Hétfőn meg kedden igazából nem történt semmi különös, azért nem írtam, ma viszont annál inkább! Képzeljétek, reggel mondta a Papa Anyának, hogy elvisz engem is magával, amikor megy tojásért, s megnézhetem az egész gazdaságot! Na, nekem sem kellett ám kétszer mondani! Érdekes volt nagyon, ahogy a bolttal ellentétben itt nem dobozban vesszük a tojást, hanem jön ugyebár rögtön a tyúkok alól, futószalagon sorban, ahogy a tyúkok odapakolják őket… nagyon 
látványos volt, és így aztán tuti biztos lehetek benne, hogy holnap reggel friss tojást fogok enni. Ami meg még tutibb volt, az az, hogy egy ilyen gazdaságban vanak igazi traktortok például! Ugye el tudjátok képzelni, hogy egy hozzám hasonlóan automán kiskrapeknak ez mekkora élmény? Egy csepp félelem sem volt bennem a nagy gépek mellett! Sőt, amikor a kedves kis emberek felajánlották, hogy 
egyedül beülhetek az egyik gépbe, én egy cseppet sem hezitáltam: úgy csináltam mindent már elsőre, ahogy az a nagykönyvben meg van írva! Mondták is az emberek, hogy ha akarok, akkor a délutáni műszakba már be is állhatok, de mondtam nekik, hogy nekem délután aludnom kell, de amint lehet, eljövök majd besegíteni szívesen, csak szóljanak, ha nem bírják a sok melót!!!
Tegnap reggel a Papa elutazott még hajnalban énekelni, így csak hárman fogtunk neki, hogy kicsit rendbekapjuk magunkat, meg a lakást, merthogy jött Apa, A Mama meg akarta lepni, és gondolta, hogy felavatja a kenyérsütő gépét, merthogy kapott egy frankó kis kuglófreceptet, és mivel Apa azt nagyon szereti, meglepik vele. Na, meglepetés az volt: ugyanis Anya valóban azt hitte, hogy a receptben leírt 
sütőpor helyett még jobb eredményt lehet elérni szárított élesztővel, így azt tett bele… így aztán sikerült összehozni a világ legtömörebb, és legkisebb kuglófját. Nekem mondjuk ízlett, már a pulton belecsipegettem, mialatt Apát lestük az ablakból. Végül is aztán elfogyott ám a legnagyobb része, nem is volt olyan borzalmas, mint ahogy első ránézésre az ember gondolta volna…
Ma meg úgy döntöttek Anyáék, hogy kell egy kis családi program, így kimentünk hármasban a vadasparkba. De én most valahogy nem voltam erre annyira ráhangolva, igazából nem nagyon izgattak fel az állatok, kivéve tán a tengerimalacokat. Azok nagyon aranyosak voltak, jó sokan is voltak, meg sokfélék, így azokat elnézegettem egy ideig… de igazából akkor lelkesedtem be, amikor megérkezett egy másik család, egy nagyon aranyos kislánnyal, aki engem rögtön 
szimpatikusnak talált (ezt mondjuk megértem), és rövid egymást kerülgetés után már egymást átkarolva néztük a kacsákat…szép pillanat volt.
Tegnap este kicsit elkiabáltam, hogy esélyem van arra, hogy együtt aludjak Anyával, ugyanis este 7kor a Papa hazaért a dalárdából, ahova énekelni jár, és meglepetésszerűen hozott nekem egy kiságyat. Megküzdöttek vele rendesen, Anya meg Papa, mire összerakták (én addig a csomagolóval meg Mamival játszottam a nappaliban, és örültem, hogy sokáig fent lehetek), de azért csak sikerült… és legnagyobb csalódásomra ebből aztán nem tudtam kijönni! Így aztán el is aludtam hang nélkül, úgy, mint otthon. Aztán 
azért éjjel még egy kis ordítással megpróbáltam elérni a célom, és egy órára oda is feküdt mellém Anya, aztán úgy voltam vele, hogy az ember ne legyen telhetetlen, így amikor reggel észrevettem, hogy nincs ott, akkor már utólag nem reklamáltam. Különben is, sok dolgom volt: a nagy közös reggeli után a Papával nekivágtunk, és mászkeráltunk kicsit össze-vissza, játszótereztünk, meg csocsóztunk, meg ilyesmi… így aztán a délutáni alvás már megint csont nélkül ment. Ja, és a Pihe meg teljesen összehaverkodott a macskákkal (bár e macskák ennek nem 
feltétlen örülnek), totál játszópajtiknak tekinti Őket (a macskák meg a Pihét egyszerűen csak egy bosszantó kis szőrmóknak), és mg attól sem zárkózik el, hogy egy tálból igya velük a tejet (más szóval irigy, és akármit is kapjanak a macskák, neki abba feltétlen bele kell kóstolnia). És azt mg nem is mondtam, hogy van új kedvenc kajám: amíg mi cserkelésztünk, Anya főzött pörkölteket: egy marhásat hétvégére, meg egy körömpörit…na, és vacsinál kaptam is egy darab körmöt: olllyan fini volt, igaz, ragadt, mint a csuda, meg a Mama is sápadt kicsit a fotel féltése miatt, de nagyon ízlett! Pedig addigra n már végeztem a saját kajámmal, tehát éhes sem voltam, de ez nagyon tuti volt!!! Éljen a körömpörkölt!
