A Nagyi köszöntése

Mivel tegnap apa meg anya be akartak egy kicsit menni a városba délután vásárolgatni, eljött a Nagyi, hogy bébiszitteljen majd engem. Nagyon tetszett neki a fogadtatás, ugyanis úgy volt, hogy reggel mentünk Anyával együtt az oviba, de most nem maradt ott velem végig, hanem EGYEDÜL MARADHATTAM ott az óvónénikkel, mint egy igazi nagyfiú!!!! Bezonyám! Fél tízkor ment el anya, és csak 11kor jött vissza, és én egyszer sem sírtam! Illetve egyszer egy kicsit, merthogy a Lili anyukája 5 perccel anya előtt érkezett, és erről nekem eszembe jutott, hogy egyedül lettem hagyva, és mi lesz, ha ez így marad, de aztán az óvónéni megnyugtatott, hogy biztos, hogy jön majd értem, és úgy is lett (zárójelben jegyzem csak meg, hogy tényleg nem volt nagy sírás, és nem is nagyon örültem neki, hogy elmesélték anyának, hogy volt ez a kis nüansz, én tuti nem szóltam volna róla…de mindegy, Anya azt mondta, hogy nálam nagyobbaknál is megbocsátható az első napon). No, és amikor délben elindultunk hazafelé, akkor telefonált a Nagyi, hogy mindjárt le fog szállni a villamosról, így elmentünk eléje GYALOG (értsd: nuku babakocsi, és ordítva rohantam felé, hogy „mamamama”, amitől persze tök elájult). Szóval, tudok meglepetést okozni, na.
Ja, és végre tudtunk venni igazán finom epret, amikor ma voltunk együtt délután a Metróban, úgy bekajáltam belőle, hogy még! És este meg megköszöntöttük a Nagyit, merthogy másodikán lesz a szülinapja, és elvileg hétvégén ünnepeltük volna, de sajna nem tudunk hozzá menni, mert Apának majd dolgoznia kell…. Mindegy, így is jó volt, kapott nagyon finom tortát (én is megettem 2 szelet tetejéről a cukormázat), meg DVD ajándékba, úgyhogy összességében jól sikerült így is a köszöntés.

Sütikék

Ez a hétvége megint nem a fogyókúra jegyében telt…Én mindig is nagyon szerettem a sütiket, enni is, meg csinálni is, de mivel a Tamás meg újabban még jobban szereti a sütit enni, mint eddig, és lassan a gyerek is meggyőzhető arról, hogy az édes is egy alapíz, így tényleg nem annak a jele, hogy az illető kaja mérgező volna, így egyre többször sütök is.

Szombaton, mivel délelőtt Tescós kört futottunk (ami nem volt mentes némi gyerekhisztitől sem), csak egy gyorsabb süti készült el estére, a málnás clafoutis, ami aztán el is fogyott egy szemig, viszont még este megcsináltam az alapját a krémesnek, amire már egy hete csorgatjuk a nyálunkat…Nem is volt hiába a pepecs meló, mert vasárnap aztán megtudtuk, miért is dícsérik ezt a sütit annyira….. bár én megmondom őszintén, a tésztát nem a recept szerint csináltam (azért az én türelmemnek is van határa), hanem sima kis Tante Fannyt használtam (újabban valamelyik verziója mindig van a hűtőben, a következő kipróbálandó a croissanja lesz), de én mondom…nem azért, mert én csináltam, de oltári fini volt.!!!

És a gyerek is nem csak a tésztájából evett, de a krémből is nyalt egy jelentős adagot, ami nekem többet ér, mint Gordonnak a következő csillag…

Ja, és a gyerek újra bebizonyította, hogy van humorérzéke…ráadtam a lábára a délelőtt vásárolt új cipőt, és bíztattam, hogy kicsit rohangáljon benne, amit meg is tett…de egy idő után ezt túl snassznak találta, így a fejére húzta a kutya házát, és úgy állt neki rohangálni…persze mindennek nekiment, se mivel a kutyaház bukósisaknak sem utolsó, így bátran röhöghettem….komolyan azt hittem betojok….hihetetlen édi volt!

Hullámzik a tenger...

