Az elmúlt napokban sok érdekes dolog nem történt, azért nem is írtam, ám ma annál több történés volt! Már pár napja emlegeti nekem Anya meg Apa a Mikulás bácsit, hogy majd jön, meg hoz ajándékot, meg ilyesmi, de én igazából nem nagyon hittem ebben, egészen ma reggelig. Az történt ugyanis, hogy tegnap este lefekvés előtt kiraktuk a kis gumicsizmámat a kisszoba ablakába (én meglepődtem, mert tudtommal annak 
nem ott van a helye, de most szabadott odatenni, sőt, Anya kérte, hogy tegyük oda), és láss csodát, mire felébredtem, a csizma tele volt csokival, és mellette még ott volt egy szép piros távirányítós autó is!!! Nagyon örültem, Apa be is üzemelte nekem, mondta, hogy arra a Mikulásnak már nem volt ideje (de rendes Miki volt, mert még elemeket is tett a csizmibe), és egész délelőtt azzal játszottunk. Anya 
közben elhúzott, mert jött Pestre a Zsófi, kismamaruhákat venni, merthát lesz kisbabája, és emiatt megnőtt a pocakja, és a régi ruhái már nem jók rá… ezt az összefüggést még nem értem kristálytisztán, de Apa mondta, hogy majd csak figyeljem Anya pocakját, Neki is nemsokára megnő majd a kistesóm miatt, akit szintén Mikulásra kaptam, csak még olyan kicsi, hogy Anya pocakjában nő még jóideig…. Á, ez még 
katyvaszos nekem egy kicsit, de türelem tudást terem…
Délben aztán hazajött Anya, meg jött a Zsófi is, és amikor felébredtem az ebéd utáni szuszkából, mindannyian felöltöztünk (én persze a Mikiruhámat vettem fel), és elmentünk az Árkádba, ahol megnéztünk egy Mikulásos színdarabot. Itt csatlakozott hozzánk a Bóbita is, majd amikor már túl nagynak ítéltük a tömeget, meg a 
meleget, elmentünk a Parlament elé, hogy megnézzük az igazi finn Mikulást. Sajna, sokat nem láttunk belőle, merthogy nagyon sokan voltak, de biztos, hogy ez az igazi Miki volt, mert ugyan a szarvasait máshol hagyta, de a kocsin, amivel érkezett, volt neki Mikulás-követ zászlója (ezen Anyáék valamiért nagyon röhögtek, pedig nekem tetszett). Szóval mozgalmas egy délután volt, meg is éheztem, de vettünk igazi 
kemencében sült kenyérlángost, amit úgy tömtem magamba, hogy a többiek csak lestek. Itthon aztán még kaptam a csajoktól is nagy Miki-csokit, amit kibontani nagyon érdekes, bár enni annyira már nem (biztos a kenyérlángos miatt nem kívántam annyira), aztán volt nagy közös vacsi, majd én mentem aludni, de még sokáig hallottam félálomban, ahogy a „felnőttek” játszanak a Mario-partyval a WII-n… Jó kis nap volt, többször is lehetne Miki-ünnep egy évben!!!
Ma úgy tűnt, hogy kezdek meggyógyulni a takonykórból, így Anya úgy döntött, hogy hagyjuk a Tündit nyugodtan takarítani, menjünk el látogatóba a Dédihez. Jó régen nem voltunk már nála, így éppen ideje is volt. Jól meg is leptem a Dédit, mert hiába rég volt, hogy nála jártam, úgy tűnt, hogy mindenre emlékszem, olyannyira, hogy első dolgom az volt, hogy a Papa által beszerelt tábori telefonon (ami a Mózes bácsihoz jelent állandó összeköttetést a Dédinek, értsd ezalatt, hogy a másik készülék oda van bekötve, és a Dédinek –vagy nekem- elég csak megtekerni a tekerőt, és nála csörög a másik ugyanilyen készülék, és ingyen 
lehet vele beszélni) felhívtam öreg barátomat, hogy jöjjön át velem játszani. Anya is meg a Dédi is rögtön eldobta magát, hogy milyen kis ügyi vagyok, de érdekes módon azzal már nem arattam akkora sikert, hogy a galériára is minden gond nélkül fel tudok mászni… Attól tartanak állandóan, hogy leesek, pedig nem. Szóval a Dédivel is sokat játszottam, meg aztán Mózes bácsival is, meg később jött a Zsuzsika is Tomival, csak arról már nem készült sajna fotó, mert lemerült a fényképezőnk… Dédi nagyon finom húslevest főzött, jól be is kajoltunk belőle, de sajna aludni haza kellett jönnünk, mert én ott a sok érdekes minden miatt nem tudok aludni, és Anya szerint, ha nem alszom nap közben, akkor estére nem lehet velem bírni… pedig lehetne ám, csak ahhoz egy aszkéta türelme kéne.. Hát tehetek én arról, hogy Anya evvel a tulajdonsággal nem rendelkezik???
