Az első fürcsi idén (nem mellesleg locsolás)

Még ma is húsvét van, mégpedig húsvéthétfő, amiben az a jó, hogy a pasik nyugodtan nyakonönthetik a csajokat egy pohár (vödör, csajka, lábas- kinek mi a szimpi, vagy a csaj mennyire szimpi) vízzel, és nem kell attól félni, hogy csaj meg esetleg egy fülessel honorálja. Mivel nekem a közelben csak a Nagyi meg Anya volt úgy hirtelen reggel, tőlük meg azért még sok jóra számítok, én a sokkal humánusabb kölnivel való locsolást választottam (Apa meg csak simán nem merte bevállalni a vízzel való locsolást, gondolom, még Ő is akart ebédelni). Kaptam érte piros tojást (Apa csak puszikat- hiába, nehéz a felnőtt-élet), meg finom reggelit. Majd jövőre megpróbálom úgy intézni, hogy legalább egy olyan csaj legyen a közelemben, akinél bevethetem a vizet, mert azért az baromi jó lehet, ahogy a csaj visítozik….

Délután meg azért máshova is mentünk locsolni, konkrétan a Nagyi barátnőjét, az Ancit kaptam kölnivégre, és be is gyűjtöttem érte a piros tojást, meg olyan csokitojást, amiben még külön aji is van…Úgyhogy asszem mégse olyan rossz ez a locsolni járás, mint ahogy innen-onnan hallottam…

Aztán meg lementünk a Balcsi partjára, ott sétáltunk vagy másfél órát… És nem csak sétáltunk, hanem én még a lábam is megáztathattam, úgyhogy én voltam az első a családban, aki fürdött idén a Balcsiban!!! Apa meg Anya nagyon büszke volt rám, de a Nagyi meg a Kati elég sápadtan figyelte a szórakozásunkat… de sebaj, majd megedződnek, és belátják, hogy már sokkal nagyobb vagyok mint tavaly, és a nagyfiúk már hamarabb fürödhetnek, és igényük van a lábáztatásra is!

Nyuszifészkek

Tegnap délelőtt még elmolyoltunk otthon egy kicsit, Anya becsomagolta a fél házat, aztán Apa bepakolta a bőröndöket a kocsiba, és elindultunk… Először csak nem messze mentünk, ebédelni a bohócos kajáldába (néha kell ez is, igen!), de amikor jóllaktunk, és Anyáék már biztosak lehettek benne, hogy tuti átalszom az utat, akkor nekivágtunk, hogy lemenjünk a Balcsira a Nagyihoz húsvétozni. A Nagyi már nagyon várt minket, kétféle tortát is sütött, meg volt egy csomó kaj, meg ott volt a ker5t, meg voltunk fagyizni is, de a legnagyobb szám, az a fészekkeresés volt ma reggel. Az úgy volt, hogy amikor már Apa is felkelt, és a Kati is befutott, akkor mindannyian kimentünk a kertbe, és nekem apró csokitojás-nyomokon haladva meg kellett keresni a fészkeket, ahova a Nyuszi ( a húsvéti!!!) tette az ajándékaimat. Egy kis kosárba szedegettem össze a csokikat, a többiek meg bíztattak, és mutatták, hogy merre vezetnek a nyomok, így elég hamar megleltem mindkét fészket. A Nyuszi valahogy kitalálta, hogy tologatható dolgokra vágyom, mert kaptam mini bevásárlókocsit is, meg olyan játékbabakocsit, amilyen Lucának is van (és mindig összeveszünk rajta, hogy ki tolja), úgyhogy volt nagy örömködés. Az egyetlen baj, hogy Anya nem akarta megengedni, hogy kibontsam az összes kis pici csokitojást…nem tudom, miért olyan nagy baj az, hogy nem akarom én megenni…én csak kibontani szeretem, de azt csagyon….
Aztán persze ebédeltünk is, meg jó nagy hepázást csaptunk a kertben, olyan jó idő volt, hogy napozni is lehett. Asszem szeretem a húsvétot.