Tegnap a protokol szerint angolra kellett volna mennünk, de sajnos Anyáék tanárnője lebetegedett, így csak Lucáékhoz mentünk át egy kicsit játszani. Mivel sajna én egy kicsit betaknyosodtam tegnap óta, így éjjel azért nem aludtam olyan nagyon jól, mint általában, úgyhogy a piacon kajavétel közben már voltak némi nézeteltéréseink Anyával (szerinte semmi szükségem a 25. Thomas-könyvre, szerintem viszont sosem lehet elég jól tájékozott az ember, ha a kedvenc vonatjáról van szó….), amit azért a kajaosztó néni jól tudott kezelni némi bónusz sült-krumplival (igazából ezt Luca kapta, mert ők ott abszolút törzsvevők, de nagyon rendes volt a csaj, és a legnagyobb természetességgel megosztotta velem az ingyenkaját). Itthon már nem volt semmi extra, elvoltunk mint a befőtt, ebéd-alvás-kertben rohangászás-séta-játék-fürcsi-vacsi-vakondmesenézés-alvás. Ma meg zenebölcsibe mentünk reggel, én az új farmerszerkómban feszítettem, Luca a békás kabijában, és kézen fogva rohantunk át a parkon, hogy mielőbb odaérjünk. Most egy kicsit jobban részt vettem a közös éneklésben-játékban mint a múltkor, Anya meg is volt velem elégedve… főleg, amikor Lucával egyetemben tök lelkesen rángattuk az ernyőt, mialatt ők kántálták a „hullámzik a tenger, tutajon egy ember….” kezdetű örökbecsű versikét. Hazafelé ismét egy jó nagy séta volt, meg a szokásos rutin…ahogy én most látom, elég jól kezdünk beállni a délelőtt program, délután séta menetrendre, ami nekem nagyon tuti, mert így legalább mindig történik valami…

Beszokunk

No, jelentem, mentünk „beszokni”. Nem apróztuk el, voltunk az elmúlt három napban minden délelőtt. Ugyan miniovi az csak elvileg hétfőn, szerdán és csütörtökön van, de mivel kedden jött a Tündi úgyis, úgy voltam vele, hogy nem baj, ha NAGYON megszokja a Dávid a helyet, így aznap is mentünk, csak akkor nem miniovi néven, hanem játszóházazni.

Hétfőn meglehetősen izgultam, az az igazság, de aztán minden nagyon flottul ment. Odaértünk, gyereket levetkőztettem, startolt is a többiek közé, én meg leültem, és örültem, mert nem voltam egyedül, ugyanis egy múltkor megismert csajszi is most „szoktatja” a lányát, úgyhogy mi aztán úgy átdumáltuk a délelőttöt, hogy csak na.

A kölkök csuda édik voltak, főleg, amikor 10kor leültek „tízóraizni”. Az a szokás, hogy minden szülőnek kell vinnie egy darab gyümölcsöt (almát, vagy kiwit, vagy banánt vagy amit akar), ezt az óvónénik megpucolják, megterítenek, meg tányérokba tesznek kölesgolyót, főznek teát, szépen le kell ülni, és mindenki falatozik. Nem voltam benne biztos, hogy ez egyből menni fog, de a Dávid is szépen kajált ott a többiekkel…szerintem a „csordaszelllem” is működik ilyenkor… Ja, és nagyon édi volt, amikor odajött hozzám, hogy „dájí” (ebben az esetben a vizét akarta), én meg mondtam, hogy most az óvónénitől kérjen szépen inni, erre odament az egyikhez, megrángatta a pólója alját, és közölte, hogy „néni, inni”…azt hittem lepetézek.

Kedden csak simán eljátszogatott, nem volt sok gyerek, összesen hárman voltak, szerdán viszont már úgy mentünk, mintha haza ment volna, és gyönyörűen megvárta, amíg levetkőztetem, benti cipőt húzok a lábára, semmi elrohangálás nem volt, csak amikor mondtam neki, hogy mehet, akkor vetette be magát a többiek közé….. fog ez menni….

