Kisvakond újra

Ma reggel a nagyi felajánlotta, hogy amíg Tündi takarít, addig Ő délelőtt egy kicsit rendbeszedi nekünk elöl a sziklakertet (ami miatt Anya elég hálás volt, mert ugyan most a pocakjára hivatkozik, hogy nem tud hajolgatni, de egyébként mindenki tudja, aki ismeri, hogy hamarabb megfőz egy háromfogásos ebédet, mint hogy kihúzzon 3 szál gazt), mi meg fogtuk magunkat, és elmentünk a múltkorjában felfedezett játszóházba. Anya a lelke mélyén azt reméli, hogy én annyira megszeretem, hogy majd az úgynevezett miniovit is kipróbálhatjuk hamarosan, és azt hiszem, én meg ebben aztán abszolút partner leszek…. Hát már hogy a csudába ne? Most is egy csomó új dolgot találtam a játszóházban, például a múltkor nem volt felfújva a labdás ketrec felső részénél levő akadálypálya…na, most felfújták, én meg kézen fogtam anyát, és kiköveteltem, hogy másszon fel velem… Hát, nem tudom, hogy mi volt szórakoztatóbb: maga az akadálypálya, vagy pedig Anya, amint az igencsak terebélyesedő kis habtestével próbál először is felmászni a kötélhágcsón (az eresztékek megremegtek, a kötél nyiszorgott, de hálistennek a gyártók valószínűleg sejtették, hogy nem csak a gyerekek akarnak majd rajta felmászni, és a cucc kitartott), majd az igyekezete, hogy a fenti szűk helyeken ne szoruljon be sehova, plusz még fotózzon is.

Arra már valóban hasztalan próbáltam rávenni, hogy az akadályokon is átmásszon velem, mert észrevette, hogy lent az óvónő és a másik jelen levő kisfiú anyuja már nagyon röhögnek, meg különben is, szemmel megbecsülte a cső átmérőjét, és sejtette, hogy ha Ő most oda bemászik, akkor csak a Tesó születése után tud kijönni, így egyedül kellett megbirkóznom a feladattal. Jelentem, sikerült!

Egyebekben még kipróbáltam a babakocsi tologatást is, és Anya nagyon megdicsért emiatt, úgyhogy azt hiszem, a mai nap sem telt el hiába…

A bicaj

Tegnap ugye megérkezett a Nagyi, hogy pesztráljon engem egy kicsit, merthogy Anyáéknak volt némi elintéznivalójuk a városban, és nélkülem egy kicsit azért gyorsabb a dolog. Amikor a Nagyi megérkezett este, akkor hivatalosan is megkaptam az első háromkerekűmet, amivel azonmód nekiálltam krosszozni a folyosón. A Nagyi meghatódva nézte, azután mondta, hogy annak idején Apára rögtön rászólt ilyenkor, hogy „vannak kinti játékok, meg vannak benti játékok”, de hát tényleg, én mért is ne játszhatnék itt bent vele, ha épp itt akarok?

Anya meg bólogatott, de azt hozzátette, hogy „amíg benti, addig oké, de ha egyszer kikerült, akkor ez mostan is így lesz”, úgyhogy most azt hiszem, majd sutyiba kell kivinnem a bicajt… Vagy a legjobb, ha szövetkezem Apával, mert szerinte „ti állandóan csak korlátozzátok a gyereket”, ami ugyan igaz, de Anyáék ezt valszeg tényleg teljes meggyőződéssel teszik, mert

Egy-egy ilyen megjegyzés után úgy néznek Apára, hogy ne tudjátok meg.

Szóval a bicaj egyenlőre marad bent, elég hosszú a folyosó, aztán majd ha jobb idő lesz, akkor megvívunk.

