A tojás áldásos hatásai

Az igazság az, hogy a tegnapi napról készült képeket Anya eltüntette, így csak nekem hihettek, a szemeteknek nem… (de azért beszúrok ide is két mai képet, hogy ne csak a duma legyen, mindkettő magáért beszél úgyis, ezekről írni már nem is nagyon kell). Nagyon jó nap volt pedig az is, a már bevált menetrendet követve délelőtt csúszdapark, délután tengerpart, és mivel a Nagyi látta előző nap, hogy Apáék mennyire élvezték a jetskyzést, este kitalálta, hogy meglepi őket, és befizet nekik egy újabb kört. Anyáék nagyon örültek, egy percig nem tiltakoztak, hanem azonnal elrohantak a pénzzel, hogy üldözzék még egy kicsit egymást a tengeren. Na, erről nincs meg a fotó, de sebaj. Aztán amíg én délután aludtam a Nagyival, Anya elment sétálni a parton, hogy szedjen nekem pár szép fehér kagylót, és még egy ingyen masszást is leakasztott egy lelkes amatőr helybeli masszőrtől, akit le is fotózott a kisteknősével együtt…na, ez sincs meg. Ja, és este meg Apa a Nagyival ment be a városba, én már nem vállaltam az utat, mert kidöglöttem a sok homokvár-rombolásban, Anya meg mondta, hogy menjenek csak, neki van jó könyve… Én aludtam, Anya olvasott, aztán egy idő után meg aggódott, hogy hol vannak már Apáék, mert azt mondták, hogy azért 10 körül megjönnek… Na, 11 előtt estek be, éktelen röhögések közepette, és elmesélték, hogy a Nagyi kalandra vágyott, így nem a sima taxival akartak hazajönni, hanem a turisták által közkedvelt gyűjtőtaxival (ez egy traktor, ami mögé kiskocsik vannak kötve, és az ember csak leintheti az út mellett őket, és beviszi őket a városba 50 eurocentért…a bolondnak is megéri). Igenám, de az egy dolog, hogy a városba BE bemegy, de onnan KI több úton jöhet…azt egyeztetni kellett volna! Apáék meg csak felszálltak, nézelődtek, egy idő után (amikor már a másik városba is átértek, akkor) kérdezték meg, hogy az Ali Beyhez nem megy ez a járat? A sofőr nagyon röhögött, és először azt tanácsolta, hogy aludjanak emebben a városban, majd miután ez nem aratott zajos sikert, visszavitte őket Belekbe… és akkor hazajöttek sima taxival. De legalább megvolt a kaland! Meg a nagy röhögések….

Ma meg azt hiszem, hogy kezd rajtam látszani a mindennapi rántotta hatása! Mondta ugyan már Apa, hogy a tojás növeli a férfiasságot, nade hogy ennyire!!!! A csúszdaparkban egyszerűen lecsaptak rám a nők! Először is Delilah, aki ugyan jóval idősebb volt nálam, de legalább leért a lába a vízben, aztán meg a helyes kis Ela, aki viszont zsenge kora ellenére meglehetősen rámenős volt, és egyszerűen kivette a kezemet Anya kezéből, és táncra perdült velem (még az Anyuja is meglepődött, az enyém nemkülönben). Úgyhogy lehet ezekben a házipraktikákban valami!!! Fiúk, egyetek sok tojást! Még volt más is, de azt majd leírom holnap, mer’ már fáradt vagyok…Pupu!