Aztán a másik nagyon aranyos volt: ahogy a két pasi együtt nézte a Verdákat….nem is tudom, melyik koncentrál erősebben :)

Outlet és répatorta

Mivel tegnap Apa egész nap dolgozott, és az idő meg vacak volt, Anya úgy döntött, hogy mielőtt hétfőn elkezdenénk az ovizást, nem baj, ha minél többet vagyok ott, meg különben is, nem láttuk még, hogy hogy is néz ki a játszóház hétvégén, így elmentünk délelőtt egy kicsit.
Nagyon-nagyon sok gyerek volt, mert kettőjüknek is volt a névnapja, bár majdnem mindenki nagyobb volt mint én, ebből nem csináltam túl nagy gondod, ugyanúgy elfoglaltam magam, mint egyéb napokon, legfeljebb Anyának kellett egy kicsit jobban figyelni.
Délben aztán hazajöttünk ebédelni, meg pihizni, délután meg játszottunk egy csomót. Anya vett nekem két dobozt, hogy a kisautókat esténként majd abba rakjuk bele, és fürdés előtt mondta is, hogy az összes kisautót pakoljam bele a dobozba…csak azt nem értem, hogy miért lepődött meg annyira, amikor valóban beleraktam? Egész leesett az álla…bár aztán a következő pillanatban azért megnyugodott, amikor is kiborítottam az egészet újra…
De aztán fogtam, és szépen sorba raktam őket, amivel újra nagy sikert arattam.
Le is fényképezte Anya gyorsan, hogy majd megnutathassa Apának (meg persze Nektek).
Ma meg aztán voltunk bevásárolni. A mellékelt képen már az új tavaszi dzsekimben feszítek a volánnál (itt vártuk meg Apát, amíg még egy boltot megnéz, mert nekem eddigre már elfogyott a türelmem, nem akartam tovább mászkálni…és szintén csak zárójelben tenném hozzá, hogy senkinek nem lehet egy szava sem, mert ez már egy 3 órás túra után volt…túl sok bolt van itt az outletben…. És még most szerencsém volt, lévén, hogy ugyebár Anya babát vár, így Ő most nem is akart venni magának semmit…mert ha nem vár babát, akkor az még plusz vagy 3 óra…).
Jó kis nap volt, végre sütött a nap, bár nagyon fújt a szél, de legalább ki lehetett mozdulni kicsit…

Én még hozzátenném, hogy a gyerek szájából nem csak a hecc kedvéért lóg ki az a papír… előtte ebédeltünk, és a szendvicsesnél volt nagyon guszta kis répatorta, gondoltam, hátha…vettünk egyet, de persze a gyereknek csak a tetején levő narancsszínű cukorka tetszett, de ugye azt sem megenni akarta, csak maszálni…próbáltam darabokat adni a szájába, de úgy rángatta a fejét, hogy esélyem sem volt megközelíteni igazából a célt…úgyhogy megettem (hősiesen) én a tortát…de kis mignonpapírját kikapta a kezemből, és olyan mohón kezdte leszopogatni a ráragadt vékony tésztaréteget, mint aki 3 hete nem evett…és nem is volt hajlandó visszaadni, még vagy fél órán keresztül szopogatta-szívogatta… De már meg sem próbáltam venni még egy darabot, mert az tuti nem kellett volna… Ő a tésztás papírt szereti….

Mint egy igazi férfi...

Tegnap voltunk angolozni Anyával meg Lucáékkal, azon kívül nem is tettünk mást az elmúlt két napban, mint hogy vártuk a hétvégét, bár azt sem olyan nagy lelkesedéssel, mint általában, ugyanis Apának dolgoznia kell majd sajnos…Gondoltuk, hogy ma meglepjük, és főz Anya valami finomat neki vacsira, így délelőtt csaptunk egy naaaagy sétálást bevásárlás címén. Oltári nagyot tekeregtünk, voltunk a védőnőnél (ahol Anya legnagyobb megelégedettségére amíg Ő Anikóval beszélgetett, addig én simán mint egy jógyerek, feküdtem a kanapén, iszogattam a vizemet, és nézelődtem, és csak egyetlenegyszer követeltem ki azt is, hogy megmérjenek, és szintén egyszer húztam csak a karomra a vérnyomásmérő szalagját), postán, boltban, hentesnél, újságosnál, állateledelért a kutyának, bioboltban mézért, zöldségesnél petrezselyemért, miegyébért… Gondolhatjátok, volt vagy dél mire hazaértünk, pedig már kilenckor elindultunk. Így a főzés délutánra maradt, de Anya ekkor is majdnem leugrott az agyáról örömében, merthogy mutogattam neki a WALL’E-t a játékdobozomon, Ő meg betette a filmet (eddig még nem láttam egyébként), és AZ EGÉSZET VÉGIGNÉZTEM! Bizonyám! Életemben először, mint egy nagyfiú! Pedig másfél órás ám! Anya azt mondta, ezzel ne dicsekedjek olyan nagyon, mert azt fogják mondani, hogy „persze, könnyű a gyereket csak úgy odaültetni a tévé elé!”, de aki engem ismer, az tudja, hogy nem is arról van nálam szó, hogy HOVA, hanem hogy ODAÜLTETNI…ez igenis nagy szó….és hogy oTT S MARADOK valahol X ideig…szóval, Anya főzött, és tévéztem, idilli volt…úgy is mondhatjuk, hogy papás mamást játszottunk délután…így meg aztán még a legelvetemültebb játékpártiaknak se lehet semmi kifogásuk a dolog ellen…