tudni, hogy ez most valami vírus-e, vagy csak simán megfázás (bár fura lenne, hogy mindannyian egyszerre fázunk meg), de sebaj, túléljük, legfeljebb most nem nagyon megyünk sehová. Tegnap például tök jól eltöltöttük otthon is az időt, reggel még ugye ott voltak a csajok, együtt reggeliztünk, aztán Ők elmentek, mi meg a nap hátralévő részében Apával a WIIn halomra gyilkoltuk az univerzum összes szörnyéét, Anya meg marcipános szaloncukrot gyártott próbaképpen a 
konyhában (ha sikerül, akkor karácsonyra nem is veszünk boltit, hanem a hazait tesszük majd a fára). Nagyon kis pofás cukrok lettek, fotó most nem készült, majd az „igaziakról”, Anya lelkes volt, Apának meg ízlett, úgyhogy minden okés. Ma is itthon voltunk egész nap, úgyis olyan ramaty idő volt kint, de legalább megtanultam orrot törölni… Bár ezzel azért az orrporszívózást nem úszom meg teljesen, mert fújni még nem tudok, de azért ez is valami…
A mai nap beszámolóját inkább én írom, merthogy van bejelentenivalóm is, meg a gyerek már sokszor kapott szót amúgy is…
úgyis elviszi Őt egy darabig, gondoltam, vesztenivalónk nincs, és többeket már tényleg nem láttam régóta, így mi is mentünk. Nagyon-nagyon jó volt, Dávid is nagyon élvezte a sok gyerek társaságát (bár azt erősen nehezményezte, hogy a játéktér nem terjedhet ki az áruház egész területére) nagyon jól tudtak együtt is, és egymás mellett is játszani, 
volt egy csomó játék, és mi anyukák is tudtunk egy pár szót váltani egymással. Megerősítést kaptunk néhány karácsonyi ajándékkal kapcsolatban, márhogy jókat választottunk a gyereknek, és viszonylagos nyugiban meg is tudtunk ebédelni az étkezőben (a Dávid egyik új kedvence a svéd húsgolyó, ami, ha a Lucával hosszabb távra tervez, akkor igencsak jó választás, én meg névnapom alkalmából kaptam Gabitól egy mandulatortát desszertnek-nyami, és köszi), de a végére a gyerekek úgy elpilledtek, hogy hazafelé taxival jöttünk (erre is rá lehet kapni).
