Tegnap Apa, Anya meg én elmentünk a Metró áruházba 
kajákat szerezni, és képzeljétek, szembejött velünk a Tökéletes Sátor! Anya már régóta hajtotta Apát, hogy szerezzenek nekem egy ilyen kis iglut, de Ő csak egy szimplát nézett ki a neten, itten viszont lehetett kapni autós mintával is! Kaptam ugyan egy távirányításos autót is, de azzal Anya csak akkor fotózott le, amikor éppen Apa mutatta nekem, hogy hogyan kell használni, így úgy néz ki a fotó, mintha 
csak Apa játszana vele, és miután Apa megtekintette a képet, kijelentette, hogy nem azért dolgozott az elmúlt tizenpár évben olyan keményen, hogy most Anya egy lesifotóval ezt tönkretegye, így Anya nehezen bár, de lemondott a publikálásról. Na, aztán azért a sátrat is sikerült felállítani, az aljára (Dorciéktól ellesett módszerrel) betettük a járóka alját, és rögtön el is foglalhattam, mint 
főhadiszállást. Később Anya is bemászott mellém, sőt, a Pihe is be akart, de őt azért nem engedtük be, és ottan olvasgattunk kettesben.
Ma meg a legnagyobb kaland az volt, hogy nagyobbrészt gyalog tettem meg a boltba vezető utat, és közben kipróbáltam az új kis játszóteret, amit nemrég csináltak. Pont jó helyen van, mert boltba menet oda is és vissza is belefér egy kis hintázás az elefánton. 
Köszönjük az illetékeseknek!!! Ja, és nekem aztán senki ne mondja, hogy nincsenek rendes emberek: útközben találkoztunk egy másik anyukával, aki a kisfiával épp a boltból jött, így már volt a kiskrapek kezében kifli…és elég volt egyetlen vágyódó mozdulat, az anyuja már nyúlt is a szatyorba, és nyomta a kezembe a friss kiflit, hogy nehogy a boltig hátralevő 150 méteren haljak éhen.
Szombaton jött ám Anya is hétvégére Apával, meg a gipszével, amin azért erősen elcsodálkoztam eleinte, aztán rájöttem, hogy maga a csodálkozás már kevés is, mert vigyázni is kell, nem csak csodálkozni, ugyanis ha nem vigyáz az ember, akkor jól beleverheti a fejét, tehát a „hátradobom magam Anya ölében, hogy Ő kapjon el” játék az most nem épp praktikus. Igaz, erre rá sem voltam szorulva, lévén, hogy hozott nekem Thomast, ami zenél, így aztán nem maradtam játék nélkül…meg különben is, a 
Nagyi meg Kati áldásos tevékenységének köszönhetően annyi kisautóm-buszom-taxim-tűzóltóautóm-traktorom-kamionom-megaminekmégnemtudomanevét gyűlt össze már itt is, hogy a nappali szőnyege már nem is látszik. De nem csak bent játszottunk, hanem a kertben is: valahogy előkavarodott a nyári kis gumicsónakom, először én húzgáltam összevissza, aztán meg beleültem, és szánkózósat játszottunk. Meg voltunk nagyot sétálni is, megnéztük a kikötőben a hajókat. Meg persze voltunk a temetőben is a Nagypapánál, 
merthogyugye Halottak napja is volt…hát, nekem nagyon tetszett a temető: rengeteg mécses, meg gyertya világított, nagyon szép látvány volt. Apa megmutatta, hogy a gyertya lángja meleg, tényleg ne nyúljak bele, mert meggeti a kezem, ezt hamar meg is tanultam…meg azt is, hogy hogyan kell elfújni a mécsest…na, innentől n lettem a temető apró réme, mert minden sírhoz odarohangáltam a csendesen elmélkedő rokonok 
legnagyobb ijedelmére, s gyorsan elfújtam párat a nagy nehezen meggyújtott mécsesek közül…általában eddigre utolért Anya, és nem győzött szabadkozni, én meg csak vigyorogtam… Gondoltam, oldom azt a temetőt körülvevő szomorkás hangulatot…. S mivel több ízben láttam, hogy az emberek el-el mosolyodtak rajtam, nekem aztán mondhat akárki-akármit, szerintem elértem a célom!!!
Azért az is igaz ám, hogy a Nagyinál az ember tán még annál is jobban el van kényeztetve, mint otthon.
Mint a mellékelt fotókon is látszik, igenigen élménydús napjaim vannak: ma szinte egész nap a játszótéren voltam az igazi- és a pótnagyimmal. Eddig sem voltam béna a játékokon, de most aztán… A csúszda volt a sláger eleinte, pláne, hogy múltkorjában, amikor Lucáéknál voltunk a játszótren, Luca megmutatta, hogy hogyan kell nagyfiúsan (nagylányosan) csúszni, tehát nem hason, mint a bébik, hanem ülve! 
