Csillagok a Csillagánizsban

Tegnap megint voltam főzni. Most tényleg nem akarok kilométer hosszú beszámolót írni, mert ha ebbe belevágok, akkor az minimum két gépelt oldal… ugyanis most azért tényleg „bonyolult” kaják készültek. Már az este címe is szép volt: „Lehozzuk a csillagokat!”. Jelentése: Michelin csillagos séfek receptjeinek megvalósítása otthon. A képek viszont most (tőlem szokatlan módon) egész jók lettek, úgyhogy nyálat csorgatni nyugodtan lehet.

Menüsor:

Lazacfagylalt (Thomas Keller)

Gratin Dauphinois (Heston Blumenthal)

Nyúlgerinc medvehagymakrémmel (Eckart Witzigmann)

Málnás-rózsás csokoládé tarte (Pierre Hermé)

Jól hangzik, nem? És igazság szerint rájöhettünk, hogy valóban mindegyiket meg lehet otthon csinálni. Okés, a lazacfagyi ostyájának elkészítése kíván némi gyakorlatot, de ha az ember bekever egy adag tésztát, abból úgyis sokkal többet lehet készíteni elvileg, mint amennyi a tálaláshoz kell, úgyhogy lehet gyakorolni…és a 15. már nagy valószínűséggel sikerülni fog. Megint csak azt szűrtem le, hogy nem kell félni nekiállni, csak az nem tudja elrontani, aki meg sem próbálja… a nagy szám az, ha minden para ellenére sikerül. Momentán én vágásban nem vagyok valami nagy szám, de egész pofás kis tölcsért tudtam tekerni már elsőre… és igen, büszke is voltam rá. Két hét múlva megint megyek, méghozzá egy héten kétszer is…. hehhe.

G. épít

Ugye egyre nyilvánvalóbb, hogy Gábor nagyon különbözik Dávidtól. És tényleg mindenben felfedezhetők különbségek, így például a játékban is. Ennyi idős korában már Dávidnak is volt többféle építőkockája, de nem igazán kötötte le egyik sem. Gábor néha nekilát az építkezésnek magától is, és csinálja elég sokáig. Amiben viszont nagy a hasonlóság: G. is ugyanolyan pipa tud lenni, mint Dájí, ha valami nem sikerül….

Látnotok kellett volna, hogy hogy felhúzta magát, amikor arra a pici üres helyre nem sikerült bal! kézzel bepasszítani a kis kockát…

Frissítés 2015-ből: a gyerek balkezes. Ha most nem olvastam volna ezt vissza, fel sem merül bennem, hogy már ilyen korán voltak erre utaló jelek....éljen a blog!

A lufik támadása

Hát, a hétvége megint nem tartogatott (hála istennek, teszem hozzá) túl nagy meglepetéseket, egyszerűen csak jól elvoltunk. Jaj! Hát hogy is mondhatok ilyet!!! Hát elindult a Forma1 idény! Hú! Jól van, nem gúnyolódok, sokan szeretik, nálunk T. mellett már tuti, hogy van még egy rajongó. Dájí természetesen. Olyan kis lelkesen nézte az apjával az edzést, hogy csak na, bár sajna magát a versenyt már egy kicsit hosszúnak, és unalmasnak találta, azalatt inkább szétverte a lakást… mondjuk nem bánnám, ha tényleg annyira beleszeretne az F1be, hogy a verseny alatt elég lenne csak G-re koncentrálnom, hogy ne zavarja őket…

Egyébiránt mint minden hétvégének, fénypontja azért ennek is volt: mégpedig amikor leszedtem a galériáról a szülinapról még megmaradt lufikat. Direkt hétvégén akartam, eddig ugyanis D. meglehetősen szeretett lufikat kidurrantani, most fogtam az egész nagy csokrot, és kivittem a kertbe…

Mind a két gyerek roppant lelkesen megragadott egy husángot, és jó nagyot rásózva kidurrantott egy-egy lufit. Már épp kezdtem aggódni, hogy amikor már majd kevesebb lufi lesz, akkor netán a pukkantási jogért először majd egymást verik fejbe a husánggal, de hálistennek D. úgy döntött, hogy ő fél a pukkanástól, úgyhogy az egész meló Gáborra maradt. Ő nagy lelkesen agyon is vert vagy 3 lufit, majd jött a gebasz: a husángja beleakadt az összegubancolódott szalagokba. Először csak rángatta, majd elkezdett hátrálni, odaoldalazott Dájíhoz, hogy ugyan, szabadítsa meg ezektől… mikor rájött, hogy ez sem járható út, mert a tesó nem nagyon töri magát azon, hogy kiszabadítsa (és az anyja is csak kattintgat, ahelyett, hogy segítene), először csak megpróbált simán elmenni a helyszínről… majd amikor a lufik nem tágítottak, egyre elszántabban küzdött… csuda jelenet volt! A végén csak négykézláb sikerült kimásznia a lufik szerető öleléséből, ott is hagyta őket nyomban… és ment hisztizni a hintához, hogy rakjam bele, és löködjem. Hintáztattam is vagy fél órán keresztül, közben a lufik bágyadtan lengtek a szélben….

