A hálószoba színe...

Tegnap megint a velneszben „szenvedtünk”! Apa úszott velem egy csomót, meg szokás szerint megvolt a játszótér kör is, de volt újdonság is: kiderült, hogy a dísztóban kacsák is laknak, és Apával együtt etettük Őket. Csuda aranyosak voltak, csapkodtak a szárnyukkal cefetül, hogy mielőbb odaérjenek a kétszersült-darabokhoz. Mivel nagyon szép idő volt, nem is nagyon siettünk haza, és a délutáni alvást is ott ejtettem meg: a macimat figyelőre állítottam a fenyők felé (valakinek őrködni is kell), és bedobtam a szunyát. Anya mesélte, hogy mindenki csak mosolygott, aki elment mellettem, mert valóban aranyosan aludtam… Pihi után meg megint belevetettük magunkat a hedonizmusba, egész késő délutánig. Aztán hazamentünk a Mamáékhoz, majd kicsit később Anyáék szokás szerint célbavették Pestet, hogy ellenőrizzék a haladást… Anya két hét könyörgés után megvehette az áhított színt a hálószobába, és a festők direkt gyorsan fel is festették, hogy Anya lefotózhassa, és ma este, amikor jött vissza, meg is mutatta… Én elég érdekesen néztem, és azon törtem az agyam, hogy nagyon remélem, hogy azt az ígéretét betartja, hogy az én szobámat most nem kezdi el felújítgatni…

Vadaspark vadakkal és szelídekkel...

Tegnap megmutattuk Apának a velneszt, csak csodák csodájára Anya otthon felejtette a fényképezőt, így kép nem készült róla. Pedig csudajó volt, mindegyik pezsgőfürdőt kipróbáltuk, hintáztunk, szendvicseztünk, fagyiztunk, labdáztunk, szóval minden megvolt, amit az emberek a strandon csinálni szoktak. Ma meg a változatosság kedvéért elmentünk a Vadasparkba. Mindenki jött, úgyhogy már majdnem megkaptuk a csoportos kedvezményt is a kasszánál, de aztán kiderült, hogy ahhoz még mindenkinek hozni kellett volna egy embert (ez állítólag vicces…). Viszont vettünk egy csomó állateledelt, amitől Anya teljesen bekattant, és már az első 3 ketrecnél elszórta a táp nagyrészét (mondjuk a kacsák pont nem díjazzák ezt a fajta eleséget, de hát Anya jó szíve nem ismeri a „nem szeretem” kifejezést). Viszont a lovak nagyon ennek felettébb örültek, de kapott belőle még a csacsi is… Szerencse, hogy ezután pont a farkasok következtek, így amíg én Őket néztem, addig Anya visszament a kasszához újabb adagért… Így aztán volt mivel megetetnem a kisbárányokat, meg a kiskecskéket, akikhez be is lehet mászni… azok meg tülekednek, egymás lábára lépve jönnek oda az emberhez, hogy kaját kolduljanak… nagyon aranyosak voltak. Egyébként láttam élő macit is végre, meg kiskengurut, meg makimajmot, meg páviánt, akinek sokkal pirosabb volt a popója, mint az enyém valaha is, meg szurikátákat, meg egy csomó más állatot… Némelyiket érdekelte a jelenlétünk, némelyik meg csak aludt a melegben a napon heverészve… Aztán azért ebben a nagy nézelődésben is el lehet fáradni, így hazafelé vettük az irányt (előbb műtéti úton leválasztottuk Anyát a lovakról), ahol a nap további része a pihenés jegyében telt…ami mondjuk ránk is fért…

Éljen május elseje, énekszó és .....hattyú, meg vattacukor, és persze sör!!!