Egyébként meg a vacsi oltári fini lett, még én is nagyon bekajáltam belőle…mindenkinek javaslom, hogy nézzen egy kicsit nyugiban tévét, hátha az anyuja összedobja neki EZT:

Játszóházak hete

Ez a játszóházak hete lesz, ez már biztos! Ma is voltunk ugyanis egyben, méghozzá elég messze, a Lurdy házban, merthogy Gabi ide beszélte meg a randit egy régi ismerősével, akinek 2, azaz kettő darab babece is van! Egyidősek ám, nem csak simán tesók! Szóval Csenge és Barnus is jött az anyujával, meg mi Anyával, meg Luca Gabival, úgyhogy egész szép kis csoportot alkottunk már mi is így magunkban, ráadásul jött még egy csomó más gyerek is, úgyhogy mondhatni, akkora tömeg közepén találtuk magunkat pillanatok alatt, hogy még!

Odafelé Apa fuvarozott minket meg Lucáékat, és fel is jött velünk egy kicsit irigykedni körülnézni, hogy hol is fogjuk az időnket eltölteni, és mondta is rögtön, hogy legszívesebben ő maga is beállna közénk játszani. Mi sem unatkoztunk, az tény: jó nagy a hely, vagy 6szor akkora, mint a kisvakondos játszó, ahova járni szoktunk, de az az igazság, hogy nekem ezek a méretek már egy kicsit rémisztőek, túl nagy volt a labdás játszó is, meg az ugrálóvár is, nem is nagyon akartam egyikbe sem bemenni, inkább végigpróbáltam az összes kisautót, meg motort, meg ilyeneket. Az anyák kapucsínóztak ( a habot persze elkoldultam), meg beszélgettek, úgyhogy Ők is jól érezték magukat. Hazafelé viszont taxit kellett hívni, mert nagyon-nagyon fújt a szél, meg valami jeges szmötyi is esett, úgyhogy kényelmesen jöttünk haza, mint az urak… Azért nyilván ide is el fogunk jönni még, de anya azt mondta, hogy azért a kisvakondost tuti gyakrabban fogjuk látogatni…

Kisvakond újra

Ma reggel a nagyi felajánlotta, hogy amíg Tündi takarít, addig Ő délelőtt egy kicsit rendbeszedi nekünk elöl a sziklakertet (ami miatt Anya elég hálás volt, mert ugyan most a pocakjára hivatkozik, hogy nem tud hajolgatni, de egyébként mindenki tudja, aki ismeri, hogy hamarabb megfőz egy háromfogásos ebédet, mint hogy kihúzzon 3 szál gazt), mi meg fogtuk magunkat, és elmentünk a múltkorjában felfedezett játszóházba. Anya a lelke mélyén azt reméli, hogy én annyira megszeretem, hogy majd az úgynevezett miniovit is kipróbálhatjuk hamarosan, és azt hiszem, én meg ebben aztán abszolút partner leszek…. Hát már hogy a csudába ne? Most is egy csomó új dolgot találtam a játszóházban, például a múltkor nem volt felfújva a labdás ketrec felső részénél levő akadálypálya…na, most felfújták, én meg kézen fogtam anyát, és kiköveteltem, hogy másszon fel velem… Hát, nem tudom, hogy mi volt szórakoztatóbb: maga az akadálypálya, vagy pedig Anya, amint az igencsak terebélyesedő kis habtestével próbál először is felmászni a kötélhágcsón (az eresztékek megremegtek, a kötél nyiszorgott, de hálistennek a gyártók valószínűleg sejtették, hogy nem csak a gyerekek akarnak majd rajta felmászni, és a cucc kitartott), majd az igyekezete, hogy a fenti szűk helyeken ne szoruljon be sehova, plusz még fotózzon is.