Nagyi először jól meg is lepődött, mert Ő még ezt a kunsztomat nem látta, de egy kisebb infarktus után belátta, hogy nekem ez már zsigerből megy, s nem aggódott tovább. Van itt is frankó kis meghódítható favár, ahonnan az 
róla, meg persze van 
s úgy alszom, mint akit leütöttek. Bár az is igaz, hogy most mintha a fogzásom is egy kicsit csitult volna, most inkább a koszolódás miatt kell naponta többször átöltöztetni, nem a nyálazás miatt… De egy igazi gyerek koszolódik, ezt mindenki tudja, úgyhogy ez így normális.
No, most kimaradt pár nap, ugyanis történt egy kis gikszer: pont egy hete pénteken Anya dobott egy hátast a fürdőszobában egy vízfolton, és ahogy hirtelen meg akart kapaszkodni a pelenkázóasztalomban, jól eltörte a kisujját, így be kellett gipszelni a kezét. Mivel nem csak hogy fájt neki, de így semmiféle víz sem érheti, az volt a jó megoldás, hogy amíg egy kicsit helyre nem jön, addig én még egy kicsit elutazom a Klári nagyihoz. Nem mondom, hogy nem örült nekem, nagyon jó volt, merthogy a Kati is még itten van Földváron, merthogy még tart a betegszabija, így rögtön olyan volt, mintha két nagymamával lennék. Ja, még múlt szombaton megérkezett az új jármű is, amit Anya ígért (de persze 
Apának kellett kifizetni), bizonyos Bobocar, aminek oltári nagy sikere volt: nem csak egyedül lehet használni, hanem Apástul is, ha az ember rángatja a kormányát, akkor attól halad… Jó, nem mondom, szeretem én, hogy Apa is játszik velem, de azért nem bánnám, ha nem úgy kéne lerángatnom róla, ha egyedül akarok vele menni… Mindegy, ezt most a Nagyihoz nem hoztuk el, mert amúgy is van itt annyi érdekes, hogy 
csak na: itt vannak például a hattyúk, meg a kacsák, mindegyiknek feneketlen a gyomra, így egész délutánokat el lehet tölteni az etetésükkel… nem is untam meg!!! Csak még nem tudok elég nagyot dobni. Úgyhogy ez a kényszernyaralás-őszölés nem is olyan rossz… csak el ne felejtsem az élmé12nyeimet, hogy amikor már Anya tud végre gépelni, akkor tényleg minden érdekesről beszámolhassak…
elől, és ez ad némi pikáns intimitást a játéknak, amit mi szeretünk is kihasználni, pláne, hogy a sátor sokkal jobban takar, mint a függöny. Amikor már láttuk, hogy az anyák aggódnak, hogy teljesen el akarunk előlük zárkózni, akkor azért előjöttünk, és a nappaliban kupászkodtunk, az anyák meg hol minket néztek, hol a TV-t, Anya ugyanis 
betette a lejátszóba az esküvői videójukat, így egészen romantikus hangulatba kerültünk mindannyian. A frankó zenére hol én hintáztattam Lucát az elektromos hintában, hol 
amivel azért nagy sikereket nem ért el, de ez nem Luca hibája volt, aztán inkább velem foglalkozott továbbra is: motoroztunk együtt egy nagyot… Anya megígérte, hogy nemsokára kapok még egy járművet, hogy legyen választékunk… Bár, már előre sejthető, hogy akkor persze mindegyikünknek az új verda fog kelleni, de végül is eddig még mindenen meg tudtunk osztozni Lucával, gondolom, azzal sem lesz majd másként…
Ma reggel úgy csináltuk, hogy felkelés után összekaptuk magunkat, és mire Apa is felébredt, összekészítettünk minden cuccot, és Apa munkába minket elvitt minket a Gabi néniékhez. Nagyon örült nekünk Luca, az első egy órában megmutatta nekünk az udvarukban levő játszóteret, aztán fent a lakásban folytattuk a kupászolást. Kipróbáltam az összes 
játékát, legjobban tán a gumiló tetszett, de aztán rájöttem, hogy nincs az a gumiló, amivel olyan jót lehetne játszani, mint magával Lucával. Oltári nagy bújócskázást csaptunk a függöny mögött, Anya meg Gabi néni az ágyon fekve röhögtek rajtunk. Hol Luca bújt be a függöny mögé, hol én, és kiabáltunk egymásnak…nagyon jó móka volt! Amikor elfáradtunk, akkor szépen letelepedtünk a nappaliban, 
és szép módszeresen elkezdtük az egész szőnyeget beteríteni kukóval, amit az anyák egy darabig hagytak is… néha akkora türelmük van, hogy még mi is elcsodálkozunk rajta. Aztán mivel Lucának úgyis oltásra kellett mennie, együtt indultunk hazafelé, mert ugyebár ők ugyanoda járnak dokihoz, ahova mi, úgyhogy együtt villamosoztunk hazáig. Miután hazaértünk, 
aludtam egy jókorát, majd megérkezett látogatóba a Csabi, Anya másod-unokatesója, aki hozott nekem egy kis plüss zsirit, meg egy igazi motort. Igaz kiderült, hogy a motort valójában meg akarja tartani, de azért ülhettem rajta egy csomót, így legalább annyira örültem neki, mint a zsirinek… el is határoztam, hogy ha majd ilyen nagy leszek, mint most a Csabi, akkor nekem is lesz ilyen frankó bőrcuccom, meg ilyen gyönyörű bordó motorom… esküszöm, egész éjjel erről álmodtam!