Ma meg reggel Anya összedobott egy kis somlói galuskát, amiből este úgy befalatoztunk, hogy csak na, bár nekem bevallom őszintén a hab ízlett a legjobban… először lenyaltam a sajátomról, aztán meg mentem Apáéhoz…épp, hogy a tányért be nem kaptam…

Hétvége

Már egyikünk sem bánta, hogy eljött a hétvége, bár nem volt semmi különösebb programunk, azon kívül, hogy elmentünk a Brendonba, megvettünk a Nagyi féle ajit a gyereknek (saras voltam, ugyanis én mondtam, hogy vegyen neki egy Thomasos pokrócot, merthogy annak tuti örülni fog…erre a húgom a gondolatomat is kitalálva, szintén azt vett, szegény Nagyi meg lett előzve (egyébiránt a gyerek azóta nem nagyon hajlandó mással aludni, legfeljebb a zsiris hálózsákkal, de a pokrócnak akkor is ott kell lennie az ágy szélén), így kiötlöttem, hogy akkor OK, a nagyitól meg legyen meg a gyerek első háromkerekűje… Nagyi boldogan beleegyezet, úgyhogy elmentünk beszerezni). Ezzel a beszerzéssel azért 2 legyet ütöttünk egy csapásra: nemcsak a gyerek bicaja lett meg, de én is kaptam egy új kukac-párnát, mert a régi egy kicsit megviselődött (aki nem tudná, nálunk ez a szoptatós párna elnevezése), terhesen nagyon jó vele aludni, valamint újra felmérhettem a kínálatot a babaruhákból…hiába, no, 2 év eltelt, még babakádból is van más alakú, mint annak idején… bár sajna minden nagyon szép állapotban van, ami egy babecnek kell, pár új ruhán kívül nem kell venni semmit… Pedig olllllyyyyan babakocsik vannak!!! Ja, és a dáűvid egész hétvégén olyan szépen kajált…nála ez teljesen periodikus, vagy alig eszik valamit, vagy zabál… Most mindennek nagy keletje volt, bármit tettem is eléje, a lényeg, hogy egyedül egyen… Úgy tűnik, kezd önnálósodni…

A gyerek viszont szereti...

Viszont a gyerek szereti az autókat!!!

Hálaistennek, mostanában egy kicsit mintha enyhülne az idő, így egyre többet lehetünk kint (mondjuk, ha nem enyhülne, akkor is bevezettem volna a kicsit hosszabb sétákat, mert a bezártság néha kezd az agyunkra menni- igen, mindkettőnknek, én is egyre kevésbé tolerálom, ha felrúgja a kutya kajáját, aznap már harmadszor, és persze „véletlenül”; Ő meg egyre nehezebben viseli, ha éppen főzni, vagy neaggyisten blogot írni akarok, ahelyett, hogy vele foglalkoznék) , és nem ám csak úgy babakocsiban megyünk ide-oda, hanem motorral! Tegnap próbáltuk ki először, hogy a boltba is úgy mentünk, hogy Ő a motoron feszített, és meg toltam mellette-mögötte a babakocsit… azt nem merem megkockáztatni, hogy ne vigyünk babakocsit, mert eléggé parázok attól, hogy hazafelére elfárad, és akkor nem csak a szatyrokat kéne hoznom kézben, hanem őt is, meg a motort is…és ezt nem tudnám megtenni…

Mindenesetre motorral megyünk a zöldségesig, ott a Lánnyal jóban vagyunk, azt mondta, nála bármikor „leparkolhatjuk” a mocit, babakocsiba be, boltba-henteshez be, vásárol, hazafelé zöldségesnél friss gyümi megvesz, motorra felpattan, irány haza… ez most teljesen járható útnak tűnik, és ha gáz van, már nem akar motorozni, a motor akkor is befér a babakocsi alsó rekeszébe…

Na, és az autók: elég sok parkol az út szélén, és a gyerek mindegyikre nagy lelkesen mutogat, és mondja, hogy „óóóóó, óóóó” (ebben a szituációban ez egyértelműen autót jelent, nem pedig csodálkozást, ezt egy anya tudja), és mivel anya rendes, mondogatja, hogy „ez egy szuzuki, az egy honda, ez egy opel, és így tovább…és jelentem, kezdi megtanulni! A családtagok autóit már tudja, ha opel-jelet lát, akkor mondja, hogy „Papa”, a BMW az „Apa”, a Merci „Aja”….így aztán nem unatkozunk.