Papa, Fecó meg a békák

Ma nagy nap volt, ugyanis Apa rendes főnök volt, és az egész cégnek szabadnapot adott (és TÉNYLEG nem csak azért, mert ő is itthon akart maradni, jóóóóó????), úgyhogy velünk töltötte az egész napot. Délelőtt elmentünk a Bauhausba, hogy beszerezzük azokat a dolgokat, amikre még szükség van a ház tavaszi megújításához (többek között üvegpolcot is vettünk a fürdőbe, asszem Anya tényleg berágott a múlt héten, amikor 2 flakon tusfürdőjét is beleöntöttem a fürdővízbe, holott én csak azt akartam, hogy az összes napi kosz biztosan lejöjjön rólam). Elég sokáig voltam türelmes, nézelődtem, meg minden, de aztán azért csak meguntam a dolgot, és kiköveteltem, hogy Anya kimenjen velem a kocsihoz, és ott várjuk meg Apát. Addig is eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna, ha nem babecnek, hanem kocsiba való bólogatós kutyának születek, és úgy döntöttem, hogy az sem lehet rossz, de az én sorom azért mégiscsak szerencsésebb (odasütött a nap, és nagyon hamar melegem lett, és nem hiszem, hogy a bólogatós kutyák akkor kapcsolhatnak maguknak klímát, amikor csak akarnak).

Amikor Apa végzett bent, begyömöszöltük a kocsiba az összes vásárolt cuccost (nem volt egyszerű, vett egy csomó növényt is, de valahogy megoldottuk), hazamentünk, kaja, szuszka, aztán meg jött a Papa meg a Fecó (jelzem, az unokatesóm most már bármikor megszülethet!!!), hogy elvigyék a kisszobából a kanapét, meg még egy pár cuccot, és egy kicsit játszottunk is a kertben. Marha jó volt, mert Apa épp szivattyúzta a medencéből ki a régi vizet, és kiderült, hogy időközben lakója is lett a medencének, mégpedig két béka! Apa egy hálóval kihalászta a békákat, én meg a Papával szépen beterelgettem őket a bokrok közé….oltári aranyosan ugráltak! Szóval, nem volt uncsi a nap, csak kár, hogy a Papáéknak olyan hamar vissza kellett indulniuk… Viszont holnap állítólag utazunk,így rám is rám fért a pihi este, hogy ne legyek az úton nyűgös (ezt Anya mondta el nekem lefekvés előtt vagy ötvenszer, és már én is elhittem), úgyhogy gyorsan el is aludtam.

Délután Lucáéknál

Ma Lucaanyunál járattam le egy kicsit Anyát… Persze ugyanúgy kajaügyben, mint az ovinál, ez most jól bejön. Az történt ugyanis, hogy Anyának este orvoshoz kellett mennie, hogy megnézzék, hogy a kistesóval minden okés-e, de csak koránra kapott időpontot, és Apa meg nem tudott addigra hazaérni. Anya viszont kihasználta Lucaanyu rendességét, és átpattintott hozzájuk arra a másfél órára. Amikor odaértünk Lucáékhoz, Gabi néni megkérdezte, hogy eszek-e Lucával joghurtot, mire Anya mondta, hogy nem valószínű, mert otthon se nagyon eszem meg…. Na, ekkor jöttem én. Kivettem Gabi néni kezéből az előkét, odaadtam Anyának, és mutattam, hogy rakja a nyakamba, majd a legnagyobb természetességgel benyaltam egy egész doboz joghurtot…Anya meg aztán megen magyarázkodhatott, hogy „hidd el, otthon tényleg nem szokta”, és még jó, hogy Gabi néni hisz neki… De aztán azt is mondta Anya, hogy most aztán KÖTELES vagyok NAPONTA otthon is enni legalább egy fél dobozzal…. Na, majd meglássuk.
Aztán Anya elköszönt, mondta, hogy Apa nemsoká jön értem, és elhúzottt. Az ajtóban még eleresztettem egy halovány „aja”-t, de aztán a Gabi néni mondta, hogy kesergés helyett menjünk le a játszótérre, és úgy is tettünk… Pillanatok alatt felöltöztünk mindannyian, és lementünk…. Ott aztán olyan hamar elment az idő, hogy csak perceknek tűnt az a másfél óra, amíg Apa nem jött értem… Mondtam is Apának, hogy nem baj, ha máskor is később jön, én nagyon szeretek a Lucáéknál lenni…

Egyébként a Dokinál minden rendben volt persze, annyi van csak, hogy el kell kezdenem szedni a magnéziumot, mert a Doki kicsit keménynek találta a pocakom, valamint az UH megmutatta, hogy Csöpp továbbra is keresztben fekszik a pocakomban, és a Doki egy kis „lassulást” javasolt, meg hogy ne emelgessem a Dávidot…hehe. Mindegy, lassulok.

