy párszor, hogy Apa újabban nagyon lelkesen olvasgatja a gasztroblogokat a neten. De már nem csak arra használja, hogy különféle vacsoratippeket kapjon (amiknek a hozzávalóit általában minimum három boltból kell összeszedni, és az elkészítésüket még végigolvasni is fárasztó, bár Anya szerint „nem olyan bonyolult… ! Na, jó, el lehet vele szöszölni, de én szeretem”), hanem arra is, hogy híres szakácsokról, meg éttermekről kapjon infókat, hátha valamelyik megragadja a fantáziáját, és felkeressük. Most éppen ez történt: olvasott egy Kistücsök nevű étteremről, ami nincs túl messze a Nagyitól, így tegnap oda mentünk ebédelni. Még én is vasalt inget vetem fel (így illik, tudniillik..), Anya is kirittyentett (ezt muszáj leírni, mer’ a képen nem látszik, mert megen Ő fotózott), meg Nagyi és Kati is szépre csinálta magát, és felkerekedtünk. Anya végre kipróbálhatta a konfitált kacsazúzát, meg hideg marhalábat, meg egyéb ilyen érdekes dolgokat, Apa megkóstolta a kacsamájat málnakaramellel, Nagyi az üdítős jércét, Katika meg a hagyományos (?) borjúpörcit… Én meg a Luca-féle halas bébiételt kértem (és kaptam is), mert a többi nekem durvának hangzott, meg egyébként is, arra nem kellett várni… Bár, ahogy néztem a cuppogó felmenőimet, már bántam, hogy előre bekajáltam, mert lehet, hogy az is ízlett volna… Bár a paprikalevesről lekoldult levelestésztát azért majszolgattam… Csak hogy a szakács nehogy megsértődjön… Anya is nagyon utálja, ha meg se kóstolom a főztjét…

Mára meg eléggé elromlott az idő, a csudába is…már délelőtt látszott, hogy ebből ma nem lesz strandolás, így más szórakozás után kellett néznem. Sok egyéb közt kipakoltam a Nagyi egyik kevéssé eldugott ruhásszekrényét, és elkezdtem a nyakamra csavarni a szebbnél szebb cuccokat… Anya persze rögtön levágta, hogy mit akarok, és rámpróbálta a rucikat. Nagyon vicces volt! Olyan volt, mintha lány lennék! Csakhogy Anya nagyon elgondolkodva nézett, és azt mondta, hogy most már aztán tényleg le kell egy kicsit vágni a hajamból, mert így még a rózsaszín cucc nélkül is nagyon csajos vagyok.. Én (na nem mintha a hajamat, inkább a becsületemet akartam védeni) meg próbáltam az ellenkezőjét bizonyítani, és addig mutogattam Anyának, amíg kinyitotta nekem Apa kocsiját, én meg bemásztam, és igazi férfiként a kezembe vettem az irányítást… Asszem, ettől a hajamnak még mennie kell, de azt elértem, hogy Anya belátta, hogy van bennem elég férfiasság! Kemény vagyok, ecsém’!

Nyaralás part.1.

Tegnap még kihasználtuk a szálloda adta lehetőségeket: hogy Apa nyugodtan tudjon aludni, lementünk Anyával a partra, a tegnapi kiflimaradékommal megetettük a kacsákat, aztán próbáltam csatlakozni a gyerekekhez a homokozóban. Olyan furán beszéltek, Anya szerint németül, de azért megértettük egymást… hamar felfogták, hogy én szeretném szétrombolni azt a várat, amit ők építettek, és erősen próbáltak róla lebeszélni. Anya is levetette magát s homokozóba, és épített nekem egy buckát, hogy azt romboljam, de hát… tudjátok, a szomszéd vára mindig szebb, és nagyobb kihívás! Amikor Apa is felkelt, hagytam a várazást a fenébe, és inkább elmentünk reggelizni. Ettem egy csomó rántottát, meg virslit, és így jóllakva vágtunk neki az újabb körnek az élménymedencében. Közben Anya a szobába is felszaladt, összepakolta a cuccokat, merthogy 10-kor ki kellett jelentkezni, de hálistennek még a szállodát nem kellett rögtön elhagyni, így még az óriáscsúszdát is kipróbálhattam. Először Apa próbált meg lehozni az ölében, de nem csúszott a fürdőgatyája eléggé, így a nézők nagy derültségére úgy sétáltunk le a csúszdán. Aztán Anyával jöttem le, és az nagyon jó volt, jó gyorsan siklottunk, én meg hangosan nevetgéltem közben! Kár, hogy közben lemerült a fényképezőgépünk…de majd Törökországban! Ott állítólag egy csomó ilyen nagy csúszda lesz! Namajd! Meglátjátok! Aztán, miután már a csúszkálásból is elegünk lett, visszajöttünk a Nagyihoz Balatonföldvárra. Itt már várt a Kati is (Klári nagyi húga, tudjátok), és egész délután a kertben játszottunk. Pénteken, amikor az Auchanban jártunk, vettünk nekem egy „rokodilt” (krokodil alakú medencét a kertbe). Ma reggel, amikor felkeltem, Apa már készülődött, mert Pestre kellett mennie egy tárgyalást elintézni, Anya meg lement egyet úszni a Balcsiba. Miután visszajött, felfújta nekem Rokodilt, így vártuk haza Apát, hepázva a langyos vízben. Apa megérkezett, ledobálta a vasalt nadrágját, meg az ingét, fürdőruhára vedlett, és lementünk a Balcsihoz. A víz nagyon jó volt, csak fújt a szél, így a fürdést hamar felváltotta a parton való rohangálás. A fejembe csaptam Apa sapiját, és így futkoztam a parton, nem kis tetszést aratva… Tetszik nekem ez a nyaralás dolog!!!

