Gyorshír-TV

A Dájí benne lesz a TV-ben!!!!!



Hír TV – Befutó c. műsor (utánpótlás magazin)



November 28 – szombat – 8.05

November 29 - vasárnap – 15.30

November 30 - hétfő – 6.05

és December 3 - csütörtökön 14.00 óra.

Nézzétek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Thanks Giving Day (bezonyám!!! :))) )

Ma volt az oviban a Hálaadás-napi ünnepség, pulykával, meg mindennel, ami csak kell. Már pár napja magyaráztam a gyereknek, hogy lesz, ünnep, meg pulyka, de hát persze azért még nem érti, de legalább tegnap kicsit talán könnyebb volt ágyba tuszkolni az ünnepségre hivatkozva ;-)

Örülök, hogy van ez a fényképezős megoldás, mert így azért látom, hogy hogy zajlott ez az egész… bár azt is látom, hogy lassan a gyerek majd szóvá teszi, ha esetleg virslit kap vacsira…Az összes fotó megtekinthető egyébként az „ovis képek”nél… És ismét köszi a fotókért Vikinek és Krisztinek!

Még valami más is: akartuk Kékezüsttel, hogy azért még amíg viszonylag mobilak, addig találkozzon már Dávid Lucával, és én ugye benéztem a dolgokat, mert valahogy bennem az volt, hogy csak pénteken lesz az ünnepség, így aztán mára szerveztem ide őket, és amikor tegnap az oviban rájöttem, hogy mi van, akkor egyrészt kicsit égtem, másrészt meg hazafele motyogtam magamban, hogy „hazaérünk, gyorsan felhívjuk Lucáékat, hogy tudnak-e pénteken jönni” (ezt már eléggé megszoktam, hogy hangosan mondok minden a gyerekeknek, állítólag csecsemőkorban jó, ha sokat beszél hozzájuk az ember….na ez nálam már túl ösztönös úgy látszik), erre D. tök bezsongott, hogy „lucalucaluca”, és rohant hazafelé, sztem’ azt hitte, hogy már itt is van…. És amikor mondtam neki, hogy csak holnapután jön, akkor majdnem sírt. Tudom, még nem érti, hogy mi az a holnapután, de azt tudja, hogy az nem azonnal van. És azt Ő nem szereti. Márhogy nem azonnal jön a Luca.

Ma viszont hazafelé komoly fegyvertényként lehetett Lucát alkalmazni (lehet vitatni a módszer helyességét, nekem bevált mondjuk), ami jól jött, mert ugye egy kicsit fel volt pörögve az ünneptől, meghát fáradt is volt már, Dávid is nyüfögött nagyon, úgyhogy jól jött, hogy tudtam fenyegetni, hogy ha nem lesz jó fiú, akkor lemondom Lucát…

Sajnos Gáboron még nem fog az ilyen fenyegetés, ma először kicsit vele is nehezebb volt este, kicsit keveset aludt napközben, és estére-annyira felpörgött, hogy komoly altatást kellett csapni. Majdnem fél kilenc volt, mire elaludt, kíváncsi vagyok, meddig fog szuszolni.