Na, ezen a hétvégén aztán rendesen próbára voltunk téve Apával! A dolog úgy indult, hogy az egyik lámpát még a múltkor meg kellett egy kicsit szerelnie Apának, emiatt a glettelés meg a festés egy kis javítást igényelt, amit meg is csinált újfent hősiesen, de akkor még jött az, hogy fel is kellett törölni a padlóról a gipszport, és Anya nemhogy csak simán felmosott volna, elvárta, hogy mi meg száraz 
ronggyal töröljük át az egészet, „nehogy a gyereknek vizes legyen a zoknija” (jó vicc, így mindkettőnk nadrágja lett vizes a térdén…ez tényleg sokkal jobb érzés, háhahááá). Na mindegy, ez is megvolt, örültünk. Aztán meg kérte, hogy a múltkor vásárolt szárítókötél kerüljön már végre a helyére… Amilyen pechje Apának volt, hiába nagy barkácsboltban lett véve az illető kötél, így is „made in China”, ami nem is volna baj, de tényleg csak annyit tudott, ill. annyit se, merthogy nem lehetett kifeszíteni! Mindegy, Anya halk tanácsára Apa visszavitte azonmód, 
visszaszerezte a pénzünket, majd csak ránézett Anyára, és szó nélkül visszaszerelte a régi kötelet… Viszont cserébe Anya sütött nekünk palacsintát, ami ugyan az ő kedvence, de gondolta, hátha örömet szerez vele… Én momentán nem voltam oda érte, Apa nagyon ette, nade ennyi meló után egy kicsit se csodálom… Én maradtam a paprikás párizsinál, és megfogadtam, hogy előbb szerzek nagykoromban magamnak
kutyát, mint feleséget… (a képen a fehér kanapé miatt nehezen kivehető, de a fejem alatt az ott a kutya, és tök jól tűrte, hogy párnának használjam…próbálná ezt meg Apa Anyával…)
Ez a karácsony azért nem mindig egyszerű! Tegnap Lucával, Gabi nénivel, meg Anyával felkerekedtünk, hogy mi is összehozzuk a magunk kis meglepijét. Igazából sikerrel jártunk, csak elég messze kellett miatta menni, és nem is ez volt a gond, hanem hogy amikor már indultunk haza, kiderült, hogy a metró baleset miatt csak a Deák térig megy, onnan metrópótló busszal kéne menni a Határ útig, ahonnan a villamosunk indul. Be kell valljam őszintén, már egy kicsit hisztis is voltam, Luca és az anyák nemkülönben, így amikor megláttuk, hogy a buszon úgy vannak az emberek, mint a 
heringek a dobozban, Anya úgy döntött, hogy most adunk a luxusnak, és taxival megyünk haza. Elmagyarázta a diszpécsernek, hogy olyan autót küldjön, amibe két babakocsi is belefér, viszont erre várni kellett egy kicsit, így esett, hogy az ebédpótló kiflinket a Meridien hotel bejárata előtt fogyasztottuk el… a portás meg csak lesett, az anyák meg már könnyesre röhögték magukat kínjukban… Este meg Apa 
lepte meg Anyát, megvette neki a régóta áhított kenyérsütő gépet…na, a fogyókúrának annyi újra!!! Segítettem kibontani, majd amikor elkészült az első kenyér, a tesztelésében is segítettem 
majdnem megfulladtam, annyira tömtem… és lássuk be, ez nálam valóban nagyon ritka dolog
Tegnap eljött pár napra a Nagyi, hogy Ő is tudjon kicsit körbenézegetni ajándékügyben karácsonyra, meg este Anyáék is tudnak így menni vásárolgatni nyugodtan. A Nagyi hozott nekem meglepetésként egy igazi kis mikulásruhát, amit persze rögtön fel is próbáltunk. Nem mondom, sima ruhában is szépen mutatok, nade ebben! Most már csak azon kell szurkolni, hogy Anya cégénél megint legyen olyan jó kis Miki-parti mint tavaly, és akkor másoknak is bemutathatom a cuccot! Ha meg nem lesz (valami 
gazdasági válságot emleget mindenki), akkor meg majd jóóóóól meglepem Lucát, és majd úgy teszek, mintha én lennék az igazi Mikulás, és kész! Ő legalább mindig hálás közönség 
A hétvége ismét nagyon gyorsan eltelt! Szombat délelőtt megejtettük a szokásos bevásárlásokat (esküszöm, nem is hittem volna, hogy ilyen sokat tudunk kajálni), és mivel így nem volt idő ebédet főzni, Apáék úgy döntöttek, hogy néha szabad nekem is a bohócos kajáldánál enni, így vettünk nekem gyerekmenüt, Anyáéknak meg normált… Az enyémhez még beszélő zebra is járt!!! Na meg persze sajtburger… Ez sokkal jobban ízlik nekem, mint a bébiételek legtöbbje (tudom, hogy nem olyan egészséges, de hát istenem, 
minden nem lehet együtt). Evés után aludtunk egy jót, aztán meg kimentünk a ház mellé, én rohangásztam, Anya meg Apa meg összeszedték a gallyakat, meg leveleket, meg ilyesmi. Aztán közben csuda dolog történt: elkezdett esni a hó! Na, ettől teljesen megvadultam, fel alá rohangásztam a fehér pihék között a kutyával…csuda jó móka volt! Ma meg azzal
rajta, bár állítólag az csalás, ha én kézzel piszkálom a labdát… mindig csak ezek a hülye szabályok… De nagyon élveztük mindketten, és ez a lényeg. Délután meg Anyának segítettem vacsorát főzni… Szépen elmondta, hogy hova nem szabad nyúlni, és esküszöm, én be is tartottam az utasításokat… Már hogyne tartottam volna, tisztában voltam vele, hogy ha rossz helyre piszkálok, akkor nem maradhatok ott tovább, és engem tényleg nagyon érdekelt, hogy Anya hogy csinálja a yorksire pudingot… Azt mondta, hogy jövőre már keverhetem én is egy kicsit a tésztát, bibííííí!!!!