Hát, az éjszaka nem volt zökkenőmentes… Azzal kezdődött, hogy rájöttem, hogy ha magasra lendítem a lábamat, akkor ki tudok mászni az utazóágyból. Mivel már este nyolckor, lefekvéskor derült ez ki, nem volt mit tenni, Anya odafeküdt a szobában levő kanapéra, ami mellé az ágyat tolta, s folyamatosan tuszkolt vissza az ágyba végkimerülésig, illetőleg amíg el nem aludtam, és egész éjjel ott is aludt, nehogy éjjel meglógjak. Ezt viszont én ronda módon ki is használtam, mert gondoltam, ha már itt alszik, akkor alhatnánk egy ágyban is esetleg, így célzásként először
felébredtem, aztán a teás üvegemet (erre végképp felébredt), aztán meg ordítottam egy keveset… ezzel végül is elértem, hogy odavett maga mellé a kanapéra, ahol is pillanatokon belül elaludtam, miközben Anya simizett… Igaz, hogy én szeretek elterülve aludni, Anya meg ösztönösen arrébb húzódott, hogy legyen elég helyem, így meglehetősen furán tartotta ma egész nap a nyakát, meg valami zsibbadást, meg helyhiányt emlegetett, de sebaj…nekem nagyon jó volt így !
Aztán reggel meg a Papával együtt készítettem a reggelit, Ő felvágta a hagymát, én meg hozzáütöttem a tojást (bár állítólag más módszer is van, mint az egész tojás beledobása a hagymás pikszibe, de hát nem kezdhetek rögtön a csúcson, mert akkor hova fejlődnék..), Nyugi, volt mit ennünk a végén… Délután meg beugrott Zsófi és Fecó, megnézni, hogy mekkorát nőttem. Fecó a Bobocart is értékelte, egy csomót furikáztunk fel alá, a többiek meg nevettek rajtunk, pedig szerintem ebben nincs semmi nevetséges…majd őket nem is engedem fel a verdámra! Este aztán a Mama megengedte hogy bekrémezzem az arcát, ami meg szerintem volt nagyon vicces…
engedte, hogy szétrugdossam őket… pedig én csak arra gondoltam, hogy akkor még egy kicsit kint maradhatnánk a jó időben, és úgy tűnne, mintha sokkal több levelet szedtünk volna össze. De aztán végül is rájöttem, hogy most már ahhoz hűvös van, hogy egész nap kint legyünk, így bent folytattuk a dzsemborit, egy valóban sokkal pihentetőbb tevékenységnek bizonyuló tévézéssel. Meg aztán nagy birkózást rendeztünk a Nagyival, aki nagyon 
szépen fejlődik ezen a téren is, nha már úgy tűnik, hogy le is tud fogni egy időre, de aztán bedobom a csípőrántásos trükköt…
Szombaton jött ám Anya is hétvégére Apával, meg a gipszével, amin azért erősen elcsodálkoztam eleinte, aztán rájöttem, hogy maga a csodálkozás már kevés is, mert vigyázni is kell, nem csak csodálkozni, ugyanis ha nem vigyáz az ember, akkor jól beleverheti a
Nagyi meg Kati áldásos tevékenységének köszönhetően annyi kisautóm-buszom-taxim-tűzóltóautóm-traktorom-kamionom-megaminekmégnemtudomanevét gyűlt össze már itt is, hogy a nappali szőnyege már nem is látszik. De nem csak bent játszottunk, hanem a kertben is: valahogy előkavarodott a nyári kis gumicsónakom, először én húzgáltam összevissza, aztán meg beleültem, és szánkózósat játszottunk. Meg voltunk nagyot sétálni is, megnéztük a kikötőben a hajókat. Meg persze voltunk a temetőben is a Nagypapánál, 
merthogyugye Halottak napja is volt…hát, nekem nagyon tetszett a temető: rengeteg mécses, meg gyertya világított, nagyon szép látvány volt. Apa megmutatta, hogy a gyertya lángja meleg, tényleg ne nyúljak bele,
legnagyobb ijedelmére, s gyorsan elfújtam párat a nagy nehezen meggyújtott mécsesek közül…általában eddigre utolért Anya, és nem győzött szabadkozni, én meg csak vigyorogtam… Gondoltam, oldom azt a temetőt körülvevő szomorkás hangulatot…. S mivel több ízben láttam, hogy az emberek el-el mosolyodtak rajtam, nekem aztán mondhat akárki-akármit, szerintem elértem a célom!!!