Dávid műve, és a házőrzés

Elvittem magammal az oviba a fényképezőt, amikor mentem a gyerekért hétfőn, merthogy az apja mesélte, hogy új műve van kitéve a faliújságra. Először csak néztem, igazi anyai elfogultsággal, hogy hát igen, nem baj, hogy nem találta el a faágak végét, ahol a leveleknek igazából kéne lenniük, lényeg, hogy a papírra fel tudta ragasztani őket, az se könnyű… majd leesett, hogy én vagyok a hülye, ezek a levelek direkt estek le, mert ősz van (szerintem egyébként ez tök ari kis ötlet, erre jó az ovi: egyik nap elmennek sétálni, szednek hozzá leveleket, másik nap ragasztják őket… az én fantáziám kimerült néhány elég gyászosan festő gesztenye-dobósban, meg egyetlen gesztenye-marciban, amit fél óráig barkácsoltam, és a gyerek rá se nézett….). De nem csak a művet sikerült lefotóznom, hanem nagyon jó kis paparazzo-felvétel készülhetett arról is, ahogy a gyerek először kijelenti, hogy folyik az orra, és ahelyett, hogy az édesjó anyjához menne zsepiért, egyszerűen odaballag a falitartóhoz, kiszed egy pézsét, kifújja (kamu ám még, de jól néz ki, inkább csak megtörli, de egy csomó gyerek ezt sem teszi magától), majd a használt zsepit kidobja a szemetesbe. Csak lestem. Meg fotóztam (bár azt csak kicsit későn). Fölül, a harmadik képen látható a kutyánk, felelőssége teljes tudatában. Tehát Ő így nézett ki, amikor tegnap este mentünk be Tamással aludni. Pedig nem volt még olyan nagyon késő. De a házőrzőnk már végezte a dolgát. Illetve azt, amit a dolgának érez. Alul megtekinthető, ahogy Dávid úgy döntött, hogy hajlandó közeledni kicsit a tesóhoz. Lehet, hogy ez annak tudható be, hogy még nagyon reggel volt, és nem tudta pontosan, hogy mit csinál, de amint végzett a pisivel, az volt az első kérdése, hogy „tesó hó’ van?”, majd amikor mondtam, hogy a járókában, akkor bemászott mellé, és mondta, hogy „játszok tesóval”. A simogatás az az én kérésemre történt, ezt töredelmesen be kell vallanom.

D. két szólása

Dávid egyre többet beszél, egyre több olyan van, amit meg kéne örökíteni az utókornak, csak hát ha nem írom fel, akkor esély sincs rá, hogy megjegyezzem. Már megfogadtam, hogy veszek egy icipici jegyzetfüzetet, és abba fogok írogatni, vagy ami még jobb, felmegyek az emeletre, és elővadászom valahonnan a meglévő kis kék füzetemet… ehen.

Szóval volt pár mondása az elmúlt napokban, ami után 5 percen belül gépközelbe kerültem, így fel tudtam írni. Íme:

1. szitu: Gábort büfiztetem kaja után. Dávid marhára figyel, koncentrál, majd megjegyzi:

„Aja, mingyá hányik!”

2. szitu: Este lefekvés után mindent bevet, hogy ne kelljen aludni, vasárnap még mesét is akart mondai nekem. Mutatta az éjjeliszekrényét, hogy üljek le, és elkezdte előadni nekem az apjával aznap látott vakond-epizódot, amiben is „a cápa behamta a nyuszit”.

(Tudom, hogy ezek így leírva nem biztos, hogy másnak is annyira ütnek, de a lényeg, hogy mi később is emlékezzünk rá…)

Hétvégi beszámoló

Tegnap délelőtt elmentünk a médiamárktba, hogy vegyünk a gyereknek párásítót a szobájába. Vettünk. Azt is. Meg még pluszban egy rakás dévédét (névnapomra megkaptam a feleségeket, merthogy elméletben nagyon szeretem, gyakorlatban viszont általában olyan későn adják a tévében, hogy esélyem sincs megnézni, ráadásul újabban ütközik doktorhauzzal, és nem kerülhet ki győztesen… illetve ez se igaz, mer’ nem egy tévénk van, de a komplett harmadik évadot nem láttam a késői időpont miatt, úgyhogy most nem érdemes a hauzt dobnom amiatt, amit amúgy se bizti, hogy értek… na, ezt jól elmondtam.). A Dávid megkapta a Mi micsoda sorozat „repülők és autók” című lemezét, és innentől kezdve nem volt vele több gond, egyfolytában azt nézte. Esküszöm, mintha a gábornak magyarázta volna, hogy mi van… Ma reggel, amikor felkelt, még alig kezdődött el, már közölte, hogy a pilóta vezeti a repülőgépet, így, és berregett. Én megkérdeztem Tamsát, hogy ezt így külön Ő mondta- e a gyereknek, vagy az magától hámozta ezt ki, de nem, a gyerek lassan már tényleg tanul a filmből (pedig nem ekkoráknak valóm a nyelvezete, kicsit nagyobb krapekoknak szánták). Ennek örülök. Látható még a fotón némi gyereknevelés (jó, igazából játszottak), meg a hétvégi alkotásom (bazsalikomos mascarponekrémmel rétegzett epres babapikóta eperszósszal…. Recit nem tudok, a Paprikatévén láttam, és nem tom’ mi volt annak a műsornak a címe… csak láttam, teccett, és rögtönöztem. Marha finom volt.Az eperszósz vagy egy órán át főtt, de legalább nem kell folyton keverni.). Mégvalami: én nem tudom, mi van, de Gábor szeménél működik a pirosszem-eltüntető… Nagyon kis csillogós tekintete van…