Szállóvendég lettem!

Tegnap óta szállóvendégek vagyunk!!! Anya azt mondta, hogy amíg a szállodában lakunk, addig akár ez is lehet a nevünk…vagy hogy így neveznek minket? Nem tudom, a nyelvtanra még gyúrnom kell. Lényeg, hogy megjöttünk. Bár… az indulás nem volt zökkenőmentes, ugyanis az elmúlt hetek kánikulája után Anyát tegnap locsogva szakadó eső fogadta, amikor hajnalban felkelt, hogy komplettírozza a cuccunkat. Ettől persze letargiába esett, és többet rohangált ki a teraszra -kémlelni az eget- mint egy hasmenéses szobakutya. Amikor Apa felkelt, akkor már az eső nem esett, de nem volt olyan meleg, mint egyébkor, de Anyáék optimisták voltak, mondták, hogy „ talán nem is baj, hogy elmúlt az a nagy kánikula, ilyen időben jobb utazni”, de közben láttam rajtuk, hogy erősen gutaütésközeli állapotban vannak. Mindenesetre az utzás jól sikerült, még előtte beugrottunk némi bébikajáért a Auchanba, meg Némós úszógumiért a Brendonba (kuponos volt, nem röhögni! Tudom, hogy már van egy! De ez tényleg szebb, mint a sárga úszógumim, de gyanús, hogy mivel ugyanolyan az alakja, mint a amannak, ugyanúgy utálni fogom, de sebaj), aztán irány az autópálya. Hálistennek péntek lévén még nem volt az az őrült nagy forgalom, meg különben is, ha az lett volna, azt sem vettem volna észre, mert frankón átaludtam az utat, és csak a Nagyinál ébredtem fel. De nem maradtunk sokáig, csak belapátoltuk az ebédet, és már mentünk is át komppal Tihanyba. A komp nagyon izgi volt (állítólag tavaly is utaztam rajta, de én valamiért nem emlékszem). Elfoglaltuk a szobát, majd Anya rögtön fönt is maradt, hogy aludjon egy nagyot, én meg Apával bejártam az egész strandot, meg elmentem vele meg a többiekkel strandröplabdázni. Este az étteremben vacsiztam én is, és ma ott is reggeliztünk! Rántottát! Három félét, bizony! Mondta Anya, hogy jól pakoljam meg a pocim, mert sűrű napunk lesz, és igaza volt: először a Balaton vizét próbáltam ki (nem tetszett, mert kicsit hideg volt a szél, és fáztam), majd a benti élménymedencét avattuk fel (na, ez nagyon buli volt).Az ebédi szuszkánk után meg elmentünk a többiek után, hogy „toljunk egy lángost”. Én kukoricát toltam főleg, meg reszelt sajtot, meg a poharakat le az asztalról… (így visszatoloncoltak a babakocsiba, a képen éppen ezért nem is látszom… de elárulom, hogy a Norbi haverom –a zöld pólós srác- épp nekem adja a kukoricája maradékát, tehát én ott vagyok, ahova néz). Azután meg a vízben ökörködtünk egészen vacsoráig. Másfél órát voltam egyhuzamban a medencében! Bizony! Anya szerint ugyanolyan kacsa-típus vagyok mint Ő, és miután sokan biztosítottak róla, hogy ez nem ciki, fel is vállalom!!! Szeretem a vizet!!!