Azért az is igaz ám, hogy a Nagyinál az ember tán még annál is jobban el van kényeztetve, mint otthon.
Mint a mellékelt fotókon is látszik, igenigen élménydús napjaim vannak: ma szinte egész nap a játszótéren voltam az igazi- és a pótnagyimmal. Eddig sem voltam béna a játékokon, de most aztán… A csúszda volt a sláger eleinte, pláne, hogy múltkorjában, amikor Lucáéknál voltunk a játszótren, Luca megmutatta, hogy hogyan kell nagyfiúsan (nagylányosan) csúszni, tehát nem hason, mint a bébik, hanem ülve! 
Nagyi először jól meg is lepődött, mert Ő még ezt a kunsztomat nem látta, de egy kisebb infarktus után belátta, hogy nekem ez már zsigerből megy, s nem aggódott tovább. Van itt is frankó kis meghódítható favár, ahonnan az 
róla, meg persze van 
s úgy alszom, mint akit leütöttek. Bár az is igaz, hogy most mintha a fogzásom is egy kicsit csitult volna, most inkább a koszolódás miatt kell naponta többször átöltöztetni, nem a nyálazás miatt… De egy igazi gyerek koszolódik, ezt mindenki tudja, úgyhogy ez így normális.
No, most kimaradt pár nap, ugyanis történt egy kis gikszer: pont egy hete pénteken Anya dobott egy hátast a fürdőszobában egy vízfolton, és ahogy hirtelen meg akart kapaszkodni a pelenkázóasztalomban, jól eltörte a kisujját, így be kellett gipszelni a kezét. Mivel nem csak hogy fájt neki, de így semmiféle víz sem érheti, az volt a jó megoldás, hogy amíg egy kicsit helyre nem jön, addig én még egy kicsit elutazom a Klári nagyihoz. Nem mondom, hogy nem örült nekem, nagyon jó volt, merthogy a Kati is még itten van Földváron, merthogy még tart a betegszabija, így rögtön olyan volt, mintha két nagymamával lennék. Ja, még múlt szombaton megérkezett az új jármű is, amit Anya ígért (de persze 
Apának kellett kifizetni), bizonyos Bobocar, aminek oltári nagy sikere volt: nem csak egyedül lehet használni, hanem Apástul is, ha az ember rángatja a kormányát, akkor attól halad… Jó, nem mondom, szeretem én, hogy Apa is játszik velem, de azért nem bánnám, ha nem úgy kéne lerángatnom róla, ha egyedül akarok vele menni… Mindegy, ezt most a Nagyihoz nem hoztuk el, mert amúgy is van itt annyi érdekes, hogy 
csak na: itt vannak például a hattyúk, meg a kacsák, mindegyiknek feneketlen a gyomra, így egész délutánokat el lehet tölteni az etetésükkel… nem is untam meg!!! Csak még nem tudok elég nagyot dobni. Úgyhogy ez a kényszernyaralás-őszölés nem is olyan rossz… csak el ne felejtsem az élmé12nyeimet, hogy amikor már Anya tud végre gépelni, akkor tényleg minden érdekesről beszámolhassak…
elől, és ez ad némi pikáns intimitást a játéknak, amit mi szeretünk is kihasználni, pláne, hogy a sátor sokkal jobban takar, mint a függöny. Amikor már láttuk, hogy az anyák aggódnak, hogy teljesen el akarunk előlük zárkózni, akkor azért előjöttünk, és a nappaliban kupászkodtunk, az anyák meg hol minket néztek, hol a TV-t, Anya ugyanis 
betette a lejátszóba az esküvői videójukat, így egészen romantikus hangulatba kerültünk mindannyian. A frankó zenére hol én hintáztattam Lucát az elektromos hintában, hol 
amivel azért nagy sikereket nem ért el, de ez nem Luca hibája volt, aztán inkább velem foglalkozott továbbra is: motoroztunk együtt egy nagyot… Anya megígérte, hogy nemsokára kapok még egy járművet, hogy legyen választékunk… Bár, már előre sejthető, hogy akkor persze mindegyikünknek az új verda fog kelleni, de végül is eddig még mindenen meg tudtunk osztozni Lucával, gondolom, azzal sem lesz majd másként…