Motoja

Reggel próbáltam lefotózni a gyerek arcát, mert már régen nézett kis ennyire viharverten….

Tegnap nem írtam, de beszerezte az első komolyabb ovis sérülését, aminek állítólag komoly előzménye, illetve oka volt, konkrétan egy kisautó, amin Nonókával összekaptak Nonó győzött ezúttal, Dájínak meg lett egy karmolás a szeme alatt. Sebaj, megesik, szerintem pár év, és Gáborral is elagyabugyálják majd egymást párszor, nade este jött még valami.

A gyerek már elég fáradt volt, már épp készültem lefektetni, pakoltam le a vacsiasztalt, Tamás ment fürdeni, D. meg pakolta helyre a játékait (legalábbis erre utasítottam, és a játékoknál molyolt), és pont akkor néztem oda, amikor egyszerűen lebucskázott a nappaliban lévő két lépcsőfokon. Ordított, én odarohantam, felkaptam, láttam, hogy vérzik a szája…belül jól elharapta. Tiszta vér lett a pólóm, elég horror látvány volt, de hálistennek a sírás megszünk, mire a fürdőbe értem vele, és sikerült rávennem, hogy hideg vízzel öblögessen. Szegény az első köpés után mondta, hogy „pijos, aja, pijosat köptem”, de a negyedik-ötödik öblítésnél megszűnt a vérzés, ellenben a szájaszéle rögtön kezdett bantusodni…. Jézus, mondom, ma bábszínházba mennek az ovival, frankón fog festeni, de mindegy. Lefektettem, hálistennek nem szólt, hogy tejivás közben fájna a szája, hamar elaludt. Ma reggel kisit féltem, hogy hogy fog festeni, de nem volt olyan vészes, csak a szája kicsit dagadt, meg van rajta egy kis vérhólyagféle… de azért a kis kócos hajával, karmolással-vérhólyaggal elég érdekesen festett. De fotózni, azt nem nagyon hagyta magát. Kicsit hiú…

Viszont a mellékelt (bár kissé homályos) fotó nekünk annál szebb. Ez, kérem szépen, egy autó. Bár szerintem simán rájön bárki.

És igen, D. egyedül készítette („csinázta”… Ő, saját elmondása szerint „csináz”.).

Én pont etettem G.t, Ő kijelentette, hogy „gyúmázik”, „csináz autót”, közben megjött Tamás, és Őt ez fogadta a konyha közepén. Szerintem azért is lett homályos a fotó, amit sebtiben csinált (nehogy a művész idő előtt eltüntesse a művét) mert remegett a keze a meghatottságtól. Ügyi a gyerek, mi?

Ja, a sárga gumlinál van az eleje, ugyanis ahogy a művész prezentálta az installációját: „az a motoja”.