Jetsky-királyok

Ma nem csak a csúszdaparkban voltunk, hanem a tengerparton is! Persze megvolt a szokásos reggeli zabálás (én rákaptam az olajbogyóra, ettem natúrt is, meg mandulásat is), meg a délelőtti csúszdaparkolás, de az alvásom után már nem a medencékhez mentünk, hanem a tengerhez! Ja, előtte még lefotóztak engem a Nagyival a Mi Szobánk erkélyén…nem mondom, nem rossz a kilátás, meg tudnám szokni… És volt még egy érdekes: mikor lementünk, akkor pont ott parkolt az egyik kis elektromos autó azok közül, amivel az ágyneműket, meg az italokat, meg ilyesmiket szállítják a szállodán belül, és miután Anya körbenézett, és látta, hogy senki nem figyel, megengedte, hogy vezessem egy kicsit… persze, úgy belemerült a fotózásba, hogy azt már észre se vette, hogy a kocsi tulaja percek óta a háta mögött áll, és vigyorog, de nem baj… aranyosak itten a népek, a gyerekeknek mindent szabad… Naszóval, a tengerpart, hát, az nagyon jó volt! Olyan meleg volt a víz, hogy már szinte nem is hűsített, ellenben nagyon fura íze volt, így sokat nem is ittam belőle. Van viszont szép homokos tengerpartja, ahol Anya legalább annyira élvezte a várépítést, mint én a rombolást. Ő épített, én meg ledöntöttem! Egész nap tudnám ezt csinálni! De abba kellett hagynunk egy idő után, mert Apa kitalálta, hogy ők Anyával jet sky-zni (aki tudja, hogy ezt hogy írják magyarul helyesen, az szóljon…a gugli vagy 4 féle helyesírással ad ki találatokat… nem mintha Anya nem gépelné el folyamatosan a szavakat, de most szabályos akart lenni, és utánanézett) mennek. Felültek egy-egy gépre, és aztán már csak a horizonton lehetett őket látni, ahogy fel-alá száguldoznak. Nagyon irigy voltam, de a Nagyi szerint azért erre még várnom kell… aztán némi gondolkodás után hozzátette, hogy ahogy Ő a szüleimet ismeri, jövőre már ezt is kipróbálhatom… Remélem, a Nagyi jó emberismerő, bár a szemében azt láttam, hogy Ő pont az ellenkezőjében bízik. Amikor lejárt a negyedóra, ami a száguldozásra volt kiutalva nekik, egész jókedvűen, feldobva értek vissza, és még egy óra múlva is kérdezgették, hogy „láttátok, milyen jól mentünk?”. Főleg Anya volt magára nagyon büszke… szerintem még éjjel is erről álmodott!

Nyaralok!!!

Reggelre Anya kidolgozott egy haditervet: mivel Apa viszonylag sokáig szeret(ne) aludni, és Ő amúgy is koránkelő, és kávé nélkül nem tud létezni, amikor felkelt, összekapta magát, felöltözött, és a kis kártyáját (ez egy jolly joker kártya, minden felnőtt kap itt egyet, és bármit kap érte a bárpultoknál, meg éttermekben, meg ilyesmi… Tök jó volna otthonra is egy ilyen! Anya mondta, hogy a bankkártya is hasonló, azzal csak az a baj, hogy arra előbb pénznek kell jutnia (vagy Apától, vagy a cégétől, de mióta egy éves elmúltam, és a cégtől kapott apanázs lecsökkent, többnyire Apától), erre viszont itt nincs gond), majd lement az étterembe (7től már szépen meg van terítve reggelihez), leült az egyik asztalhoz, és elkortyolt egy bögre kávét, majd, miután tegnap Nagyival megbeszélték, hogy hívja a mobilján, ha felébredtem, sétált ez kicsit a kertben, és mire a Nagyi rácsörgött, már teljesen felébredt. Miután felöltöztem, és Nagyi is összekapta magát, kivakartuk Apát is az ágyból, és irány a reggeli. Úgy berántottáztam, hogy csak na! A felnőttek is úgy ettek, mintha a következő évben nem lenne erre lehetőségük, de hát ki tud annak a sok finomnak ellenállni? Reggeli után meg irány a csúszdapark! Volt egy kismedence, ahol nekem pont az államig ért a víz, én meg szinte azonnal megtanultam benne egyedül menni, sőt, felmásztam a csúszdára (szintén egyedül), és le is csúsztam rajta (csak alul kellett elkapni, mert hason érkeztem). A nagyobb gyerekeknek való csúszdán Apával vagy Anyával jöttem le, vagy hússzor egymás után, sőt, kipróbáltam egy-két felnőtteknek valót is (Anya ült a kétszemélyes úszógumiban elöl, Apa hátul, én az ölében, és hajrá! Egy csomóan csak bámultak, hogy milyen ügyes vagyok, (bár Apa súgva megkérdezte Anyától, hogy szerinte nem „felelőtlen szülők-e”, de Anya mondta neki, hogy egyrészt nem kell suttogni, mert úgyis csak kevesen, sőt, nagyon kevesen beszélnek magyarul, másrészt meg de igen, val’szeg azok, de ha nekem tetszik, akkor nem érdekli), és délután már másokat is láttunk, hogy így csúszdáztatják a velem egykorú babeceket (a rossz példa ragadós, mint tudjuk…vagy csak mindenki felelőtlen). Lényeg a lényeg: Anyáék mind az összes nagy csúszdát kipróbálták zsinórban, majd én egy kicsit felmentem Anyával aludni a szobába, aztán együtt megebédeltünk ( a csúszdaparkból nem kell ám felmenni a nagy étterembe, ott helyben is van ebéd, nem is akármilyen… ennyit ember nem tud enni… Anya is transzban volt, hogy nem tud mindent megkóstolni, Apa meg Nagyi is hörgött még a reggelitől, de becsületükre legyen mondva, mindent megtettek, hogy kiegyék a szállodát a vagyonukból, vagy legalábbis némileg rentábilissá tegyék a nyaralást). Ebéd után folytattuk a pacsálást, majd vacsizni mentünk (nem lesz ennek a sok evésnek jó vége), majd bementünk a közeli városba, Belekbe, hogy egy kicsit körbenézzünk. Ezek a törökök nagyon barátságos népek, bár gyanús, hogy mindegyiket Attilának hívják! Egy csomó mindent el akartak nekünk adni, de mi nem hagytuk! De azért kaptam a karomra egy szerencsehozó karkötőt Allah szemével, hogy majd az vigyáz rám (mivel ezt ajándékba kaptuk, valóban hatásos lesz, mert ez egy ilyen dolog, amit ajándékba kell kapni). Megnétük a központban levő szép emlékművet, majd megnyugodva, hogy áldoztunk még a kultúra oltárán is, hazamentünk elájulni. Holnap is lesz nap!

