Kutyakozmetika, játszótér, miegyéb

Hú, ma nagyon vidám napunk volt! Délelőtt összekaptuk magunkat, felszerszámoztuk a kutyát, és elindultunk, hogy elvigyük őt a kutyakozmetikushoz, hogy egy kicsi „fazont kapjon”. A kutya először kicsit kérette magát, de aztán meg úgy belejött a többi kutya hergelésébe, hogy meglehetősen lassan tudtunk miatta haladni. Ugyebár most volt életében először sétálni (minek vinnénk, elég nagy neki a kert) pórázon, így teljesen új volt neki az élmény. Azért nagy nehezen csak odaértünk a kozmetikába, ott egy aranyos nni mondta, hogy délután már jöhetünk is érte, így elindultunk hazafelé… és mivel még egyikünk sem volt igazán éhes, úgy voltunk vele, hogy még egy röpke játszóterezés belefér, a Mamának még úgysem mutattuk meg ezt a játszóteret… Tetszett is ám neki! Mindenre felmászott! Anya meg hol vihogott, hol követte… én meg csak lestem, de nagyon jó buli volt! Aztán persze csúszdáztam is, meg rohangáltam, szedtem pár követ, meglibikókáztunk Anyával, meg ilyesmi, nagyon jó volt. Aztán hazajöttünk ebédelni, utána én lefeküdtem egyet sziesztázni, és arra ébredtem, hogy Anya már haza is hozta a Pihét, aki teljesen máshogy nézett ki, mint délelőtt… meg kell mondjam őszintén, én még a szállítókosarába is benéztem mégegyszer, hogy biztos nincs-e benne az igazi Pihe elbújva, de aztán lassan csak megszoktam, hogy most „kúltúrkutya-formája” lett az állatnak… Holnap majd lefotózzuk, csak ma már nem volt rá idő, mert még jött a doktor bácsi is az influenza elleni oltásommal, aminek ugyan nem nagyon örültem, de hát mit van mit tenni… ezek után már nem nagyon volt kedvem fotózni… De az a játszóterezs! Na, az tuti volt!

Itthon

Azt meg aztán nem is tudom, meséltem-e, hogy Anyának mg pénteken levették a gipszet a kezéről, így a hétvégét már azzal töltötte, hogy gyakorolt vele, hogy mit is tud rendesen megfogni, és mit nem… elég viccesen néz ki, meg kell mondjam, de az tény, hogy sokkal kevésbé fáj, ha hozzáér valakihez… És mivel állítólag ez teljesen normális, hogy ilyenkor kell egy pár nap, hogy teljesen olyan legyen a keze, mint régen, úgy beszéltük meg, hogy a Mama eljön hozzánk pár napra segíteni. Így aztán vasárnap (tegnap) délután összepakoltunk (elég nehezen fértünk be a kocsiba, de épp ettől volt vicces az út), és hazajöttünk. Itthon megint mindent fel lehetett fedezni, meg hát a legtöbb játék újnak tűnik, ha új dolgokra használja az ember. Például remekül elszórakoztunk tegnap a Mamával azon, hogy a kutya beleugrott a hintámba, és lehetett őt hintáztatni, úgy, mint egy tesót, vagy valamit…Még énekelgettem is neki! Anya meg persze csak vihogott.

Na igen, most megint n is beleszólok egy kicsit: csuda dolgai vannak a gyereknek, az ember nehezen állja meg büszke vigyorgás- és ön-vállon-veregetés nélkül. Ma reggel például a következő történt: kerestem a mélyhűtőben a húst, amit ki akartam sütni estére, a gyerek meg ott kupászkodott körülöttem. Egyszer csak kikapott a mélyhűtőből egy (vészhelyzetekre eltett) becsomagolt mekis sajtburgert (sz’tem nem is nagyon LÁTOTT még ilyet, nemhogy kóstolta volna), azonmód kicsomagolta, és fagyosan nekiesett volna (előtte egy órával reggelizett, nem is keveset). Mit volt mit tenni, betettem neki a mikróba, megmelegítettem, s egymásra bíztam őket…azt a falást! J De vajon HONNAN TUDTA, hogy mire való???? Tán ha négyszer ettünk előtte mekiset, Ő meg akkor is bébiételt kapott, meg a sültkrumpliból evett… Jó, hetente-kéthetente felőlem kaphat is, attól aztán baja nem lesz, de akkor is meglepődtünk Anyuval, hogy így rávetette magát…