A Nagy Futás

A mai napunk nagy része a holnapi nappal megkezdődő nyaralásunkra való készülődéssel telt. A tegnapi nap után ájultan aludtam egész éjjel (a mellékelt kép mondjuk pont a parti után gyorssegélynek beiktatott röpke -ám annál mélyebb- szuszka alatt készült), így ma nagyon fitten keltem, és mondtam Anyának, hogy „no para”, majd mindenben segítek Neki. A terv az, hogy holnap reggel bepakolunk a kocsiba, és először is beugrunk Balatonföldváron a Nagyihoz ebédelni, aztán rögtön tépünk tovább Tihanyba. Ugyebár tavaly is voltunk, illetőleg én tavaly voltam először, de Apa minden évben meghívja a kollégáit egy hétvégére a Club Tihanyba, hogy kibulizzák magukból az évközben felgyülemlett feszkót. Aztán már nem is jövünk haza egy hétig, hanem a Nagyinál maradunk egy naaagy balatoni hepeningre! Ennek fényében először is kitakarítottunk Anyával, segítettem a porszívózásban, a felmosásban, majd amíg én aludtam, Anya őrült vasalásba kezdett, és mindent kivasalt, ami csak a keze ügyébe akadt. Amikor felébredtem, szegénykém már elég elkámpicsorodottnak tűnt, úgyhogy rábeszéltem, hogy majd csak este pakolásszon be a bőröndökbe, és inkább játszunk egy nagyot a kertben. Feldobtam egy kicsit a napját, amikor is saját magamtól odavittem Neki a szandimat, hogy igenis, azt adja a lábamra… csak az volt a baj, hogy én azt időközben kinőttem, és akárhogy feszegettük, nem jött fel a lábamra. Így aztán Anya előszedte az ugyan még kicsit nagy, de annál menőbb sportcipőmet, felapplikálta a lábamra, én meg bemutattam a Nagy Futást! Körbeszaladtam a házat, meg az egész lakást, és nagyon élveztem, hogy ebben olyan jól lehet szaladni (bár abban egyetértettem Anyával, hogy ilyen melegben a sportcipő egy kicsit túlzás, így beterveztünk egy szandálvásárlást is estére…viszont pont a meleg miatt gatya nem volt rajtam, így a gyengébb idegzetűek nézzenek félre…). Mikor Apa hazajött, hozta magával Ádámot, (akit már amúgy is régen láttam) hogy segítsen Neki a medence motorját megcsinálni. Én is segítettem (ebben is, mert az ember ott segít ahol tud, ugyebár, illetőleg az én esetemben ott, ahol hagyják neki), ennek köszönhetően a motor úgy beindult, hogy most egy darabig tuti nem lesz vele gond. Aztán miután Ádám elment, mi is nekivágtunk, elmentünk nekem egy szandit venni… egyet mondtak, és három lett belőle…. Egyik szebb, mint a másik… Most aztán felkészülten vágunk neki a nyaralásnak!!! (szerintem ennyi szandija még Anyának sincs, pedig Ő se pite ám, ha vásárlásról van szó… kérdezzétek csak meg bátran Apát!)

Medenceparti-party

No, egy kicsit vidámabb témák jönnek most már, remélhetőleg…

Ma nagyon jó kis nap volt, ugyanis jó nagy társaság jött össze nálunk: 5 haverom is eljött az Anyujával, hogy együtt élvezzük a jó időt, meg a medencét. Eljött Zénó, Anaisz, Panka, Balázska, és természetesen Luca. Meg kell mondjam, Luca most még az átlagnál is jobban nézett ki! Anyuja ráadta az új fehér ruciját, fehér kiskalappal… Kár,hogy pont aludtam, amikor megérkeztek, és ugyebár fehér ruciban nem igazán lehet bulizni, de Anya gyorsan lefotózta nekem, hogy láthassam. Először Zéncsi érkezett, megmutattam Neki az egész birodalmamat, az összes játékkal, meg mindennel, mivel Ő már nagyon régen volt minálunk (tavaly nyáron a cukrászdás babatali után beugrottak egy röpke pletyire…akkor még könnyebb volt Anyáéknak, merthogy mi nem nagyon tudtunk ugye tiltakozni…). Mire mindent megmutattam, el is fáradtunk, így úgy döntöttünk, hogy míg meg nem jönnek a többiek, addig dobunk egy szuszkát. Zéncsi Anya szobájában nyomta a vendégágyban, én a saját helyemen. Mire felébredtem, már mindenki ott volt, hirtelen meg is lepődtem, hogy tele van a nappali. Anyáék gyorsan rendeltek pizzát, és persze nekem megint a Gabi néni féle koszt jött be igazán… De most nem csak nekem… Szegény Gabi néninek arra nem is jutott már ideje, hogy Ő maga is egyen pár falatot, mertkörégyűltünk, mint a kiscsibék, és Ő győzöt mindenkit kiszolgálni. Aztán Zéncsi Anyuja is besegített a tömeges táplálásba, hogy tényleg senki ne maradjon éhen. Miután minden kaját betermeltünk, kimentünk a kertbe. Hú, nagyon jó volt ám! Mindenki egyszerre volt bent a vízben, akkora fröcskölést rendeztünk, hogy ihajj! Nagy sikere volt a slagnak is, és a Bálnának is, de mivel ilyen meleg volt, szerintem akár egy lavór víz is nagy sikereket könyvelhetett volna el magában (azért persze senki nem reklamált, hogy több víz is akad..). Annyit pacsáltunk, hogy tiszta pacalosra ázott mindenkinek a keze meg a lába! Nagyon jó volt, megettünk utána két tál kukót, meg egy csomó kölesgolyót, játszottunk a pokrócon is, tologattuk egymást a kocsimban, szóval el lehet mondani, hogy most már tényleg tudunk „igazán” játszani egymással (cáfolva ezzel azt az állítást, hogy ez csak két éves kor után lehetséges általában. Vagy mindannyian csodagyerekek lennénk? Aha…ez is lehet…most ahogy így jobban belegondolok…..igen…asszem ez az igazi megfejtés…)