a programjainkat. Ennek az egyik oka az, hogy mint kiderült, minden országban más nyelven beszélnek az emberek, Tehát az nem elég, hogy nekem meg kell tanulnom beszélni, de (amit nem gondoltam volna) Anyának, és a Gabi néninek is meg kell tanulnia! Pedig ha hallanátok őket… egyfolytában képesek dumálni, de mint kiderült, csak magyarul, és a boldoguláshoz angolul is kéne tudni. A Gabi néninek a diplomájához kéne nyelvvizsga is, Anyának meg azért, 
mert amikor utazunk más országokba, még kávét sem tud kérni magának… Épp ezért elkezdtünk angoltanfolyamra járni. Ez úgy néz ki, hogy amíg Anya meg Gabi néni tanulnak, mi egy másik szobában játszunk egy nénivel. Nagyon jó ez a nyelviskola szerintem, bár Luca előnnyel indul, tekintettel arra, hogy Ő már magyarul is beszél pár szót, meg már svédül is, tekintettel arra, hogy az az Ő apanyelve. Szóval most csütörtökönként angolozni járunk, utána meg játszunk egy kicsit Lucáéknál. Nagy sláger a függöny mögötti 
bújócska továbbra is, valamint nagyon élvezem, hogy ha nem Anya etet, hanem Luca….így valahogy jobban ízlik a kaja is…
No, ma aztán megmutattuk a Mamának, hogy hogyan vígad a magyar(gyerek)!!! Babatalit szervezett Anya, eljött a Luca, meg Balázsék, meg Pankák is. Úgy volt, hogy jön még Csenge és Hunor az anyujával, de sajna ők tegnap bekaptak valami bacit, így majd csak legközelebb. Elsőnek persze Lucáék értek ide, lévén ők laknak a legközelebb. 
Én akkor még aludtam, így Anya vette át rögtön a Gabi nénitől az internetes játék ürügyén készült SK ajándékot, aminek nagyon örült. Ez még egy nyári közös képünk Lucával, egyedi keretben, nekem is nagyon tetszett. Amikor felébredtem (megéreztem régen látott barátném közelségét), akkor indult a buli: mind a ketten 
felpattantunk a Bobocarra, és hol én ültem elöl, hol Luca, de lényeg, hogy együtt tudtunk rajta menni! Így még sokkal jobb, mint egyedül, vagy egy sok helyet foglaló felnőttel. Aztán befutottak Pankáék, és Balázsék is. A lakás összes helyiségét bejártuk, minden játékomat kipróbáltuk, rengeteget nevettünk, meg ugráltunk, meg futkostunk, meg ettünk, meg ittunk…jó buli volt na, tisztára, mint a nagyoknál! Kaja, pia, nők…Régen voltunk már így 
együtt, és meg kell mondjam őszintén, hiányoztak már a skacok. Szerintem az anyák is hiányoztak egymásnak, mert egész nap be sem állt a szájuk. A Mama meg is jegyezte, amikor elmentek, hogy nem is csoda, ha elfáradunk egy-egy ilyen talin, mert ennyit beszélni…