"Szeeeeegény gyerek!!!"

És most egy bejegyzés arról, hogy a gyerekek IGENIS úgy be tudják égetni az embert, hogy csak na…

A múlt héten ugye bebizonyosodott, hogy a gyerek szeret oviba járni, és nincs is szükség arra sem már, hogy előbb menjek érte, így különösebb aggodalom nélkül vittem hétfőn reggel. Isten látja lelkemet, imádom a kölkömet, de most nagyon jókor jött, hogy van hova „lepasszolni”, mert jöttek a klímaszerelők, és egész délelőtt fúrtak, faragtak, romba döntötték a nappalit, szállt a por, dübörgött a fúró, én már kínomban kisikáltam közben a szemetes-fiókot, meg szétszedtem a mosogatógép szűrőjét, szóval volt nagy felfordulás…Megígérték a srácok, hogy a zajossal végeznek délelőtt, hogy délután tudjon aludni a babec (meg én…khm), így jó volt, hogy nem kell még a gyereket is hajtani körbe-körbe körülöttük (tuti az összes csavarfejet széthordta volna). Ja, és hogy látszódjon, hogy mekkora volt a kupi, íme a bizonyíték: este még Apjuk saját kezűleg porszívózott!!! Önként!!!!

Naszóval, a lényeg: megyek a gyerekért délben, erre közli a Zsuzsa néni (láttam, hogy más gyerekek papírból kivágott bárányt adnak az anyujuknak, amiknek pattogatott kukoricából van a szőre), hogy :”háááát, akartunk Anyukának ajándékot csinálni, de szeeeegény gyerek olyan éhes volt, hogy leette az összes kukoricát róla ragasztóstul majdnem, úgyhogy bevittük a konyhába, és még adtunk neki enni”- pedig ugye gyümit is evett a többiekkel.

Hát, égtem mint a rongy.

Szerdán éppen ezért felügyeltem a reggelit: 20 percig evett egyedül, és még utána (szokásomtól eltérően) bohóckodtam neki, és így is belecsempésztem a szájába egy negyed zsömlét….Na, mondom, most nem szúrsz ki velem.

Elvittem ovizni, közben jöttek vissza a klímások, befejezni a melót, meg Attiláék szétdönteni a sziklakertet, meg az ajtószerelők, megnézni a nyílászárókat (a teraszra már tavaly is necces volt kimenni, és most mindent meg akarunk csináltatni), így aztán volt most is felfordulás, azért a telefon kéznél volt, hogy ha szólnak az oviból, akkor tudjak rohanni, de nem hívtak.

Délben megyek érte, hát csak néztem….rohan elém a gyerek, vadidegen ruhadarabokkal a kis testén… hámmondom, mitörtént????

Jön óvónéni, és mondja: „hát, szeeeeegény gyerek, olyan kis mohón falta az almát tízóraikor, hogy az utolsó falattal együtt minden kijött belőle, de ne aggódjon Anyuka, egyébként jól van, csak biztos nagyon éhes volt, azért evett mohón! De kimostuk a ruháját, és még jó, hogy tartunk itt vésztartalékba régi kisruhákat, de tessék legközelebb egy kis váltót is bepakolni neki, jó?”

Namost, ilyenkor az ember már magyarázkodni se tud kínjában….még szerencse, hogy azért talán nem úgy festek külsőleg, mint aki éhezteti a gyerekét….

Egyébként otthon azért lefotóztam a kölcsöngöncben (ahogy tökegyedül, fél kézzel issza az „apajé” joghurtját….mert más joghurtosat nem hajlandó…legalábbis itthon).

A dobozban talált sütik

...és a hozzá való receptek.
Olyan finik, hogy megérdemelnek egy külön bejegyzést :)


Mogyorógrillázsos konfekt,
Sablé Viennois,
Áfonyás-kókuszos cookie,
Zsuzsa csokis cookie-ja,
és GR karamellszósza.

Nyam.Nyamnyam.

Találkozás Ízbolygóval

Ma nagy kirándulást csaptunk! (A tegnapi nap említésre méltó eseményeiről majd a következő bejegyzésben szólok).