Vacsi pálcikával

Ma elég hosszan tartott a vacsora minálunk. Történt ugyanis, hogy T-vel úgy döntöttünk, hogy szusi lesz, mert… mért ne. Szóval azt rendeltünk magunknak. És mivel nyilvánvaló volt, hogy a gyerekek nem nagyon fognak enni belőle, nekik főztem ki tésztát. Nem mellesleg persze volt a tésztához paradicsomszósz és reszelt sajt is, de egyik sem kért rá semmit. Nekik ez az ünnepi kaja. Üres tészta. Királyság. Mindegy, ő dolguk. (mindig azzal nyugtatom ilyenkor a lelkiismeretemet, hogy egyrészt, a durumtészta még mindig eggyel jobb, mintha csak sima sült krumplit ennének, másrészt meg az oviban egészségesen étkeznek). Úgyhogy ők azt kaptak. DE! mindkettő pálcikával akart enni… eltartott egy darabig, de nagyon jókat röhögtünk legalább közben…

Ja, és végül is G. hozta magát, mert T. misolevesének a háromnegyedét azért bepuszilta, fojtásnak, a tészta mellé.

Csillagánizs: Törpetorták-franciául

Ma volt az az óra a főzősuliban, amit talán Tamás már jobban várt, mint én. Törpetorták. Így (is) mondják ugye azokat a habos kis mini csodákat, amiket a cukrászdákban újabban lehet kapni- és többnyire olyan áron van, hogy úgy gondoltam, ezeknél tán még az is igaz, ami mondjuk a befőtteknél már rég nem, hogy „érdemes” otthon megcsinálni. Jó, persze, nem emiatt akartam elmenni, hanem mer5t Tamás tényleg nagyon odavan ezekért, és jómagam is nemkülönben, meg hát a fantáziámat is roppant izgatta, hogy hogy készül egy-egy ilyen kis csoda.

Jelentem, most már azt is maximálisan megértem, hogy miért kerülnek ezek ennyibe…

Ez kérem, tényleg teljesen kézi munka… és millió hozzávaló… és elég sok ráfordított idő…

Viszont az eredmény! Nem akarom most a készítést itten teljesen kirészletezni (aki akarja, elmegy a Csillagánizsba, oszt megtanulja. Simán megéri.), és túl sok fázisfotóval telepakolni a blogot, elég mondjuk a kókuszos sütit megnézni díszítés előtt, és díszítés után…

Mondjuk, ezt most pont én díszítettem, nem is tökéletes, amit viszont Hajni díszített (Ja igen, ezt az órát most Ferenczi Hajni tartotta, a Kogart főcukrásza… és azt el is felejtettem neki mondani, hogy anno Tamás ott kérte meg a kezem… mindegy. Legközelebb.) arról szokás szerint a kép nem sikerült. Viszont legalább most van pár olyan kép, Timinek köszönhetően, amin én is rajta vagyok. Mer’ ugye ez ki szokott maradni.

Szóval, lényeg a lényeg, hogy a jövő héten terveim közt szerepel beugrani a WestEndbe, az egyik főzőkartársnő szerint ott lehet kapni ilyen spec. alakú szilikonformákat (nekem eddig csak "muffin alakú" volt itthon), és legalább ezt a kókuszosat reprodukálni.

Ja! A fényes-fehér csíkos hivatalos neve „kókuszmousse csokoládéköntösben”, a pisztáciával megszórt az „limonchello”, a harmadik versenyző pediglen a „ribizlimousse- pirított mákkal” volt… és sajna, nem ígérem, hogy a neten bogarászva recepteket lehet találni, ezeket ugyanis, ha jól tudom, akkor Hajni találta ki… mert Ő tud ilyeneket… úgyhogy, ha valakinek nagyon csorog a nyála, akkor menjen el a Kogartba. (És nem, nem fizetnek nekem a reklámért. Azért mondom, mert jó a hely (nagyon), és jó a cukrász. És pont.).

Fészbúk-2

Régen volt gyűjtemény Dájí-szövegből… bár aki a Facebookot is olvassa, annak sok újdonság nem lesz benne (sőt, semennyi, ugorjon). Én viszont azt szeretném, hogy itt is meglegyen (igen, mert akkor bekerül a könyvbe. Mindenki mindent tud.).