Dávid aranyat köp

Megint nincsenek képek úgy igazából, merthogy reggel kivételesen eléggé akadálymentesen vettük az elindulást (főleg, hogy Tamásnak mindig a szerda az olyan nap, hogy korán indul, úgyhogy Ő viszi a gyereket oviba, nekem nincs más dolgom, mint felöltöztetni…), aztán nekiálltam lakható otthont csinálni a lakásból (gyurmadarabok összeszedése, mosogatás, cumisüvegek elmosogatása, porszívózás-felmosás-mosás szetháromság (ezt minden nap kell újabban….ezt se értem, de mindegy, ha nem csinálom, akkor rögtön igaz a mondás, hogy nálunk enni lehet a padlóról. Szó szerint, mert van mit.), majd legyártottam egy nagy adag Litauszki-krémes alapját, hogy holnap Tamás majd vihessen a kollégáknak (meg persze hogy mi is rosszullétig kajálhassuk magunkat vele este). Nagyon fini süti ez, bár igazság szerint annyira nem vagyok elvetemült, hogy a tésztát is én magam készítsem hozzá, jó szerintem a Fanni nagynénim által kreált is, csak kissé időigényes. Azt hittem, hogy az életben nem fog az a sok cucc átmelegedni….mindegy, kész lett, fini lett. Fotó nincs. Elfelejtettem. Hogy mégis legyen valami, lefotóztam a vaníliapasztát.
Szóval eztán babázgattam, délután még kisütöttem a krémeshez a tésztalapokat (2 csomag tésztából csináltam, hogy legyen bőven, kb. 5*5 cm-es kockákra vágtam, és azokat még egyesével fele vékonyra kisodortam…elvoltam vele vagy másfél órácskát, nem gondoltam, hogy ilyen sok lesz, lett vagy 50 db, ebből 5 fért kényelmesen egy tepsire, és egy tepsi 7 percig sült…..).
De végül is kész lett, közben szólhatott a nagy házalakítás tegnapi része, elvoltam.
Délután én mentem a gyerekért, már jó sötét volt, mire kijöttünk, nézte ám a csillagokat, hogy hol vannak, meg hányan vannak (ezt minden este szokta, nem is ez a lényeg), közben ballagtunk hazafelé, na, egyszer csak jött egy helikopter: Dávid figyel egy darabig, majd egyszer csak megszólal: „vigyázz csillag, elüt repülő!!! És nem értette, hogy mér’ röhögök. Ő csak szólt.

Korai fekvés- kép nélkül

Én nem tudom, mi van a gyerekkel. Már a múlt héten is az átlagnál hisztisebb volt, de ez a mai, ez mindent vitt. Tegnap is sírt délután, miután hazajött az oviból (apróságért ám, nem akar menni fürödni, nem akar vacsizni, nem akar játszani, épp azt nem akarja csinálni, amit kéne…mintha csak a sírásért sírna, azért ellenkezne, hogy oka legyen kiborulni)., úgyhogy miután Tamás lefürdette, és épp belekezdett a következő hisztibe, nem is vártuk meg, hogy velünk vacsizzon, hanem gyorsan megetette, mesenézés, 8ra már aludt is. Gondoltuk, biztos álmos volt, azért volt az extrasüsüség. Hát ma se volt jobb.

Az apja hozta haza az oviból, hát már a kocsiból bőgve szállt ki a gyerek (asszem nem kapta meg az apja mobilját, vagy valami ilyesmi), és egyre jobban hergelte magát, hatkor már ordítottam vele, merthogy láttam, hogy ez csak hiszti (de tényleg mindenért: ne jobbra menjen az ember, nem ütheti a kisbaba feje mellett a kanapét kisautóval, nem ehet cukrot vacsi előtt, ilyenek…). A vége az lett, hogy amikor vittem hatkor a babeckát fürdeni, Dájínak is megengedtem a fürdővizet, biztos ami biztos, és amikor nekiálltam a kicsit etetni negyed óra múlva, láttam is, ahogy az apja szabályosan betoloncolja D.t a fürdőbe….muszáj volt, mert már beszélni se tudott a bőgéstől (és Ő se tudta, mér’ csinálja). A vízben kicsit lehiggadt, összeszedte magát, 20 perc múlva szállt ki, evett (közepes mennyiséget), majd épp már valamin megint kezdett elszállni az agya, amikor is mondtuk, hogy na jó, ebből elég, mars az ágyba…. Igazából nem is tiltakozott, fogta a „teecivizet” (igen, még mindig így aluszik el, egy üveg tej, és egy üveg víz kell neki, szépen behelyezve az ágyba… mindenkinek van bogara, ne röhögjetek. Az övé ez (is)). Lényeg a lényeg: 7kor került ágyba, gyakorlatilag Gábor előtt (bár negyed nyolckor már őt is leraktam), még egyszer szólt negyed8 után, hogy pisilni kell, bili be, pisi, puszi, én ki…. És onnantól egy hang se… Csak ülünk a kanapén, és nem értjük.