A manók

Tegnap este megjött a Bóbita is, és ma reggel a Papa, meg Ő, meg én bementünk a városba. Anya otthon maradt porszívózni, meg várta Apát, hogy majd együtt jönnek be délben a városba, hogy együtt ebédeljünk egy igazi étteremben (a Mama is bement már hajnalban dolgozni, mert valami kiállítás van). Addig is sok mindent csináltunk: először is megnéztük együtt a karácsonyi díszítést a Malom plázában (a központi emelvényen van egy nagy karácsonyfa, amit manók vesznek körbe, meg vannak kiállítva autók is…esküszöm, nem is tudom eldönteni, hogy a manós érdekesebbek-e, vagy pedig a Ford új modelljei…), aztán meg elmentem a Papával a piacra, meg sétáltunk egy nagyot a városban. Igaz, én sok látványosságot átaludtam, de arra azért felébredtem, amikor befutott Apa meg Anya. Mg együtt is visszamentünk a manókhoz, amiket azóta áram alá helyeztek, és most mozogtak is, nem kis örömömre…alig lehetett engem onnan elrángatni! De aztán hamar megbékéltem, mert kiderült, hogy van mozgólépcső is, és némi szülői-nagyszülői felügyelettel mentem is vele vagy 30 kört…nagyon jó volt!

Aztán együtt megebédeltünk a Tiszti klubban, Mama munkahelyén, majd elégedetten hazamentünk. Délután nagy közös alvást rendeztünk, aztán még sétáltam egyet a Papával. Nem is csoda, hogy ennyi program után esténként szinte úgy ájulok be az ágyamba!!!

A Papával

A Papa szinte az egész napját velem tölti. Igaz, a Mama dolgozni jár, így ezt Ő nem teheti, Anya meg simán le van szerelve a „ti majd sokat lehettek még együtt” dumával, így aztán mindent együtt csinálunk. Együtt reggelizünk, ebédelünk, és együtt is játszunk. A Papa lehozott nekem a padlásról egy rakás plüssállatot is, hogy ne érezzem úgy, hogy nincs mivel játszani, és én meg mindegyiknek meg tudom mutatni a szemét is, meg a száját is, sőt, felismerem a kutyákat, meg az egereket, meg még egypár állatot. De a kedvenceim a cicák: egyik sem a Papáéké ugyan, de mégis mind a kettő azonnal meghallja még a teraszajtó nyikorgását is, és azonnal ott teremnek, ha valaki kimegy. Nagyon jól tűrik, hogy szorongassam őket, szeretik a simogatást, meg a tejet. A kutyával is egész jól kijönnek most már, ha a kutya nem megy utánuk, akkor ők mennek a Pihe után. Szép kis közösséget alkotnak így együtt!

A tojásfarm

Hétfőn meg kedden igazából nem történt semmi különös, azért nem írtam, ma viszont annál inkább! Képzeljétek, reggel mondta a Papa Anyának, hogy elvisz engem is magával, amikor megy tojásért, s megnézhetem az egész gazdaságot! Na, nekem sem kellett ám kétszer mondani! Érdekes volt nagyon, ahogy a bolttal ellentétben itt nem dobozban vesszük a tojást, hanem jön ugyebár rögtön a tyúkok alól, futószalagon sorban, ahogy a tyúkok odapakolják őket… nagyon látványos volt, és így aztán tuti biztos lehetek benne, hogy holnap reggel friss tojást fogok enni. Ami meg még tutibb volt, az az, hogy egy ilyen gazdaságban vanak igazi traktortok például! Ugye el tudjátok képzelni, hogy egy hozzám hasonlóan automán kiskrapeknak ez mekkora élmény? Egy csepp félelem sem volt bennem a nagy gépek mellett! Sőt, amikor a kedves kis emberek felajánlották, hogy egyedül beülhetek az egyik gépbe, én egy cseppet sem hezitáltam: úgy csináltam mindent már elsőre, ahogy az a nagykönyvben meg van írva! Mondták is az emberek, hogy ha akarok, akkor a délutáni műszakba már be is állhatok, de mondtam nekik, hogy nekem délután aludnom kell, de amint lehet, eljövök majd besegíteni szívesen, csak szóljanak, ha nem bírják a sok melót!!!