1.Kint játszunk a gyerekekkel. Mondom Dájínak, hogy szerintem Gábor időközben bekakált. Nekilát szaglászni, mondja: "én nem érzek semmilyen büdös szagot!". Mondom, akkor már biztos hallucinálok.
-Mit csinálsz, Anya???
-Hallucinálok...
-És az büdös?????
:))))

2. Megyünk ma a védőnőhöz, 4 éves státuszvizsgálatra. Közben D imigyen nyilatkozik:
-A védőnéni azért tud védeni, mert lerakta a vizsgát, és azóta úgy hívja magát, hogy védőnéni!!!

3. D. a Canesten reklám láttán:
-Nézd, Anya!!!! Fertőző gomba!!!!!!
:)

4. D. ma ment először úszni. Hazafelé faggatom:
-És hogy hívják a nénit, aki tartja az úszást?
-Edző!!!!

5.Eljött a jó idő, megjöttek a hangyák. Márhogy hozzánk, a lakásba. Délutáni játék: G. és D. szép egyetértésben csapkodják őket a folyosón. Tenyérrel. Elég hamar lebeszélem őket erről, hozom a kis porszívót, hogy majd én... erre D. egy falon felfelé igyekvő egyedre mutatva:
-Anya, ezt ne, ez még olyan kicsike!!!!

6. A négy éves fiam ma vacsora közben "csajszi"nak szólított... majd amikor elnevettem magam ezen, még le is szúrt:
-Anya, nem kell mindenen röhögni!!!

Fotózkodunk- ismét (nálunk már ez is lassan hobbi...)

No, megvolt a fotózás. Én is vittem gépet, és esküszöm, próbálkoztam nem túl rossz képeket készíteni (lássuk be, fotóst munka közben fotózni több szempontból is gáz), de Bálint ígéretet tett rá, hogy nem nagyon cikizi majd a képeimet. A lényeg úgyis az, hogy az Ő képei sikerüljenek jól… Mondjuk ebben, három vele való fotózkodással a hátam mögött, már azt hiszem biztos lehetek. És ez most nem puncsolás, hanem tény. Ti is láttátok a képeket…

Főleg a legutóbbiakat, hehehehhe…

Naszóval: a hangulat jó volt, amit Bálint gépének kijelzőjén láttam, aszerint a képek is ütősek lesznek, ezen kívül nem is kell más. Sokat rötyögtünk, és aminek nagyon örültem, az az, hogy Botond sem volt feszélyezett egy pillanatig se… most meg majd várunk.

SkyCourt

Tegnap nyitották meg a SkyCourtot a Ferihegyi Reptéren. Ez az új kettes terminál hivatalos neve (egyébként a Reptéré meg Liszt Ferenc…de hogy ez mikortól hivatalos??? Utánanézni…). Mivel Alma koncertet ígértek ma délelőttre, gondoltuk, ki kéne menni megnézni, mégiscsak nagy esemény, meg hát legyen valami program a kölköknek. Dájí lelkesen jött, de csak a miatt, mert megígértük neki, hogy láthat majd repcsiket, amikor a koncertre akartam behangolni, akkor közölte, hogy ő már volt Alma együttes koncerten az ovival, és különben is, „nem kell mindig koncertre menni!”. Mintha minden héten vinném…

Mindegy, én akartam menni (Caprice üzlet is nyílt), T. is akart menni (DutyFree), innentől a kölköknek nem volt sok választása, jöttek. Fecó itthon maradt Botonddal (végül is majd egy hétig nem taliztak, kettesben akart vele lenni egy kicsit (mindenki mondja, hogy a gyerekek iránti érzelmeink hasonlítanak a szerelemhez, úgyhogy ezen nincs is mit csodálkozni).

Nos, az új terminál gyönyörű… a legjobban talán az az ülőalkalmatosság tetszett, aminek a közepe kvázi járókaként is funkcionál… két gyerek simán elfér benne… többen- akik elmentek mellettünk- meg is jegyezték, hogy otthonra is jó vóna1 egy ilyen, mi? Aztán mire végignéztük az összes üzletet, akkora tömeg gyűlt össze a színpad előtt, hogy nekünk már csak a szélénél jutott hely. Ami mondjuk maximum engem, Zsót, meg T. zavarhatott, ugyanis mi szobroztunk ott felváltva, Gábort vissza-visszarángatva a színpadhoz, és aki épp nem ezt tette, az Dáviddal állt a DutyFree shopban, a kiszemelt repülőgép előtt… amit, persze, igen, hogyne, meg is vettünk neki a végén… mindig is mondtam, hogy a következetesség fontos a gyereknevelésben… hehhe.

Szóval a napi élmény megvolt, délután még sminket próbáltunk Zsófinak a holnapi fotózáshoz, összeszedtem egy csomó Thomasos könyvet, szintén a fotózáshoz, rucikat próbáltunk, és ezzel el is ment a nap. Várjuk a holnapot.

Boti és G.