Arra már valóban hasztalan próbáltam rávenni, hogy az akadályokon is átmásszon velem, mert észrevette, hogy lent az óvónő és a másik jelen levő kisfiú anyuja már nagyon röhögnek, meg különben is, szemmel megbecsülte a cső átmérőjét, és sejtette, hogy ha Ő most oda bemászik, akkor csak a Tesó születése után tud kijönni, így egyedül kellett megbirkóznom a feladattal. Jelentem, sikerült!

Egyebekben még kipróbáltam a babakocsi tologatást is, és Anya nagyon megdicsért emiatt, úgyhogy azt hiszem, a mai nap sem telt el hiába…

A bicaj

Tegnap ugye megérkezett a Nagyi, hogy pesztráljon engem egy kicsit, merthogy Anyáéknak volt némi elintéznivalójuk a városban, és nélkülem egy kicsit azért gyorsabb a dolog. Amikor a Nagyi megérkezett este, akkor hivatalosan is megkaptam az első háromkerekűmet, amivel azonmód nekiálltam krosszozni a folyosón. A Nagyi meghatódva nézte, azután mondta, hogy annak idején Apára rögtön rászólt ilyenkor, hogy „vannak kinti játékok, meg vannak benti játékok”, de hát tényleg, én mért is ne játszhatnék itt bent vele, ha épp itt akarok?

Anya meg bólogatott, de azt hozzátette, hogy „amíg benti, addig oké, de ha egyszer kikerült, akkor ez mostan is így lesz”, úgyhogy most azt hiszem, majd sutyiba kell kivinnem a bicajt… Vagy a legjobb, ha szövetkezem Apával, mert szerinte „ti állandóan csak korlátozzátok a gyereket”, ami ugyan igaz, de Anyáék ezt valszeg tényleg teljes meggyőződéssel teszik, mert

Egy-egy ilyen megjegyzés után úgy néznek Apára, hogy ne tudjátok meg.

Szóval a bicaj egyenlőre marad bent, elég hosszú a folyosó, aztán majd ha jobb idő lesz, akkor megvívunk.

Ma meg reggel Anya összedobott egy kis somlói galuskát, amiből este úgy befalatoztunk, hogy csak na, bár nekem bevallom őszintén a hab ízlett a legjobban… először lenyaltam a sajátomról, aztán meg mentem Apáéhoz…épp, hogy a tányért be nem kaptam…

Hétvége

Már egyikünk sem bánta, hogy eljött a hétvége, bár nem volt semmi különösebb programunk, azon kívül, hogy elmentünk a Brendonba, megvettünk a Nagyi féle ajit a gyereknek (saras voltam, ugyanis én mondtam, hogy vegyen neki egy Thomasos pokrócot, merthogy annak tuti örülni fog…erre a húgom a gondolatomat is kitalálva, szintén azt vett, szegény Nagyi meg lett előzve (egyébiránt a gyerek azóta nem nagyon hajlandó mással aludni, legfeljebb a zsiris hálózsákkal, de a pokrócnak akkor is ott kell lennie az ágy szélén), így kiötlöttem, hogy akkor OK, a nagyitól meg legyen meg a gyerek első háromkerekűje… Nagyi boldogan beleegyezet, úgyhogy elmentünk beszerezni). Ezzel a beszerzéssel azért 2 legyet ütöttünk egy csapásra: nemcsak a gyerek bicaja lett meg, de én is kaptam egy új kukac-párnát, mert a régi egy kicsit megviselődött (aki nem tudná, nálunk ez a szoptatós párna elnevezése), terhesen nagyon jó vele aludni, valamint újra felmérhettem a kínálatot a babaruhákból…hiába, no, 2 év eltelt, még babakádból is van más alakú, mint annak idején… bár sajna minden nagyon szép állapotban van, ami egy babecnek kell, pár új ruhán kívül nem kell venni semmit… Pedig olllllyyyyan babakocsik vannak!!! Ja, és a dáűvid egész hétvégén olyan szépen kajált…nála ez teljesen periodikus, vagy alig eszik valamit, vagy zabál… Most mindennek nagy keletje volt, bármit tettem is eléje, a lényeg, hogy egyedül egyen… Úgy tűnik, kezd önnálósodni…