Ma 5 körül meg simán csak úgy elmentünk motorozni „apa elé”, tehát azon az úton, amerről várható volt az érkezés, és amikor jött, beszálltunk, és a GYEREK VEZETETT! Odaült az apja ölébe, és ezerrel tekergette a kormányt…mégy szerencse, hogy kevéssé forgalmas utcában lakunk, így is gondolom nézhettek a szomszédok, hogy miért megyünk parttól-partig…gondolták, legelni akar a kocsi, vagy nem tudom, mindenesetre a gyerek annyira belejött, hogy amikor megálltunk a ház előtt, kihisztizett magának még egy kört…igaz, hogy a hideg rázott, de nagyon büszke voltam rá :)

A gyerek nem szereti a csokit...

A gyerek nem szereti a csokit… Tudom, hogy ennek örülni kell, és bevallom, sokat is tettem azért, hogy így legyen (egy éves koráig TILOS volt a gyereknek csokoládé tartalmú dolgokat adni), ámde az én gyerekem, mint tudjuk, nem igazán rendelkezik se túl nagy súllyal, se túl nagy magassággal…és persze én is, mint minden más Anya, folyton aggódom azon (is), hogy a gyerek nem eszik eleget, és azért nem nő…szóval, azért bevallom, időről időre most már bepróbálkozom különféle csokikkal (na jó, nem táblás Milkával, nyilván, hülye nem vagyok, de kap rendszeresen (és rendszeresen nem eszi meg) Túró Rudit például….). Ma kellett menni a boltba, és valahogy láttam a gyereken, hogy nincs túl nagy kedve, ilyenkor jön a (tudom, nem túl helyes, de néha belefér típusú) gyengéd zsarolás, most például: „ha szépen felöltözöl, és eljössz Anyával a boltba, kapsz egy Pingit!” (Kinder Pingui, ha valaki nem tudná). A gyereknek fogalma sem volt arról, hogy az mifene, de láthatóan belelkesedett tőle, és gond nélkül eljutottunk a boltig, az ajtóban megszólalt, hogy Pingi, mondom jó, nem felejtettem el, megvettük, amit kell, aztán levettük a polcról a Pingit, megbeszéltük, hogy majd fizetés után megkapja. A pénztáros csajjal is boldogan közölte, hogy Pingi, aztán a fizetés után kibontottam neki, boldogan kiabálta, hogy Pingi-Pingi (mondom, még nem is látott ilyet). Ezután a zöldségeshez mentünk, addigra a Pinginek az egyik sarkából hiányzottt egy morzsányi, de olyan boldogan mondta a kiscsajnak is, hogy Pingi, mint aki aznap már a harmadikat falja… Bár a lányt nem tudta átverni, mert eléggé ismer már minket, csodálkozott is, hogy „Hát te meg csokit eszel?”, mire a gyerek bólogatott, és közölte, hogy Pingi. Ekkor már nagyon röhögtem, megvettük amit kell, hazajöttünk. Útközben nem nagyon láttam, hogy mit csinál, mivel az eső szemerkélt, így a tető teljesen föléje volt húzva, de az ajtóban láttam, hogy a Pingi fele már nincs meg, és mivel nem volt se a ruháján, se a kocsiban a feneke alatt, jó volt rá az esély, hogy a pocakban van. Na, mondom, hálistennek, végre egy csoki… Épp hogy beértünk, levetkőztettem, Pingit visszaadtam, mert kérte, csörgött a telóm. Lucaanyu hívott, 5 percnyi beszélgetés után mondom neki, hogy „Te, túl nagy a csend, és a gyerek csokival a kezében van valahol, én utánanézek”… hát…A gyerek a szobájában volt a kutyával, a Pingi maradéka a földön félig eltaposva, és hát…a kutya ugye természetes, hogy feleszi, amit a padlón talál, de sajna a gyerek meg utánozós fajta, és hát mit szépítsem…térden állva ő is próbál darabokat felnyalni a csokiból…hát nem tudtam, hogy hányjak, sírjak, vagy röhögjek, és sűrűn adtam hálát, hogy tegnap volt a takarítónő…kár, hogy mire a fényképezővel odaértem, már a gyerek is rájött, hogy kicsit kínos a szitu...