Én nem tudom, hogy mi van velem az elmúlt időszakban, de nem fényképezek annyit, még régebben… Most is… már csütörtök óta itt van Botond, én meg alig csináltam fotókat, pedig aztán van élet, elhihetitek. Bár ugye a délelőtt ma is viszonylag csöndes volt, lévén az én két kölköm oviban, csak Boti volt otthon, de legalább izgulhattam kicsit a dél miatt…

Történt ugyanis, hogy még a múlt héten megbeszéltem Zsófival, hogy mivel hétfőn fotózás, ő meg műr Kecsón nem jutott el fodrászhoz, foglalok itt én neki helyet a saját fodrászomnál… mondjuk ma délre…

Csakhogy azt kihagytam a számításból, hogy Boti elég ritkán találkozott mostanában velem, és ki tudja, hogy fogja viselni, hogy Anya nincs ott, csak egy pokróc stílusú nagynéni…

Délelőtt teszt gyanánt Zsó felment az emeletre szolizni, negyed órára. Én, biztos ami biztos alapon beraktam Botinak a Thomast, gondoltam, ezzel jól benyalom magam nála… csakhogy ezen a dévédén van egy rész, amitől ő fél…hát naná, hogy azt kezdtem el lejátszani… hogy meglepődtem, amikor elsírta magát!!!!! Mindegy, megvigasztaltam, de voltak némi paráim a délre kitalált forgatókönyv miatt, ami szerint fél tizenkettőkor bekötjük Botomot egy babakocsiba, együtt hárman elsétálunk a fodrászhoz, majd Zsó ott marad szépülni, én meg Botival elmegyek Gáborért, majd hazahozom mind a két gyereket, és remélhetőleg egy körül már Zsó is befut, altatni már nem nekem kell…

Persze 11kor már elképzelni sem tudtam, hogy hogyan fogom Gábort felöltöztetni, ha Boti véleltlenül akkor jön rá, hogy megint „elhagyta” az anyja, de, mondom, nemá, csak nem fog ki rajtam egy (majdnem) kétéves! Nem is… de nem rajtam múlt, Boti bizonyított. Apám, szegény tényleg csak a Thomastól riadt meg délelőtt, mert most aztán egy nyikkja nem volt… Tök aranyosan elücsörgött a babakocsiban, amíg eltoltam az ovihoz, ott ugye kiszedtem, amíg Gábort öltöztettem, addig ő barátkozott a többi gyerekkel, meg az óvónőkkel, majd G-t kötöttük be a kocsiba, és B. tolta hazáig boldogan. Itthon együtt betoltak két adag vadast, majd viszonylag egyszerűen megosztoztak a lakásban található mintegy 250 kisautón, Boti két cumiján, az egy, azaz egy darab hintalovon… A hangsúly természetesen most a lovon van, mert ha két gyerek már akkor sem veszik össze, amikor valamiből csak egy van, akkor azért az már valami….

Zsófi is szép lett, úgyhogy tényleg kár volt izgulni.

Ja, és a két fiú mozizását ki is hagytam! Pedig jó műsor volt, címe: csirke a sütőben. Nézték is vagy 10 percig... Thomas meg bekaphassa sehol nincsen..

Jó idő...

Az elmúlt időszakban semmiért nem voltam olyan hálás, mint az elmúlt négy nap időjárásáért (jó, persze, ugyanez vonatkozik arra, hogy G. már egy ideje nem köhög, meg arra, hogy elkezdhetett bölcsizni, D. viszonylagos hisztimentessége, és még egy csomó minden, de valahogy hangsúlyozni akartam, hogy tényleg mennyire). Vasárnap-hétfő, plusz a mai nap gyakorlatilag kompletten a szabadban telt. A gyerekeken is látszik, hogy mennyire élvezik, hogy végre kiszabadulhattak, gyakorlatilag egy vita sincs köztük, a legnagyobb egyetértésben szórják egymásra a homokot, és lökik fel egymást a füvön, és még akkor sincs sírás, ha valamelyik ráugrik a másik fejére a trambulinon…

Klárit és Katit tegnap délután hazavitte Imre, úgyhogy most szerdáig magunk leszünk, csütörtök délelőtt viszont majd jön Zsófi meg Botomd (ők addig a Bobónál vendégesednek…kis tavaszi nyaralás), és itt lesznek hétfőig, amikor is megyünk fotózkodni. Zsófit ugyanis megleptem egy aji-fotózással Bálinthoz (aki ugye a karácsonyi képeimet csinálta), és most úgy döntöttek, hogy ideje beváltani egy nagy családi fotózásra. Időpont már Bálinttal is fixálva, remélem, senki nem betegszik le addig.

Látható, hogy az elkövetkező napok sem telnek majd eseménytelenül… én nagyon szeretem, ha így zajlik az élet….