Törökország

No, itten vagyunk! Esküszöm, semennyit nem túloztak Anyáék, amikor meséltek erről a helyről! Nade sorban: reggel felkeltünk, reggeliztünk, becsuktuk a bőröndök tetejét, hívtunk egy tavit, és kimentünk a repülőtérre. Na, itt aztán már volt annyi érdekesség! Először is a sok ember(sok bőrönddel), meg az a sok vámmentes üzlet (ez mondjuk inkább Anyának izgi, rohangált is), meg az a nagy ablak, ahonnan ki lehetett látni a repülőkre! Először soknak tartottam, hogy 2 órát kell várni majd, amíg felmehetünk a repcsire, de aztán olyan jó volt nézelődni, hogy még kevésnek is találtam rá az időt… Amikor meg már a gépen voltunk, akkor rámjött a felfedezhetnék, és eléggé utáltam, hogy Apa odaszíjazott magához, na nem Apa miatt, hanem mert így esélyem se maradt bejutni a pilótafülkébe, ami azért az elsődleges célommá vált, ha már egyszer repülőn vagyunk. Aztán amikor megkezdődött a felszállás, megbékéltem a dologgal, mert izgi volt látni, ahogy elemelkedünk a földtől, és örültem, hogy én biztonságban vagyok (másnak nem volt az Apuja a feneke alatt, így tuti, hogy csak nekem nem lett volna semmi bajom, ha valami történik….a biztonsági öv mellé szerintem mindenkinek kéne egy biztonsági Apa is, de lehet, hogy felnőttek esetében ezt nehéz lenne megoldani… majd ezen még dolgozom egy kicsit). Aztán amikor ki lehetett már kapcsolni az övet, akkor meg az ülések közé másztam be, mert ott volt egy csomó jó kis csavar (amivel az ülések vannak rögzítve), és egy csomót játszottam azt, hogy majd jól kicsavarozom őket. Aztán meg egyszer csak elaludtam… Én se tudom, hogy hogy történt, Anyáék azóta azt emlegetik, hogy egyszer csak mintha kikapcsoltak volna, se kép, se hang, hanyattvágtam magam, és szusz… úgyhogy Apa egészen a leszállás végéig tartott a karjában, hogy éegalább én ne zsibbadjak el… mert Ő egy ilyen Apa. A leszállás után még busszal is utaztunk a szállodáig, ahol a szobák villámgyors elfoglalása után (én a Nagyival lakom majd, Apa meg Anyával) lementünk a csúszdaparkba. Na, kéremszépnen! Már értem, miért ide jöttünk. Anyám, igazad volt! (Anya is igazolva érezte ezt rögtön, amint megnézte, hogy mi lesz aznap az esti műsor: József, és a színes, szélesvásznú csodakabát…. Anya egyik kedvence… Úgyhogy este Apa és Anya még színházba is ment. Persze a többfogásos vacsi után… de a kajáról majd még lesz szó a későbbiekben, most pihivel rákészülök a holnapi medencézésre. Puszi).