Ja, és ma megérkezett a csodaszép, Dorci ajánlására levaterázott zsiris hálózsák…marha nagy sikere volt, azonnal belemászott, és ebéd után már benne is aludt, bár méretileg még „kicsit” nagy rá…de asszem nem kicsit lett volna pipa, ha elveszem tőle…

A Nagy Szülinapi Parti!!!

Ugyan csak kilencedikén lesz igazából a születésnapom, de mivel ma van vasárnap, és ma nem kell dolgozni, mára hívtuk össze az egész nagy családot, hogy megünnepeljünk engem (meg egy kicsit Anyát a szülinapja, meg egy kicsit Apát a névnapja miatt).

El is jött mindenki, akit meghívtunk: Jött a Bóbi a Ricsivel, Zsófi a Fecóval, Vira mama a Papával, a Dédike….és ez csak Anya családja J A Klári nagyi már pénteken jött segíteni az előkészületekben, a Kati meg szombaton, főként, hogy engem pesztráljon, de kellett is ennyi segítség, mert nem semmi mennyiségű kaja készült. Apa ragaszkodott hozzá, hogy Anya süssön fini tortát házilag, méghozzá a nagyon profi könyvéből, amit Tőle kapott karira (A könyv maga van vagy 10 kiló-vicc nélkül- ráadásul angol…én ugye még csak most tanulok, apjuk meg elég régen tanult, így azért volt némi sansza, hogy esetleg nem sikerül a dolog…ráadásul a recept még a tojás sárgát is grammra adja meg…anyáztam ám, mire mindent kimértem…de megérte…Anya). Emellett lett 3 féle sülthusi, meg saláta, meg magos-mustárral készült sültkrumpli, meg Yorkshire puding….plusz előételnek háromféle falatka… Úgyhogy kellettünk is ennyien az előkészületekhez.

Persze a legnagyobb meglepi az egyedi póló volt…Apa múltkor vérszemet kapott, hogy lehet már házilag is pólót készíteni, és kitalálta, hogy a szülinapomon mindenki kap egy olyat, amin én szerepelek, és abban kell majd ünnepelni…Kicsit nehezen, de összehozták!

(A nehézséget az okozta, hogy az első elképzelés szerint a lányok eperszínű, a fiúk meg sötétszürke pólót kaptak volna…és amikor pénteken megvettünk a pólókat, még örültünk is, hogy ilyen szép színeket kaptunk…. Csak aztán este 10kor, amikor rá akartam vasalni az addig kinyomtatott matricákat, akkor jöttünk rá, hogy enyhéz áttetsző a matrica, tehát csak fehér, vagy nagyon halvány pólókon mutat jól…így aztán szombat reggel Tamás nyomulhatott visszacserélni a Decatlonba a színeseket fehérekre, emiatt fel is hívtam Anyuékat meg Bóbiékat, hogy nyugodtan késhetnek egy órát…így azért eléggé blikkre lettünk kész…Anya)

Mindenkinek nagyon tetszett az ötlet, és azonnal magára is öltötte mindenki a cuccot…nagyon jól mutattunk együtt!

Aztán volt nagy kajálás, dumálás, kaptam rengeteg ajándékot, meg még ráadásnak egy Thomas tortát is…sikeres vendégség volt, na!!!!

Úgy utazom, mint a nagyok!!!

