Ünnep és az új Könyv

No, a mai nap eljött Anyáék harmadik házassági évfordulója… Bizony, nagyon megy az idő. Anya el is mélázott egy kicsit rajta, amikor reggel indultunk az oviba, és ezt a fotót csinálta rólam az új dögös napszemüvegemben, hogy azért nem semmi, mennyire gyerekcentrikus volt az elmúlt három év. Ugyebár közben abbahagyta a melót, itten vagyok én, itten van a tesó a pocakban, megvan a Botond, már lehet tudni, hogy a Bobónak is lesz kisbabeckája…
De azért azt mondja, hogy az idő múlása rajtam látszik a legjobban- és ezt jó értelemben mondja ám. Azt állítja, hogy már egész olyan vagyok, mint egy nagyfiú. Mindenesetre mivel a mai nap ünnep, csinált finom tortát is a nagy mélázás közepette, bár egy kicsit kapkodósan, ugyanis közben még jött Anikó is, a védőnő, és most nem miattam, hanem már Gábor miatt, így aztán tényleg nem sok idő maradt az érzékenykedésre. A to4rtának nagy sikere volt este, Apának is nagyon ízlett, meg én is falatoztam belőle, de az igazi ünnepi meglepi idén is a KÖNYV, ami ezúttal nem Anya külön meglepije, hanem kooprodukciós munka, merthogy Anya csinálta ugyan, de a piszkos anyagiakat Apa állta, mert Anya szerint ez a GYES nevű pénzke, amit mostanság kap, erre nem elég…
A szerkesztést idén is Korossy Kata csinálta (nem is bíznánk már másra), a nyomtatást meg szintén Horváth Hajni felügyelte az IHB Digital-nál…. Idén is nagy köszönet Nekik érte!!!!!!!
A Könyv egyébként gyönyörű, és vastagabb, mint tavaly, merthogy nagyobbak benne a képek, meg hát több is van belőlük…
Kíváncsi vagyok, jövőre, ha már a Tesóról is lesznek fotók, akkor milyen biblia fog készülni….

Borul

Jah , azt nem is mondtam, hogy tegnap délután megpróbáltuk kisikálni a tavalyi bálnamedencémet. Illetve kisikálni sikerült is, először magát a Bálnát tisztítottuk meg a tél folyamán ráragadt szutyitól, felfújtuk, megcsodáltuk, majd újult erővel (meg körömkefével és súrolószerrel) szépen körbesikáltuk a medencerészt is… majd amikor fel akartuk fújni, jól pofára estünk, ugyanis az meg lyukasnak bizonyult. Tiszta volt, ragyogott, de ez nem dobott fel minket (megmondom a tutit, főleg Anya volt mérges, pedig higgyétek el, tényleg nem egyedül súrolt! Én is csináltam becsülettel!). Addig morgott (meg kiabált és csapkodott), amíg Apa meg nem ígérte Neki, hogy holnap kicsit később megy be dolgozni, és előtte elugrunk venni egy újat… így aztán ma felkelés és reggeli után neki is vágtunk. Nem volt egyszerű a beszerzés, mert az Auchanban, ahova először mentünk, effektíve nem volt normális medence (ellenben én kaptam 3 kisautót, pedig nem is nagyon hisztiztem), a Decatlonban semmilyen nem volt, így a Teszkóban vettük meg az idei pancsolót. Semmi különös, sima kék, de van hozzá csúszda, és ennél több asszem nem is kell…na jó, persze, tudom én is, kell bele víz is.

Miután hazavittük, már majdnem ebédidő volt, így csak félreraktuk, Apa elmehetett végre dolgozni, mi még sétáltunk egyet Anyával, Majd ebédeltünk, aludtunk egyet, aztán kimentünk a kertbe, és együtt felfújtuk a medencét…nagyon nagy kár, hogy addigra megint úgy beborult az ég, hogy arra már reményem sem maradhatott, hogy vizet is kapok bele… Mostanában ugyanis ezt csinálja az idő: mintha ősz volna… Kicsit süt a nap, majd sokáig borult az ég…meg a kedvünk emiatt… De a medence csúszdáját kipróbálhattam víz nélkül is, és hemperegni is lehetett Apával a fűben…