Ma meg majálisban voltunk! Apa megérkezett kora délelőtt, hozta magával a Dédit is a hosszú hétvégére, mindannyian autóba pattantunk, és bementünk Kecskemétre a nagy Május elsejei banzájra. Oltári jó volt! Legelőször megnéztük a Papát, ahogy fellép (először a színpadra lépett, fel, aztán ott énekelt, és érdekes módon igazából nem a fellépést hívják fellépésnek, hanem az éneklést…ezt a fene se érti), aztán belevetettük magunkat a vásári forgatagba. Láttunk lovakat, de ahhoz még kicsi vagyok, hogy kipróbálhassam, aztán meg hattyút is láttunk, amihez viszont már nem vagyok kicsi, így arra felültem Apával (anyát meg lent rázta a hideg…). Nagyon jó volt, bár elég félelmetes, de én egy cseppet sem sírtam, hanem csak szépen ültem Apa mellett, és figyeltem, ahogy a hattyú egyre magasabbra repül velünk….aztán megkerestük a Papáékat az MSZP-s sátornál, ahol ledobtam egy sört a nagy izgalomra (jó, persze, csak a szélét nyalhattam meg a Fecó sörösdobozának, de ez nem hangzik olyan vageszul), aztán elfogyasztottunk Anyával egy kisebb viharfelhőnyi vattacukrot. Közben beszereztük a majálisban kötelező lufit (persze zsiráf alakút…ez már kóros), valamint megnéztük a tavat, ahol még vizisíelők is voltak!!! Na és az a sok ember!!!! Mindenki boldog vigyorral az arcán járkált, az összes gyerek kezében lufi volt, mindenhol fini kis kajaszag szállt….akár minden héten egyszer lehetne majálist tartani… Anya szerint ez olyan, mint a szülinap, évente egyszer van, és higgyem el, hogy már tavaly is volt majális, csak én még akkor kicsi voltam nem csak a lovagláshoz, hanem a tömeghez is, azért nem jöttünk…de ígéretet kaptam rá, hogy jövő ilyenkor is ugyanezt, ugyanitt meg fogom találni…

Velneszelés

Tudom, már sokszor mondtam, hogy „ez nagyon-nagyon jó nap volt”, de most ismét kénytelen vagyok ezt a klisét használni… Úgy kezdődött, hogy gyönyörű napsütésre ébredtem, fantasztikusan bereggeliztem a Papával, Anya, meg jó szokása szerint elkezdett egy csomó cuccot berámolni a pelenkázótáskába, és reggeli után együtt elindultunk. Nem mentünk sokat, de olyan szép helyre érkeztünk, hogy csak na! Egy idősek otthonába mentünk, ami mellett van egy „velnesz”, ahogy a Papa hívja. Az sok néni és bácsi itt lakik, nagyon kedves emberek vigyáznak rájuk, és mivel ők maguktól nem nagyon tudnak programokat kitalálni, a Papa is segít nekik abban, hogy változatos legyen a programjuk, néha ugyanis elmegy, és együtt énekelnek. Na, most aztán én is megjelentem, és meg kell mondjam őszintén, hogy legalább akkora sikerem volt, mint a Papának. A sok néni és bácsi elénekelte nekem a „süss fel nap”ot, meg egy csomó más gyerekdalt, meg adtak a teájukból, meg játszottak velem, meg minden ilyesmi… Látszott, hogy kisbaba azért ritkán jár közéjük, így minden babért learathattam, ami egy babecnek jár. Miután vagy félórát danolásztunk együtt, Anyával átmentünk a „velneszbe”, ami tulajdonképpen egy nagy medence, tele meleg vízzel, meg egy csomó buborékkal, meg növénnyel, meg minden ilyesmivel… Egy órát pancsoltunk, úszkáltunk, aztán a kötelező hajszárítás, meg szárazruhafevétel után kimentünk a kinti medencéhez, amiben fürödni ugyan még nem lehet, mert annyira azért még nincs nyár, viszont a medence mellett van egy apró játszótér, amit felavattam gyorsan. Eddigre a Papa is csatlakozott hozzánk, így Anya tudott csinálni fotókat, meg videót (komolyan, szerintem bele is betegedne, ha ez kimaradna), de olyan sokat, hogy most meg alig bírtunk választani, hogy melyikeket tegyük ide!, Szóval belaktam az egész parkot, mindent megnéztem, még a kinti medencét is a partról, és rögtön fel is hívtuk Apát, hogy elmeséljük neki, milyen fantasztikus helyt fedezett fel nekünk a Papa, és hogy hétvégén, ha jön, akkor feltétlen hozzon fürdőrucit, mert, ide aztán el kell jönnünk együtt is!!!