Tegnap is meg ma is nagyon mozgalmas nap volt…Tegnapra volt Anyának időpontja 4D-s (kötelező, 18. heti) ultrahangra, és azt találták ki apával, hogy nem kell nekem addig bébiszitter, hanem ellenkezőleg, addig amíg Apa távol van, én fogom felügyelni az embereket a cégnél… Úgyhogy reggel együtt indultunk, először elmentük a BMW szervízbe, ahol én majdnem infarktust kaptam az örömtől a sok szép kocsi láttán, majd a térdemmel feltöröltem az egész kiállítótermet, merthogy kaptam kölcsibe egy modellautót, és azt toltam veszett módon négykézláb, de olyan (tőlem megszokott) tempóban, hogy az értékesítő srácok összeszaladtak megcsodálni….naszóval, ezután (miután elég nagy ordítás árán visszaszolgáltattuk a kocsit) bementünk a Céghez, majd Apa meg Anya elhúztak ultrahangozni, én meg betelepedte a főnöki fotelba, és gyakorlatilag pillanatok alatt átvettem a parancsnokságot…de valahogy a munkatársak reakciójából azt szűrtem le, hogy nem is nagyon bánnák, ha néha én mennék be Apa helyett…

Apáék egyébként azzal a hírrel jöttek vissza, hogy a kistesóm FIÚ, tehát öcsém lesz. Anya nagyon boldog, állítólag „belejött” a fiúkba, Apa azért el tudott volna képzelni egy kislányt, de azért magában többször is vállon veregette magát…

No, ma meg megint felkerekedtünk az iroda felé, csak most az volt benne a nagy szám, hogy BABAKOCSI NÉLKÜL mentünk! Bezony. Végig! Fél óra villamos, aztán 3 megálló metró, majd még vagy 6 megállónyi villamos, és utána vagy 500 m séta!!!! És bírtam! Miazhogy! (Az, hogy az irodától 10 méterre hasalt el a poban a kis világos farmerjében, és tulajdonképp vendégségbe mentünk, nem változtat a tényen, hogy ügyes volt…Anya)

Amikor beértünk, Apa is nagyon megdícsért, majd együtt elmentünk vendégségbe Apa munkatársához, akinek nemrég született babeca, és Őt akartuk megnézni. Jött még egy kolega, szintén kisbabás, úgyhogy én voltam a NAGYFIÚ…Anyáék eléggé meg is hatódtak ezen…nem tom, méééért…mindenesetre a babák nagyon aranyosak voltak, ha a Tesó is ilyen lesz, akkor azért hamar meg fogok vele békülni…

Anya szülinapján-második rész: "Játék otthon"

Na, este meg megköszöntöttük Anyát! Apa nagyon kreatív volt, úgyhogy érdemes részletesen elmesélni. Először is, amíg Anya engem öltöztet, addig apa „dóóógom van” felkiáltással kiment a fürdőböl, mondta, hogy amíg nem szól, addig ne menjünk utána….hallottuk, ahogy fel alá rohangál a lakásban (néha hallatszott az ajtócsapódás, meg a halk dübörgés), majd 10 perc múlva szólt, hogy kijöhetünk.

Sehol nem látszott semmi különös, de Apa karonfogott, kimentünk együtt a garázsba, és először is behoztunk Anyának egy dobozt, amiben benne volt a TORTA. Ezt direkt írtam így nagybetűvel, mert közösen megállapítottuk, hogy ilyen jó tortát még életünkben nem ettünk…abból a cukrászdából volt, amiből Apa múltkor azokat a fini kis sütiket hozta, és mivel mindegyiket meg tudják csinálni torta formában, Apa azt a kókuszosat hozta, ami Anyának a legjobban ízlett. No, és persze Anya kapott ajándékot is, de nem csak úgy snasszul átadva, hanem egy kincskeresős játékkal kombinálva. Ezt leírom, mert Anyának annyira tetszett, hogy tisztára meghatódott tőle…

Szóval:

A torta mellé Anya kapott még egy borítékot is, benne egy levélke:

„Kedves Drága Feleségem! Boldog XXXIII. Születésnapot kívánok Neked!