Ja, és ma kaptunk egy ritkaságnak számító levelet: múltkor meg akarták bírságolni Apát, merthogy rossz helyen parkolt… erre Apa bepöccent, és írt egy levelet, mire most megjött a válasz: a parkolócég visszavonta a feljelentést! Apa meg ezt személyes győzelemnek könyvelte el, így a levél bevonult a családi emlékalbumba…

Itthon vagyok

Nos, nagyon hamar elment az az egy hét, amit a mamáéknál töltöttem. Tegnap jöttek értem Anyáék, illetve ez így nem pontos, mert sokat nem kellett jönniük, lévén én a Papával jöttem fel Ballószögről Pestre, merthogy a Lilikééknél nagy családi találkozó volt, amiről remélhetőleg még fog fényképes beszámoló is készülni, csak mivel Anya nem igazán volt használható állapotban, Ő nem készített képet, így el kell még koldulnia Tomitól az általa elkészítetteket. (Még jó, hogy nem voltam használható…ugyebár előtte nap volt az érettségi találkozóm, ami brutál jól sikerült, és hajnali egyig kitartott a „kemény mag”, és csak fél háromkor kerültem ágyba, fél hétkor meg már keltem, mert mentem Földvárra busszal, onnan Tamással együtt Pestre a családi talira, a gyerekért, ugye, kicsit addigra már érthető, hogy romos voltam…tegyük hozzá, hogy a nyolcadik hónap derekán járunk…).
Ma már délelőtt mentem oviba is, aminek nagyon örültem, mert azért az ovi is hiányzott egy kicsit, aztán délután alaposan kihasználtuk a jó időt: végre rendeltetésszerűen használhattam a medencét. Kicsit ugyan hideg volt a víz, de egy igazi úszót sem ez nem térít el a szándékától, sem az, hogy esetleg kicsit szépséghibás szemüveget talál csak hamarjában…!!!

Képek

Asszem a mellékelt képek nem is nagyon szorulnak magyarázatra… Látszik rajtuk, hogy a gyerek szokás szerint depressziós, nem akar se enni, se aludni... Anyu mesélte, hogy ma reggel, amikor az alvós fotók készültek 10-ig aludt a gyerek, pedig esküszik, hogy időben rakták le… Bizti Apu meghajtja jól napközben, ezért a nagy ájulat.

Nekem holnap lesz a 15 éves érettségi találkozóm Kaposváron, úgyhogy reggel megyünk Földvárra a Klárihoz,onnan majd estére Tamás átvisz, és a tali után meg a Krisztánál alszom… nem semmi, úgy eltelt 15 év, mint a huzat! Majd arról is teszek fel képet, ha befutnak… Addig lehet ezeket nézegetni. A gyerek úgyis szebb nálam.

Jó a nyugi (???)

Szép lassan mennek azért a napok így is sorban, kicsit nyugisabb így a gyerek nélkül, de nem mondom, hogy nem esik jól egy kis csend, meg nyugi… azért már én is a 32-33. hétben járok, és olyan nagyon nem vágyom aktivitásra, megmondom őszintén. Bár nagyon tetszik, hogy a Dávid olyan kis aktív, de azért néha jó egy kis lassulás. Érdekes egyébként, hogy tényleg mennyire mások a gyerekek. Ma bevállaltam, hogy délelőtt bébiszittelem Lucát, mert Gabiéknak volt egy kis elintéznivalójuk Budán, és felesleges lett volna a melegben Lucát is végigjáratni a városon, amikor én itten vagyok egyedül, és abszolút be tudom vállani a megőrzést. Ugye az volt a logikus, hogy én menjek át őhozzájuk, így negyed nyolcra mentem is, hogy Ők is időben el tudjanak indulni. Gabi negyed 12kor jött haza, és aggódva kérdezte, hogy nem fáradtam-e el nagyon… Hát, mondom, az nem kifejezés, hogy mennyire nem… A Luca teljesen más ilyen szempontból, mint Dávid. Míg a kisfiam állandó figyelmet igényel, addig Luca már nagyon jól el tud játszani egyedül is, nézi a tévét, na az se köti le Dávidot 3 percnél tovább (kivéve a Wallie-t), így szinte egész délelőtt csak ültem nyugiban a kanapén, és összesen annyit csináltam, hogy megetettem vele egy pohár joghurtot, meg fél órán keresztül fodrászkodtunk (kicsit kipróbáltam, milyen volna, ha lányom lenne, és legalább 5 féle módon fésültem a haját, nagyon tetszett neki). Nem mondom, hogy nem láttam meg ennek a fajta viselkedésnek is az előnyeit… Dávid újabban (Apja mesélte, hogy Ő ugyanilyen volt, meg gondolom, rajta kívül vagy ezer gyerek) csak akkor játszik el, ha lehetőleg 3 méteres körön belül vagyok (vagy valaki más, igazából nem személyfüggő a dolog), és NÉZEM AHOGY JÁTSZIK. Ha leül, hogy valamivel foglalkozzék, akkor megmutatja, hogy hova kell telepednem, megveregeti maga mellett a füldet: „Aja, ide!!!”, és akkor elég, ha én ott ülök, áhítattal nézem amit csinál, nem kell tennem semmit, csak CSODÁLJAM. Igazi pasas lesz. A nő ne tegyen semmit, mert úgyse csinálja jól, csak nézze a FÉRFIT, majd az mindent megold. Az egyetlen gondom igazából ezzel nekem az, hogy amíg vele foglalkozom, addig nem tudok semmi mással, ugyebár… és néha azért nekem is kéne főzni, vagy mosogatni, vagy valami… Viszont amikor alszik ebéd után, akkor meg én is alszom(főleg a terhesség kezdete óta, de előtte is nagyon szerettem délután hesszelni kicsit… így aztán nehéz időt találni bármire is :)