vonatkoztatva): egy idő óta majdnemhogy egyedül mosok kezet! Kaja előtt és után, ha Anya szól, hogy kézmosás, akkor odatolja a kisszéket a csaphoz, én meg már nyújtom is a kezemet, hogy tegyen rá fel. Amikor ez megvan, akkor én egyedül megnyitom a csapot, megvárom, hogy Anya egy kis szappant nyomjon rá, aztán nagyon frankón, a felnőttektől ellesett mozdulatokkal kezet mosok. Azt nem állítom, hogy egyedül is olyan tisztára mosom, hogy már műteni is mehetnék vele, de Apáék így is nagyon büszkék rám. Amikor már tiszta vagyok (vagy Anya megunja, hogy már minden csurom vizes
lesz, és „elég volt” kijelentéseket tesz), megtörlöm a kezem a türcsiben, és a széket meg már én magam tolom vissza a helyére. Amikor Anya WCre megy (bocs), akkor rendszerint megengedi, hogy én húzzam le utána… ez biztos nagyon hülyén hangzik, de higgyétek el, hogy másfél évesen a vízzubogás az nagy élmény, pláne, ha az ember maga idézheti elő…Bár Anya azért őszintén bevallotta, hogy annak azért örül, hogy a WC fedelére még úgy kell engem feltenni, mert 
szerinte, ha egyedül is fel tudnék mászni, akkor a csatornadíjunk meghaladná a gázszámlánkat…
Ma egy kicsit rendhagyó módon kezdtem a napot: az ugyanis eléggé megszokott, hogy Apa lefürdik munkába indulás előtt, van, hogy a kádban is reggelizik, de ma nem a szendvicsét vitte magával, hanem engem!!! Ez úgy történt, hogy amikor elkezdte engedni magának a fürdővizet, akkor én, ruha ide vagy oda, egyszerűen felmásztam a kád oldalára, és már majdnem beértem a vízbe, amikor visszarángattak. Aztán Anya meg 
Apa egymásra nézett, megvonták a vállukat, és mondták, hogy „hát, végül is miért ne?”. Így adódott, hogy a reggel egy jó nagy játékkal kezdődött. Nagyon szeretek Apával pancsizni, bár az nagyon vicces, ahogy Anya meg közben próbál olyan képeket csinálni rólunk, ami „publikus” lehet. Azért most azt hiszem, ez sikerült neki… majd kiderül, hogy Apa megvétózza-e… 
„előtte-utána” képekkel dokumentált kajálás: Anya a kedvencemet csinálta, paradicsomos fasírtot tésztával. Ennek a kajának nem csak az íze jó, hanem az is jó benne, hogy nagyon frankón lehet vele gyakorolni a villázást… bár, az igaz, hogy a villát előbb-utóbb megunom, és kézzel folytatom, különben az életben nem laknék jól, de hát azért ennél nagyobb baj sose legyen…
És íme a mai nap család által megszavazott díjnyertes képe: én az új fürdőlepedőmmel…ez még szerintem is jól sikerült kis kép!
Tegnap nem sok minden történt, élveztük a jó időt, és jó nagyot sétáltunk délelőtt Anyával. Bár azt nem lehet mondani, hogy Anya nem előrelátó, mert azért mondta, hogy benne van a pakliban, hogy nem lesz mindig ilyen jó idő, mint ma, így amikor az egyik üzlet kirakatában meglátott egy apró gumicsizmát (meg a bazi nagy „ végkiárusítás” kiírást, ami spórolást jelent az Ő fogalmai szerint), akkor rögtön bementünk felpróbálni, és mivel csak egy kicsit volt nagy, meg is vettük. Ma fel is próbáltam, ugyanis igaz,
hogy az évszakhoz képest nagyon jó idő van, de a harmat nehezen szárad fel a fűről, így délelőtt abban cserkelésztem a kertben. Anya előszedte a Dorciéktól hozott hatalmas csigaházakat, úgyhogy délután dobálós-taposós játékkal kötöttem le a feles energiáimat, aztán meg amikor Apa megjött, vele játszottam egy csomót. Estefelé a Bóbita is befutott, az egyik kolléganője kölcsönkérte Anyáéktól a csokiszökőkutat az 
esküvőre, és most jöttek el érte, a Bóbita mutatta nekik az utat, Bobó meg kihasználta az alkalmat, és ott is maradt éjszakára. Megcsodálta a játszósarkomat, és több ízben kijelentette, hogy sokkal szívesebben töltené el itt az idejét, mint a munkahelyén. PEDIG! Nemrégen megpályázott egy új állást, és meg is kapta, ami nagyon nagy szám ám, merthogy főkönyvelő lett egy cégnél, ahol saját külön irodája is van! Nagy ember lett! Ezúton is gratulálunk Neki, és megígérem, hogy amikor csak akar, eljöhet a játszósarkomba lazítani!