Hétvége (???)

Hát ez a hétvége azért zúzós volt. Tegnap még csak hagyján, Tamás délelőtt elvitte Dávidot a repülőtér kilátójára, nézték a le és felszálló gépeket, ebédre jöttek (sőt azt is hoztak magukkal a bohóctól) én addigra kicsit rendbeszedtem a lakást, majd ebéd után Dávid, Gábor és én aludtunk egy nagyot, délután én elmentem G.vel sétálni, Dávid apázott… így aztán enm is értettük, hogy mára D. miért dobta le a láncot. Már reggel úgy kelt szerintem, hogy Ő ma rossz lesz… az is volt. Délelőtt játszótereztek apával, az ment gond nélkül, de mire elindultak, nekem már a fejem rezgett, nem akart felöltözni, (sőt, apa sokáig aludt, addig én vívtam Dájíval, aki már negyed hétkor felserkent), minden ruhadarab harc volt… Ebéd után lefeküdtünk, és én ugyan jót aludtam, de se Gábor, se Dávid nem aludt fél óránál többet, így mikor előjöttem (én se aludtam sokat pedig), addigra Tamásnak már elég űzött tekintete volt… Aztán jöttek Dorciék, na akkor legalább elvoltak a kölkök (a fotón látszik ahogy vonatoznak, közben a kis Terminátor a háttérben hintázik), fél hatkor mentek el, akkor én elvittem Gábort egy körre (gondoltuk fürdésig azzal elütjük az időt, mert előtte nem sokkal evett, tiszta volt a pelusa és mégis vinnyogott folyamatosan), de 20 percig bírtam csak, mert a séta se tetszett neki… Ééééés amikor ballagtam (siettem) vele hazafelé, csörgött a telóm, az albérlőm hívott, hogy most ért a lakásba, ott vannak a cuccok, és nem tud tőlük berendezkedni… basszus, tényleg elfelejtettük itt a nagy fennforgásban… úgyhogy amint beestem az ajtón (és örültem, mert addigra Tamás rendet rakott), mondtam, hogy el kéne menni a cuccokért. Úgyhogy szegény férjem kocsira kapott, és elhúzott, én közben lecsutakoltam a kölköket, megetettem G.t, majd Dávidot, addigra Tomi is megjött, majd együttes erővel lefektettük mindkettőt… és egész jót derültünk azon, hogy majd Ő holnap pihen az irodában, én meg… majd lesz valahogy. Jön Tündi, Ő majd takarít, én meg csak leszek, és babázok.

Hogy rontsuk el a gyerekeinket?

Ja, és ezek a fotók is tegnapiak: a lépcsőn kajálós Anettnek köszönhető, aki napközben szólt, hogy beteszi a dobozunkat a Dávid kosarába (múltkor abban vittek kekszet), de ne felejtsük benne, mert nem üresen teszi oda, úgyhogy amikor apjuk hívott, hogy Ő megy Dájíért, akkor szóltam, hogy a fényképezőt és a dobozt is hozza…a dobozban található túrós-erdei gyümis süti olyan jól nézett ki, hogy amint hazaértek vele, leültek a lépcsőre, és a felét el is tüntették (gondolhatjátok, mennyit vacsizott ezután D…. de most csavarjam ki a kezéből a kanalat?)

Miután besütizett, vakondod akart nézni…. Gábor kicsit már nyüfi volt, így Őt meg a pihenőszékbe raktam, ahol egyből ráfagyott ő is a „vakon”ra…. De legalább csend volt….

(nem mintha valaha is tiltva lenne nálunk a tv, nem is volna tőlem etikus, ha Őket tiltanám, amikor én gyakorlatilag függő vagyok apjukkal egyetemben, csak nem nagyon szoktam ezt reklámozni :))))))))) )