Cipő (meg felső, kabát, gatya) vásárlás

Tegnap este Anya megint Pest felé vette az irányt Apával, „vasalás” ürügyén… de én most már biztos vagyok benne, hogy csak egyszerűen nem hiszi el, hogy a felújítás őnélküle is halad… és egyszerűen csak ellenőrizni akar. Ja, és most még új indokként megjelet a „gyereknek kell egy új cipő, és elmegyünk vásárolni is”, ami legjobb tudomásom szerint azért nem annyira égető probléma, hiszen van nekem cipőm, kettő is… igaz ugyan, hogy az egyik már tök lyukas, merthát többnyire azért még négykézláb közlekedem, és a betonon kicsiszogom a cipi orrát, de mi a fenének nekem új cipő, nem tudom, miért gondolják, hogy azt nem fogom taccsra vágni? Ha meg tisztában vannak vele, akkor nem volna inkább egyszerűbb, ha erre a kettőre találnának ki valami betonorrot, vagy valamit, amit bátran koptathatok? Na, mindegy, tudom én, hogy arra megy ki a játék, hogy 4 hét megvonás után Anya megint vásárolgathasson nekem… Meg is jött ma délután, és elkezdett egy nagy táskából egy csomó ruhát előszedni… mi meg a Nagyival ott vigyorogtunk, hogy „cipő, persze”… de aztán a negyedik gatya, harmadik felső, a kabátka és a kalapka után valóban előkerült egy cipősdoboz is, benne egy igen helyes kis csukával, ami hálaistennek tépőzáras, tehát semmi problémát nem fog okozni a levétele… én meg hálából megmutattam, hogy most már nem csak a kiflit szedem ki a fiókból, ha rágcsálni támad kedvem, hanem a kenyeres zacskót is fel tudom bontani, és a kenyérrel is tudok legalább akkora morzsatengert csinálni, mint holmi risszrossz kiflivel… rám senki nem mondhatja, hogy hálátlan vagyok…

Egyéb vezetnivalók

Apám, ez volt aztán a hétvége!!!Tegnap jött Apa, ami már önmagában is ugyebár örömre adhat okot, de az pláne j volt, hogy ugyan vezetni nem tanultam meg, de azt bemutathattam, hogy hogyan bringázok. A Papa elővarázsolt még 2 biciklit, és Anya meg Apa is nyeregbe pattant mellettünk. Elkerekeztünk a játszótérre, ahol megtanultam egyedül csúszdázni… Igaz, hogy ez nem feltétlenül volt szándékos, csak Anya nem gondolta, hogy én valóban háttal fogok lecsúszni, és nem kapott oda idejében, és én a hasamra puffantam a homokba… Anya először nagyon elsápadt, de aztán amikor én nevetésben törtem ki, akkor Ők is vidámkodtak egy sort, és persze vagy 5ször visszatettek a csúszda tetejére, hogy le is lehessen az egészet videózni… Én persze elcsúszkáltam volna másnap estig is, de kellett egy kicsit hintázni is, meg mérleghintázni… Apám is, a nagy komoly ember, úgy vigyorgott a libikóka tetején, hogy a Papa nem győzte fotózni. Aztán még sétáltam egy kicsit a Papával, és elfújkáltam vagy 3 pitypangot… ez nagyon jó kis növény, szerintem direkte a babák szórakoztatására teremtették! Csak úgy szálltak a bolyhok a szélben! Anya célozgatott valami rajzra, amire nagyon hasonlítunk így sétálva…szerintetek is? Miután már nem maradt több szétfújható szösz, visszaültünk a bringára, és elmentünk sárkánynézőbe… ne ijedjetek meg, ezek nem olyan veszélyes mesebeli sárkányok voltak, hanem sárkányrepülők… Ott köröztek az ember feje felett, így eszünkbe jutott, hogy kerekezzünk ki a reptérre megnézni őket… Nagyon szépek voltak, lehet, hogy majd az autó után sárkányt is megtanulok vezetni…. Ja, meg birkákat!!! Ugyanis azokat is láttunk, nagyon sokan voltak, és nagyon hangosan harapták a füvet, és egy ember vezetgette őket…nem is gondoltam, hogy ennyi vezetni való dolog létezik a világon…