Pakolunk

Ma egész nap pakoltunk… Komolyan mondom, annyi cuccot raktunk össze, hogy azzal nem egy hétre, hanem egy egész évre is lehet utazni. Persze úgy, hogy közben Anya egyfolytában mondogatta, hogy „most okosan fogok pakolni, nem viszek annyi felesleges cuccot, mert úgyse veszem fel a felét se”. Én először ezt komolyan is vettem, de aztán Apa mondta, hogy ez minden évben elhangzik utazás előtt, és a vége mindig az, hogy annyi cuccunk lesz, hogy alig akarnak felengedni a repülőre. Itt egy kicsit elakadtunk, mert azt is el kellett akkor már magyaráznia, hogy mi az a repülő (az, ami felettünk is el szokott néha menni, és nagy a hangja), mért is azzal megyünk (azért, mert most olyan messze megyünk, hogy az kocsival baromi sokáig tartana), és miért kell az olyan nőket, mint Anya, valamiféle korlátozásokkal visszafogni a cuccok tekintetében (mert különben különgépet is indíthatnának rögtön a csomagoknak). Érdekesnek hangzik ez a repülőút úgy különben, már nagyon várom! Úgy örülök, hogy már csak egyet kell aludni! Szóval ment a nagy pakolás, minden szobában volt egy bőrönd, ennek ellenére akármelyikbe próbáltam még bepakolni dolgokat, mindig győzködtek, hogy abba már nem fér semmi, meg hogy az összes játékomat nem kell elvinni, mert ott lesz egy csomó érdekes minden, és úgy se azokkal akarok majd játszani…haha, hiszi a piszi. Mindenesetre megnyugodtam, amikor láttam, hogy azért a Flakont, és az új kis piros kocsit berakta Anya. No, most megyek is aludni, hogy mielőbb holnap legyen, és induljunk!

Bóbi szülinapja

No, Bobó előrehozott szülinapi ünnepsége egyszerűen csodálatosan sikerült!

Anya reggel még tiszta frászban volt, mert rájött, hogy nincs otthon elég csoki a tortamázhoz, így elstartol korán a boltba, és mire Apa felébredt, már az egész konyha csokimázban úszott (de legalább nem volt kérdés, mit reggelizzen, Anya felajánlotta neki a csokis tálat, hogy azt nyalogassa ki). Aztán meg azon izgult, hogy a csoki megkössön, mire indulnunk kell. Kettőre voltunk hivatalosak, percre pontosan oda is értünk. Hoztuk mind a két ajándékot is! Ugyanis Apa meglehetősen gonosz tervet eszelt ki, amiben persze Anya lelkesen részt vett: a Bóbita azt mondta, hogy nagyon örülne egy szép faliképnek az ágyuk fölé, és arra a kérdésre, hogy mégis milyenre gondolt, azt a választ adta, hogy ne legyen túl modern, mert az nem illene a kis házába, valamint, hogy nem volna baj, ha barna kerete lenne, mert a többi képe is olyanban van. Tehát régies, barna keretű. Erre Anyáék vettek egy karton képet, amin két cica kergeti egymást a szénásszekérnél, és belerakták egy barna keretbe, és gyönyörűen becsomagolták. Szegény Bobó! Már két napja azon vihognak, hogy milyen képet fog vágni… Szóval odaértünk, és megszavaztuk, hogy először együnk, és csak utána ajándékozzunk. A Bóbita nagyon fini ebédet csinált, gyümölcslevest, meg boros (hehe, a Ricsi is Boros J ) csirkét. Én is úgy bekajáltam a husiból, hogy majd kidurrant a pocakom! Aztán meg ajándékoztunk… A Mama és Zsófiék ajándékainak nagyon örült a Bobó, aztán kibontotta a képet… Hát… Mondta szegény” Cicák!”, és próbált lelkesnek látszani… Két percig hagyták „örülni”, közben Apa kiosont a másik képért, amit a kertben dugott el, közben meg Anya froclizta komoly képpel a Bóbit: „ugye tényleg tetszik? Szép, régies stílusú”, szegény lány meg kínjában csak bólogatott. Zsófi próbálta menteni a helyzetet: „Nézd, Andi, szép barna kerete van”, de hát… Aztán amikor eőkerült a másik kép, és meglátta, akkor bevallotta, hogy Ő azt hitte, hogy Anya új konyhája miatt tényleg annyira legatyásodtunk, hogy csak a macskákra futotta….De az igazi ajándék tényleg nagyon tetszett Neki!