Így aztán nem meglepő, ha elgondolkodom azon, hogy jó lenne-e, ha Dávid is inkább ilyenebb lenne… de persze az ember úgyis arra jut, hogy mindegyik gyerek úgy jó, ahogy van :)

Amúgy meg mondja Anyu, hogy az Apu szinte ki se engedi a gyereket a kezéből, Ő fürdet, egész nap mennek, játszótér, Klub, Zsófiék, minden sorra kerül, meg hogy tegnap óta ott vannak a Gyusziék is, úgyhogy vannak egy páran, akik körbeugrálják a gyereket… Lesznek ám elvárások, ha hazajön!

Választások

Ma voltak az Európa parlamenti választások, de Tamásnak hálistennek nem kellett egész napra bemennie, így nagyon kis nyugis délelőttöt, meg kora délutánt töltöttünk el együtt… Közben persze már most emlegettük a kölköcskét, hogy hiányzik, meg túl nagy a csend, meg ilyes…

Bár, amint a mellékelt fotókon látszik is, sejtettük, hogy minden rendben van vele. Kora délután hívott Anyu, mondta, hogy délelőtt jól elvoltak, most öltöznek, mert Apu nemsokára megy haza értük (Apu egész nap az egyik szavazókörben dolgozott, de két óra szabit kapott, hogy Ő is menjen ebédelni, meg szavazni, meg egyebek), mennek együtt szavazni, akkor szóltam, hogy feltétlen fotózzák le Dávidot, mint kötelességtudó állampolgárt, ami meg is történt. Itt a gyerek már egész komoly emberkének látszik. Nem úgy, mint a következő képen, aholis megtekinthető, ahogy Metzger Nem Kényeztetjük El a Gyereket István ebédelteti a kölköcskét…. Aki persze vigyorog, ahogy csak a száján kifér (nem mellesleg én is szoktam vele ilyet játszani, de nagyon ritkán, és csak akkor, amikor nincs itthon senki, hogy suttyomban jól lefotózzon). Mindenesetre jól érzik magukat, és ez a lényeg.

Tamás csak fél hatra akart bemenni, ami nekem is kapóra jött, ugyanis estére bérletem volt az Abigélre, ugyebár két darab, így Kékezüsstel (Lucaanyu) karonfogva bevitettük magunkat vele a városba, mint az úriasszonyok megvacsiztunk a Leroyban, aztán megnéztük a darabot, ami nagyon jó volt. Utána felhívtam Tamást, hogy mizu’ az eredmények körül, lehet-e már tudni valamit… Hát, addigra megvolt a végeredmény… Nem voltunk boldogok. Taxiba vágtuk magunkat Gabival, oszt irány haza. Éjjel egyig tévéztem, akkor ért haza Tamás, még dumáltunk vagy háromig, úgyhogy nem volt rövid nap….

Megyek Ballószögre

No, reggel felkeltünk, és gyorsan elindultunk Ballószögre. Azért kellett gyorsan menni, merthogy Apa és Anya csak egy korai ebédre tudott ott maradni, mert Apának
a., fél négyre mennie kellett dolgozni
b., aludni is akart még egyet, bár Ő nagyon ritkán aluszik délután
c., KEZDŐDÖTT 12.20KOR A FORMA-1 EDZÉS!