Vezetéslecke

Most jut csak eszembe, hogy én csak itt mesélek arról, hogy hova is bringázunk a Papával, de azt még nem is mutattam, hogy hogyan! Tudvalevőleg én még magamtól nem tudok biciklizni, így a Papa leleményességére vagyok szorulva… van ugyanis egy kis gyerekülés, amit már régebben beszerzett a Papa, de az olyan, hogy ilyen pici baba, mint én, még nem tud rajta segítség nélkül ülni, így a Papa kitalálta, hogy a régi hajózó egyenruhájának az övét használja fel rögzítésre. Anya először nagyon gyanakodva méregette az ülést, hogy így elég biztonságos-e nekem, de aztán úgy döntött, hogy a Papa végül is sem Őt, sem pedig a Bóbit vagy a Zsófit nem ejtette le sehonnan, és nem is vesztette el Őket sose (kivéve egyszer Anyát a tapolcai barlangfürdőben, amikor Anya 4 éves körül volt… de akkor Anya volt a hibás, mert a víz alatt elúszott messzire, és a sötét miatt nem találták meg egymást, de aztán némi hangosbemondós segítséggel egymásra leltek… állítólag a Papa akkor kezdett el őszülni), így aztán engedélyezte a faluban való bringázást. Ebből aztán mindennapos program lett, minden délelőttfelkapunk a vasparipára, és miénk a világ! A Papában egyébként ezt nagyon bírom, hogy mindent megmutat… ma még a vezetőülésbe is beülhetem az autóban! Ugyan a slusszkulcsot kivette, de szerintem már csak hetek kérdése, és még vezetni is megtanít! Lehet, hogy holnap, amikor jön Apa, addigra már mondhatom neki- csak úgy lazán félvállról persze- hogy pattanjon be a kocsijába hátra, majd én nyomom a gázt???

Irigy kutya

Vasárnap este Anya megint ment Pestre Apát pesztrálni, de most már egy percig nem voltkétséges, hogy úgyis visszajön, így egy dekát nem aggódtam érte, végül is már nagylány, és tud magára vigyázni. Viszont ezerrel belevetettem magam a kerti munkákba a Papával! Volt még hátul némi szemétkupac, ami még az építkezésből maradt itt, úgyhogy azt szépen együtt felpakoltuk a talicskára, és elhordtuk az útból. Mondta a Papa, hogy egydül sokkal nehezebben haladt volna…meghiszem azt! Nem lett volna például akkor senki, aki ráül a kupac tetejére, hogy ne boruljon le az egész, és akkor csak kevesebbet lehet a talicsba pakolni, és akkor sokkal több kört kell menni.. tehát macerás lett volna, na. Egész nap melóztunk így is, így nem csoda, hogy este már egy egész tehenet meg tudtam volna enni… A Mama sütött finom pulykacombot, és addig hadonásztam, amíg nem adott nekem olyan csontot, amin még van husi, hogy végre ne csak az általa feldarabolt falatokat egyem, hanem harapdálhassak kedvemre. Ők valamiért nagyon viccesnek tartották, ahogy a csontokkal küzdök, de higgyétek el, Ők sem festenek másként, amikor csontos husit esznek. A Lizát sajnáltam csak nagyon, mert általában Ő szokta megkapni lerágni a csontokat, de miután én végeztem velük, már egy makula husi sem maradt rajtuk, így szegény kutya elég csalódottan ment ma aludni… asszem, kezdem megérteni, hogy honnan származik az „irigy kutya” hasonlat…