A délután hátralevő részében a kertben beszélgettünk, csatlakozott hozzánk a szomszéd kislány, Kinga is, akinek a Bobó már három napja mesélte, hogy jövök, és annyira várt engem, hogy fel is vette az új csillogós szerkóját. Kölcsönadta a bringáját, tologatott, meg sétáltunk, sőt, arról is gondoskodott, hogy a melegben eleget igyak. Nagyon tuti szülinap volt, köszönjük Bobó!!!

Aztán hazajöttünk, és lefeküdtem, Apáék meg, mivel meghívták éjszakára a Zsófiékat is, egészen éjjel egyig játszottak a WIIvel. Így megint a vihogások megnyugtató hangjaira aludtam el….

A kicsi kocsim

Anya a nagy pakolásban már nem is nagyon tudja, hogy mivel kössön le engem, mert egyfolytában a bőröndökbe szeretnék bejutni… Most őszintén, mi ezen a csodálkoznivaló? De annyit legalább elértem vele, hogy hódolhatok a másik szenvedélyemnek, konkrétan az autózásnak. Eddig például a mellékelt képen látható kisautó (egy igazi Jaguár) a vitrinben foglalt helyet, és nekem meg csak nézni volt szabad, de most már ezt is megkaptam, és legalább fél órát tologattam a nappaliban, meg a folyosón, és berregtem vele. Imádom a kocsikat! Aztán délután megtaláltuk az igazi nekem való verdát! Elmentünk ugyanis a Müllerbe, hogy feltankoljuk a tea- és bébiétel készletünket az útra, és otan jó kis gyerekjátékokat is lehet kapni, én meg kiböktem egy nagyon szép piros autót, amihez nekem már nem is kell külön berregni, ugyanis van neki egy távírányítója, amit ha nyomkodok, akkor a kicsikocsi ezerrel megy előre, hátra, meg körbe-körbe! Apa először kicsit drágálta, és megpróbálta a figyelmemet elterelni, és egy vacak műanyag dömpert nyomkodott a kezembe, hogy nézzem meg, az is piros, meg mennyivel nagyobb, de én nem hagytam magam, a dömpert egyszerűen kivágtam a bevásárlókosárból, így végül nekem lett igazam, és megvettük Kicsikocsit. Otthon aztán őrült autózás vette kezdetét, sőt, amikor ma megjött a Vira Mama, Neki is megmutattatm, hogy milyen járgányom van. A Mama meg egy szép könyvet hozott nekem, amiből aztán egy csomót olvasgattunk (nem is tudom, nekem tetszettek-e jobban a benne levő versek, vagy a Mamának), Anya meg nekiállt tortát sütni, merthogy holnap megyünk megünnepelni a Bóbita fennállásának 30. évfordulóját, és Anya az ajándék mellé a sütit szánja kísérőnek. Ja, és még este még egy nagy játszás volt, ezúttal Anya meg Apa meg Mama játszottak, mert a bevásárlótúrán beszereztük a legújabb WII kiegészítőt is, amivel lehet otthon síugrást, meg aerobikot, meg ógát, meg hullahoppot játszani… Én félálomban hallottam a nagy vihogást a szobámban, na gondoltam, épp most röhögnek Apán, aki tekeri a derekát őrült módon, hogy kenterbe verje Anyát hullahoppban.. És meg is fogadtam magamban, hogy hamar meg fogom én azt a játékot tanulni, és majd jól mindenkit legyőzök!!!!