Az apropó a Segítsüti átadása-átvétele volt, amire a belvárosban került sor. Mivel ugyan az én gyerekem általában nagyon jó gyerek, abban azért nem bízhattam, hogy a belvárosi cukrászda is olyan toleráns, mint én, meg hát nem is akartam a fegyelmezéssel az időt tölteni, úgyhogy úgy döntöttünk, hogy a gyereket bevisszük Apa irodájába, ott a két titkárnő majd vigyáz rá egy órát (a fényképet elnézve a gyerek irigylésre méltó helyzetben volt, szerintem a 18. szülinapjára is ilyen felügyeletet fog kérni ajándékba), mi meg elugrottunk Tamással talizni Ízbolygóval. Némi (negyedórás) parkolóhely keresés után siettünk a cukrászdához, (ami előtt természetesen volt 3 szabad parkoló, de ebben ugyebár reménykedni sem mertünk), ahol Ízbolygó már várt minket. A tervezett fél órás taliból kerekedett egy jó másfél órás beszélgetés (nem csak sütés-főzés, és igenis, Tamás is szóhoz jutott!!!!), ami sz’tem, ha nem vagyunk mindannyian időhöz kötve, még nyúlt is volna tovább, de így is nagyon-nagyon jól éreztük magunkat!

Kaptunk egy nagy (sk!!!! Az ilyet nagyon szeretem…) dobozt, benne nem csak a beígért süti lapult, hanem azon kívül még 3 féle másik is…. Nem is tudtuk eldönteni, melyik ízlik a legjobban…. Ja, és nem mellesleg, Ízbolygó mintha kitalálta volna a mostani mániámat, beletett egy nagy üveg házi készítésű karamellszószt is….. ajjaj…nem baj, majd szoptatás után letornázom ;-)

Szóval, köszönjük szépen még egyszer, és reméljük, lesz még majd hasonló kezdeményezés!!!!!

Miután búcsút vettünk egymástól, visszamentünk az irodába a gyerekért, Apa ment tárgyalni, útközben kirakott minket a Nyugatinál, és jelentem, egész hazáig az én gyerekem TÖKÉLETESEN viselkedett, élvezte az utazást, előre köszönt az összes kallernak, úgyhogy nagyon meg vagyok vele elégedve (pedig az alvása majdnem 2 órát csúszott, amitől általában már nem beszámítható) .

Este meg én még elmentem egy lakógyűlésre, és csak fél tízkor estem haza....

"Nyári" hétvége

Ezen a hétvégén csak néha élvezhettük Apa társaságát, de azt legalább kihasználtuk rendesen. Mivel már kora reggel nagyon jó idő volt, megejtettük az első „reggeli a szabadban” című programunkat, amit szerintem a legjobban Apa élvezett. Sütött a nap, és szinte hihetetlen volt, hogy 2 hete még majd megfagytunk. Esküszöm, az embernek még az étvágya is jobb! Reggeli után közösen megnéztük a Forma1 aznapi időmérő edzését, utána sajna Apának el kellett mennie egy kicsit dolgozni, de megígérte, hogy siet haza, úgyhogy azt a taktikát követtem, hogy gyakorlatilag átaludtam azt az időt, amíg nem volt otthon. Amikor hazaért, kimentünk a kertbe, és a füvön olvasgattunk…nagyon jó volt!
Ma meg már reggel dolgoznia kellett menni, de most nem maradtunk egyedül, ugyanis jötta Bóbita meg a Ricsi, és négyen együtt elmentünk egy nagy fagyizásra, aholis kaptam EGY EGÉSZ GOMBÓC fagyit, SAJÁT TÖLCSÉRBEN!!! Ééééééés…úgy tudtam megenni, hogy tényleg csak egy 2 cm-es kis foltocska lett a pólómon (na jó, ketttő, de annyi kell is, mert jelzi, hogy ennyi éves vagyok ;-) ). Anya rettentő büszke volt rám, csinált egy csomó fotót. Miután a fagyi elfogyott, még kicsit játszottam a Bóbival a cuki kertjében, aztán hazamentünk, és kollektíve eldobtuk magunkat egy kis délutáni szuszkára. Mire felkeltünk, épp jött Apa is haza, és Ricsivel megnézték a Forma1-et, mi meg hogy ne zavarjunk, Anyával meg Bobóval elmentünk egy jó nagy sétára. Útközben vettünk dinnyét (ez az előnye annak, ha az ember tesót vár, hónapokkal előbb kóstolhat meg bizonyos dolgokat, mint mások, merthogy az anyja mondhatja, hogy „de hát úgy megkívántam!”…nem mellesleg nekem egsy csöppöt sem ízlett…), meg epret, otthon meg begyümiztünk. Kár, hogy a Bobóék nem tudtak vacsira is maradni, de hát dolguk volt. Asszem azért az elmondható, hogy nagyon jól sikerült az első „nyári” hétvégénk!