Az állatkert

Tegnap reggel a Papa elutazott még hajnalban énekelni, így csak hárman fogtunk neki, hogy kicsit rendbekapjuk magunkat, meg a lakást, merthogy jött Apa, A Mama meg akarta lepni, és gondolta, hogy felavatja a kenyérsütő gépét, merthogy kapott egy frankó kis kuglófreceptet, és mivel Apa azt nagyon szereti, meglepik vele. Na, meglepetés az volt: ugyanis Anya valóban azt hitte, hogy a receptben leírt sütőpor helyett még jobb eredményt lehet elérni szárított élesztővel, így azt tett bele… így aztán sikerült összehozni a világ legtömörebb, és legkisebb kuglófját. Nekem mondjuk ízlett, már a pulton belecsipegettem, mialatt Apát lestük az ablakból. Végül is aztán elfogyott ám a legnagyobb része, nem is volt olyan borzalmas, mint ahogy első ránézésre az ember gondolta volna…

Ma meg úgy döntöttek Anyáék, hogy kell egy kis családi program, így kimentünk hármasban a vadasparkba. De én most valahogy nem voltam erre annyira ráhangolva, igazából nem nagyon izgattak fel az állatok, kivéve tán a tengerimalacokat. Azok nagyon aranyosak voltak, jó sokan is voltak, meg sokfélék, így azokat elnézegettem egy ideig… de igazából akkor lelkesedtem be, amikor megérkezett egy másik család, egy nagyon aranyos kislánnyal, aki engem rögtön szimpatikusnak talált (ezt mondjuk megértem), és rövid egymást kerülgetés után már egymást átkarolva néztük a kacsákat…szép pillanat volt.

Aztán még útba ejtettük hazafelé a játszóteret, így aztán nem mondhatom, hogy teljesen felesleges volt kimenni… végül is jó lesz arra emlékezni, hogy Anya milyen lelkesen, csillogó szemmel etette a pónikat, meg a majmokat az eledellel…

Örömöm a körömpörköltöm

Tegnap este kicsit elkiabáltam, hogy esélyem van arra, hogy együtt aludjak Anyával, ugyanis este 7kor a Papa hazaért a dalárdából, ahova énekelni jár, és meglepetésszerűen hozott nekem egy kiságyat. Megküzdöttek vele rendesen, Anya meg Papa, mire összerakták (én addig a csomagolóval meg Mamival játszottam a nappaliban, és örültem, hogy sokáig fent lehetek), de azért csak sikerült… és legnagyobb csalódásomra ebből aztán nem tudtam kijönni! Így aztán el is aludtam hang nélkül, úgy, mint otthon. Aztán azért éjjel még egy kis ordítással megpróbáltam elérni a célom, és egy órára oda is feküdt mellém Anya, aztán úgy voltam vele, hogy az ember ne legyen telhetetlen, így amikor reggel észrevettem, hogy nincs ott, akkor már utólag nem reklamáltam. Különben is, sok dolgom volt: a nagy közös reggeli után a Papával nekivágtunk, és mászkeráltunk kicsit össze-vissza, játszótereztünk, meg csocsóztunk, meg ilyesmi… így aztán a délutáni alvás már megint csont nélkül ment. Ja, és a Pihe meg teljesen összehaverkodott a macskákkal (bár e macskák ennek nem feltétlen örülnek), totál játszópajtiknak tekinti Őket (a macskák meg a Pihét egyszerűen csak egy bosszantó kis szőrmóknak), és mg attól sem zárkózik el, hogy egy tálból igya velük a tejet (más szóval irigy, és akármit is kapjanak a macskák, neki abba feltétlen bele kell kóstolnia). És azt mg nem is mondtam, hogy van új kedvenc kajám: amíg mi cserkelésztünk, Anya főzött pörkölteket: egy marhásat hétvégére, meg egy körömpörit…na, és vacsinál kaptam is egy darab körmöt: olllyan fini volt, igaz, ragadt, mint a csuda, meg a Mama is sápadt kicsit a fotel féltése miatt, de nagyon ízlett! Pedig addigra n már végeztem a saját kajámmal, tehát éhes sem voltam, de ez nagyon tuti volt!!! Éljen a körömpörkölt!

Kimászom az ágyból

Hát, az éjszaka nem volt zökkenőmentes… Azzal kezdődött, hogy rájöttem, hogy ha magasra lendítem a lábamat, akkor ki tudok mászni az utazóágyból. Mivel már este nyolckor, lefekvéskor derült ez ki, nem volt mit tenni, Anya odafeküdt a szobában levő kanapéra, ami mellé az ágyat tolta, s folyamatosan tuszkolt vissza az ágyba végkimerülésig, illetőleg amíg el nem aludtam, és egész éjjel ott is aludt, nehogy éjjel meglógjak. Ezt viszont én ronda módon ki is használtam, mert gondoltam, ha már itt alszik, akkor alhatnánk egy ágyban is esetleg, így célzásként először a kispárnámat vágtam hozzá, amikor hajnali háromkor felébredtem, aztán a teás üvegemet (erre végképp felébredt), aztán meg ordítottam egy keveset… ezzel végül is elértem, hogy odavett maga mellé a kanapéra, ahol is pillanatokon belül elaludtam, miközben Anya simizett… Igaz, hogy én szeretek elterülve aludni, Anya meg ösztönösen arrébb húzódott, hogy legyen elég helyem, így meglehetősen furán tartotta ma egész nap a nyakát, meg valami zsibbadást, meg helyhiányt emlegetett, de sebaj…nekem nagyon jó volt így !