Készülődés

No, tegnapelőtt aztán befejeztük a balatoni nyaralásunkat, és hazajöttünk, hogy lélekben és bőröndileg egyaránt felkészüljünk a Nagy Törökországi Nyaralásra. Anya elmesélte ennek is a sztoriját (elég nagydumás, de hát istenem, most még nem tudok annyira beszélni, hogy megmondjam Neki, hogy a kevesebb néha több, úgyhogy akit nem érdekel, az mostan ugorjon). Szóval: annó, még vagy három évvel ezelőtt (amikor Anya meg Apa még csak magukban tervezték, hogy majd egyszer LEHET, hogy összeházasodnak, és ELKÉPZELHETŐ, hogy majd egyszer gyerekük is lesz) Apa mondta Anyának, hogy Ő választhatja ki, hogy hova menjenek nyáron nyaralni (előttem állítólag télen még telelni is jártak). Odaadta a kezébe a Neckerman katalógust, Anya meg őrült módon lapozgatta, és mondta, hogy szíve szerint sok helyre elutazna, nem is tudja, hogy most mi alapján válogasson. Aztán egyszer csak meglátta, hogy az egyik törökországi szállodának van saját csúszdaparkja, és mivel nem sokkal előtte csalódottan vette tudomásul, hogy a hazai csúszdaparkoknál egy-egy lecsúszáshoz 20 perceket kell sorban állni, erre a szállodára esett a választás. No, ezt a döntést aztán nem bánták meg! Egy hétig gyakorlatilag folyton vizesek voltak, újraélték a gyerekkorukat, na és akkor megegyeztek, hogy ha EGYSZER tényleg lesz gyerekük, akkor ide fognak jönni először nyaralni. És most, amikor már én is nyaralhatok, és saját útlevelem is van, ezt be is tartják, úgyhogy hétfőn repülőre ülünk, és irány a NTNy (Nagy Törökországi Nyaralás, tudjátok). Szóval tegnap már elkezdődött a nagy készülődés, Anya mos, mint egy mosómedve, meg vasal őrült módon, meg gyártja a listáit, hogy mit ne hagyjon itthon… Mi meg Apával kajánul szemléljük. De ma azért szünetet is tartottunk, mert Apának fodrászhoz kellett mennie, és mi meg Vele tartottunk, és útközben kiszálltunk anya Cégénél (már ahol dolgozik-zott), és meglátogattuk a munkatársakat. Nikol irodáját seperc alatt szétromboltam, és jutalmul kaptam kekszet is! A barna lány a fotón Kati, Ő szintén Anya munkatársa, és nagyon tetszett nekem! Szép lány, nekem meg jó az ízlésem… Hazafelé meg beugrottunk Balázskáékhoz, mert Ők meg új házba költöznek a jövőhéten, és mivel Balázs nem annyira kultiválja a Maci-fotelt, az Anyuja azt mondta, hogy megkaphatom játszani, legalább ez már nem foglalja a helyet költözéskor. Hát, nagyon szépen köszönjük, én nagyon szeretem ezt a macit! Hazaérve nem is voltam hajlandó belőle kimászni, sőt, amikor aludni akart vinni Anya, akkor addig ordítottam, amíg meg nem értette, hogy mit akarok, és Macit odafektette a szobámban a kanapéra, hogy őrizze az álmomat… egyből nem is volt semmi bajom! Köszönet Maciért!!!