Új csodák, új nevek

Hétvégén nem csak a játszóeret fedeztem fel, hanem azt is, hogy már elég szépen tudok menni kapaszkodás nélkül is! Bezony, már vagy 7 lépést is meg tudok tenni egyedül…persze csak ha akarok! De mivel engem minden érdekel, mindig találok valamit, ami miatt érdemes nekivágni. Ott vannak például az állatok, szerintem már meséltem róluk. Már a nevüket is tudom: a kutya az „VU”, bár én igazából TUDOM, hogy KUTYA a neve, meg LIZA, de gondoltam, mért ne adhatnék Neki egy rövidebb, kedvesebb nevet…meg ott van az a másik szőrös, amit anya CICÁnak hív, én csak „SZCI” nek szólítom, és esküszöm, hogy hallgat is rá… amikor kimegyek az udvarra, akkor mindig odaszalad hozzám, és a lábam köré tekeri magát… próbáltam erre a kutyát is rávenni, de Ő vagy nem annyira hajlékony, vagy csak makacs, de nem csinálja. Ott vannak a virágok is a kertben, mint érdekesség, és mivel sokfélék, és sok nevük van, ezeket még nem tudtam megjegyezni, így Őket is „SZCI” nek hívom, ami ebben az esetben a SZÉPet jelenti… Ja, és feledeztem, hogy van egy haverom is, akit Anya ÁRNYÉKnak hív, és aki csak akkor jön elő, ha süt a nap… próbáltam vele bújócskázni, de mindenhol megtalál… Ha integetek neki, akkor visszainteget, meg ilyesmi… De azért jó, hogy Ő van nekem, mert szép türelmesen végignézi velem az összes felfedeznivalót….csak az az egy hátránya van, hogy nem tudok a kezébe belekapaszkodni úgy, mint mondjuk Anyáéba…

Játszótér

A Papa tud valamit!!! Nem csak úgy vaktában cserkelünk ám a biciklivel, mint ahogy azt Anya gondolja, hanem csak addig mentünk, amíg nem találtuk meg ugyebár a játszóteret. Ez egy nagy tér, ahol egy van egy csomó mászóka, meg csúszda, meg mérleghinta, meg sima hinta…szóval, el tudjátok képzelni… És mivel én elég okos fiú vagyok (ezt hallgatom egész nap, úgyhogy most már én is kezdem elhinni) elég hamar felfedeztem, hogy melyik cucc mire való. Anya először nagyon nevetett, amikor meglátta, hogy a Papa a játszóteres cumóhoz az italomon-kekszemen kívül beteszi a 168 óra című újságot is, azt motyorászva, hogy majd kiolvassa, amíg én játszom, de nem neki lett igaza… Annyira jól le tudom ugyanis magam foglalni, hogy a Papa valóban el tudott néhány cikket olvasni. Amikor tegnap megérkezett hétvégére a Bóbita is, Papa rögtön mondta Neki, hogy majd jól bemutatjuk neki a játszóterezést. Ki is mentünk ma együtt, és én produkálhattam magam… Mindent bedobtam, hogy lenyűgözzem…felmásztam, lecsúsztam, hintáztam… oltári jól éreztük magunkat.Még piknikeztünk is!!! A Papa mindig hoz valami finomságot is (az egészséges életmód jegyében természetesen többnyire gyümölcsöt), szépen kipakolunk mindent a kis faasztalra, és eszegetünk… a jó levegő tudvalevőleg meghozza az ember étvágyát… amivel nekem egyébként máskor sincs gondom. Apa szerint hálistennek’ az étvágyamat Anyától örököltem!