Aztán reggel meg a Papával együtt készítettem a reggelit, Ő felvágta a hagymát, én meg hozzáütöttem a tojást (bár állítólag más módszer is van, mint az egész tojás beledobása a hagymás pikszibe, de hát nem kezdhetek rögtön a csúcson, mert akkor hova fejlődnék..), Nyugi, volt mit ennünk a végén… Délután meg beugrott Zsófi és Fecó, megnézni, hogy mekkorát nőttem. Fecó a Bobocart is értékelte, egy csomót furikáztunk fel alá, a többiek meg nevettek rajtunk, pedig szerintem ebben nincs semmi nevetséges…majd őket nem is engedem fel a verdámra! Este aztán a Mama megengedte hogy bekrémezzem az arcát, ami meg szerintem volt nagyon vicces…

Cuccolunk Ballószögre

Jól ki kellett még használni az elmúlt két napot, merthogy ma jött értem Apa meg Anya, hogy átcuccoljunk Ballószögre a másik Mamákhoz, hogy ott várjuk meg Anya kezének teljes gyógyulását. De amint a képeken látjátok is, nem voltam tétlen egy percig sem: segítettem a Katinak összegereblyézni a kertben a leveleket, bár nagyon fájlaltam, hogy utána nem engedte, hogy szétrugdossam őket… pedig én csak arra gondoltam, hogy akkor még egy kicsit kint maradhatnánk a jó időben, és úgy tűnne, mintha sokkal több levelet szedtünk volna össze. De aztán végül is rájöttem, hogy most már ahhoz hűvös van, hogy egész nap kint legyünk, így bent folytattuk a dzsemborit, egy valóban sokkal pihentetőbb tevékenységnek bizonyuló tévézéssel. Meg aztán nagy birkózást rendeztünk a Nagyival, aki nagyon szépen fejlődik ezen a téren is, nha már úgy tűnik, hogy le is tud fogni egy időre, de aztán bedobom a csípőrántásos trükköt…

Szóval, ma meg már Ballószögön alszom, úgyhogy a további élménybeszámolók már innen lesznek. Puszi!

Hétvége

Szombaton jött ám Anya is hétvégére Apával, meg a gipszével, amin azért erősen elcsodálkoztam eleinte, aztán rájöttem, hogy maga a csodálkozás már kevés is, mert vigyázni is kell, nem csak csodálkozni, ugyanis ha nem vigyáz az ember, akkor jól beleverheti a fejét, tehát a „hátradobom magam Anya ölében, hogy Ő kapjon el” játék az most nem épp praktikus. Igaz, erre rá sem voltam szorulva, lévén, hogy hozott nekem Thomast, ami zenél, így aztán nem maradtam játék nélkül…meg különben is, a Nagyi meg Kati áldásos tevékenységének köszönhetően annyi kisautóm-buszom-taxim-tűzóltóautóm-traktorom-kamionom-megaminekmégnemtudomanevét gyűlt össze már itt is, hogy a nappali szőnyege már nem is látszik. De nem csak bent játszottunk, hanem a kertben is: valahogy előkavarodott a nyári kis gumicsónakom, először én húzgáltam összevissza, aztán meg beleültem, és szánkózósat játszottunk. Meg voltunk nagyot sétálni is, megnéztük a kikötőben a hajókat. Meg persze voltunk a temetőben is a Nagypapánál, merthogyugye Halottak napja is volt…hát, nekem nagyon tetszett a temető: rengeteg mécses, meg gyertya világított, nagyon szép látvány volt. Apa megmutatta, hogy a gyertya lángja meleg, tényleg ne nyúljak bele, mert meggeti a kezem, ezt hamar meg is tanultam…meg azt is, hogy hogyan kell elfújni a mécsest…na, innentől n lettem a temető apró réme, mert minden sírhoz odarohangáltam a csendesen elmélkedő rokonok legnagyobb ijedelmére, s gyorsan elfújtam párat a nagy nehezen meggyújtott mécsesek közül…általában eddigre utolért Anya, és nem győzött szabadkozni, én meg csak vigyorogtam… Gondoltam, oldom azt a temetőt körülvevő szomorkás hangulatot…. S mivel több ízben láttam, hogy az emberek el-el mosolyodtak rajtam, nekem aztán mondhat akárki-akármit, szerintem elértem a célom!!!