Élmény

Ma megint nagyon jó nap volt! Minden volt benne, amire csak egy babecka vágyhat! Reggel rögtön a kertbe mehettem játszani, még ott is reggeliztem! Megnéztem a kis fenyőmet, amit Nagyi vett nekem karácsonykor, és szépen el is ültete, és még egy táblácskát is írt nekem hozzá, amit Anya fel is olvasott nekem. Az van ráírva, hogy „Dávid első karácsonyára, 2007”. Szép kis fa, nem? No, nem azért, mert az enyém, csak szép… Miután a kertmár kicsinek bizonyolt nekem, a Nagyi meg Kati elvittek engem sétálni a hajókikötőbe, ami most sokkal jobban tetszett, mint tavaly (megmondom őszintén, hogy tavalyról nem sok emlékem van, én is csak onnan tudom, hogy már voltam itt, hogy Apa nézegette a könyvemet tegnap este, hogy mit is csináltam én tavaly nyáron…nem is rossz dolog ez a dokumentáció). Séta után megebédeltünk, aztán irány az „élmény” ismét… A portán a kislányok már előre köszöntek nekünk (Apa állítása szerint Őmiatta, de azt ne firtassuk), én meg már ismerősként üdvözöltem az összes medencét. Mire mindegyikben megmártóztam, addigra megérkeztek a nagynénik is a srácokkal. Zsófi hálaistennek hozott egy csomó ropit is, így kajálgattam azt is, meg lángost is, meg persze pózoltam, mert nem csak Anya a nagy fényképezőmániás, hanem Bobó is. Aztán persze az is világos lett, hogy ugyanannyira kacsák is, mint Anya meg én, így úsztunk is együtt egy csomót. Jól ki is fáradtunk, meg hát az idő is eltelt, így hazafelé indultunk, de hogy ne maradjak új élmények nélkül, megálltunk még a helyi vurstlinál is, ahol életemben először körhintáztam is. Először egy kicsit paráztam, nem mondom, hogy nem, de hát istenem. Aztán persze a harmadik kör végére belejöttem, annyira, hogy aztán meg imádkozni kellett, hogy hajlandó legyek lemászni róla. Amikor hazaértünk, akkor Apáék a Nagyiékra bíztak engem, és elmentek a partra vacsorázni. Ricsi meghívta az egész társasgot egy nagyon tuti étterembe, ahol úgy bekajáltak, hogy alig bírtak felállni az asztaltól, de persze azért még elmentek, hogy „fojtásnak” benyomjanak egy-egy gofrit. És ha már ott voltak, Anya lefotózta a Vas és műszaki bolt párját, a fahéJJas gofrit hirdető táblát is… Aztán a Bobóék visszaindultak a szállásukra, a Zsófiék meg hazajöttek Anyékkal, hogy az éjszakát a Nagyi vendégszobájában töltsék…

A Milenium Flakon

Ma reggel megérkezett a Kati is, hogy a hétvégét együtt tölthessük, természetesen mivel jó idő volt, strandolással. Ki is mentünk elé a Nagyival a buszhoz, Anya meg elindult, hogy lefotózza a tegnap útközben látott kirakatot, amit mókásnak talált (Vas és műszaki bolt a felirat, a díszítőelemként használt három műanyag kanna, és három fa partvis valóban elég muris, de láttunk cifrábbakat is, csak azokról még nem készült fotó: az egyik ételosztónál például fahéJJas gofrit lehet kapni a felirat szerint, egy másik helyen meg határozottan ki van írva, hogy mindenki értse: „csak egész adagokat szolgálunk KI”.. el is képzeltük rögtön, ahogy egy fél adag pasi kér egy pacalt, és leszúrják érte… mindegy, ez a mi hazánk, mi ezt szeretjük… Anya is egy csomó hibát vét gépelés közben, nem tudom, miért akad ki ilyesmin, seemi jogalapja nincs rá…). Kora délután meg mindanniyan összekaptuk magunkat, és újfent megcéloztuk az élményparkot. Ismét volt csúszda, lángos, hepázás a napon, sőt, ott volt a tegnap már megismet kislány, akinek nem a kislánysága volt a nagy szám, hanem az, hogy volt neki olyan kis felfújható csónakja, amin volt kormány, amit tekerni lehet, meg duda!!! Egész délután azzal akartam játszani, Anya már könyörgött, hogy szegény kislány már meg sem meri közelíteni a csónakját, hagyjam már.. de hát olyan szép volt! Így aztán hazafelé megálltunk a butiksoron, Apa meg Anya farkafelvágva berohantak az egyikbe, hogy tartanak-e kormányos csónakot, és legott vettek is egyet, fel is fújták nekik rögtön, és hazaérve a nappaliban vagy fél órát vezetgettem is! Nagyon örültem ám neki! Mivel űrhajós mintája van, Apa el is keresztelte rögtön. Így már van igazi Milenium Falcon-om (Anya szerint mivel műanyagből van, inkább a Milenium Flakon illik rá, és ahogy Őket ismerem, ez lesz a végleges neve, mert folyton bolondoznak, és mért lenne ez most másként…). Aztán az altatást már a jól végzett munka tudatában rá is bízták az altatásomat a Nagyira meg Katira, és elmentek a „fénybe, pompába, éjszakába”, illetőleg Fonyódra, hogy ott találkozzanak Anya tesóival, Zsófival, meg Bóbival, valamint a srácaikkal. Állítólag még dodzsemeztek is, ami izgin hangzik, utána benyaltak fejenként egy nagy fagyikelyhet, valamint meghívták mind a négyüket, hogy holnap tartsanak velünk „élményezni”… úgyhogy most aztán van program dögivel!