Eme jeles napon nem maradsz meglepi nélkül,

Számodra egy logikai rejtvény készül.
nincs ajándék verejték nélkül,

Indulj hát a világ

Kutass, keress,

Tovább babérjaidon ne ülj!”

Na, akkor Anya szinte rögtön meglátta a következő borítékot az asztalon, azt hitte könnyű dolga lesz, de nem:

„Látom az utasítást komolyan vette,

Formás kis feneked már fel is emelted,

A keresés nem marad eredmény nélkül, sikeresebb lehetsz valahol felül”

Azért Apa nem bízta a véletlenre, és odarakott egy csigalépcső fotót is, hátha Anya közben egy kicsit eltompult, így aztán azért egyből rájött, hogy fel kell mennie az emeletre…ott a szobaajtón volt a következő boríték:

„A siker kapujába érkeztél,

Valahol itt fent van már a cél,

Amelyik kezedet gyűrűm díszíti,

A sors az utadat arra készteti”

Itt volt egy földgombbárszekrény képe, amilyen nekünk is van, úgyhogy Anya szinte azonnal rájött, hogy ott kell keresgélnie…ott volt még egy boríték:

„Ím itt a hely, hol nemhiába keresel,

Kerek alak rejti a meglepetésedet,

Váltsd tetté hát sejtésedet”

Na, és a gömbben belül volt egy csomag, meg egy boríték, de először a csomagot kellett kinyitnia, abban pedig benne volt a Jóbarátok sorozat (én is nagyon szeretem ám!!! Van hogy 15 percig is nézem, ha Anya beteszi!) hiányzó 4 évada, úgyhogy Anya nagyon örült. De a borítékban volt még egy levél:

„Fejtörő után legyen most már játék,

Dávid birodalma téged nagyon vár még,

Leérve a trónörökös szentélyébe,

Bújj a levélkém mélyére”

És egy komód képe, hogy ne kelljen az egész szobát felforgatni…de Anya már annyira izgult, hogy csak úgy találta meg a (az egyébként legelőször megnézett fiókban levő) borítékot, hogy az egészet összetúrta, de végül meglett:

„Fiunk szobája nem cél, csak tranzit,

A rémségek polca rejt még valamit”

Itt is volt képecske, bár nem segítségnek, csak dekorációnak szánva…ezt mellékelem, mert Anya annyira röhögött tőle, hogy majdnem bőgés lett belőle…ugyanis apa ekkor vallotta be, hogy azért a versekhez a fél cég adott segítséget, de a horroros dekort pl Ő találta!!! Anya meg akkor vette észre, hogy a rémületes szörny szájában egy kisgyerek jajong…és kérdezte Apát, hogy akkor most emögött milyen szándokot sejtsen?...Szegény Apa meg sápadtan mondta, hogy Ő a kiscsávót nem is vette észre..na, ekkor Anyából úgy kitört a röhögés, hogy majd megpusztult…

Na, amikor már kitörölte a könnyeket a szeméből, akkor azért rájött, hogy a rémségek polcát még meg kell nézni. Igenám, csakhogy először a Stephen King könyveihez futott, ahol nem talált semmit, erre Apa mondta, hogy „Khmm, a DVD-k”, így irány az emelet…csakhogy horrorDVD az van Anyának vagy 80…melyikben lehet a boríték? Apa mondta, hogy hát azért a címből rá lehet jönni…Anya nézte is sorban, de először a ’Vörös sárkány’t nyitotta kis hiába, aztán az ’A rém’-et, akkor már megint nagyon röhögött (esélyes volt az ’Ideglelés’ is nagyon), de aztán megakadt a szeme a ’AZ ÁTOK’ című remekművön, és nyert…

Ebben volt az uccsó boríték, benne a levél (nyugi, ez az uccsó), meg egy darabokra vagdosott képecske:

„A képen nem más van elrejtve,

Mint a második ajándék helye,

Ha ügyesen illeszted össze,

A szád garantáltan nem lefelé lesz görbe!”