Ugatom a holdat

Időközben átálltunk a nyári időszámításra, ami nálunk hálistennek eléggé zökkenőmentesen zajlott, igaz, mi is bevezettük hozzá a saját időszámításunkat, miszerint nem fél hétkor, hanem csak hétkor megyek fürdeni, vagy csak negyed nyolckor (amikor már nem bírnak velem). Már régóta rendszeresen Apa fürdet, addig Anya megterít, meg ilyesmi, és most már minden nap együtt vacsizunk, jó sokáig, így a mostani idő szerint csak olyan nyolc-negyed kilenc körül megyek aludni… Viszont ugye mivel jó idő van, még ilyenkor is nyitva van a teraszajtó, így új rítus alakult ki a lefekvés előtt, történetesen az, hogy suttyomban kilógok a kertbe, és megnézem a holdat, meg a csillagokat. Borzasztóan tetszenek, alig lehet berángatni! Esküszöm, jobban tetszik, mint a vakondos mese… Apa meg is ígérte, hogy amint egy kicsit nagyobb leszek, majd a szupi távcsövével együtt kémleljük az eget, és akkor még több látszik majd a most még nagyon aprónak tűnő „csijja”gokból.
És még azt akarom elmesélni, hogy ma 00.01kor lezárult a Segítsüti akció, és büszkén jelentem, hogy mi nyertük meg az egyik kedvenc gasztrobloggerünk sütijét, amire egyrészt büszkék vagyunk, másrészt meg éhesek. A küzdelem egyébként igazán kiélezett volt, az utolsó másodpercben dőlt el (másnap meg Anya dőlt el az álmosságtól, merthogy éjfélig résen kellett lennie…), és végül megszavaztuk a másik versenyzővel, hogy szegény Ízbolygó 2 tepsinyi sütit lesz kénytelen legyártani…de szerintem Ő sem bánja, mert a cél nemes…
Reméljük, hogy a Lea Otthon jó hasznát veszi majd a pénzen vett dolgoknak, és őszintén kívánunk az Otthon minden lakójának boldogabb életet…

Fagyizok

Annyira élvezem,hogy végre jó idő van, hogy azt el sem lehet mondani! Tegnap is, délelőtt ugyebár ovi, ahol megint nagyon jól viselkedtem persze (mondta is Anyának az óvónéni, hogy a jövő héten már nem kell, hogy 11re visszajöjjön, elég, ha háromnegyed 12kor értem jön), utána hazasétáltunk úgy ebédeltem, mint egy kocsis, aztán aludtam egy órát, utána fél négytől egész fél hétig kint voltam - először a kutyával játszottam a kertben, aztán némi arc-kézmosás, pólócsere után elsétáltunk Apa elé, majd utána meg megint együtt kupászoltunk kint majdnem este hétig… sokkal jobb így, mint bezárva lenni!!!

Ma meg angolra mentünk délelőtt, oda is gyalog (márpersze Lucáékig elvitt minket Apa, onnan sétáltunk), és angol után meg ELMENTÜNK FAGYIZNI!!! Útközben Anya kapott némi ízelítőt abból, hogy lehet-e egyszerre kettő gyerek kezét fogni, pláne, ha mindegyik „ededüj” akar menni, de most még elég jót röhögtek rajta a Gabival, hogy nem, ez nem biztos, hogy menni fog… de a fagyizás, az ment csont nélkül! Először csak úgy ettük, hogy a saját tölcsérünk szélére kaptunk egy kis fagyit, de aztán amikor már Anya tölcsérében kevés volt, megkaphattam az egészet… Ti is tudjátok, hogy nem vagyok oda az édességekért, de asszem a fagyi tuti kivétel lesz! Ez aztán jöhet majd csőstül! Anya meg is fogadta, hogy legközelebb saját gombócot kapok, mint a nagyok… remélem, nemsokára erre járunk megint…