Úgy igazán az „a” pont volt publikus, a másik kettő az nem hangzott volna olyan szépen, ha meg kell indokolni, hogy miért vannak olyan keveset a Mamáéknál… Na, nem mintha a Papa vagy a Mama olyan nagyon bánta volna, hogy nincsenek ott, mert ha ott vannak, akkor még képesek, és mindenbe beleszólnak, hogy mit hogy csináljanak velem, pedig Ők azt pontosan tudják. Bár a mellékelt kép készülténél még ott voltak, amikor is én sima tésztát akartam enni… ettem is…rögtön a tálból… ezt otthon nem szabad például…elég helytelenül, teszem hozzá… Így valahogy jobb az íze…
Ami miatt Anya még szívesen maradt volna, az a Botond volt, aki szintén eljött a Zsófival és a Fecóval persze, és Anya meg is ragadta az alkalmat, és Ő etette meg cumiból Botit… meg kell mondjam őszintén, nem nagyon örültem a látványnak, hogy Anya egy másik babecet dajkál, de hát istenem…

Én még annyit tennék hozzá, hogy a Zsófi tök édi volt, ahogy gyakorlatilag helyben futott mellettem, amíg etettem a Botit, néha mondta, hogy engedjek neki egy kis levegőt, meg ilyenek… alig tudtam meggyőzni, hogy már etettem kisbabát, és annak se lett baja. Na, aztán amikor azt látta, hogy a Tamás büfiztet! Húha! Látszott az arcán a belső vívódás, hogy legszívesebben azonnal kikapná a gyereket a kezéből, másrészt ugye Ő udvarias és türelmes emberke, nem tesz ilyet… Vívódott kegyetlenül :) Tök ari volt :)
Szóval mi meg hazajöttünk, edzést néztünk, aztán aludtunk, aztán Tamás a holnapi napra való tekintettel elment kicsit dolgozni, én meg csak hallgattam, hogy mekkora csend tud itthon lenni, ha egyedül vagyok… a kutya is csak feküdt a házában, mint aki még mindig nincs teljesen magánál, úgyhogy aztán Jóbarátok nézésébe fojtottam a délutánt. Azé’ nem volt ám rossz…

Pihét műtik

A szerda-csütörtökünk elég eseménytelennek volt mondható, Dávid ment oviba mindkét napon, én csütörtök délelőtt letudtam az uccsó angolt erre az évre (úgy beszéltük meg, hogy Gabi a maga tempójában külön megy tovább, én meg majd, amikor a Dájí elkezdi az ovit, akkor szintén magánúton folytatom…Tamás most azt mondja, hogy lehet, hogy ha meg tudom valami tanárral beszélni, aki házhoz jön, akkor Ő is beszáll…meglátjuk…most a szobatisztaság elérése a cél, aztán a szülés, az első pár hét túlélése, aztán majd visszatérünk erre). Így utólag is azért nagyon hasznos volt ez az angol, én is szerettem járni, Dávid is, és egy csomó minden a helyére került a fejemben az alapoknál, hogy mi hogy van, erre tán majd lehet építkezni a továbbiakban. Angol után mentem Dávidért, aki már nagyon komolyan néz ki a kis szerkóiban, mint az a mellékelt képen is látszik. Most az elmúlt pár napban nem volt valami nagy meleg, ezért adtam rá reggel hosszúujjút, de hálistennek azért ez már délután nem kellett, de az tuti, hogy nagyon édin néz ki benne- ezt a kiskabátot egyébként még szülinapjára kapta a Lucától, eddig nem hordtuk, mert vagy túl meleg volt hozzá, vagy túl hideg.

Ma viszont a kutyának volt igenigen rossz napja: mára volt beütemezve a műtétje, ugyanis a múltkor nem voltunk benne biztosak, hogy amikor kiszökött, akkor nem „jött-e össze” egy másik kutyával, és mivel ezt gyógyszeresen csak nagyon komoly mellékhatásokkal lehetne „kezelni”, abban maradtunk, hogy megcsináltatjuk most a „kipakoló” műtétet, merthogy kiskutyát úgysem akarunk, a kutyának mindegy, essünk túl rajta. Háromra vittük a kutyát, fél hatra mehettünk is érte. Addig én a bőröndökbe pakolásztam be, merthogy holnap visszük a Dávidot egy hétre „nyaralni” a Papáékhoz….fura lesz az a nagy csönd… Közben a Dávid az apjával kidekorálta a teraszt, hogy majd jövő héten legyen mit nézegetnünk.