Na, nem cifrázom, összerakta, a képen egy sarok ülőgarnitúra volt, így aztán felnyitotta a fenti garnitúra ágyneműtartóját, és megtalálta az új laptopját….Hát, nagyon boldog volt!!!!

Aztán ettünk egy kis tortát, és én mentem aludni…

De mondanom se kell, nagyon élveztem az egészet!!!

Anya szülinapján-első rész: "A játszóház"

A mai napot 2 részre osztom, mer nagyon mozgalmas kis nap volt. Először is, Anya meg Gabi mivel kívülről már jó sokszor megnéztük, most egy kicsit talán belülről is meg kéne, így aztán elsétáltunk eléjük a villamoshoz, és együtt elmentünk a Kisvakondba. Gabi néni meg Luca hoztak Anyának virágot, merthogy ma van a szülinapja, azt még gyorsan hazavittük, aztán tényleg irány a játszóház. Hát, komolyan…csuda volt!!!! Először is: volt egy nagyon hosszú polc, tele kisautókkal…na, én ezeket mind leszedtem, és szépen sorbaraktam őket a szőnyegen…oltári jó volt! (Ja, a montázs Gabi néni munkája, azt mondta, használhatjuk, nem kopirájtos :) )Ennyi kisautó!!!! Addig Luca felfedezte a „női szakaszt”, kipróbálta az összes játékbabát, meg babakocsit, meg ilyesmit, majd együtt megrohamoztuk először az ugrálóvárat, majd a labdákkal teli csúszdázós-mászós részleget…nem is volt elég az a másfél óra, amit ott töltöttünk, de hát déltől háromig szieszta van, úgyhopgy nagy nehezen rávettük magunkat a távozásra, majd hazajöttünk, együtt megebédeltünk (igen, megint Donpepe, szeressük, belőlünk élnek…), majd Lucáék hazamentek, mi meg aludtunk egyet Anyával….így is lehet élni.

Aztán jötta délután, jött haza Apa, majd este megköszöntöttük Anyát, amiről most külön bejegyzés lesz, mert Anya szerint ez a minimum, ami megjár neki. Márhogy Apának. Illetve a tortának. Illetve a köszöntés módjának. Vagy az ajinak. Mindegy. Jár.

Önálló öltözés

Megint vége van egy hétvégének... d ez volt hosszú idő után az első olyan hétvége, hogy ki lehetett menni egy kicsit a kertbe, csak úgy, spontán. Amikor hazaértünk a szokásos Teszkó-túráról, amíg Anyáék kipakolták a kocsit, én addig egy kicsit tudtam kint futkosni a kertben a kutyával… A ruhámat meg kéretik nem cikizni, ez Anya szerzeménye, neki valamiért nagyon tetszik (bár azt Ő is elismerte, hogy jobb, ha éjszakára nem hagyja elöl csak úgy lazán odadobva a pelenkázóasztalra, merthogy a csontok a sötétben világítanak rajta, és akkor valahogy nem olyan nagyon poénos…). Estére Apa kacsát sütött (bocs, konfitált), úgyhogy most ilyen fotót is rakunk ide, lehet nyálat csorgatni….

Naszóval, a lényeg az ma volt. A hétvégi jó időtől felbuzdulva ma amint kisütött a nap, Anya mondta, hogy vegyem fel gyorsan a kis overálomat, és menjek ki futkosni…csakhogy amikor elkezdtünk öltözni, akkor vette észre, hogy én suttyomban valamikor leöntöttem a gatyámat, meg különben is, még peluscsere, úgyhogy be a szobámba, és mindent le….ám amint új pelus volt a kis seggemen, abban a pillanatban kiszaladtam a szobáűból, és mire Anya utolért, már csak azt látta, hogy milyen módszerrel próbálom minél gyorsabban magamra venni az overált, hogy mielőbb kint lehessek a szabadban…hát, annyira röhögött, hogy alig bírt fotózni…..de hogy méééér?