Fél hatkor elmentünk a kutyáért, aki szegény nem volt valami jó bőrben….egész este csak a ketrecében feküdt, hiába nyitottam ki az ajtaját, nem is nagyon akart kijönni onnan….remélem, pár nap alatt helyrejön…

Ja, és időközben megérkeztek ám a Segítsüti füzeteink is, nagyon-nagyon szépen köszönjük Ízbolygónak is, és a többi kedves szervezőnek-megvalósítónak!!!

Összhang

Ma reggel a Nagyi elutazott haza reggel, mi meg fogtuk magunkat, és átmentünk Lucáékhoz, végül is már több, mint egy hete nem látták egymást a Dájíval. Azt nem mondhatom, hogy rögtön egymás nyakába ugrottak volna, most valahogy Dávid inkább Gabi-orientáltan viselkedett, hozzá bújt, Neki fogta meg a kezét, Lucához nem nagyon akart közeledni, de aztán csak nem tudta magát meghazudtolni: ha valaki megnézi a képeket, látszik, hogy nagyon kis összhang van közöttük. Komolyan mondom, mint egy kis összeszokott páros. És ezek aképek tényleg ugyanaznap készültek, tehát azt se tudom mondani, hogy összeválogattam volna az elmúlt pár hét terméséből, hogy milyen az, amikor együtt csinálnak valamit, ez tényleg mind mai fotó! Aranyosak voltak a fagyizóban egyébként, egyre nagyobb rutinnal (és egyre kisebb maszattal) fogyasztják el a fagyijukat (meg a miénket is, ha hagyjuk), és egyre komolyabb kis pofát vágnak hozzá….ahogy néztem a képeket, most már komolyan az jutott eszembe, hogy MÁR NEM KISBABA…. Ez már egy kisgyerek, kisfiú, akármi, de nem baba… komolyan mondom, nem is baj, hogy jön a következő baba, mert lehet, hogy elszomorodnék….

Ügyelet-túra

Hát, a gyerek szeme elég rémületes volt tegnap reggelre virradóan, ráadásul az apja is már 2 hete betegeskedik (állítása szerint belebetegedett a hiányunkba), és elég vacakul lett, így aztán reggel nekiindultunk, először a felnőtt ügyeletre mentünk el, aholis megnyugtatták Tamást, hogy talán megmarad, kapott gyógyszikat, irány a gyógyszertár (hálistennek ott az épületben van az ügyeletes gyógyszertár), aztán hazamentünk a gyerekért, és húzás a Heim Pálba. Hát, nem voltak kevesen… Cca egy órát vártunk, de muszáj volt, lévén ez hosszú hétvége, ma van pünkösd, zárva minden, és szegény gyerek valóban cefetül festett (már a kis arcát is kimarta egy kicsit a könnycsorgás, nagyon csúnya volt). A dokinő megnézte, írt mosdókencét, krémet a pofijára, cseppet a szemére, mentünk is vissza a gyógyszertárba, kiváltottunk mindent, irány haza. Az a jó, hogy nem kell külön harcot vívni a gyerekkel a csöpizéssel, még múltkori kis kötőhártyás balhénál megbeszéltük, hogy a cseppektől és a kamillás vattától lesz szép a szeme, és nem kell huzakodni, szépen hagyja, hogy letöröljük, csöpizzünk, meg minden. Arany kis szívem, szeret magára adni, ha valamitől „szép” lesz, az ellen sose tiltakozik!

Este a Klári színházba ment a Bóbitával (eredetileg én meg Tamás mentünk volna, az abigél volt az egyik bérletemmel, de hát Tamás nem volt jól), és amikor szedtük elő a kistáskákat, a gyerek olyan aranyos volt , rögtön a karjára fűzte az egyiket, és úgy mászkált…nagyon vicces volt.

Ma meg délután összerakták az apjával az időközben megérkezett homokozót, úgyhogy a játszótere is komplettnek tekinthető. Este széttrancsírozhatta az apja csokis sütijét- kell ennél többb egy napra?

Ja, és már sokkal szebb volt ma a szeme, ez a csepp tényleg nagyon gyorsan hat…